A Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban legyőzte Nigériát, így biztosította helyét a jövő évi labdarúgó-világbajnokság márciusi, hatcsapatos interkontinentális pótselejtező tornáján.
A BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – évekkel ezelőtt nekiláttak egy olyan folyamatnak, amely ma már a globális pénzügyek egyik legélesebben figyelt jelensége: az aranytartalékok drasztikus bővítésének. A cél nem csupán a tartalékok átrendezése. A blokk egy hosszú távú stratégiát épít, amely egyszerre szolgálja a ded
A prosztatarák a férfiak leggyakoribb daganatos megbetegedése, Magyarországon 4000-4500 új esetet fedeznek fel évente és mintegy 1200-1300-an veszítik életüket emiatt. Az Affidea Magyarország szakemberei szerint a késői diagnózis aránya továbbra is magas, pedig a korai felismerés és az időben megkezdett kezelés jelentősen javítja a gyógyulási, túlé
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján hatósági ellenőrzés során nem engedélyezett összetevőt (bambuszrost) azonosítottak Kínából származó gyermek étkészletben. A termék Magyarországon is forgalomba került, olvasható a Nemzeti Kereskedelm
A BorsodChem Step programjában két magyar mérnökhallgató olyan megoldást dolgozott ki, amely hatékonyabbá és fenntarthatóbbá teheti az egyik kulcsfontosságú alapanyag előállítását. A tavalyi verseny győztesei egy összetett ipari problémára adtak életképes, mérnökileg megalapozott választ – a program pedig idén új témákkal várja a jelentkezőket.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely a nyugdíjasok és más nyugdíjszerű ellátásokban részesülők 14. havi juttatásáról rendelkezik majd. A javaslatból kiderül, hogy a teljes juttatás fokozatosan, 2030-ig épül majd be a rendszerbe, azaz 2026-ot első évnek számítva a kormánynak öt év áll majd rendelkezésére
A kamarai elnökkel tartott sajtótájékoztatóján több figyelmet szentelt a futballválogatott vereségének és a háborúnak, mint a magyar gazdaság helyzetének.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google-lal szemben. Az MBH Bank nevével visszaélő csaló oldalak fizetett hirdetésként jelenhettek meg a Google keresőjében – közölte a GVH.
A Ripple újra reflektorfénybe került: egy friss jelentés szerint a világ egyik legnagyobb fizetési hálózata, a Visa, hamarosan integrálhatja tranzakcióit a Ripple Interledger Protocol rendszerébe. Eközben az XRP árfolyama 1,85–2 dollár közötti zónában stabilizálódik, ami erős intézményi bizalmat és potenciális árrobbanást jelezhet. Egyes elemzők sz
Jelentős átszervezésről döntött a Bertelsmann, 15 év után, 2026 végével távozik az elnöki és vezérigazgatói posztról Thomas Rabe, helyét Thomas Coesfeld veszi át. Az RTL Group vezetését is érinti a változás, jövő májusban Clément Schwebig veszi át a vállalat irányítását Thomas Rabe-tól. (kiemelt fotón: Thomas Coesfeld; fotókredit: Sebastian Pfütze)
Megrendítő hírt közölte a Grace klinika sorozatból ismert színész. James Pickens Jr. rákos beteg. A sztár, aki 22 évadon át orvost alakított, most kénytelen maga is komoly betegséggel küzdeni.
Tovább rontotta 2025-ös növekedési előrejelzését Magyarország esetében hétfőn az Európai Bizottság, a testület szerint 2026-27-ben is csak 2 százalék körüli növekedésre lehet képes a gazdaság. Azt gondolják, hogy az inflációs nyomás tartósan fennmaradhat, a költségvetési hiány pedig a következő két évben a GDP 5%-a fölé emelkedhet.
A magyar gazdálkodók számára most újabb lehetőség nyílik arra, hogy bővítsék birtokaikat: több mint 480 hektárnyi állami föld kerül értékesítésre az év végéig.
Közeleg az év vége, a Black Friday akciók, a karácsonyi ajándékdömping, és a tervezett, vagy épp váratlanul felmerülő év végi kiadások időszaka. Sokan ilyenkor veszik fontolóra egy személyi kölcsön felvételét – legyen szó felújításról, adósságrendezésről vagy a nagy ünnepi bevásárlás finanszírozásáról. Ha te is épp hitelfelvételen gondolkodsz, font
Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli a SZÉP-kártya felhasználhatóságának kiterjesztését a hideg élelmiszerek vásárlására. A döntés egyszerre segítheti a lakosságot az alapvető élelmiszerek beszerzésében és a kiskereskedelmi forgalom élénkítésével hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar gazdaság a fogyasztás növelésével kilábaljon a zéró növekedés
Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Szabados Richárd kkv-államtitkár, valamint Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke egy háttérbeszélgetésen részletezték a hétfőn bejelentett 11 pontos kormányzati intézkedéscsomag elemeit. A most bejelentett lépések közül feltűnő, hogy a kormány egy kül
Liechtenstein egy főre jutó GDP-je 67 713 dollárral nőtt 2020 óta, ami a legnagyobb abszolút növekedés világszerte. Guyanában volt tapasztalható a legnagyobb százalékos növekedés az egy főre jutó GDP-ben, öt év alatt 351 százalékkal, amit a gyorsan bővülő olajiparának köszönhet az ország.
