Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el Békés vármegyében április 1. és 21. között a Békés Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya.
Megjelent a Kap Nih 25/2025 számú közleménye az Akg pályázati felhívás módosításával kapcsolatban. A felhívás több pont tekintetében is pontosításra vagy kiegészítésre került - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) oldalán.
Számlagyárat üzemeltető bűnbandát számoltak fel a pénzügyőrök; 27 emberrel szemben indult eljárás költségvetési csalás gyanúja miatt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egy amerikai aktivista befektetési alap a brit BP után most egy német energiamultira vetette ki hálóját. Az Elliott Management 5 százalékos részesedést vásárolt az RWE-ben, és átalakításokat sürget a cégnél.
Carl Erik Rinsch, a „47 Ronin” című film rendezője, március 18-án került letartóztatásra Nyugat-Hollywoodban, miután vádat emeltek ellene csalás és pénzmosás miatt. Az ügyészek szerint a Netflix által neki juttatott 11 millió dollárt nem a „White Horse” című sorozat gyártására fordította, hanem kriptovalutákba fektette és luxuscikkekre költötte. A
A jemeni légicsapásokkal kapcsolatos amerikai üzenetküldő-botrány Európára nézve is vészjósló álláspontokat tárt fel. Az amerikai legfelsőbb vezetés szerint Európának ki kell fizetnie a Szuezi-csatorna védelmét.
Nem kezdte valami erősen az évet az európai autóipar, a német eladások csökkentek, a magyarok nőttek 2025 első két hónapjában. Mi történt? Az Európai Unióban éves összevetésben 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült adato
Az SOS Gyermekfalvak kampányai az utóbbi években sorra hozzák el a díjakat a kreatív versenyeken, ezeknek különlegessége - a kreativitáson és a hatásosságon túl - , hogy egy személyhez kötődnek, Varró Gabriellához, aki belsős munkatársként, ügynökségi segítség nélkül találja ki és hozza tető alá minden év október 7-ére időzítve a nevelőszülőségre f
A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője Európában is elindítja bitcoin tőzsdén kereskedett termékét, miután az USA-ban már 48 milliárd dolláros sikert könyvelhetett el – jelentette a Bloomberg.
Tegnap Amerikában kiváló napot zártak a tőzsdék a Nasdaq vezetésével. Ezt követően Ázsiában többnyire esést láthatunk, míg Európában emelkednek a tőzsdék. Gazdasági események szempontjából ma a hazai fókusz az MNB kamatdöntésén lesz, míg külföldön a német Ifo üzleti hangulatindex és az amerikai Conference Board fogyasztói bizalmi index lesznek megh
Az SAP hétfőn megelőzte a dán egészségügyi vállalatot, a Novo Nordiskot, és ezzel Európa legnagyobb vállalatává vált piaci kapitalizáció alapján. Az LSEG Workspace adatai alapján hétfő reggel az SAP piaci kapitalizációja 340 milliárd dollár volt, ami kissé meghaladta a Novo Nordisk értékét. Az SAP Európa legnagyobb szoftvergyártója, amely üzleti al
Ez egy kisebb meglepetéssel is felér, lévén jelenleg sokkal alacsonyabb kamatok mellett fektethetünk be állampapírokba, mint egy, vagy két évvel ezelőtt. Mi történt? Kijöttek a friss állampapíradatok, és meglepő módon kiderült, hogy a magyaroknak 190 milliárd forinttal több lakossági állampapírjuk volt március közepén, mint tavaly december végén, í
Svédországban országos méretű bojkottmozgalom bontakozott ki a legnagyobb élelmiszerláncok ellen a drasztikusan emelkedő élelmiszerárak miatt. A tiltakozók szerint a szupermarketek és a nagy gyártók oligopóliuma áll az áremelkedések hátterében, míg az üzletláncok a háborúra, a geopolitikai helyzetre és az éghajlatváltozásra hivatkoznak - írta meg a
