A mezőgazdasági termelés túl van a mélyponton, elérte az uniós átlagot, a kilátások javultak az agráriumban. A termelői árak tavaly év végére 22 százalékos drágulást mutattak éves összehasonlításban, az élelmiszeripari árak éves inflációja öt százalék körüli - hangzott el az MBH Bank Agrértrend Indexének bemutatóján.
Új, digitális adatlap váltja fel a korábbi papíralapú B400-as nyomtatványt, amelyen a vásárlással vagy ajándékozással szerzett ingatlant kell bejelenteni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására, az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
A kormány a magyar emberek egészsége és környezetünk védelme érdekében újabb szigorításokat vezet be, hogy visszaszorítsa a környezetszennyezést. Az Energiaügyi Minisztérium (Em) által társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetekben foglalt intézkedések, így a megnövelt összegű környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságok, valamint csatornabír
A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása. Márciustól további 15 milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére, támogatva a termelékenységük javulásához szükséges munkaerő át- és továbbképzését - jelentette be szerdán kiadott közös közleményében a Nemzetgazdasági Minisztér
Ez az eddigi leggyorsabb technológiai forradalom, évi 26-szoros pályán haladunk, vagyis 2 év alatt 650-szeresét fogja tudni az AI, mint most – hangzott el a Portfolio AI in Business 2025 konferenciájának nyitó panelbeszélgetésében. A szakemberek szerint azonban a tapasztalat az, hogy sok esetben a válasz nem az AI, a céges igényekre sok esetben egy
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A Nemzetgazdasági Minisztérium intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében. A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten b
A tavaly elindított lakásbiztosítási kampány keretében minden harmadik lakásbiztosítással rendelkező élt az átkötés lehetőségével, idén a becslések szerint még ennél is több, mintegy 350 ezer szerződést cserélhetnek le az ügyfelek. A lakáskampány jó lehetőség, ugyanakkor fontos odafigyelni, hogy a nagy sietségben ne maradjanak ki a biztosításból ér
Jelentős átalakuláson megy keresztül a mezőgazdasági géppiac, Magyarországon éppúgy, mint világszinten, amelyet a technológiai fejlődés, a támogatási rendszerek változásai és az időjárási kihívások egyaránt befolyásolnak. Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a 2024-es év a korábbi időszakokhoz viszonyítva közepesnél gyengébb
Természetes élőhelyeket állítanak helyre, veszélyeztetett hüllők és kétéltűek élőhelyeit fejlesztik, vadmacska fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajokat szorítanak vissza a magyar-szlovák határmenti bioszféra rezervátumok együttműködésével - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője hétfőn az Mti-vel.
A 2024-es év eredményei alapján a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyszeri bruttó 800 ezer forint összegű eredményrészesedést biztosít aktív dolgozóinak áprilisban.
Optimistán kezdődött a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX már 88 261-nél áll és a vezető részvények is mind pluszban állnak. Lesz ma újabb csúcs? A nyitást követően megindult a BUX és már 88 261-nél áll A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX minimális, 1,48 pontos csökkenéssel, 86 462,70 ponton nyitott szerdán. Majd ezt
Az innovációt és a zöld megoldásokat részesítették előnyben az idei, immár 15. Real Estate Awards gálán, ahol a 2024-es év kiemelkedő építőipari teljesítményeit díjazták - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Három robot egyszerre holdküldetésben – ilyesmi még nem fordult elő. Az egyik már leszállt, hamarosan jön egy másik, a harmadik ,,kóvályog". Mi ez a sok nyüzsgés? Minden a kék szellemmel kezdődött. Március 2-án reggel az amerikai Firefly Aerospace cégtől a szentjánosbogárról elnevezett "Blue Ghost" robot leszállt a Hold közeli oldalától északkeletr
Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (Usda) legfrissebb előzetes előrejelzése szerint a 2025–26-os szezonban meghatározó változások várhatók az Egyesült Államok mezőgazdasági termelésében, főleg a kukoricapiacon.
A Lindt & Sprüngli svájci csokoládégyártó bejelentette: az elszálló kakóárakat ellensúlyozandó kénytelenek kétszámjegyű áremelést bevezetni 2025-ben, írja a Portfolio. A svájci Lindt & Sprüngli pénzügyi igazgatója, Martin Hug a napokban bejelentette: a vállalat komoly áremeléssel tervez a következő időszakban. A 2024-es 6,3 százalékos áreme
Átnevezik a Hatoscsatorna televíziót Neshama TV-vé – az átalakítást a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség végzi, amely a csatorna új tulajdonosa.
