A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől, állapítja meg a Visa támogatásával készült jelentés, amelyet a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készített. A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállal
Részvényenként 1,10 eurós osztalékot hagyott jóvá a 2024-es üzleti évre vonatkozóan a Raiffeisen Bank International közgyűlése, ami a szerdai záróárfolyammal számolva 4,16%-os osztalékhozamnak felel meg.
Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani, március 31-ig tartó lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt a Netrisk adatai szerint. Az új biztosítást kötők 86 százaléka a korábbinál alacsonyabb éves díjjal szerződött az adott biztosítóval. Az új kötések alapján az érintett lakói
A geopolitikai helyzetre fittyet hányva hirdetnek állásokat nettó 400 – 600 ezer forint körüli fizetéssel. Mi történt? Orosz és ukrán Facebook-csoportokban kezdett állásokat hirdetni az iváncsai akkumulátorgyár munkaerő-közvetítőkön keresztül – írta meg először a Telex. A cégek fordítói, és operátori pozícióba keresnek dolgozókat, nettó 400 és 600
Zágrábban ma reggel hivatalosan is megnyitották Közép-Kelet-Európa legnagyobb fintech eseményét, a Money Motion 2025 konferenciát. A kétnapos rendezvény fókuszában idén a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) áll. Az eseménynek a Zagreb Fair ad otthont, ahol négy színpadon és az eddigi legnagyobb kiállítótérben zajlanak az előadás
A legjobb banki betéti kamat megközelíti az inflációkövető állampapír kamatszintjének dupláját - írja körképében a Biztosdöntés.hu portál. A legmagasabb ajánlatok azonban nem kockázatmentesek, többnyire befektetési rész is tartozik az elvárásokhoz. A bankbetétek bankonként és ügyfelenként 100 000 euróig, azaz mintegy 40 millió forintig ugya
Lezárult a tavaly ősszel elindított bányászati koncessziós eljárás, meghozta a döntéseket az energiaügyi miniszter, és így hat területen: Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási települések térségében indulhat meg a szénhidrogének kutatása, kitermelése és hasznosítása – jelentette be csütörtökön reggel az Energiaügyi Minisztérium.
Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő dél-koreai autógyártó, a SsangYong KGM márkanéven folytatja tovább működését. Az autómárka régiós átalakulását támogató koncepciót a Mediator fejlesztette, továbbá az ügynökség felelt az image film forgatásáért, illetve a kilenc országra érvényes új márkaarculat kialakításáért is.
A Robinhood kereskedési platform új vagyonkezelési és privátbanki szolgáltatásokat vezet be, amelyekkel a kisebb összegű portfólióval rendelkező befektetőket célozza meg - írja a Reuters.
Jelentősen bővíti exkluzív együttműködését a brit Marks & Spencer márkával a Rohlik-csoport, a hazai Kifli.hu online szupermarket anyavállalata. A vásárlók mostantól a Marks & Spencer több mint félezer legnépszerűbb termékét érhetik el a Kifli.hu-n.
A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem (NTU) professzora, Srinivasan Madhavi vehette át a napokban a győri Széchenyi István Egyetem által először átadott Arraboniensis Distinguished Professor címet, amelyet példaértékű nemzetközi tudományos közösségépítési és kutatás-fejlesztési tevékenységével érdemelt ki.
A takarmánykukorica termelői ára március második hetében átlagosan 81,7 ezer forint/tonna volt, ami 42 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.
Az ING lett az első olyan, rendszerszinten jelentős globális bank, amelynek saját klímacélkitűzései validált módon összhangban vannak a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozására irányuló erőfeszítésekkel – hozta nyilvánosságra ítéletét szerdán a szabvány odaítéléséért felelős testület.
Tavaly akár több tíz milliárd forintos veszteséget is elszenvedhetett az országos hulladékgazdálkodást 2023-ban átvevő Mohu - írja a Népszava egyes elemzők véleménye alapján. Az anyavállalat, a Mol közzétette 2024-es gyorsjelentését, mely szerint a körforgásos gazdasági, vagyis hulladékos tevékenység mínusz 33 milliárdos üzleti eredményt ért el. A
A szólásszabadság oxfordi kézikönyve címmel magyarul is megjelent az Adrienne Stone ausztrál, valamint Frederick Schauer amerikai jogtudós szerkesztésében 2021-ben megjelent kalauz a szólásszabadság alapvető kérdéseihez. A kötet az ORAC Kiadó és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében, a Koltay András által szerkesztett soro
Harmadik egymást követő éjszakán süllyedt a hőmérő higanyszála fagypont alá Görögországban a Pella, Imathia, Larissza és Florina környéki, teljes virágzásban lévő csonthéjas ültetvényekben. A gazdák aggodalmait fokozza, hogy még az előző évre járó kártérítést sem kapták kézhez.