A Bitcoin legendás, négyévenkénti árfolyamciklusa megoldatlan rejtély volt. Azonban a matematika leleplezi a titkot, miszerint a vad exponenciális növekedéseknek vége és a klasszikus kriptotéltől sem kell rettegnünk. Az eszköz kockázat/hozam struktúrája megváltozott, az ETF-ek érkezése ciklustöréshez vezetett, ami stabilabb, de még mindig vonzó hoz
Az elmúlt öt évben drámai mértékben, akár 30%-kos mértékben is nőhetett a vállalati járműflották teljes tulajdonlási költsége (Total Cost of Ownership – TCO), derül ki az Arval Mobility Observatory legújabb iparági jelentéséből[1]. A tanulmány szerint az emelkedés alapjaiban változtatta meg a flottakezelés és költségtervezés logikáját Európa-szerte
Az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak a digitális pénzügyek világában a banki csalások és kibertámadások. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint az elektronikus visszaélések száma az elmúlt félévben 38 százalékkal nőtt, a károsultak száma tízezres nagyságrendet ért el, az okozott anyagi kár pedig több milliárd forintot tett ki. De mit
Félidejénél tart a november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány. Az első két hét során a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 34 ezer forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ami csupán néhány százalékkal tér el a tavaly ilyenkor tapasztalt 32 800 forintos szinttől. Az eddigi átszerződők szinte mindegyike alacsonyabb díjat fizet jövőre anná
A Black Friday már nem csak a nagy márkák terepe. Ha valaki kisvállalkozást vezet, vagy szabadúszóként dolgozik, legyen fodrász, autószerelő, kézműves ékszerkészítő, tanácsadó, pékség vagy butik tulajdonosa, ez az időszak kivételes lehetőséget kínál új ügyfelek vonzására, az eladások növelésére és a meglévő vásárlókkal való kapcsolat erősítésére.
Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány és a kamara új, 11 pontos adóügyi megállapodást kötött a hazai vállalkozások támogatására. A csomag 80-90 milliárd forintos terhet ró a költségvetésre, ennek lesz a fedezete a duplájára emelt bankadó.
A csapatmunka ma már elkerülhetetlen. Búcsút mondhatunk a magányos irodai munkának és a csendes egyetemi jegyzetelésnek, ma már szinte mindenhol több ember keze alatt megfordulnak a tennivalók. Van azonban pár tipp, amit ha betartunk, gördülékenyebbé tehető a közös feladatmegoldás.
A Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara megállapodása két olyan adózási módosítást tartalmaz, amely érdemben csökkentheti a vállalkozások terheit. A Niveus szerint a KIVA-ba való belépés küszöbének emelése és a kiskereskedelmi adó sávjainak átalakítása akár több mint 3500 cég számára hozhat kedvező változást, miközben a csomag további kilenc pont
Mostanra mind a négy blue-chip publikálta harmadik negyedéves eredményét, úgyhogy itt az ideje mérleget vonnunk. A négy nagy cég aggregált profitja 521 milliárd forint volt, ami minden idők negyedik legjobb negyedéves teljesítménye, de így is 30 milliárd forinttal elmaradt az Erste eredményvárakozásától.
Manapság Brüsszelben és az EU-ban az egyik leggyakrabban elhangzó mondat, hogy Európa növekedésének egyik legnagyobb fékje nem a tőkehiány vagy az innováció lassúsága, hanem a felduzzadt és átláthatatlan szabályozási környezet. A vállalatok azonban nemcsak Európában, hanem világszerte egyre több energiát fordítanak arra, hogy kikerüljék vagy teljes
Nap mint nap olvashatjuk, hogyan pörög az ingatlanpiac. Előfordulhat, hogy sokak számára ez bevallásadási kötelezettséget is fog jelenteni, amelyet majd 2026-ban kell megtenni a 2025. évi szja-bevallásban.
Az Európai Bizottság több mint 600 millió eurót oszt szét alternatív üzemanyag-infrastruktúrát fejlesztő közlekedési projektekre szerte Európában, hogy gyorsítsa a szén-dioxid-mentesítést és erősítse az iparági átállást. A támogatott kezdeményezések között két magyar projekt is szerepel.
Az emberiség 2050-re közel 10 milliárd főt számlálhat, miközben az élelmiszer-termelésből származó kibocsátások tovább növekednek. A klímacélok eléréséhez sürgős, rendszerszintű beavatkozásra van szükség.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google-lal szemben. A GVH gyanúja szerint a Google Ireland Limited (Google) a Google Ads hirdetési platformján nem ellenőrizte megfelelően az adathalász hirdetéseket, ezért azok fizetett tartalomként, illetve a Google kereső a találati listájának elején jelenhettek meg. Mindez
Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kétezer darab OTP-részvényt vett kedvezményes részvényvásárlási program keretében – derül ki a BÉT-en publikált tájékoztatásból.
Az Egyesült Államok több államában új lendületet kaptak az életkor-ellenőrzési törvények, és ennek legfrissebb fejleménye egyszerre meghökkentő és aggasztó, egyes törvényhozók a VPN-ek teljes betiltását szorgalmazzák. A VPN az angol „Virtual Private Network” rövidítése, magyarul virtuális magánhálózatot jelent, és lényege, hogy a felhasználó intern
A Bitcoin-t támogató amerikai gyorsétteremlánc, a Steak ’n Shake bejelentette, hogy terjeszkedik El Salvadorba, miután az országban részt vett a „Bitcoin Histórico” rendezvényen. A vállalat május óta fogad el Bitcoint (BTC) fizetőeszközként az Egyesült Államokban működő üzleteiben, és céljuk, hogy a BTC-fizetés világszerte minden üzletükben elérhet