2025. november 23. vasárnap

nov. 23
13:03
Támogatás épületekre, gépekre, technológiára – most érdemes pályázni (Agroinform)
Az élelmiszeripari beruházásokat támogató felhívás célja, hogy növelje a magyar agrárszektor hatékonyságát és hozzáadott értékét.
nov. 23
13:06
Találják ki, melyik állam Németország legnagyobb kereskedelmi partnere! (Demokrata)
A német autóipart különösen érzékenyen érinti ez a helyzet.
nov. 23
13:06
Vezető nélküli tehervonat lépett a pályára (Transpack)
Rotterdam és a német határ között már önvezető tehervonat is közlekedik – igaz, most még csak tesztjelleggel.
nov. 23
13:06
Az X újítása felkavarta a vizet: mindenki látni fogja, hogy melyik országból posztolsz (BitcoinBázis)
Az X, amely korábban Twitter néven volt ismert, egy olyan funkció tesztelését kezdte meg, amely láthatóvá teszi, hogy egy adott felhasználói fiók melyik országhoz kapcsolódik. A fejlesztés célja a platform átláthatóságának növelése és annak támogatása, hogy a felhasználók könnyebben megítélhessék a tartalmak eredetét. Bár a funkció jelenleg csak ko
nov. 23
13:27
A szakértő figyelmeztet: veszélyes szintre emelkedhet az Otthon Start törlesztője (ProfitLine)
Több, korábban a BiztosDöntés.hu által előzetesen jelzett változást is hozott az Otthon Start bevezetése a lakáshitel-piacon, ám akadnak olyan, korábban várt trendek is, amelyeket nem igazolnak a szeptemberi adatok.
nov. 23
13:27
Olyan új korszakba lépünk, ami tönkreteheti a feltörekvő államok, így Magyarország gazdaságát (Portfolio)
A fejlett és feltörekvő gazdaságok ma egyszerre sodródnak egy olyan adósságspirál felé, ahol a lassuló növekedés és a tartósan magas finanszírozási költségek már középtávon is egyre nehezebben fenntartható pályára teszik a költségvetéseket. A BNP Paribas friss elemzése szerint a feltörekvők idei jó teljesítménye inkább elfedi, mintsem megoldja a ro
nov. 23
13:29
Titkos időzített bomba a zöld energia mögött: évtizedeken belül hulladékhegyek lepik el a világot? (Portfolio)
A napenergia világszerte robbanásszerűen terjed, ám ezzel együtt egyre sürgetőbbé válik a napelemek élettartamuk végén jelentkező hulladékkezelési kihívása. Miközben a telepítések száma rekordokat dönt, a következő évtizedekben milliószámra kerülnek majd kivonásra azok a panelek, amelyek újrahasznosítása ma még drága és technikailag összetett folya
nov. 23
13:33
A harcsák védelmében: méretkorlátozást javasol a világbajnok horgász (Agroinform)
Új méretkorlátokat vezetne be Döme Gábor a természetes vizeken élő harcsákra, megvédve a kapitális példányokat a túlhalászattól.
nov. 23
13:36
Mire elég egy csepp vér? Életet menthet (Haszon.hu)
Brit kutatók szerint a tűszúrással nyert minták olyan molekuláris adatokat hordoznak, amelyek jóval a tünetek megjelenése előtt figyelmeztethetnek a kockázatokra.
nov. 23
13:39
Lassul a magyar marketingipar lendülete (Piac és Profit)
Kihívásokkal teli piacon, de alapvetően stabilan működnek a marketing-iparághoz köthető hazai cégek. Azonban a gyengülés jelei már látszódnak: az árbevételek jól alakultak, de elindult a profit csökkenése, a költségek pedig elszabadultak – derült ki az iparág gazdasági teljesítményét mérő Marketing Indexből. A 33 ezer vállalkozás pénzügyi adatait f
nov. 23
13:42
Ez az elektromos traktor mindent tud, amit a hagyományosak, egy meglepetést is elrejtettek benne (Agrofórum)
Az elektromos hajtás lehet a traktorgyártás jövője, de már a jelenben is találkozhatunk néhány ígéretes koncepcióval.
