Bezárja romániai technológiai központját az Estée Lauder – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján. Az amerikai szépségipari vállalat 2023-ban nyitotta meg az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó bukaresti központot. Ez volt a cég harmadik ilyen központja a Long Islanden és Kuala Lumpurban működők után.
Gazdasági információk tekintetében ma jön a német GDP második becslése, a francia fogyasztói bizalmi index, az USA-ból az ADP foglalkoztatottsági jelentés, valamint a kiskereskedelmi forgalom és termelői árak. Ez a csomag együtt mutatja meg, mennyire tart ki a növekedés a magországokban és az Egyesült Államokban, illetve mennyire makacs az infláci
A Spar Austria bejelentette, hogy 23 Unimarkt üzletet vásárol meg, miután sikeres tárgyalásokat folytatott a kiskereskedelmi lánccal - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Az EKB vizsgálatot indított a Deutsche Banknál, mert egyes vádak szerint a legnagyobb német bank alulértékelte saját pénzügyi kockázatait a mutatói manipulációjával. Egy volt alkalmazott, Dario Schiraldi súlyos állításokat tett az ügyben, a bank azonban visszautasíttotta a vádakat - jelentette a Financial Times. A bank részvénye jelenleg 0,5%-os cs
A magyar MI stratégia célja, hogy az ország a közép-európai régió digitális és innovációs központjává váljon, ahol a technológiai fejlődés a jólét, a versenyképesség és az értékteremtés motorjaként szolgáljon - üzente Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos AI-avatárral megtartott nyitóbeszédében a Portfolio AI & Digital
Béketalálkozó, békecsúcs, béketerv – nehéz követni, hol tart a háború lezárásának ügye. Összegyűjtöttük a friss fejleményeket. Mi történt? Az ukrán és orosz fél is reagált az Egyesült Államok béketervének legújabb verziójára, amelyről a Forbes.hu is beszámolt hétfőn. Az eredeti, 28 pontos, amerikaiak és oroszok által létrehozott béketerv, ami olyan
A BioTechUSA az Egészségért Díj idei nyertesei között szerepel a Semmelweis Egyetem Neonatológiai tanszékének NeoTracker projektje, amely egy digitális szülőszobai eseménynapló. Emellett díjazták a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház gyógyító kertjét és az Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül Alapítvány traumatudatos felnőttképzési rendszerét
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak, és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra – közölte a hatóság.
CSR Hungary/2025/11/23 2025-ben immár 18. alkalommal került sor a Magyar Üzleti Felelősség Díj, a CSR Hungary Díj ünnepélyes átadójára 2025. november 21-én, a modern, elegáns Crowne Plaza Budapestben. Maga az esemény helyszíne is prioritásként kezeli a fenntarthatóságot. A védjegyszerző nyertesek között található nagyvállalat és KKV, magyar és külf
A versenyszférában nem ritka az ellenajánlat jelenség, ami akkor jelenik meg, amikor a munkavállaló váltana például magasabb pénzért. Ám amikor ezt közli a munkaadóval, akkor az maradásra akarja bírni egy még jobb ajánlattal. A Jobangel blog szerzője tíz érvet sorol fel, miért ne fogadjuk ezt el.
Az Erasmus-vitát az indította el, hogy az EU szerint nem volt elég átlátható, kik irányítják a modellváltó magyar egyetemeket, ezért kizárták őket az uniós programokból. A kormány ezt vitatja, és új törvényt nyújtott be a feltételek rendezésére, de egyelőre nincs megállapodás az Erasmus visszaállításáról.
Dél-Korea súlyos készültségi szintre emelte az afrikai sertéspestissel (Asp) kapcsolatos riasztást, miután járványt észleltek az ország legnagyobb sertéstenyésztő régiójában - közölte a Reuters.
A Nemzetközi Bob- és Szkeleton Szövetség (IBSF) a világkupa-szezonnyitón, a felújított olimpiai pályán, Cortina d’Ampezzóban kötött új megállapodást. Ez a hétvégi versenyekkel kezdődik, és egy külön műsor fogja bemutatni az összes világkupa-versenyt, amely több mint 50 országban lesz látható az Eurosport 1, Eurosport 2, valamint a discovery+ és HBO
Országosan több mint 150 ezer ilyen ingatlan szerepel a nyilvántartásban, a döntés a piac élénkítése mellett korszerűsítést is hozhat. Mi történt? A kormány fontolóra vette, hogy a külterületi lakóingatlanokra is kiterjeszti az Otthon Start Programot, így a tanyák és birtokközpontok mellett egyéb külterületen lévő lakóingatlanokra is igényelhető le
Hamarosan érkezik a Stranger Things nagy fináléja, a Netflix pedig már ezen a héten elindítja az ötödik évad első négy részét. A Duffer fivérek külön listát adtak a rajongóknak: ha nincs idő újranézni az egész sorozatot, ezt a négy epizódot kötelező felfrissíteni előtte.
A tavaszi fagyok, a szokatlanul hűvös május, az aszály és az extrém hőingadozásokkal tarkított nyár miatt, a sok esetben extenzív termesztéstechnológia alkalmazása, illetve részben a korszerűtlen fajtahasználat miatt minden idők leggyengébb termésmennyiségét takaríthatták be a termelők – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség
A One Magyarország novemberben lezárja a Digimobil előfizetők technikai integrációját, ami az első házon belüli szolgáltatóváltás a hazai mobilpiacon. A mintegy 150 ezer érintett ügyfélnek november végéig ki kell cserélnie a régi SIM-kártyáját az októberben postázott újra - számolt be a hwsw.
