Egyre több vaddisznó kószál a főváros utcáin. Kinek a dolga, hogy gondoskodjon az állatok és az emberek békés együttéléséről, elhárítsa a veszélyt és megfelelő megoldást találjon a problémára? A Pilisi Parkerdő fontosnak tartotta, hogy egyértelműen és részletes közleményben tisztázza: a lakott területeken élő vadállomány kezelése nem az erdészeti
Teljessé vált az NFC elven működő érintésmentes fizetési lehetőségek palettája a Gránit Banknál: az okosórás fizetések mellett mostantól karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a pénzintézet ügyfelei. A bank ráadásul most ingyenesen biztosítja a karkötőket azoknak az ügyfeleknek, akik legalább két ügyfélajánlást teljesítenek 2025. december 19-ig.
Az Európai Parlament plenáris ülésén szavaztak a Magyarországgal kapcsolatban felvetődő jogállamisági aggályokról, ahol a képviselők jelentős többsége effektív arra kérte a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsot, hogy egyhangúlag mondják ki: a magyar kormány megsértette az Európai Unió alapszerződésében foglaltakat. Ugyan ez önmagában csak egy úja
A marokkói fizetésekkel lehetetlen Kelet-Európában versenyezni, és nem is lehet életszerű gazdaságpolitikai cél, így viszont csábító lehetőség a gyártás áthelyezése.
A Magyar népmesék hangulata a magyar interneten már mémek formájában is tovább él, most pedig egy új játék hozza vissza a karaktereket – méghozzá egy kifejezetten elborult verekedős műfajban. A Folktale Fury fejlesztés alatt áll, de máris komoly figyelmet kapott a PlayIten bemutatott trailerével.
Teljessé vált az NFC elven működő érintésmentes fizetési lehetőségek palettája a Gránit Banknál: az okosórás fizetések mellett mostantól karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a pénzintézet ügyfelei. A bank ráadásul most ingyenesen biztosítja a karkötőket azoknak az ügyfeleknek, akik legalább két ügyfélajánlást teljesítenek 2025. december 19-ig.
Az Európai Unióban 5,8 százalékkal, 916 ezer 609-re nőtt az új autók eladása októberben az előző év azonos hónapjához képest - áll az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
A Coop Csoport idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A ma már 100%-ban magyar tulajdonú vállalat Magyarország legtöbb településén jelen lévő élelmiszerlánca: 2025-ben 1400 településen 2100 üzletet működtet, hetente 3,3 millió vásárlót szolgál ki, több mint 16 000 munkatársat foglalkoztat, és 860 milliárd forintos árbevétellel számol. Kiemelt
A francia Mezőgazdasági Minisztérium hétfőn közölte, hogy további 130 millió euró támogatást nyújt a borászoknak a szőlőültetvények felszámolására, hogy megakadályozza a túltermelést. Ehhez az Európai Uniótól is várnak hozzájárulást.
A Mohu veszteségét helyezte más megvilágítás alá az energiaügyi miniszter. Mi történt? Tordai Bence független országgyűlési képviselő a HVG tudósítása szerint arról kérdezte Lantos Csaba energiaügyi minisztert a parlament gazdasági bizottságában, hogy hogyan lehet veszteséges a Mol alá tartozó MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., miközben az EPR-díj
Az öregedés természetes folyamat, de annak minősége óriási különbségeket mutathat ember és ember között. Nemcsak az számít, mennyi időt kapunk, hanem az is, hogyan tudjuk ezt az időt használni.
A McDonald’s "TheVR Mekis kedvence" kampánya tarolt a 2025-ös hazai Effie versenyén: a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott pályamű a Progress Promotion Kft - McDonald’s Magyarország és a feat. közös munkája, ezzel ők a hatékonysági verseny "Év Megbízója" – "Év Ügynöksége" is.
Interjút adott a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke, amiben a különadóról, a mozgóboltokról, a bevétel csökkenéséről, és a keresetekről is részletesen beszámolt.
Az Auchan Retail franchise rendszerben tervezi működtetni franciaországi szupermarketjeit az Intermarché és Netto márkanevek alatt, ami jelentős stratégiai átalakulást jelent a vállalat számára - számolt be az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Amikor bevezették a 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételt, az átlagnyugdíj még 118 ezer forint volt. Most több mint a kétszerese, ezért is időszerű a díjmentesen felvehető készpénz összeghatárát a kétszeresére emelni. Ezt azonban a parlamentnek is el kell fogadnia.
A tavaszi fagyok, a hűvös május, az aszály és az extrém hőingadozásokkal tarkított nyár miatt minden idők leggyengébb termésmennyiségét takaríthatták be az almatermelők - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös körképéből.
Nem csökken a szeptember 1-jén indult Otthon Start program lendülete, november közepéig 22 ezer hitelkérelmet nyújtottak be csaknem 800 milliárd forint összegben, és több mint 8500 igénylőnek már folyósítottak is csaknem 300 milliárd forint hitelt - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program eredményeiről tartott ke
A KPMG 2025-ben újra elindította Felelős Társadalomért Program pályázatát, amelynek célja Magyarországon bejegyzett közhasznú jogállású civil szervezetek tevékenységének támogatása.
