Ki jogosult rá? Hogyan igényelhető? Mennyi a maximuma? Összeszedtük a legfontosabb információkat a köznyelvben munkanélküli segélyként is hívott, hivatalosan álláskeresési járadékról.
Az első Európai Unió–Közép-Ázsia csúcstalálkozó a tervek szerint 2025. április 3–4 között kerül majd megrendezésre az Üzbegisztán és Közép-Ázsia kulturális fővárosának számító Szamarkandban. A csúcstalálkozón vélhetőan az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti együttműködések kérdései mellett az energetika és az Európába irányuló energetikai és közlek
Félelemkeltő programokkal veszik rá a csalók az internetes felhasználókat bizalmas adataik megosztására, az Eset kiberbiztonsági cég elemzése szerint a scareware küldésével a kiberbűnözők az emberek félelmeire építve hitetik el velük, hogy valóságos számítógépes vírusok vagy rosszindulatú programok áldozatai lettek és ráveszik őket, hogy az azonnal
A húsvét kiemelkedő időszak a fogyasztás és azon belül elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelem szempontjából, főleg, ami az olyan tradicionális húsvéti ételeket jelenti, mint a tojás és a sonka. Továbbá a csokoládéfogyasztás fő szezonja is húsvétra esik. Az üzletláncok tapasztalatai szerint a húsvéti időszakban a vásárlói kosárérték akár 15 százal
A magyar lakosság túlnyomó többsége korszerűsítené otthonát a közeljövőben, miközben a lakóingatlanok állapotával kapcsolatos elégedettség vegyes képet mutat - derül ki a Wienerberger építőanyaggyártó friss országos kutatásából.
Jelentős fejlesztéseket végzett az E.ON Hungária csoport komplex kutatás-fejlesztési programja, a Flex.ON révén, a 2,1 milliárd forintból megvalósított új megoldások költséghatékonyabbá és rugalmasabbá teszik az energiaellátást - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szombaton közösségi oldalán.
Az állami garanciák fokozott használata és a tömeges deregulációs program nem teszi majd lehetővé, hogy az Európai Unió a 21. században globálisan versenyképessé váljon. Ez csak akkor történhet meg, ha az unió létrehoz egy közös adósságkibocsátásból finanszírozott alapot, amely közvetlenül támogatja az európai feldolgozóipart.
A forgalom gyorsulása, a sok számítógép-használat, a túlzott magabiztosság, valamint az otthonról hozott rossz minták okozhatják, hogy egyre több jogosítványra vágyó fiatal hasal el a B kategóriás forgalmi vizsgán. Egyre több fiatal küzd a B kategóriás forgalmi vizsga sikeres teljesítésével, és ez nem csupán szubjektív benyomás, a statiszti
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges - közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.
Régészek felfedezték egy ismeretlen ókori egyiptomi fáraó nagy mészkő sírkamráját Abüdosz városának közelében, amely körülbelül 3600 évvel ezelőttre, Egyiptom történelmének egy kaotikus időszakára tehető. A sír hét méterrel a föld alatt, az Anubisz-hegyi ősi nekropoliszban található sír felfedezését a Pennsylvaniai Egyetem múzeumi és egyiptomi régé
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Néb
Várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lehetnek az egyik legnagyobb haszonélvezői a mesterséges intelligencia forradalmának, amennyiben nem áldozzák fel a gyors sikerek oltárán a fogyasztói és felhasználói bizalmat. A bizalom megőrzésére, ugyanakkor az innovatív készség biztosítására hivatott az az uniós szabályozás, amely 2026. auguszt
Lenyűgöző fotókon, háromdimenziós modelleken és modern, interaktív felületeken csodálható és ismerhető meg a magyar épített örökség. A műemlékvédelem megújulásának eredményeként létrejött első hazai, interaktív műemléki adatbázis az e-orokseg.hu oldalon hírekkel, eseményekkel, információs és tájékoztató anyagokkal, rengeteg látnivalóval, valamint t
Újabb pontokkal bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos megfigyelő hálózata. A heti rendszerességű csapdázási adatok segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak, hogy időben elvégezzék a szükséges növényvédelmi kezeléseket.
