2026 januárjában indul el a közszolgálati dolgozók számára az Otthontámogatás, amely meglévő lakáshitel törlesztésére vagy új lakáshitel önerejének az előteremtésére vehető igénybe évente nettó 1 millió forint összegben. Az Otthontámogatás kormányrendelete alapján most összefoglaljuk a jogosultság, a regisztráció és a folyósítás tudnivalóit a közsz
A világ egyik legnagyobb felhasználói bázisával rendelkező kriptotőzsdéje, a Coinbase nemrég nyilvánosságra hozta, milyen kulcsterületekre kíván összpontosítani a következő évben. A vállalat kilenc olyan szektort jelölt meg, amelyekbe 2026 során jelentős befektetéseket tervez eszközölni. A hivatalos bejegyzés alapján a Coinbase Ventures fő fókuszte
Harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Sajó folyón, a Tarna vízfolyáson pedig elsőfokú a készültség, a vízügyi szakemberek 24 órás figyelő- és őrszolgálatot látnak el a közel 226 kilométeres védvonalakon - tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig).
Javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban novemberben az előző hónaphoz képest, miközben Magyarországon romlott – derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) végleges adataiból.
2026. január 1-jétől a biztosítotti jogviszony bejelentésére már nem a T1041-es, hanem a 08E jelű nyomtatványt kell használni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette az új űrlap tervezetét és kitöltési útmutatóját, amely több változást hoz: megszűnik az éves nyomtatványváltás, egyszerűsödnek a nyilatkozatok, sorszámot kapnak a jogviszonyok, valami
Lesz mire költeni. Mi történt? 131,5 milliárd forint értékben osztalékelőleget fizet az MVM Csoport az egyedüli tulajdonosának, a magyar államnak – írja a HVG a vállalat közleménye alapján. Továbbiak. Az összeget november 30-ig utalják át az államnak. Az előleg az idei első féléves eredmény után jár, amikor az MVM 221 milliárd forintos profitot ért
December 1-től már csak a NÚSZ-nál lehet idei éves országos autópálya-matricát venni, viszonteladóknál nem - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Ez azoknak fontos, akik pótdíjat kötelesek fizetni.
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói úgy látják, hogy a jelenlegi irányadó kamatszint megfelelően magas ahhoz, hogy kezelni tudja az euróövezet gazdasági kilátásait fenyegető esetleges sokkokat – derül ki a jegybank októberi üléséről csütörtökön közzétett jegyzőkönyvből, amire a Bloomberg hívta fel a figyelmet.
"Bízom abban, hogy az alaptanterv felülvizsgálata az elvárásoknak és a kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő lesz" – hangsúlyozta Pintér Sándor.

Az idei 0,2 százalék után jövőre 2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság az Erste elemzői szerint. A forint árfolyamának alakulását pedig 385 forintra várják az euróval szemben idén és jövőre is – erről beszélt az InfoRádióban Nyeste Orsolya, a pénzintézet makrogazdasági elemzője.
Csillag Péter technológiai vállalkozó és befektető a társaság innovációs fejlesztési tanácsadójaként csatlakozik a Glosterhez – jelentette be a Gloster.
Ziegler Gábor, az Indamedia vezérigazgatója és társtulajdonosa szerint nem igaz, hogy megérkezett a „gusztustalan propaganda” a Totalcarhoz, ahogy azt Hamvas Tamás, az autós lap pár hete kinevezett főszerkesztője írta tegnap egy kommentben, miután egy volt munkatársuk, Vályi István számonkérte rajta, hogy miért publikáltak a napokban a Tisza Pártot