Továbbra is rendkívül széles skálán mozognak a lakásárak, és az egyes közterületek árszintjei között is többszázszoros különbségek mutatkoznak. A legdrágább utcákban több millió forintos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vevők, addig a lista végén mindössze tízezres a nagyságrend. A KSH legfrissebb hivatalos adataiból jól látható, hogy a legolcs
Stabilan működik a magyar bankrendszer, bár a jövedelmezősége már érezhetően csökkent az idei első félévben. Jövőre a bankadó emelése további terheket jelent, de nem is ez az igazi probléma. Sokkal inkább a vállalati beruházások pangása, és a lakáspiaci feszültségek, amelyeket egyelőre az Otthon Start sem tudott mérsékelni. A Magyar Nemzeti Bank Pé
A zalakarosi rendőrök egy különös esetnél intézkedtek: egy eltiltott férfi ittasan vezette a lovas kocsit, majd a felelősséget próbálta átadni az utasának.
Itt a Forbes heti e-kereskedelmi összefoglalója: saját webshop 24 óra alatt a Wolttól, magyar szereplő a 11,5 milliárd forintos GymBeam-üzletben, és így borultak ki a franciák a Sheintől.
Argentína ma egy különleges terepe a kriptovilágnak. Itt a kriptovaluták nem csupán futurisztikus technológiai újdonságok, hanem hétköznapi eszközök a megtakarítások védelmére. A gazdasági helyzet, amelyben a peso folyamatosan veszít értékéből, és a devizakorlátozások megnehezítik a külföldi utalásokat vagy a megtakarítást, sokakat arra ösztönöz, h
Lakásbérleti szerződés esetén a bérbeadó alapvető kötelezettsége a lakás használatának átengedése a szerződés idejére. Mi történik a bérleti szerződéssel és a bérbeadó kötelezettségeivel, ha a bérbeadó a lakásbérleti szerződés ideje alatt meghal? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Két technológiai forradalom zajlik egyszerre: a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítás. A világ éppen belép egy olyan korszakba, ahol a bitek, a qubitek és a neuronhálózatok közösen formálják a digitális gazdaság új szabályait. Az IBM ennek a kettős forradalomnak az élvonalában halad, és Magyarországon is meghatározó szerepet vállal abban,
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 74,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki 4 magánszeméllyel szemben, és feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt, amely az Opus Global Nyrt. részvényeihez köthető – közölte a jegybank.
Ahogyan arról beszámoltunk, a jelen állás szerint úgy néz ki, hogy jövőre a második félévben ismét kell majd fizetni reklámadót. Megkeresésünkre a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) reagált a fejleményre, rövid tájékoztatásukban azt írták, hogy továbbra is bíznak abban, hogy 2026. július elsejétől is 0 százalék lesz az adókulcs. Az mmonline.hu megkeresé
A német élelemiszeripar és fémipar is borúlátó, tartós fellendülésnek egyelőre semmi jele. Októberben még plusz 2,2 ponton állt az exportvárakozási mutató, novemberre mínusz 3,4 pontra csökkent.
Ha a kormány tovább sarcolja a kiskereskedelmi láncokat, akkor lehet olyan szereplő, amely kivonul a magyar piacról, de az nem a Lidl lesz – mondta a vállalat magyar cédének igazgatósági elnöke. Mi történt? Tavaly csak a kiskereskedelmi különadóra 55 milliárd forintot fizetett be a Lidl, a potenciális profitjuk kétharmadát, aminek senki nem örül. Í
Az Effie magyarországi szervezői – az IAA Hungary és a Maksz – 2025. november 24-én, immár 24. alkalommal rendezték meg a hazai hatékonysági verseny díjátadóját, amelynek ezúttal is a Budavári Lovarda adott otthont.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 74,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki 4 magánszeméllyel szemben és feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt, amely az Opus Global Nyrt. részvényeihez köthető - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Megjelent a Magyar Közlönyben a január 1-jétől élő új Otthontámogatásról szóló 361/2025. (XI. 25.) kormányrendelet, amely alapján a közszolgálati dolgozók évi nettó 1 millió forint összegben vehetnek igénybe állami támogatást meglévő lakáshitel havi törlesztésére, vagy új lakáshitel önerejének előteremtésére. Több ponton is változott a szabályozás
Évente akár 25%-kal nőhet a kézbesített csomagok száma az e-kereskedelem gyors bővülésének köszönhetően. Ez a közúti forgalomra és a belső kerületek parkolási helyzetére nézve egyaránt komoly kihívásokat jelent. Az okoslogisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO szerint hosszú távon olyan kiszállítási elosztópontok (mikrohub-ok) létrehozása jelenthet
Megjelent a régóta várt kormányrendelet a közszolgálatban dolgozóknak járó, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatásról. A támogatás egy célzott juttatás, amely alanyi jogon, ám nem automatikusan jár a jogosultaknak. Fontos, hogy aki 2026. január 1. előtt felvett lakáshitelének törlesztésére fordítaná a támogatást, annak legkésőbb január 20-ig l
A technológiai fejlődéssel lépést tartó, naprakész tudásra van szükség az agrárszakmák oktatásában. Ezt a célt szolgálták a MEGFOSZ és a Hermann Ottó Intézet közös őszi továbbképzései, amelyek iránt idén is kiemelkedő volt az érdeklődés.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) a bakui magyar nagykövetséggel és az Azerbajdzsáni Köztársaság Munkaadói Szervezeteinek Országos Konföderációjával (Ask) együttműködésben – önköltséges alapon üzleti delegációt szervez Azerbajdzsánba 2026. február elején – elsősorban az élelmiszeripari vállalkozások számára.
Már 4 napja annak, hogy élesedtek az amerikai olajszankciók az orosz Rosznyeft és Lukoil vállalatokra, de magyar mentesség továbbra sincs hivatalosan - ami nem egyezik a kormányzati nyilatkozatokkal.