Donald Trump amerikai elnök nemrégiben tett javaslata, hogy több kőolajat és földgázt adjon el Indiának, jelentősen csökkentheti Újdelhi kedvezményes orosz kőolaj vásárlásait, amelyekről úgy vélik, hogy Moszkva Ukrajnával vívott háborúját finanszírozzák.
Mi zajlott itt évekig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainál és cégeinél, amelyek átláthatatlan és kontroll nélküli működésére a független sajtó után az Állami Számvevőszék jelentései újra rávilágítottak? Hova lett 500 milliárd forint közpénz? A Klasszis Podcast vendége Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitika
Társasházi mintaprojektet indított a Mohu, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának növelése, illetve a lakókörnyezet fenntarthatóbbá tétele. Kísérleti jelleggel, intelligens, nagykapacitású kukákat telepítenek díjmentesen társasházakhoz.
Az Európai Unió költségvetésében párhuzamosan két jelentős cél is hangsúlyosan megjelenik: az innováció ösztönzése és a regionális egyenlőtlenségek csökkentése. Bár a Horizont Európa és a Kohéziós Politika külön logika mentén működik, a döntéshozók évek óta próbálják összekapcsolni a két forrásrendszert, hogy azok hatékonyabban támogassák egymást.
Kemény hangú videóüzenetben utasította vissza a dán külügyminiszter az amerikai alelnöknek egy grönlandi amerikai katonai támaszponton tartott, Dániát bíráló beszédének a hangvételét, de tárgyalásokat ajánlott fel a vitás kérdések rendezésére.
Mit okoz az embernél a száj- és körömfájás? Miért kell leölni az állatokat? Nincs más megoldás, például védőoltás? Ezek a kérdések izgatják most a gazdákat.
A településfásítási program legújabb, ötödik ütemében 21 300 sorfát ültetnek el 1,3 milliárd forintból 1700 településen - közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Eperjesen.
Yvonne Dederick üzletasszonyt a nagyközönség a "Feleségek luxuskivitelben" című valóságshow-ban ismerhette meg, ahol egyik főszereplőként szerepelt. Most a Ragazze portál tartalmi vezetője. Az új projektjéről nyilatkozott.
A tavaszi metszések a rügypattanásig még elvégezhetők, de vannak növényfajok, amelyeket jobb tavasszal békén hagyni. Egyes fajok esetén a tavaszi metszés felesleges munka, amivel még kárt is okozunk.
Az amerikai Westinghouse örömmel szállítana a Paksi Atomerőműbe nukleáris fűtőelemeket akár az orosz fűtőelemek kiváltására, és az Egyesült Államok más vállalatai örömmel kötnének most szerződést több magyarországi kis moduláris reaktor leszállítására – hangzott el péntek kora este az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén szervezett háttérbeszé
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Néb
A Samsung bejelentette legújabb okoshűtőszekrény-kínálatának nemzetközi bevezetését, megerősítve ezzel a CES 2025 kiállításon bemutatott "Képernyők mindenhol" vízióját. Az új termékcsalád részeként a négyajtós hűtőszekrény 9 hüvelykes AI Home kijelzővel érkezik, míg a Side-by-Side modell továbbfejlesztett Family Hub képernyőt kap. Emellett egy fejl
A kriptovaluta-piac jelenleg komoly nyomás alatt van – a legtöbb digitális eszköz árfolyama csökken, és most egy neves kereskedő figyelmeztet: a Ripple (XRP) akár 55%-ot is eshet! Peter Brandt: „XRP egy klasszikus fej-váll formációt mutat” Peter L. Brandt, a több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező kereskedési legenda, arra figyelmeztet, hogy az
A méhészet nemcsak az édes aranyról szól, stratégiai jelentősége van – egyebek közt erről beszélt Nagy István agrárminiszter egy zalai méhészprogramon.
A Fidelity új stablecoinja a hagyományos bankolás jövőjét formálhatja meg. A digitális eszközök és a pénzügyi piacok közötti verseny új kihívásokat és lehetőségeket kínál.