Rendkívül ritka eredményeket produkált a magyarországi albérletpiac. A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint a szeptemberi havi szintű csökkenés után októberben is negatív irányba változott mind az országos, mind a budapesti mutató. A legfrissebb, októberi eredmények szerint az országos havi index szerint 0,7 százalékkal csökkentek a lakbérek, Buda
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befekte
A Schneider Electric magyarországi Global Supply Chain (GSC) és Engineering to Order (ETO) beszerzési csapatainak pályázata különdíjat kapott a Fenntartható Beszerzésért Díjon. A beszállítók üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentését célzó "The Zero Carbon Project" keretében a hazai üzemekbe szállító kiemelt partnerek átlagosan felével csökkentet
A változás azok számára fontos, akiknek a jövedelme önmagában nem lenne elegendő a lakásvásárláshoz, építéshez szükséges kölcsönösszeg törlesztőrészletének a megfizetésére.
Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, illetve vételi jogot biztosított – olvasható Európai Unió Bíróságának csütörtökön közzétett határozatában.
Néhány órával azután, hogy a Collabri print-on-demand platform jogi okokra hivatkozva elutasította Orbán Viktor interjú közben készített rajzának felhasználását különféle termékeken, a miniszterelnök nyilvánosan megadta erre az engedélyt. Egy cikk alatt így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online
Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálatot kezdeményezett a Google ellen, annak felderítése érdekében, hogy a lenépszerűbb internetes keresőmotor méltányos, észszerű és megkülönböztetésmentes feltételeket alkalmaz-e a médiakiadók weboldalaival szemben, amely az amerikai technológiai óriás számára kötelező lenne, a tavaly élesedett digitális piacokr
A Nemzetközi Energiaügynökség legfrissebb havi jelentése szerint gyorsabb ütemben nőhet a globális olajkínálat az idei és a jövő évi időszakban, mint azt korábban várták. Az ügynökség arra számít, hogy 2026-ban még nagyobb kínálati többlet alakulhat ki.
Miután az év elején valósággal összerogyott az amerikai dollár, az elmúlt két hónapban látványos erősödést láthattunk. Nem is akárhonnan: egy 2008 óta tartó trendvonalról pattant vissza a zöldhasú. Kész, ennyi volt, el lehet felejteni a dollár haláláról szóló narratívát, vagy éppen ez a jó beszálló az újabb nagy dollárgyengülésre?
Horvátország, Románia, Németország és Bosznia-Hercegovina után újabb országban találkozhatunk a Mészáros Csoporttal. Mi történt? Lezárult az akvizíció, hivatalosan is megvásárolta a Mészáros Csoporthoz köthető Talentis International Infrastructure Investments Operations s.r.o. a szlovák Doprastav a.s. építőipari cég többségi részvénycsomagját és 12
Az EU névleg 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását 2040-re 1990-hez képest, de az Európai Parlament és a kormányok az eredeti javaslatnál is tágabbra nyitnának egy kiskaput.
Néhány éve a Sui főhálózata óriási bizakodások közepette indult el, hiszen sokan ezt tartották az „új Solanának”, ahol a tranzakciók olcsón, gyorsan és biztonságosan zajlanak le, támogatja az NFT-ökoszisztémát, a SuiPlay pedig egy valódi felhasználási esetet is hordoz magában. Azonban, ahogy telt az idő, a Sui-ökoszisztéma is átcsapott a mémcoinok
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befekte
2025. november 14. és 16. között az Auchan töltőállomásain a 95-ös és a PRO 100-as benzin is rendkívül kedvező áron lesz elérhető. A promóció ideje alatt a 95-ös benzin mindössze 539 Ft/liter, míg a PRO 100-as benzin 579 Ft/literért tankolható.
Az eddigi 600 milliárdról 700 milliárd forintra emeli a kormány az EXIM által nyújtott Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét az exportképes hazai kkv-k erősítése érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az idei kérelmek közel fele irányult beruházási és befektetési hitelre.
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2026-tól újfajta, az elektromos és bioüzemanyaggal működő mezőgazdasági gépek vásárlására fordítható kedvezményes hitel segíti a német gazdákat az átállásban.
