Pénteken kora estére erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. A forint 367 alá nyomta a dollárt és az euróval szemben is stabilan tartotta magát. A svájci frank jegyzése is mérséklődött. Nem kérdés a forint megállíthatatlan és a 360-as szint sem elérhetetlen. Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben A forint erősödött
A klímaváltozás és a szigorú szabályok miatt egyre nehezebb hatékonyan levágni a balatoni nádast. A vízügy kísérletezik, hogy megtalálja a legjobb megoldást, miközben az illegális víziállások tovább bonyolítják a helyzetet. A cél: a nádas védelme és a Balaton tisztaságának megőrzése. Túléli mindezt a Balaton nádasa? Klímaváltozás miatt új technológ
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. nettó árbevétele 27 százalékkal, nettó eredménye 85,5 százalékkal nőtt 2024-ben az előző évhez viszonyítva, a vezetőség 450 forintos osztalékot javasol – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóban. A társaság tavaly 70,5 milliárd forint bevétellel és 7,9 milliárd forint nyereségg
Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők, mint állampapírokban, amelyekből január végén, az első kamateső után már csak névértéken volt több a lakosság kezében, mint korábban. A legjobban a gigantikus összeget kereső részvénybefektetők jártak az év elején – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Miközben a Solana árfolyama némi fellendülést mutat, a memecoinok kedvence nem kapott lendületet, mivel a Dogecoin árfolyama nem tudta megtartani a lendületet Ezzel szemben az IntelMarkets (Intl) teljes gőzzel halad előre, és vonzza a SOL-tulajdonosokat a 11,3 millió dolláros előértékesítésével, valamint azzal a lehetőséggel, hogy a következő másod
Tíz év alatt egymillió darabot gyártott a Magyar Suzuki Zrt. a Vitara modellből, az egymilliomodik, egy GLX felszereltségű napfénytetős Vitara pénteken készült el az esztergomi gyárban – közölte a társaság kommunikációs vezetője Bonnár-Csonka Zsuzsanna kiemelte: a Vitara jelenleg Magyarország legnépszerűbb személyautója. A cég közleményében felidéz
Hermányi Mariann színésznő és Lengyel Balázs showrunner voltak a Mokka vendégei ma reggel. A gyönyörű színésznő, aki Luxemburgi Erzsébetet alakítja a sorozatban elmondta: egy szót sem beszélt németül a forgatás előtt, ezért fél évig nyelvtanárral készült a jeleneteire, aminek a felét német nyelven játszott el.
A Netflix-felhasználókat figyelmeztették, hogy vigyázzanak egy alattomos, mesterséges intelligencia által vezérelt e-mail átveréssel, amely szinte megkülönböztethetetlen a valóditól.
Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő Temes vármegyében több nagylétszámú sertéstelepen is afrikai sertéspestis (Asp) kitörést azonosított a román hatóság. Horvátországban újra kimutatták a vírust házisertés-állományokban, valamint Szerbiában is nagyon magas a sertéspestises esetetek száma házi sertésekben és vaddisznókban egyaránt. Mivel
A hagyományosnak mondható eseményt a szokásoknak megfelelően az MKIK elnöke nyitja meg, vagyis Nagy Elek, aki a közelmúltban, huszonöt év után váltotta Parragh Lászlót.
A három tíz jegyében hirdetett meg egészségügyi programot az orvos, egészségügyi vállalkozó, volt gazdasági és közlekedési miniszter, 10 év alatt 10 ezer milliárd forintból 10 reformot javasol, a szakma széleskörű összefogásával, amit aztán természetesen a politikusok, jelesül a mindenkori kormány is támogathat. A részletekről beszélgetett a Klassz
Magyar kutatók közreműködésével, csaknem húszezer feltalajminta elemzése nyomán készült el Európa talajainak sótartalomtérképe egy nemzetközi kutatás keretében - áll a Hun-Ren Központ Mti-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az Európai Bizottság azt javasolta szerdán, hogy 2027 végéig hosszabbítsák meg a tagállamok 2025 végén lejáró gáztárolási kötelezettségeit az energiaellátás biztonságának szavatolására és az európai gázpiacok stabilizálásának elősegítése érdekében.
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház első hivatalos kriptovaluta csúcstalálkozóján bejelentette, hogy augusztusig szeretné megkapni a stabilcoinok szabályozásáról szóló jogszabályt. Az eseményen részt vettek a kriptovaluta-ipar meghatározó szereplői, így többek között a Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong, valamint a Kraken társ-vezérigazg
A kamara vezetőjének beszédével kezdődik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal. Cikkünk frissül.