Az SAP Hungary régiós és globális szinten is kiemelkedő fejlesztőközpontját vezető Markus Hilkent nevezték ki az SAP Emarsys Technologies Hungary ügyvezető igazgatójává. A kinevezés az SAP és a vállalat által korábban felvásárolt Emarsys összeolvadásának egy új mérföldköve, mely megerősíti Magyarország vezető szerepét az SAP ügyfélélmény- (Customer
Budapesten tovább romlott a dugóhelyzet: egy nagy navigációs cég friss adatai szerint a belvárosban átlagosan több mint 26 és fél percbe telt 10 kilométert megtenni tavaly, ami egy perc növekedést jelent egy év alatt. A reggeli és délutáni csúcsban még lassabb a haladás, így aki naponta ingázik, 2024-ben átlagosan 110 órát vesztegelt a forgalomban.
Az elmúlt években elképesztő ütemben digitalizálódott a vállalatok működése, a papír alapú folyamatok megszűnnek, a fiókokba, személyes ügyintézésre csak a legkomplexebb ügyekben járunk, ahol még igényeljük a személyes jelenlétet. Ám most a digitális világot, a digitális belső működést és az ügyfél front-endeket is feje tetejére állítja az AI-forra
A BlackRock bitcoin ETF-je rekord mértékű tőkekiáramlást szenvedett el eddig novemberben, miközben a bitcoin árfolyama több mint három éve nem látott mértékben zuhan - írta a CNBC.
Gazdasági információk tekintetében ma jön a német GDP második becslése, a francia fogyasztói bizalmi index, az USA-ból az ADP foglalkoztatottsági jelentés, valamint a kiskereskedelmi forgalom és termelői árak. Ez a csomag együtt mutatja meg, mennyire tart ki a növekedés a magországokban és az Egyesült Államokban, illetve mennyire makacs az infláci
A két díjazott a budapesti Svéd Nagykövetségen találkozott életében először, közös képet is készítettek. Mi történt? Baráti vacsorát rendezett november 20-án Svédország budapesti nagykövete a friss Nobel-díjas író, Krasznahorkai László tiszteletére – olvasható a svéd nagykövetség Facebook-oldalán. Diana Madunic a szerző legközelebbi munkatársait, b
Az idei K vásáron az Arburg nemcsak jelen volt, hanem több szempontból is meghatározta a szakmai fókuszt: világpremierrel bemutatta a teljesen új Trend gépcsaládot, két standon összesen 18 gépet állított ki, és olyan fenntarthatósági megoldásokat demonstrált, amelyek új irányt mutatnak a műanyag-feldolgozásban. A vásárt követő magyarországi K Follo
A kormány fontolóra vette, hogy a külterületi lakóingatlanokra is kiterjeszti az Otthon Start Programot, így a tanyák és birtokközpontok mellett egyéb külterületen lévő lakóingatlanokra is igényelhető lenne a 3 százalékos hitel. Országosan több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan szerepel az ingatlannyilvántartásban, amiből 29 ezer zártkerti bes
Kiderült, mire számíthatnak a nyugdíjasok és a hamarosan nyugdíjba vonulók 2026-ban. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő friss összefoglalója szerint bár a korhatár nem változik, több szabály és pénzügyi tétel komoly meglepetést tartogathat – a nők kedvezményétől a 13–14. havi juttatásokon át a nyugdíjemelésig.
Norvégia azt fontolgathatja, hogy leválik az európai villamosenergia-hálózatról, mivel a Németországgal való összekapcsoltságuk miatt helyben is megnövekednek az energiaárak. Az ország jelenleg jobban be van kötve a kontinens energiahálózatába, mint egyes EU-s országok, de ennek az az ára, hogy akár 1500 forintba is kerülhet egy egyszerű zuhanyzás,
Értesüléseink szerint a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága vizsgálatot indít egy olyan megbízási szerződés ügyében, amelyet a jegybank a nyáron egy olyan vállalkozással, az MPF Group Kft.-vel kötött takarítási és karbantartási munkálatokra, 17 milliárd forintos értékben, amely idén februárban alakult, így semmilyen referenciával nem rendelkezi
Az AI teljes egészében képes helyettesíteni jól képzett emberek munkáját, és erre akkor döbbennek rá a szakemberek, amikor a munkájuk során tesztelik az őket kiváltó mesterséges intelligencia megoldásokat - hangzott el a Portfolio AI & Digital Transformation 2025 konferencia nyitó panelbeszélgetésében. A szakemberek vélekedése szerint az AI-nak kös
Az XRP látott már szebb napokat, de a 2 dollár feletti árfolyam még mindig jónak számít. A jövőre vonatkozóan mindenki csak találgat, van, aki 1000 dolláros árfolyamról álmodik, míg mások szerint még a 20 dollár is nehezen lesz meg 2030-ig. Egymásnak estek az XRP fanatikusok és a szkeptikusok Nem bír magával az XRP közösség fanatikus
Idén 21. alkalommal hirdetett pályázatot a Hégető Honorka Alapítvány, melyre rekordszámú, összesen 100 videós és fotós pályázat érkezett be. Ezek közül a zsűri négy videós és három fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel Magyarország idén is különdíjjal ismert el egy videós alkotást. Az idei díjakat a 24.hu, a 444, a Blikk, a Deutsche Welle, a
Még vége sincs a választási kampánynak, az építési és közlekedési miniszter már a 2030-as etapra készíti a magyarokat. Mi történt? "Évek kellenek a lerobbant, lerombolt, szétlopott, szétbarmolt MÁV-csoport infrastrukturális felújításához. Ez egy ilyen munka. Úgyhogy nem egy választást kell nyerni a MÁV szempontjából, hanem legalább kettőt ahhoz, ho