Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely lehetővé teszi az amerikai Citigroupnak, hogy értékesítse orosz érdekeltségét az orosz hátterű Renaissance Capitalnak - jelentette a Bloomberg.
Míg az elmúlt években belénk égett, hogy mammográfiára, nőgyógyászati vagy prosztata rákszűrésre el kell menni, addig a tüdőszűrésre tízből négyen azért nem mennek el, mert félnek a diagnózistól. Létfontosságú ezen változtatni, hiszen a tüdőnk az egyik legértékesebb szervünk, és a tüdőrák ma már nem egyenlő a halálos ítélettel.
Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versen
Az eddigi 6,5%-on tartotta az alapkamatot szerdán a román jegybank, ahogy arra előzetesen számítottak a szakértők. Ezzel már tíz hónapja nem változott a kamatszint, ami az EU-ban a magyarral holtversenyben a legmagasabb.
Amikor találnak 50 milliót a következő három év tervezésében, pezsgőt bontanak, "erre valaki lerak 20 milliárd új adót". Az Erste elnök-vezérigazgatója még fel sem fogta, mit jelent számukra az extraprofitadó duplázása. Mi történt? Derült égből villámcsapásként érte a teljes bankszektort a bankok extraprofitadójának duplázása, még fel kell fogni, h
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, ez az arány 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehe
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akk
Hónapok óta éles küzdelem folyik az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság és az Európai Parlament jelentéstevői között azon, hogy milyen formát öltsön az unió 2028–2034-es ciklusra szóló költségvetése. Míg az EB-vezér egy tálcára tette volna a támogatások jelentős részét, hogy azt a nemzeti kormányok saját belátásaik szerint szelete
Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint az idei év tíz hónapjának költségvetési hiánya a GDP 1,9 százalékát tette ki. A gazdasági növekedés lassul, a harmadik negyedévben 3,1 százalék volt az éves növekedés. A költségvetési tervek az év elején jóval kisebb hiánnyal számoltak, de az év során a deficitcél többször emelkedett. A tíz hónapos teljes
Csütörtök délelőtt Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő – derül ki a meghívóból. Az eseményen szokás szerint a friss kormánydöntéseket és azok hátterét ismertetik.
Eközben a fronton nyomulnak előre Putyin elnök erői, Zelenszkij elnöknek pedig már a küszöbéig hatolt a korrupciós botrány, amelyet a nyáron hiába próbáltak meg eltussolni.
Már épül a szolnoki karácsonyi vásár 2025. hagyományos helyszíne a Kossuth téren, ahol újra együtt élvezhetjük a közösségi forralt borozást, a pillecukros forrócsokit és a színpadi programokat. Idén különleges újdonság is érkezik: a gyerekeket a Manóműhely is várja majd. Addig is, minden fontos dátumot, helyszínt és programot egy helyen, itt megtal
A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalatának listáját 2024-ben a lengyel Orlen vezeti, Magyarországról 61 cég szerepel rajta, köztük a Mol, az MVM és az Audi Hungaria. A régió gazdasági motorja Lengyelország, míg Csehország javította helyezését, Románia pedig kihívások miatt alulreprezentált a rangsorban.
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzin esetében ez bruttó 2 forintos változást jelent, míg a gázolaj beszerzési ára bruttó 5 forinttal változik majd – írja a holtankoljak.hu.
A Generali csoportszintű vezérigazgató-helyettessé nevezte ki Giulio Terzariolt, aki eddig a biztosítási üzletágat vezette. A kinevezést néhány héttel azt követően jelentették most be, hogy a Philippe Donnet vezérigazgatót bíráló befektetők megerősítették befolyásukat a társaságnál - írja a Reuters.
A geopolitikai tényezők nagyban befolyásolják az európai cégek felhőstratégiáját. Ilyen okokból a nyugat-európai IT-vezetők 61 százaléka növeli a helyi felhőszolgáltatások alkalmazását - derül ki a Gartner felméréséből.
November 20-án a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai újra kilépnek a koncerttermekből és belemerülnek a pezsgő budapesti éjszakába – A zene éjszakájába!
A jegybankelnök is megszólalt a védőpajzsról, amelynek keretösszege Orbán Viktor szerint akár 6600 milliárd forintnak megfelelő dollár is lehet. Mi történt? A védőpajzsok soha nem a jelenről szólnak, hanem a jövőről, ha gazdasági konfliktus alakul ki, akkor az ország rendelkezzen kellőképpen védelemmel – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (
A Budapesti Értéktőzsde bemutatta a BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című sorozat tizedik kötetét. A jubileumi kiadványban szereplő újabb ötven magyar vállalkozással együtt a BÉT50-közösség immár ötszáz tagot számlál, melynek tagjai a magyar gazdaság legeredményesebb és leginspirálóbb középvállalatai közül kerülnek ki.
A technológiai trendekkel foglalkozó hírekben az AI szélesebb körű elterjedése óta visszatérő kérdés, hogy a mesterséges intelligencia vajon átveszi-e az informatikusok – például a szoftverfejlesztők és -tesztelők – munkáját. Az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters szakértői szerint az AI terjedése ellenére a jövőben is érdemes
Az aranypiacon folytatódik a vásárlási hullám, a jegyzés továbbra is 4100 dollár felett van unciánként, miközben az amerikai geopolitikai feszültségek enyhülnek az új finanszírozási törvény elfogadásával, amely véget vet a történelem leghosszabb kormányzati leállásának - írja a Kitco. Egyes elemzők szerint várhatóan az amerikai gazdaság jelentős la
Donald Trump elismerte, hogy az 50 év futamidejű jelzáloghitelek bevezetése csak csekély mértékben enyhítené a havi törlesztést, miközben az ötlet kritikusai a magasabb kifizetendő kamatteher veszélyeire figyelmeztetnek – írja a Reuters. A mostani amerikai kamatszintekből kiindulva a 30 évről 50 évre növekvő futamidő a hitel havi törlesztőrészletéb
A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második helyet a cseh Skoda szerezte meg, a harmadik helyre került a lengyelországi kiskereskedelmi boltlánc, a Jeronimo Martins, amely megelőzte a 2023-ban még bronzérmes magyar Mol-t – közölte a Coface hitelbizt
Az amerikai energiaügyi minisztérium hitelezési hivatala elsősorban az atomenergia fejlesztésére fordítja forrásait, hogy felgyorsítsa az új reaktorok építését az országban - tudósított a Mining.
2024-ben az év végi árveréseken sikerült visszafordítani a hazai piacon – a nemzetközihez hasonlóan – addig kialakult negatív trendet. Erre az idén is nagy szükség lenne, mivel az év eddig nem a műkereskedők reményei szerint alakult – különösen a nagy őszi árverések zárultak a korábbiaknál jóval szerényebb eredménnyel. A legnagyobb téli árverésekre
Egész Közép-Európában növekszik a befektetési alapokban kezelt vagyon mértéke, itthon pedig továbbra is hódít a tartós befektetési számla a lakossági ügyfelek körében - többek között erről is beszélt a Portfolio-nak Kadocsa Péter, a VIG Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint a lakossági befektetők számára az öngondoskodás – mind anyagi