nov. 23
13:57
Felfüggesztik a nyugdíjas kedvezményeket ezekben a fővárosi fürdőkben: erről jobb, ha tudsz (Pénzcentrum)
Az ünnepi időszakban felfüggesztik a nyugdíjas kedvezményeket a Lukács és Csillaghegyi fürdőkben - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A döntés 2025. december 20. és 2026. január 6. között lesz érvényben, amikor a fürdők telítettsége miatt nem tudják biztosítani a kedvezményes belépést. Az intézkedés ideiglenes, de sok kerületi nyugdíjas
nov. 23
13:57
Most kell ezt meglépni a vállalkozásoknak: 20 milliárdos támogatás érkezik (Agrárszektor)
A kormány kiemelt stratégiájának része a hazai élelmiszeripar modernizációja és versenyképességének erősítése. Az Agrárminisztérium ismét elérhetővé teszi az ezen célokat segítő felhívást a 2023-ban indult új agrártámogatási rendszer elemeként. A mostani kiírásban 20 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ezzel akár 100 millió forintos tá
nov. 23
14:00
Satoshi Nakamoto elvesztette több millió dolgozó magyar teljes vagyonát (BitcoinBázis)
Annak ellenére, hogy senki sem tudja Satoshi Nakamoto kilétét, már többször tettünk róla említést, hogy potenciális bitcoin-vagyonával a világ leggazdagabb emberei között van számontartva. Az álnevű technológiai alkotó októberben még 137 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, amikor a bitcoin történelmi csúcsot ért el 126 000 dollárnál, mostanra
nov. 23
14:03
A feje tetejére állt a budapesti ingatlanpiac (Piac és Profit)
A Duna House legfrissebb adatai szerint a budapesti lakáspiacon átrendeződés figyelhető meg a kerületi preferenciákban. Bár a XIII. kerület továbbra is toronymagasan vezeti a népszerűségi listát, Zugló és Újbuda pedig holtversenyben követik, új fejlemény, hogy a középkategóriás, jobb ár-érték arányú kerületek előretörnek, miközben a klasszikusan dr
nov. 23
14:03
Szorít az idő: permetezéssel és kivágással védekeznek a betegség ellen (Agroinform)
A Somogyban végrehajtott próbapermetezések sikeresek voltak, a védekezés tavasztól újraindul. A jogszabályi környezet is változik, hogy megkönnyítse a gazdák dolgát.
nov. 23
14:03
Múlóban az aggodalom a milliókat érő somogyi "csemete" fenyőóriás körül (Magro)
A Kiskorpádon átutazók bizonyosan felfigyeltek már arra a hatalmas fenyőre, amely az egyik ingatlan udvarában ágaskodik az ég felé, közel 10 méter magasan. A fa különlegessége már első látásra észrevehető, hiszen merőben eltér azoktól, amit a mindennapokban lát az ember.
nov. 23
14:24
Kevesebb dinnye, több bevétel: Spanyolország rekordot döntött az exporttal (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyol dinnyeexport a 2024/2025-ös szezonban rekordbevételt ért el, 353,7 millió eurót, miközben az elmúlt tíz évben 14,1%-kal csökkent az exportált mennyiség. Németország az egyetlen nagy vásárló, ahol növekedés volt.
nov. 23
14:30
Nubank: újabb csúcs előtt a latin-amerikai fintech óriás? (Fintech)
A Nubank ismét erős negyedévet tett le az asztalra: nőtt a bevétel, javult a jövedelmezőség, a felhasználói aktivitás pedig továbbra is kiemelkedő.
nov. 23
14:36
Új kártevő pusztít: ezernyi értékes fa kerül veszélybe (Agrofórum)
Az elmúlt évben egy mindeddig kevéssé ismert, ám annál veszélyesebb kártevő borította fel Hawaii gazdálkodóinak életét. Az Acalolepta aesthetica gyors terjedése miatt ma már nemcsak kisebb ültetvényeket, hanem a teljes mezőgazdaságot fenyegeti.
nov. 23
14:39
Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról (Privátbankár)
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsa
nov. 23
14:39
Tényleg rovarok védik meg a zöldségeinket? (Agroinform)
Harmincmilliárd hasznos rovar segíti a dél-európai üvegházakat a zöldségtermesztésben – természetes védelem vegyszerek helyett.
nov. 23
14:48
La Liga: tegnap gálázott a Barcelona, ma a Real Madridnak kell bizonyítania (Márkamonitor)
Szombaton kétszeresen is ünnepeltek Barcelonában: a csapat végre visszatért a 2022 óta felújítás alatt álló Nou Camp stadionba, ráadásul pazar játékkal nagyon megverték a Bilbaót.    A világ egyik legjobb középpályás triója, Pedri, De Jong és Gavi ezúttal a kispadról nézte a mérkőzést, a holland piros lap, a két spanyol sérülés miatt. De a katalán
nov. 23
14:57
Kitárulkozni egy idegen előtt – divat lett terápiára járni? (Menedzsment Fórum)
A lelkünket szakemberrel gyógyítani viszonylag új találmány – és tegyük hozzá, nem olcsó. De hogy ki mire költ, kinek mi a fontos, az egyéni döntés kérdése. Mennyibe kerülnek a kezelések és ki jár ma pszichológushoz? Körképünkben ennek jártunk utána.
