A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar gazdák a gépbeszerzéseik során jól kihasználják a pályázatok adta lehetőségeket, és nagyot léptek előre a precíziós gazdálkodás irányába. Erről Lőwi Barna, a Massey Fergusont forgalmazó Austro Diesel Gmbh. marketing igazgatója beszélt az Agrárszektornak, hozzátéve, hogy a precíziós technológia iránti kere
Régi, francia eredetű fajta, Faverolles falu parlagi tyúkjainak az ősei, amelybe brahma és dorking is keveredett. Innen került a múlt század végén Németországba, ahol a tenyésztők a saját ízlésük szerint tovább formálták.
Egy évvel ezelőtt 6,1 millió forintos árral nyitott az új Swift. Most már ennél többet kell érte fizetni. A 3 hengeres újabb verzió 6,13 millió forinton indított tavaly tavasszal. Később a gyártó 6,3 millió forintra emelte a legolcsóbb Swift hazai árát. Most pedig már 6,57 millió forintot kell érte fizetni. Ezért egy GL alapfelszereltségű,
A hétvégén indult a TV2-n a nagyszabású Hunyadi című magyar–osztrák történelmi sorozat, amely Bán János (írói nevén Bán Mór) azonos című regényciklusán alapul.
2024. január 1-jével új EU bizottsági rendelet (2023/2831 EU) lépett hatályba a csekély összegű támogatásokról. A cikk ezt mutatja be utalva a korábbi (1407/2013 EU) rendelettől való eltérésre is.
A fogyasztói bizalom visszaállításához kulcsfontosságú a stabil és kiszámítható piaci környezet, valamint az élelmiszerinfláció alacsonyan tartása. A reálbérek növekedése még nem hozta meg a várt fellendülést a fogyasztásban - ehhez versenyképes árkínálatra, akciókra és megbízható termékkínálatra van szükség - mondta el a Portfolio-nak Mathias Ment
Izrael vasárnap bejelentette, hogy megszünteti a Gázai övezet teljes áramellátását, hogy így kényszerítse ki a még fogva tartott túszok szabadon bocsátását. A tűzszüneti tárgyalások Katarban folytatódnak, miközben a Hamász és Izrael álláspontjai továbbra is jelentősen eltérnek egymástól. Teljes blokád: miért döntött így Izrael? Eli Cohen izraeli en
A TCL hat további okostelefonnal bővítette TCL 60 sorozatát, amelyeket úgy terveztek, hogy megfeleljenek a különféle életstílussal és preferenciákkal rendelkező modern felhasználók igényeinek. A kínálatban megtalálható a TCL 60 SE NXTPAPER 5G és a TCL 60 NXTPAPER, amelyek fejlett kijelző-innovációt tartalmaznak, és kivételes vizuális kényelmet és m
A Firefly Aerospace lett az első kereskedelmi vállalat, amely sikeres sima leszállást hajtott végre a Holdon. A cég Blue Ghost nevű holdkompja március 2-án ért célba a NASA kezdeményezésére indított
Az éghajlat melegedése kedvez a trópusi-szubtrópusi gombakórokozók megjelenésének és elterjedésének. Ezek a kórokozók a talajban élnek és onnan fertőzik a növényeinket.
A digitalizáció és a mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldások az elmúlt években berobbantak az ügyfélszolgálatok hétköznapjaiba. Az új technológiák részben az itt dolgozók munkáját segítik, részben pedig javítják a szolgáltatás minőségét. Az ügyfélélmény (Cx) és a digitális megoldások terén vezető, globális szolgáltatónak számító Konecta meg
Összesen 15 Győr-Moson-Sopron vármegyei települést közvetlenül veszélyeztethet a kisbajcsi szarvasmarhatelepen észlelt ragadós száj- és körömfájás betegség.
Amszterdam április 1-jétől környezetvédelmi célból kibocsátásmentes övezetet hoz létre a csatornák belvárosi szakaszain közlekedő hajókra vonatkozóan - derül ki az amszterdami városvezetés honlapján közzétett közleményből.