Az Egyesült Államok elnökének kínai beleegyezésre van szüksége ahhoz, hogy a ByteDance megváljon a TikTok amerikai üzletágától. Egyből változtatott is hangnemén. Mi történt? Donald Trump szerdán arról beszélt, hogy akár vámain is kész enyhíteni annak érdekében, hogy megállapodás szülessen Kínával a hónapok óta húzódó TikTok-ügyben. Az amerikai elnö
Az edukációs aktivitás célja, hogy felfedje a Pick Téliszalámi kiválóságát, különös tekintettel a természetes nemespenészre, a minimum 80 napig tartó hagyományos érlelésre és a több mint 155 éve változatlan receptúrára.
A TikTokot tulajdonló ByteDance alapítója, Zhang Yiming lett Kína leggazdagabb embere 57,5 milliárd dolláros vagyonával, megelőzve az ásványvíz-mágnás Zhong Shanshant és a Tencent Holdings társalapítóját, Ma Huatenget - tudósított a Bloomberg.
Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban.
Oroszország feltételekhez köti a Fekete-tengeri biztonsági megállapodás megkötését: a világ legnagyobb búza- és műtrágyaexportőre csak akkor írja alá az egyezményt, ha feloldják a nyugati szankciókat az élelmiszer- és műtrágyaexportban érintett cégek, valamint a szállítmányozás területén - tudósított a Reuters.
2025 februárjában a turisztikai szálláshelyeken 1,0 millió vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A társadalmi kirekesztettség miatt létrejövő szegregátumban élő emberek korlátozott kapcsolata az azon kívüli társadalmi csoportokkal gyakran információhiányos helyzetet idéz elő a közösség tagjai számára. Általában ezekben a térségekben kevesebb támogató szolgáltatás elérhető, ami az itt élő nők számára jelentősen megnehezíti a kilépést a bántalma
A vállalati visszaélések mindennapos eszközévé vált Magyarországon is a mesterséges intelligencia (MI) - mutat rá az EY 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel készített kutatása, amelyről szerdán tájékoztatta a tanácsadó cég az MTI-t.
Csütörtökön 10 órakor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, miután a kormány szerdán ülésezett. A tájékoztatóról élőben tudósítunk.
A kínai gyártású, szoftveralapú elektromos járművek terjedése komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel Európában – figyelmeztet egy új jelentés. Miközben az EU a dekarbonizációra törekszik, egyre sürgetőbbé válik a járművek kémkedési potenciáljának vizsgálata és a szabályozási lépések megtétele. A magyarországi gyárak miatt is figyelmeztetést a
Nagy eséssel indult ma a kereskedés az európai tőzsdéken, a lefordulás oka az, hogy Donald Trump 25 százalékos autóipari büntetővámot jelentett be, a befektetők azt árazzák, hogy eldurvul a kereskedelmi háború az Egyesült Államok és fő kereskedelmi partnerei között. Ma az esésben az autóipari részvények állnak az élen, nagyot esett a Porsche, a Mer
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nagy szavak tömkelegével állt ki az Európai Unió közös hadserege mellett, de egyelőre azt is nehéz látni, hogy saját országában milyen úton sikerül majd összehozni a szükségesnek mondható katonai reformokat.
Milyen társadalombiztosítási szabályok vonatkoznak a mezőgazdasági őstermelőre, ha egyéni vállalkozóként biztosítottnak minősül? Érdemes-e magasabb járulékalapot választania? Széles Imre társadalombiztosítási szakértőt hallhatják.
Az euróövezet bankjainak jó az ellenállóképessége, de fel kell készülniük a geopolitikai sokkokra és a makropénzügyi fenyegetésekre - mondta Claudia Buch (címlapképünkön), az Európai Központi Bank felügyeleti vezetője csütörtökön.