Történelmi csúcson nyitott pénteken a BUX, miután előző nap új rekordot állított be. A vezető részvények mind pluszban vannak, egyedül az OTP nyitott gyengüléssel. A Telekom saját részvényvásárlása mozgathatja az árfolyamot. A tavasz első napján megjön a lendület? Minimális emelkedéssel indult a péntek. A BUX a történelmi csúcsot tartja A Budapest
Ideiglenesen felfüggeszti a Huawei tagságát a digitális átalakulásban érdekelt cégek érdekképviselete Brüsszelben, miután a kínai cég az Európai Parlament több képviselőjét is megvesztegethette.
Az a célunk, hogy a bankolás költségei méltányosak legyenek, ezzel is segítve a családok mindennapi életét - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Facebookra feltöltött pénteki videójában.
Rendhagyó gasztronómiai élményben lehet része mindazoknak, akik március 22-én ellátogatnak a főváros egyik népszerű bevásárlóközpontjába. Egy látványos aktivitás során különleges finomságok hullanak majd az égből, és a szerencsések még értékes ajándékokat is nyerhetnek.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (Meosz) a miniszterelnökhöz fordult azt kérve, hogy a fogyatékossággal élő gyereküket otthon nevelő anyák életkoruktól, valamint gyerekeik korától és számától függetlenül részesüljenek személyijövedelemadó-mentességben októbertől.
Ötven év után először diagnosztizáltak száj- és körömfájást Szlovákiában. A betegséget három déli gazdaságban mutatták ki - jelentette be Richard Takac mezőgazdasági miniszter - írja a Reuters.
Mostantól a biztosításközvetítő vállalkozások számára is elérhető lesz a Széchenyi Kártya Program, így kedvezményes forráshoz juthatnak a szektor mintegy 24 ezres létszámmal tevékenykedő szereplői. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Keszthelyi Erik által alapított Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (Mbtsz) és a Garantiqa közös, pénteki sajtótá
Keddtől Magyarországon sehol nem marad érvényben a tűzgyújtási tilalom - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban.
2024 negyedik negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal haladta meg a munkaerőköltség az Európai Unióban az egy évvel korábbi szintet, a növekedés mértéke 7 tagállamban volt nagyobb, mint 10 százalék – tájékoztatott az Eurostat. Magyarországon 11,9%-kal nőttek az óránkénti bérköltségek, ami az egyik legmagasabb növekedési ütem az EU-ban.
A londoni Heathrow repülőtér áramellátási problémák miatti leállása komoly veszteséget okoz és napokig hatással lehet a globális légi közlekedésre. A szakértők megkérdőjelezik, miért nem volt megfelelő vészhelyzeti terv a világ egyik legforgalmasabb repülőterén.
Jason Chen-t 2025. március 17-i hatállyal Shen Feng váltotta a CATL Debrecen ügyvezető igazgatói posztján. Shen Feng több mint egy évtizede dolgozik a CATL kötelékében, 2019 óta a tengerentúli és az európai piacokért felelős, autóipari ügyvezető igazgatójaként segítette a cég növekedését és innovációs törekvéseit.
Újraindulna tavasztól a TV2-őn a Napló, szemben az ATV Heti Naplójával. A helyzet érdekessége, hogy az előbbit éveken át Sváby András vezette, most pedig az utóbbi vezetője.
A repülős utazások kényelméhez hozzátartozik a megfelelő méretű kézipoggyász kiválasztása, amely elősegíti a zökkenőmentes utazást. Ha utazni készülsz, elengedhetetlen, hogy alaposan tájékozódj az adott légitársaság poggyászokkal kapcsolatos szabályairól.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési
Korszakhatárhoz érkezett a magyar vízgazdálkodás, mert több évtized után egy minisztériumban egyesült a két nagy terület, vagyis a víziközművekért való felelősség és a vízkészletekkel való gazdálkodás, illetve lezárulni látszik az a korszak, amikor védművek épültek, és az árvizek elleni védekezés volt a fókuszban - fogalmazott az Energiaügyi Minisz
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a miniszterelnökhöz fordult azt kérve, hogy a fogyatékossággal élő gyereküket otthon nevelő anyák életkoruktól, valamint gyerekeik korától és számától függetlenül részesüljenek személyijövedelemadó- (szja) mentességben októbertől.