nov. 23
15:00
Ősi élet nyomait azonosították gépi tanulással (Mínuszos)
Új gépi tanulásos módszerrel több milliárd éves kőzetekben azonosítottak biológiai eredetű molekuláris mintázatokat, átrajzolva az
nov. 23
15:03
Konkrétumok nélküli megállapodással zárult a brazíliai klímacsúcs (Agroinform)
A fejlett és fejlődő országok közötti vita a finanszírozásról továbbra is éles: bár ígéretek születtek, konkrét vállalásokkal továbbra is adósak a gazdag országok.
nov. 23
15:09
Új díjak a bankoktól (Piac és Profit)
A 2026 közepéig érvényben lévő bankszámlastop befagyasztotta a meglévő lakossági bankszámlák díjait, miközben az elmúlt időszakban több pénzintézet is új számlacsomagokat vezetett be, amelyekre nem vonatkozik a hatályos korlátozás. A money.hu elemzése szerint a Raiffeisen, az MBH Duna Bank, az OTP és a MagNet Bank is teljesen átalakította számlacso
nov. 23
15:12
Kínai befolyás miatt indult nyomozás a legnagyobb kriptobányászgép-gyártó ellen (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági vizsgálatot indított a kínai Bitmain kriptovaluta-bányászgépeket gyártó gigavállalat ellen. A hatóságok kémkedéstől és távolról történő manipulációtól tartanak. A jelentés szerint a vizsgálatot egy hónapok óta tartó, „Vörös Napnyugta” névre keresztelt nyomozás előzte meg. Kémkedés gyanúja miatt vizsgálják a kína
nov. 23
15:15
Elárulta a Fidesz, mikor dönthetnek a kormánypártok képviselő-jelöltjeiről (Privátbankár)
Januárban, várhatóan a hónap elején dönthet a Fidesz arról, kik lesznek a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei az áprilisi választáson. A Tisza jelöltjeinek kihirdetéséig már csak egy hét maradt.
nov. 23
15:30
Nemzetközi kutatás: a magyarok kiemelkedően tudatosak a körforgásos csomagolás terén (Öko-drive)
Nemzetközi kutatás szerint Magyarország az európai élmezőnyben jár a visszaváltási rendszer használatában.
nov. 23
15:33
60 év után derült ki: ez az egyik legfontosabb gyógyszer a népbetegségre, végre kiderült, hogy működik (Portfolio)
A legfrissebb kutatások segítettek megfejteni egy 60 éves rejtélyt – számolt be a Science Alert.
nov. 23
15:33
Túl sok rovarölő a török uborkákban – Hollandia riasztást adott ki (Agroinform)
A holland hatóságok ötszörös határérték-túllépést észleltek egy Törökországból érkező uborkaszállítmányban. A problémás zöldség a Fosztiazát nevű, szigorúan szabályozott növényvédő szert tartalmazta.
nov. 23
16:03
Súlyos kihívásokkal néz szembe a magyar sertéságazat – járványok, antibiotikum-használat, állatjólét a fókuszban (Magro)
A hazai sertéstartók egyszerre több fronton is kihívásokkal szembesülnek: a járványügyi kockázatok, a szigorodó antibiotikum-szabályok és a folyamatosan változó állatjóléti elvárások új irányba terelik a telepi gyakorlatot.
nov. 23
16:03
Túlélési stratégia a földeken: kalászosokra váltanak a gazdák (Agroinform)
Egyre több térség válik sérülékennyé – az agrotechnológia és a fajtakiválasztás döntő jelentőségű.
nov. 23
16:06
Környezetvédelemért dolgozó pedagógusokat díjazott a Ficsak és a Zöld Követ Egyesület (Öko-drive)
Óriási sikerrel zárult a pedagógusok számára kiírt környezetvédelmi pályázat - közölte a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak).
nov. 23
16:06
„Ezt már nem…” – Nyugdíjas lázadás a magyar médiában (Médiapiac)
Nem volt hajlandó kézbesíteni a Bors című napilapot egy Somogy vármegyében élő nyugdíjas nő, aki szerint az újság túlzottan „háborúval riogat”.
nov. 23
16:12
Milliárdok mozdulnak meg: a cégek aktívan akarnak hozamot szerezni a Bitcoinból (BitcoinBázis)
A digitális eszközkincstárak (DAT-ok) avagy a vállalati mérlegben tartott kriptoeszközök az előző emelkedő piaci ciklus egyik leglátványosabb vállalati jelenségei közé tartoztak. Azon az elgondoláson alapultak, hogy a bitcoin (BTC) mérlegben való tartása önmagában is értéket teremtő stratégia. Számos vállalat jelentős piaci prémiumot vonzott pusztá
nov. 23
16:21
60 év után derült ki: ez az egyik legfontosabb gyógyszer a népbetegségre, végre tudni, hogy működik (Portfolio)
A legfrissebb kutatások segítettek megfejteni egy 60 éves rejtélyt – számolt be a Science Alert.