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díja: kaphatják gépek, de flipperrel kapcsolatos helyek is. A díjat az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja ki minden esztendőben, idén a budapesti Flippermúzeumot is jelölve a legjobb európai lokáció díjára. Összesen 40 európai flipperes helyre érkezett voks, a Flippermúzeum a szavazáson végül a második helyez
A Sam Altman által alapított World Network és a Visa lehetséges együttműködése komoly előrelépés lehet a WorldCoin kriptovaluta nemzetközi elfogásához. Nagy mérföldkő előtt állhat Sam Altman kriptovaluta projektje. Az OpenAI CEO-ja társalapítója annak a Tools for Humanity nevű technológiai vállalatnak, amely tárgyalásokba kezdett a VISA-val egy sta
Április 9-től az eddigi 10-ről 16 fontra emelkedik az elektronikus beutazási engedély (ETA) ára Nagy-Britanniába, ami (könnyen kiszámítható) 60 százalékos áremelkedést jelent. Mindez a magyar utazóknak azt jelenti, hogy az eddigi nagyjából 4750 helyett 7600 forintba fog fájni az ETA díja - írja az Economx. Két évig érvényes A kérelm
A Bolt, Európa vezető mobilitási platformja március 26-tól Kecskemétre is kiterjeszti szolgáltatását, ezzel már tíz hazai nagyvárosban biztosítva innovatív közlekedési megoldást. A vállalat piacra lépése kedvező tarifákkal, átlátható árazással és rugalmas lehetőségekkel válaszol a dinamikusan fejlődő egyetemi város növekvő közlekedési igényeire.
Hétfő este egy kékesen ragyogó spirális fény jelent meg az égen, amit sokan lefotóztak. A jelenséget egy SpaceX Falcon-9 rakéta okozta, amely üzemanyag-kiengedés közben látványos fényhatást hozott létre.
Az MBH Bank és az Ipoly ERDŐ Zrt. együttműködésében újabb faültetési akció valósult meg a Börzsönyben, Szokolya községhatárban. A természetvédelmi terület helyreállítását célzó munkálatokhoz ezúttal is csatlakoztak a bank munkatársai, köztük az agrár üzletág dolgozói, akik önkéntes alapon, aktív részvételükkel járultak hozzá a korábban nagy károkat
Az Állami Számvevőszék jelentése kifejezetten Matolcsy György családi és üzleti körére fókuszál, pedig más szereplők is felbukkantak a jegybanki beruházások és beszerzések körül.
Szárnyalnak a bankbetéti kamatok, a lendületnek kétségkívül mozgatórugója az állampapírokból kiáramló megtakarítás, de az égbe szökő kamatszinteket segíti az inflációnál magasabb jegybanki alapkamat is. A napokban több bank is elkezdte felfelé húzni a kamatszinteket, így azok még távolabb kerültek az inflációkövető állampapír idei kamatszintjétől –
A húsvéti készülődés közepette komoly kihívásokkal néznek szembe a hazai tojástermelők. A kormány árrésstopja, amely éppen a szezonális csúcsidőszak előtt lépett életbe, jelentős nyomás alá helyezi az ágazatot. A termelőknek ugyanis a megnövekedett kereslet kielégítése érdekében részben importálniuk kell, ám a külföldi árak olyan magasak, hogy a ha
Meglepődött a kereskedelmi adó fizetését elmulasztó cég, hogy az árbevételét milyen pontossággal látja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A webáruház az ellenőrzést követően több mint 15 millió forintnyi adót fizetett be.
Az Epic Drama csatornán rajtol a legújabb krimisorozat, az L.R. Wright díjnyertes, 9 kötetből álló mystery-krimi könyvsorozata alapján készült, Kisvárosi gyilkosság. A széria egyik érdekessége, hogy Rossif Sutherland, a tavaly elhunyt filmsztár, Donald Sutherland fia játssza a főszerepet, amit 30 évvel ezelőtt már az idősebb Sutherlandnek is felkín
Ha Ukrajna európai uniós csatlakozása megvalósulna, a támogatásokat elvinné az ukrán mezőgazdaság, az európai agráriumnak gyakorlatilag semmi nem maradna - jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Brüsszelben. Nagy István hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság terve az agrártámogatások egy nagy alapba való összevonásáról veszélyezteti az európ