A számvevőszék súlyos hiányosságokat és komoly veszteségeket állapított meg a jegybank alapítványánál. A héten publikált dokumentumokból az is látszik, mennyire küzdött az MNB alapítványa az ellen, hogy az ÁSZ bármit is nyilvánosságra hozzon abból, amit talált. Többek között azzal fenyegettek, hogy az információk veszélyeztetik a forint stabilitásá
A pénzügyi szektor egyre optimistább az európai részvénypiacok kilátásait illetően, a szakértők sorra emelik előrejelzéseiket és céláraikat. A befektetők bizalmát erősíti a német költségvetési csomag elfogadása, az EKB várható kamatcsökkentései és az ukrán háború esetleges lezárásának reménye - írta meg a Bloomberg.
A keddi rekordot több, mint 120 MW-tal megdöntötte csütörtökön az ipari méretű naperőművek áramtermelési csúcsa, hiszen a friss rekord csütörtökön 11 óra tájban 3883 MW volt, és ezzel párhuzamosan a három naperőművi kategória együttes termelése is új történelmi rekordot ért el 6266 MW-tal – emelte ki pénteki Facebook-posztjában az Energiaügyi Minis
Fontos karbantartást végez az MVM március 21. és 23. között, emiatt ideiglenesen nem lesz elérhető az online ügyfélszolgálat, a mobilapp, az e-ügyintézés és az előre fizetős mérők feltöltési lehetősége. A társaság a fejlesztéseket a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés érdekében végzi. Készüljön mindenki mert online nem lesz elérhető az MVM oldala a
A Pump.Science nevű platform célja, hogy a mémcoinok népszerűségét kihasználva új alapokra helyezze a tudományos kutatás finanszírozását, különösen a hosszú élettartammal kapcsolatos kutatásokat. A projekt alapötletét a Solana-alapú Pump.Fun inspirálta, amely lehetővé teszi mémcoinok egyszerű indítását. A Pump.Science hasonlóképpen szeretné elérni,
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki.
Kiemelkedő sikert ért el a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója az ArtHungry grafikai és designversenyen. Különleges, gi x er elnevezésű organikus betűtípusáért Ratkovic Ljubica különdíjat vehetett át, míg Ozvald Mária Trilogie d'Or című ékszerkollekciójával a közönségdíjat nyerte el.
A bürokrácia méretének csökkentése mind az állami, mind a versenyszférában kiemelt jelentőségű terület. Ennek érdekében mindkét szektor aktívan vizsgálja, hogy az adminisztráció milyen eszközökkel, milyen hatékonysággal csökkenthető.
Februártól jelentős változások léptek életbe az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) szabályozásában, amelyek komoly kihívások elé állították a munkáltatókat. A megemelkedett napi közterhek már most éreztetik hatásukat, július 1-jétől pedig egy további szigorítás, az éves 120 napos foglalkoztatási korlát is bevezetésre kerül.
A tőzsdék határozottan pirosba borultak, egy délutáni esemény sokak szerint turbulenciákat hozhat, mások szerint pedig mégsem. A BUX főbb papírjainak mozgása kioltja egymást, a forint is a lassan megszokottá váló sávjában maradt, aminek azonban megvan az oka. Jön a 24/7 a tőzsdéken, Trumpék tovább terjeszkednek a kriptós világban.
Ez az év a nagy közlekedésfejlesztések éve lesz – jelentette ki Papp László polgármester annak kapcsán, hogy tisztán hazai forrásból egy 14 milliárd forint bruttó összértékű négy csomópontot érintő komplex útfejlesztés veszi kezdetét. Pántya József, az ÉKM államtitkár helyettese szerint másfél év alatt Debrecen mind a négy fejlesztése befejeződhet