A legfontosabb, hogy tudatosan közelítsünk az online világhoz, és mindig egészséges kétkedéssel szemléljük azt, amit elénk tárnak. Az online térben gyakran alkalmazott manipulációs technikák, mint például a gyorsan következő reklámok, ajánlások és figyelemfelkeltő hirdetések mind arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmünket és cselekvésre készte
Rendkívüli a járványügyi helyzet, ezért a korlátozások is rendkívül szigorúak – mondta Pásztor Szabolcs országos főállatorvos; a Magyarországon forgalomba kerülő állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak – nyugtatott Nagy István agrárminiszter.
10-15 milliméter eső kezdheti enyhíteni a szárazságot kedden. Ez leginkább az ország déli és keleti felén várható, északnyugaton viszont ekkor még alig fog esni. A következő hullám szerda este érkezik majd, ekkor már többfelé eshet jelentősebb mennyiségű eső.
Nagyszabású, a nők értékesítési területen történő érvényesülésére fókuszáló workshopot rendezett a közelmúltban a Schneider Electric "Sustainability Business" üzletágának budapesti központja. A vállalat Magyarországon már a múlt évben elérte a globális tervekben 2025 végéig megfogalmazott célkitűzéseket a nők arányára vonatkozóan az újonnan felvett
Gazdasági adatok tekintetében ma a januári német export és ipari termelési adatokat ismerhetjük meg. Az utóbb időben a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek alapján, mintha egyfajta óvatos kilábalás elő jeleit látnánk. Ha ez visszaigazolódik a hétfői adatokban is, az kedvező az európai részvénypiaci trendeknek is. Emellett az USA-ból lakosság
A bitcoin árfolyama jelentős csökkenést mutatott hétfőn, miután Donald Trump amerikai elnök végrehajtási utasítást írt alá az Egyesült Államok stratégiai bitcoin-tartalékának létrehozásáról, amely alapján az amerikai kormány egyelőre nem tervez további bitcoin-vásárlást. A kezdeti lelkesedést követően a befektetők csalódottságuknak adtak hangot, mi
Az elmúlt hetekben a kormány egyre erőteljesebb nyomást gyakorolt a kiskereskedelmi láncokra és beszállítókra, hogy csökkentsék az élelmiszerárakat. Az inflációs adatok ismét aggasztó jeleket mutatnak, miközben az üzleteknek ultimátumot adtak: jövő hét elejére elő kell állniuk valamilyen megoldással – írja a Portfolio Miért lép most a kormány? Az i
Napjaink gyorsan változó digitális világában a vállalatok egyre gyakrabban szembesülnek a szigetszerű IT-infrastruktúrák okozta akadályokkal. Ezek gyakran nemcsak a fejlődésnek szabnak gátat, hanem a működési költségeket is feleslegesen megemelik. A megoldás az újgenerációs hibrid architektúrákban rejlik.
Új designnal jelenik meg az ELLE magazin márciusi lapszáma, a címlapon egy olyan interjúval, amelyet már két éve vár közönség. Kovács Patrícia és Medveczky Balázs az interjúban mesél megismerkedésükről, a korkülönbség által felvetett kérdésekről, párkapcsolatukról és egymásról. Az exkluzív címlapinterjút a magazinhoz újonnan csatlakozott Gyárfás Do
Számos változáshoz kell alkalmazkodnia 2025-ben is azoknak a munkáltatóknak, akik külföldi kollégákat szeretnének foglalkoztatni. Szigorodott az idegenrendészeti törvény, nem könnyű eligazodni a különböző kártyák (engedélytípusok) útvesztőjében, alkalmazkodni a megváltozott elvárásrendszerhez. A HR számára is kihívást jelentő szabályozói változások
A lakásbiztosítási kampány első hetének adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a Groupama, a Köbe, az Uniqa és az Alfa biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 70 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, ami csupán m
Németország 13 repülőterén 24 órás figyelmeztető sztrájk kezdődött a Verdi szakszervezet felhívására. A munkabeszüntetés hétfőn nulla órától éjfélig tart.
A lakásbiztosítási kampány első hetének adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: a Groupama, a Köbe, az Uniqa és az Alfa biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 70 százalékát az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, ami csupán