Egy 18 ezer négyzetméteres új üzemrészt alakít ki a Schneider Electric a tavaly átadott Duna Smart Power Systems okosgyárnál Dunavecsén, amelyben kisfeszültségű elosztóberendezéseket gyártanak majd, a beruházás 44 millió euróba, mintegy 15 milliárd forintba kerül, 270 új munkahely jön létre, és a projekt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támog
Április 1-től a Citadella Alap megvásárlásakor 10% vételi jutalékot kell fizetni. A jutalék az Alap meglevő befektetői között oszlik szét, őket gazdagítja. Az intézkedés célja az alap méretének korlátozása, ugyanis az alap folyamatos növekedése egyre nehezebbé tette kezelését - közölte Zsiday Viktor befektetési blogján.
Mivel az amerikai elnök azt várja a NATO tagországaitól, hogy emeljék a GDP-jük 5 százalékára a védelmi kiadásaikat, hazánknak ez csak idén 2,6 ezer milliárd forintba kerülne.
A pénz nagy része a Főnix Magántőkealap cégétől jött. A Főnix tulajdonosait elfedi a törvény, de korábban sok milliárd forintnyi közpénz is jutott ide.
Januárban az építőiparban közel 350 új vállalkozás alakult, 50 százalékkal több, mint tavaly. A megszűnt cégek száma 450 körülire csökkent, míg az új cégeljárások 5 százalékkal nőttek, a kényszertörlések pedig 25 százalékkal emelkedtek.
A világ legnagyobb jéghegye feltehetően zátonyra futott az Antarktisz közelében található Dél-Georgia szigettől mintegy 70 kilométerre, ami megmentheti a térség gazdag élővilágát a közvetlen veszélytől - közölte a The Guardian.
Az egy évvel ezelőttihez képest érezhetően kedvezőbb kilátásokkal kezdte meg az idei évet a magyar agrárium, elsősorban annak köszönhetően, hogy elindult a Közös Agrárpolitika (Kap) Stratégiai Tervének keretében összesen mintegy 3000 milliárd forintból megvalósuló beruházások konkrét végrehajtását előkészítő munka - derült ki az Mbh Bank Agrár- és
Az utolsó negyedév 1,2 százalékos csökkenést hozott a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díjában a megelőző negyedévhez képest, a díjszint így a fél évvel ezelőtti 57 ezer forintos értéken áll - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Kgfb-indexében. A buszoknál és a teherautóknál ennél is jelentősen emelkedtek a díjak éves
A dollár gyengülését meglovagolva a hazai fizetőeszköz az euróval szemben már a 398-as szint alá is benézett, míg a kiváló nemzetközi tőzsdei hangulatban a legnagyobb hazai bank részvénye közel 3 százalékkal erősödött a szerda délelőtti kereskedésben. Felfelé tartanak a nemesfémek és a kriptoeszközök jegyzései is, ellenben az energiaárak csökkenőbe
A magyarok háromnegyedének van olyan személy az életében, aki inspirálja; 10-ből 8 esetben hazai példaképről van szó – mutatott rá egy friss reprezentatív kutatás. A legtöbbször az ilyen személyek motiváltsága és kitartása az, ami megfogja őket, de fontos szempont az intelligencia, a Z generációsoknak pedig a sikeresség is. A felmérés alapján többe
Folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása. Márciustól további 15 milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére, támogatva a termelékenységük javulásához szükséges munkaerő át- és továbbképzését.
A keresőképtelen munkavállaló postai úton kapja meg a munkáltató felmondását. Mikor szűnik meg a munkaviszony? Hatályosul-e a felmondás, ha éppen a postai kézbesítés napjával veszi a háziorvos keresőképtelen állományba a munkavállalót? Milyen körben terheli az együttműködési kötelezettség a munkavállalót a keresőképtelenség tartama alatt?
A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása. Márciustól további 15 milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére, támogatva a termelékenységük javulásához szükséges munkaerő át- és továbbképzését.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyeli, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között. Ezt annak kapcsán írták, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma egy hetes határidőt adott a kiskereskedőknek, hogy önkéntes árkorlátozó intézkedésekre tegyenek javaslatot.
Az elmúlt időszakban egyre több jel mutat arra, hogy az észak-atlanti szövetségen komoly repedések keletkeznek. Európa kénytelen szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy az Egyesült Államok kivonul a NATO-ból, vagy lazítja a szövetségesi kapcsolatokat.