A fővárost és a vármegyeszékhelyeket tekintve 2024-ben két budapesti kerületben cserélt gazdát a legtöbb lakás, a dobogó harmadik helyére pedig Debrecen került – derül ki a KSH adataiból. Újépítésű társasházi lakást szinte csak a fővárosban vásároltak, vidéken alig emelkedett 100 fölé az eladások száma egy-egy nagyvárosban, a használt lakótelepi la
A HR szakma kollektív túlterheltségben dolgozik, derült ki a frissen elkészült HR Mentális Index 2025-ből. Egy háttérbeszélgetésen négy szakértő – Pethő Anikó, Nagy László, Dara Péter és Csillag-Csatlós Csilla – mutatta meg, mi van a számok mögött, és milyen gyakorlati tanácsok segíthetnek abban, hogy a szakma megérezze az erejét és megőrizze hitel
Bár az első hetek rendkívül magas hiteligénylési adataihoz képest mára némileg stabilizálódott a volumen, a K&H tapasztalatai szerint országosan továbbra is kimagasló az érdeklődés az Otthon Start Program iránt – közölte a bank. Korábban az MBH, az Erste, illetve a CIB felmérése is érdekes eredményekről számolt be.
Nem akárkivel az élen érkezik 2026-ban A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz vetélkedő: Jáksó László lesz a műsorvezetője, aki 10 esztendő után tér vissza a szerepbe, ezúttal a TV2-n.
Az elmúlt években a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, valamint az új tagok: Egyiptom, Etiópia, Indonézia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek) egyre többször beszélnek arról, hogy alternatívára van szükség az amerikai dollárral szemben. A valóság azonban jóval összetettebb, hiába tűnik úgy, mintha bármelyi
A Creator Awards-on már harmadik alkalommal díjazták a legkiemelkedőbb és legtehetségesebb magyar influenszereket, az eseményre idén a Pesti Vígadóba várták a vendégeket. A közönségkedvenc Anyakivan, azaz Semjén Nóra lett, aki egyben a lifestyle woman kategóriában is a legnépszerűbbnek bizonyult, de díjazták többek között Steiner Kristófot és Henry
Az atomenergia visszatért – az AI brutális energiaéhsége, Trump kedvezményei és fiatal vállalkozók milliárdos ambíciói hajtják az új minireaktor‑forradalmat. A potenciál szinte korlátlan, a technológiához Magyarország is hozzá akar férni. Austin déli részén, az Aalo Atomics 40 ezer négyzetméteres üzemében a munkások 1,59 centiméter vastag acéllemez
Az év vége a legtöbb vállalat számára nemcsak a zárások, hanem a következő évi bértervezés időszaka is. A közelgő minimálbér-emelés miatt ez a feladat különösen összetett: a változás ugyanis nem pusztán a fizetéseket, hanem szinte minden ügyviteli folyamatot érint – a HR-től kezdve a bérszámfejtésen és az adózáson át egészen a cafeteria-rendszereki
A pénteki zárásra megérkezett a fordulat az amerikai tőzsdékre, miután a Federal Reserve háza tájáról érkező kommentárokat követően nőtt a decemberi vágás esélye. Ezt követően Ázsiában többnyire emelkedést láthatunk, és Európában is felfelé vették az irányt a tőzsdék. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma Németországból IFO gazdasági hangulatindex
A kerti tavak élővilága télen teljesen más ritmusra vált, mint amit nyáron megszoktunk. A víztömeg gyors lehűlése komoly stresszt jelent a növények számára, különösen a kis mélységű, kisméretű tavakban. Mi, kerttulajdonosok ilyenkor érezzük igazán, mennyire fontos a tudatos felkészítés.
Országszerte csípős hajnalra ébredhettünk hétfőn, a derült, havas tájakon -10 fokot is mérhettek. Ezután lassan fordul a szélirány, nem észak felől jön a hideg, hanem dél felől a melegebb léghullám. Hétfőtől enyhülés kezdődik, gyorsan olvad majd a hó, kedden elérhetjük a 15 fokot.
Hosszú évek után visszatér a médiába Jáksó László – méghozzá nem is akárhol: csatlakozik a TV2 csapatához és ő lesz A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! (The Hustler) című új műsorának műsorvezetője, derült ki a vasárnap esti Sztárban Sztár All Stars műsora közben.
Az euróval szemben változatlanul állt hétfő reggel a forint a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött.