Két erős, és egy gyengélkedő lábon áll a Walt Disney, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari cége – derült ki negyedéves jelentésükből. Mi történt? Stagnálást mutat a Disney legfrissebb negyedéves eredménye: a médiaipari óriás 22,5 milliárd dolláros árbevétele enyhén, de elmaradt az elemzői várakozásoktól – írja a Reuters. A kábeltelevíziós üzl
ByeAlex neve újra a címoldalakra került, miután a rendőrség házkutatást tartott nála kábítószer-birtoklás miatt – és drogot is találtak. ByeAlex a történteket nem tagadta, nyíltan beszélt arról, hogyan zajlott az akció, és mit éltek át ő és zenésztársai.
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása kezdődött meg, hiszen indulnak az alaptámogatások, az újraelosztó támogatások, a fiatal gazdák kiegészítő jövedelem támogatása mellett, az agrár-környezetgazdálkodási (Akg) és ökológiai gazdálkodást támogató programok (Öko) kifizetései, melyek majd 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdálko
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ez az arány 6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Ebben meghatározó szerepe lehet anna
Egy belga konzorcium új projektje egyszerre állít elő napenergiát és zöld hidrogént. A cél a költségek csökkentése és a megújuló energia egyszerűbb előállítása.
Az Orbán-Trump találkozó egyik nagy eredményeként idehaza tálalt devizaswap-line megállapodás nagy valószínűséggel csak egy politikusi gesztus, semmint már előkészített és kidolgozott pénzügyi konstrukció, véli Bod Péter Ákos.
A világ legnagyobb tudományos együttműködése, az ITER-projekt nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megvalósítsa az emberiség régi álmát: a mesterséges napot. Ha sikerrel jár, az európai, ázsiai és amerikai kutatók közös erőfeszítése örökre átírhatja az energiatermelésről alkotott képünket, és talán véget vethet a fosszilis korszaknak is.
Egyértelművé tette Marco Rubio amerikai külügyminiszter, hogy meddig tarthat Magyarország szankciók alóli mentessége: az orosz olaj- és gázimport esetében legfeljebb egyéves felmentésről van szó. A G7-országok Hamiltonban tartott külügyminiszteri találkozója után Rubio a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a Trump-kormány döntése ké
A labdarúgást nem papíron játsszák – de ha ott játszanák, a magyar válogatottnak legalább négy góllal kellene nyernie Örményországban. Mi történt? Helyi idő szerint csütörtök 18.00 órától világbajnoki selejtezőt játszik a magyar férfi labdarúgó-válogatott Jerevánban, ahol az örmény nemzeti tizeneggyel csap össze. Ezen, valamint a vasárnap rendezett
Manapság egyre népszerűbb Halloween alkalmából tököt faragni, azonban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) szakembere fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem mindegy, hova kerül a töklámpás az ijesztgetős éjszaka után.
A hétvégén érkezett eső elsősorban az ország keleti felét érintette, és számottevő, 10 millimétert meghaladó mennyiség csak az Alföld délkeleti térségeiben hullott. Ez ugyan jól jött az őszi vetések fejlődéséhez és tél előtti megerősödéséhez, de a talaj középső és mélyebb rétegei - az északi és nyugati területek kivételével - továbbra is igen szára
A közép-európai régióban először Budapesten nyílik Gordon Ramsay Bar & Grill étterem, a Dorothea Hotel, Budapest az Autograph Collection és a Gordon Ramsay Restaurants Global stratégiai együttműködésének keretében. Az étterem 2026 nyarán nyílik meg a Dorothea Hotel épületében - áll az együttműködő partnerek közleményében.
Három konferenciával összekötött díjátadó, összesen 39 díjazott - így zajlott a múlt hét a Portfolio Konferenciák üzletágában. Egy hét alatt három konferencia részeként három különböző témában díjaztuk az adott iparág legjobbjait. Megmutatjuk, hogyan zajlott a november 4-i Portfolio Banking Technology konferencián a Visa Awards 2025 díjátadó, kik v