nov. 23
16:21
Az Ötöslottó nyerőszámai a 47. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2025/47. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 48. héten már 1 milliárd 668 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
nov. 23
16:24
Magyar kutatók olyan féltörpe búzát alkottak, mely bírja az aszályt (Magyar Mezőgazdaság)
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (HUN-REN ATK) Mezőgazdasági Intézet kutatói széles körű együttműködés keretében fejlesztették ki a GLA8 elnevezésű búzavonalat.
nov. 23
16:27
Energiaügyi Minisztérium: sikeres a Jedlik-program (ProfitLine)
Sikeres a Jedlik-program, kapósak az energetikai támogatások - írta Facebook-oldalán vasárnap az Energiaügyi Minisztérium (EM).
nov. 23
16:30
K&H;: a középkorúak még mindig 20 százalékos inflációt éreznek (Digital Hungary)
Sokkal magasabb pénzromlást éreznek a középkorúak, mint amit a hivatalos számok tükröznek. A K&H biztos jövő index harmadik negyedéves felmérése szerint a 30-59 évesek úgy hiszik, idén szeptemberben átlagosan 21 százalék volt az éves infláció. Ez a vélt drágulási tempó szinte megegyezik a tavaly ilyenkor mért értékkel, ami arra utal, hogy a lakossá
nov. 23
16:33
A Hatoslottó nyerőszámai a 47. héten, vasárnap (Pénzcentrum)
Megvolt a vasárnapi sorsolás is a Hatoslottón, ahol 387 millió forintért szállhattak harcba a játékosok. Lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt?
nov. 23
16:33
Ártalmas, de eladható: miért jövedelmező az egészségtelen élelmiszer? (Agroinform)
A feldolgozott termékek ízletesek, de komoly veszélyt jelentenek.
nov. 23
16:36
Megjött a rendelés, de hol a sofőr? Újítottak a németek (Haszon.hu)
Németországban elindult az első olyan élelmiszer-kiszállítási szolgáltatás, amelyben önvezető autó viszi házhoz a megrendeléseket: a Rewe bochumi üzlete mostantól egy 4-es szintű autonómiával közlekedő Volkswagen ID. Buzz segítségével szállítja házhoz a bevásárlások egy részét.
nov. 23
16:45
Leesett a hó, és máris pokollá vált a Budapest melletti turistaparadicsom (Portfolio)
2025 novemberében Magyarországon leesett az első hó, ezt pedig rengetegen akarják megnézni.
nov. 23
17:00
Kórházba került a Heti Napló Sváby Andrással riportere – Ez lesz most a műsorral (Médiapiac)
Megrázó hírt jelentett be a Heti Napló Sváby Andrással szerkesztősége: a műsor egyik riporter-műsorvezetője, Török Réka súlyos lovasbalesetet szenvedett, és jelenleg kényszerpihenőn van. A stáb a közösségi oldalán üzent neki: „Török Réka kollégánk kényszerpihenőn. Jobbulást kívánunk, Réka!”
nov. 23
17:15
Fényes hónapok várhatnak a tőzsdékre (Portfolio)
Az első friss amerikai adatok alapján egyre inkább körvonalazódik egy kényelmetlen, mégis paradox módon vonzó piaci környezet: van növekedés, emelkedik az infláció, de a jegybank nem siet szigorítani. Ez rövid távon egyre inkább a részvénypiacok "aranyzónájára" emlékeztet – ugyanakkor magában hordozza egy későbbi, fájdalmas policy mistake kockázatá
nov. 23
17:30
Megugró autóárak, energiaárak és kamatok alakítják át a flottakezelést Európában (Öko-drive)
Néhány év alatt mintegy 30 százalékkal nőtt a vállalati járműflották költsége Európában.
nov. 23
17:33
Szigorodik a hitelfelvétel – kiknek okoz kellemetlen meglepetést? (Piac és Profit)
Januártól életbe lépnek a lakáshitelezést szigorító új JTM-szabályok, amelyek különösen a nettó 600-800 ezer forintos jövedelemsávban okozhatnak érzékelhető hitelösszeg-csökkenést. A változás azért különösen fontos, mert az Otthon Start Program mára meghatározóvá vált a lakáshitelpiacon: minden négy igénylésből három a fix 3 százalékos konstrukcióh

Keresés