Az Egyesült Államok és az uniós tagállamok hétfőn Brüsszelben próbálják rendezni a nyáron kötött kereskedelmi, 15 százalékos általános, maximális vámszintről szóló megállapodás körüli feszültségeket – írja az Euronews.
Márciusban távozik posztjáról a Citigroup pénzügyi igazgatója, Mark Mason. Az általa irányított egységet megszüntetik, és a vagyonkezelési üzletágba olvasztják - írja a Reuters.
A hétvége előtt megint megbillent a forint árfolyama Virág Barnabás MNB-alelnök lemondásának hírére, a pénteki nap második felében azonban már elkezdett visszakapaszkodni a magyar deviza. Hétfő reggel folytatódik az erősödés, vagyis úgy tűnik, hogy hamar kiheveri a forint a pénteki esést, a befektetők továbbra is a magas kamatban hisznek, ami fűti
Az Európai Unió nagyszabású infrastruktúra-fejlesztési programot indít, amely több mint 3500 új, nagy teljesítményű gyorstöltő telepítését teszi lehetővé a kontinens legfontosabb útvonalai mentén.
Az euróval szemben változatlanul állt hétfő reggel a forint a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött.
Az alkuszok eddigi adatai alapján idén is sok autóst megmozgat az év végi kgfb-kampány: november végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetik. Idén is vannak biztosítók, amelyek vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket, így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosí
A következő hét időjárása változékony és csapadékos képet mutat, amit egy újonnan érkező frontrendszer és a magasban zajló fokozatos melegedés együttes hatása alakít.
A magyar sertéstartásban az állatjóléti előírások szigorodása, a munkaerőhiány és a gazdasági nyomás olyan beruházási döntéseket kényszerít ki, amelyeknek akár két évtizedre előre kell tekinteniük. Nincs helye a rögtönzésnek vagy a félmegoldásoknak.
Eljárást indítottak egy autósiskola tulajdonos-oktatójával szemben, aki az oktatás mellett vezetők vizsgáztatásával is foglalkozik. A szakma jó ideje jelzi, hogy sok vizsgabiztos érdekelt autósiskolában is, ami a szabályok szerint tilos. A jogellenes vizsgáztatás jogosítványok ezreinek érvényességét is megkérdőjelezheti.
A külföldi tulajdonú mezőgazdasági földterületek szabályozása egyre szigorúbb lesz az Egyesült Államokban, miközben a Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági kérdésként kezeli a témát, és új intézkedéseket vezet be a külföldi földtulajdon átláthatóságának növelésére.
Az Inkubátor Program Pitch Fórum zsűrijének döntése alapján Bánovits Ottó, Kotsis Gergely, Szelestey Bianka és Tőkés Anna Lívia filmtervei nyertek, és Budavári Balázs projektje lett a közönségdíjas. A Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjának Pitch Fórumát nagy érdeklődés övezte, az ígéretes elsőfilmesek teltház előtt mutatkoztak b
Egy új kutatás szerint a csapatok összekovácsolását és a kollégák közötti kapcsolatok építését célzó vállalati tevékenységek valójában bizonyos alkalmazotti csoportokat kirekeszthetnek.
Emelkedés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 309,98 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 107 255,57 ponton zárt pénteken.
A Romániából 70 éve eltűnt fakó keselyűk (Gyps fulvus) visszatelepítését célzó programot indít a Fogarasi-havasokban a Conservation Carpathia Alapítvány - írta pénteken a Maszol.ro hírportál az egyesület közleményét ismertetve.
A hétvége előtt megint megbillent a forint árfolyama Virág Barnabás MNB-alelnök lemondásának hírére, a pénteki nap második felében azonban már elkezdett visszakapaszkodni a magyar deviza. Hétfő reggel folytatódik az erősödés, vagyis úgy tűnik, hogy hamar kiheveri a forint a pénteki esést, a befektetők továbbra is a magas kamatban hisznek, ami fűti
A Kék-Fehér-Szív egy olyan civil kezdeményezés, amely széleskörű együttműködésre épül: gazdákat, tenyésztőket, a takarmány- és élelmiszeripar szereplőit, kereskedőket, forgalmazókat, valamint egészségügyi szakembereket, kutatókat és természetesen a fogyasztókat fogja össze.
Felhős, csapadékos idővel indul a hét, majd átmenetileg szárazabb és naposabb idő várható, de a hétvégére újra beborul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.