Szerbia számíthat Magyarországra az energiaellátásának biztosításában, ezért a Mol decemberben 2,5-szeresére növeli a kőolaj és a kőolajtermékek szállítását Szerbiába, így segítve a nehéz helyzetbe került szomszédos országot – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. Az ügylet üzleti számairól, esetleges hasznáról e
A holland Pluralis bejelentette, hogy további 13,43%-os részesedést szerzett az egyik legnagyobb lengyel kiadó, a Gremi Media S.A.-ban a Central International Kft.-től, a Central Group, Magyarország leányvállalatától.
A tervezet nem csupán a gazdák érdekeit veszélyezteti, hanem - a Copa-Cogeca szerint - uniós jogot sért, versenyhátrányt okoz, és a fogyasztók megtévesztéséhez vezethet.
Ideiglenes bírói intézkedésként a Debreceni Törvényszék egy végzéssel megtiltotta a kormánypárti médiaholdingnak, hogy lapjaiban Magyar Pétert poloskaként ábrázolja.
Mikor nyert utoljára lottón, vagy olyan játékban, ahol számokat kell eltalálni? – kérdezték a minisztert, aki sajnos nem válaszolt, de adott egy remek befektetési tippet. Emellett miután tavaly megígérte a sikeres 2025-öt, elmondta, miért nem lett az, majd megígérte a sikeres 2026-ot.
A Spar Magyarország folytatja átfogó modernizációs programját, melynek keretében több mint 2,6 milliárd forintos beruházással korszerűsítette az Allee bevásárlóközpontban található Interspar áruházát. A megújult hipermarket új szintre emeli a bevásárlás élményét, ezzel a Spar Magyarország irányadó szereplőként formálja a hazai kiskereskedelmi trend
A vállalati digitalizáció gyorsulása egyre több KKV számára teszi kulcskérdéssé, hogy milyen eszközökkel dolgozunk. A megfelelő laptop kiválasztása nem pusztán IT-döntés, hanem stratégiai lépés, amely közvetlenül hat a csapat hatékonyságára, reakcióidejére és üzleti biztonságára. A kínálat rendkívül széles, a különböző teljesítményű és felhasználás
Ahogy a Portfolio HR (R)evolution 2025 konferencián kiderült, a szakértők szerint fordulóponthoz érkezett a magyar munkaerőpiac. A kedvezőtlen demográfiai trendek és a tartós, strukturális munkaerőhiány egyre nagyobb kihívást jelentenek, miközben a mesterséges intelligencia térnyerése teljesen új megoldásokat és kockázatokat hoz a vállalatok számár
A horvát gazdaság 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez lassabb dinamikának számít, mint amit az előző negyedévben láthattunk – közölte a horvát statisztikai hivatal.
Magyarország népszerűsége a hazai és a nemzetközi utazók körében is töretlenül növekszik. Az év tizedik hónapjában közel 1,7 millió vendég pihent hazánkban, azaz 11%-kal több mint tavaly októberben. A vendégek összesen 3,8 millió vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken, ami 10%-os növekedést jelent 2024-hez képest.
A decentralizáció, a transzparencia, a megosztott rendszerek és az önellátó közösségek mind olyan fogalmak, amelyek egyszerre jellemzik a 3D nyomtatást és a kriptotechnológiákat. A 3D nyomtatás már nem csak hobbi eszköz, hanem ipari, gyártási és logisztikai forradalom is. Így nézzük meg, miért érdemes a kriptós közösségnek is figyelnie erre a techn
Tizenöt év után végre megérkezett a Dokik sorozat rebootja, pontosabban annak előzetese – a történetben a közkedvelt főhős visszatér a Sacred Heart kórházba.
A horvát gazdaság 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez lassabb dinamikának számít, mint amit az előző negyedévben láthattunk – közölte a horvát statisztikai hivatal.