Már csak egy hét maradt hátra az Év Gyára Projektverseny nevezési határidejéig! A magyar iparvállalatok még március 14-ig benyújthatják pályázataikat, hogy megméressék magukat a gyártástechnológia és ipari innováció területén.
A cukor, tejtermékek és a növényi olajok drágulásától fűtve nőtt az élelmiszer-alapanyagok globális mutatója februárban – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A FAO élelmiszerár-index, ami a globálisan legfontosabb élelmiszer-alapanyagok havi árváltozását követi. Az előző hónaphoz képest 1,6%-kal és az egy évvel koráb
A portfoliókockázat megosztását elősegítő konstrukcióval támogatja az OTP Leasing ukrajnai hitelkihelyezési tevékenységét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet tájékoztatása szerint a kockázatmegosztó eszköz révén az OTP lízingbankj
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronettel szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat. Ezzel pedig egyébként elkerülhető többletköltségeket ok
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) figyelmeztet, hogy a kertekben és parkokban található lomb- és rőzserakások gyakran szolgálnak búvóhelyül és fészkelőhelyként a védett keleti sünök számára. A tavaszi kertrendezés során ezért fokozott óvatosságra van szükség, hogy elkerüljük az állatok pusztulását, különösen a május-júniusi ell
Az elmúlt évben jelentős változások történtek a gazdaságpolitika vezetésében, több tisztségviselő új szerepkörbe került. De mit hoz szerintük a jövőnk?
Határozottan estek a terményárak a héten. Chicagóban a búza ára 0,6 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab szintén 0,1 százalékkal, a repce pedig 2,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában még egyértelműbb volt a trend, a malmi búzáért 4,9 százalékkal, a takarmánybúzáért 1,4 százalékkal, a kukoricáért 3,9 százalékkal, a repcéért pedig 5,5
Nagy Márton szerint az infláció továbbra is komoly kihívás, de a kormány komplex akciótervvel küzd az árnövekedés ellen. A hat nagy üzletlánc közül kettő tett olyan árcsökkentő vállalást, amelyet a kabinet elfogadhatónak tart. A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárgyalások még zajlanak, de a kormány szükség esetén további lépéseket is kész bevezetni
A Schneider Electric francia cég több mint 15 milliárd forintos beruházással bővíti dunavecsei gyárát, ehhez a magyar kormány 1,5 milliárd forint támogatást nyújt; a vállalat a beruházással 270 új munkahelyet teremt - jelentette be Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.
Javultak az agrárium kilátásai tavalyhoz képest, főképp a beruházásokat segítő vidékfejlesztési támogatások alapozzák meg a bizakodást - hangzott el az MBH Bank Agrárcentrum sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
A Bitcoin a világ első és legismertebb kriptovalutája, amelyet 2009-ben hozott létre egy ismeretlen személy vagy csoport Satoshi Nakamoto álnéven. Tehát mi az a Bitcoin? A Bitcoin egy decentralizált digitális pénz, amely nem egy központi bank vagy kormány irányítása alatt áll, hanem egy nyílt forráskódú, blokklánc-technológiára épülő rendszerben mű
Varga Mihály, a napokban hivatalba lépett MNB-elnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is felszólal a gazdasági kamara évnyitó rendezvényén szombaton a Puskás Arénában. Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond majd, erről egy külön cikkben tudósítunk.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján a nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy pénteken tárgyalt a nagy magyarországi áruházláncokkal az árcsökkentésről.
A zöldségtermesztők gyakran használnak gyomirtó szereket a gyomok ellenőrzésére és a termésveszteség megelőzésére. A Floridai Egyetem kutatói azonban azon dolgoznak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával csökkentsék a gyomirtók használatát.
Tízből hat lakásbiztosítással rendelkező ügyfél nem aktualizálja szerződését, azaz nem növeli az ingatlan értékére szóló biztosítást. Pedig a lakásárak általában emelkednek, főképp most. 2024-ben az ingatlankárok több mint egyharmada (36 százalék) csőtörésekből származott, amelyet a természeti károk (16 százalék) és az üvegtörések (15 száz
A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó munkaerőpiac kihívásaihoz, ha meg akarják szerezni és meg is akarják tartani a legtehetségesebb munkavállalókat. Az automatizáció és a mesterséges intelligencia új szintre emelte a toborzást, miközben a soft skillek jelentősége soha nem látott mértékben nőtt. A vállalkozásoknak a n
Általános közhely, hogy a nők kevésbé értenek a pénzügyekhez, mint a férfiak. Általános közhely, hogy a nők tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, mint a férfiak. Miből ered ez a paradoxon, és milyen a nők pénzügyi helyzete ma Magyarországon? Hol tartunk a pénzügyi emancipációban? Ezt a kérdést tette fel a Bankmonitor.