A globális bizonytalanságok ellenére emelkedő, az előző évinél 5 százalékkal nagyobb árbevételt ért el a Siemens, ami így megközelítette a 79 milliárd eurót – tette közzé a müncheni vállalat gyorsjelentésében. A magyar leánycég árbevétele 8 százalékkal nőtt egy év alatt. a magyar leányvállalat vezérigazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy mos
2025. november 1-jén lépett hatályban a 2025. évi LXX. törvény a határ menti ingázók adatbázisának létrehozásáról, mely elgondolkoztatott, vajon minden magyar foglalkoztató ismeri-e a határ menti ingázókra vonatkozó adózási kötelezettségekkel kapcsolatos tudnivalókat. Az alábbi összefoglaló azon munkáltatók számára lehet hasznos, akik külföldi munk
Innovatív meteorológiai állomást fejlesztettek a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán, amelyet a napokban szakmai partnereknek, viszonteladóknak, gazdálkodóknak mutattak be. Az Unisense névre keresztelt műszer a legmodernebb technológia segítségével pontos adatokat biztosít a mezőgazdasági termelőknek, támogatva a hatékonys
"Kétszer nulla, az mégiscsak nulla" – mondta a nemzetgazdasági miniszter a magyar és a német gazdaság közötti kölcsönhatásról. Nagy Mártont a Parlament gazdasági bizottsága kérdezte csütörtökön.
A Kopint–Tárki friss konjunktúramutatója szerint a kereslethiány és a bizonytalan gazdasági környezet miatt továbbra sincs meg a növekedés valódi alapja, ami a vállalati kilátásokat is rontja. Néhány jel azonban már közelgő javulásra utal.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) biztonsági szempontból ellenőrzött népszerű állatfelszereléseket: egyebek között LED-es nyakörveket és pórázokat, valamint akváriumlámpákat. A vizsgált 20 termék egyike sem felelt meg a szabályoknak, így ezeket kivonják a forgalomból.
Az Idősügyi Tanács kérésének megfelelően egyidejűleg fogják folyósítani a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első negyedét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Biztató preklinikai eredmények egy új mRNS-alapú terápiával az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen: egérmodellekben és emberi tüdőszöveten lassította a kórokozók szaporodását, erősítette az immunválaszt, és csökkentette a tüdőkárosodást - számolt be a Phys.org.
Remek negyedévet tudhatnak maguk mögött a több mint egymillió megtakarító által használt önkéntes nyugdíjpénztárak: a taglétszám és a kezelt vagyon egyaránt növekedni tudott, utóbbi annak ellenére, hogy az idei évben a rendkívüli lakáscélú felhasználási lehetőség miatt csaknem megduplázódtak a szektor folyó kifizetései. Az egyéni számlákra havonta
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között. Egész decemberben naponta új meglepetéseket tartogat a Magenta Moments kalendárium a Telekomosoknak, köztük korlátlan adatforgalmat, ingyen beszélgetést, ráadásul a Disney+ Tel
A Solana-közösségben felbukkant egy új csaló Chrome-bővítmény, a „Crypto Copilot”. Kereskedési segédnek álcázza magát, de a háttérben minden aláírt tranzakcióhoz hozzátesz egy második, rejtett utasítást: egy apró SOL-utalást a támadó pénztárcájába. Kívülről úgy tűnik, mintha csak egy szokásos Raydium-swapet futtatnál, közben viszont minden váltásná
A kormány gazdaságpolitikájának új központi pillérei a 3 százalékos hitelprogramok, a folyamatos adócsökkentés és a 14. havi nyugdíj visszaépítése, ezzel a GDP az idei 0,5 százalékról 2026-ban 2-3 százalékkal növekedhet, a fogyasztás mellett a beruházások is támogatják majd a jövő évi bővülést – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éves meg
Friss célár mellett vételre ajánlja az OTP részvényeit a Goldman Sachs, bár a friss célár alapján mérsékelt lehet a bankpapírban rejlő felértékelődési potenciál.