A kormányzati leállás miatt akár egyáltalán nem jelenhetnek meg a kulcsfontosságú októberi gazdasági jelentések – közölte szerdán a Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője.
A holland hátterű vállalat beruházása révén az ország legnagyobb kapacitású bérfestő központja jött létre, melyben a legmodernebb technológiák szolgálják a nemzetközi megrendelőket.
Az elmúlt hétvégén Torinóban rendezték meg a festői Pó folyón a Silverskiff elnevezésű nemzetközi evezős regattát, ahol a versenyzőknek 11 km-es távot kellett teljesíteniük egypárevezős hajóban. A mezőny idén is rendkívül erős volt, összesen 713 indulóval. A Bajai Spartacus Sc versenyzői első alkalommal vettek részt a megmérettetésen. Nagy Réka női
Érdekes információkkal szolgált egy új jelentés a tévében megjelenő LMBTQ karakterek kapcsán – az adatokat rendszeresen közli a GLAAD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation). Eszerint jelentősen csökkenhet a karakterek reprezentációja a képernyőn.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/45. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény a skandin, így a következő héten (47.) 285 millió forint lesz majd a tét a Skandináv lottón.
November 12-én a Mixát Udvarban adtuk át a Kreatív nagy designversenyének díjait. Idén is két külön csoportban vártuk a beérkezett pályaműveket, a piaci munkákat az RGB Pro, a diákmunkákat az RGB Talent nevezési csoportban értékelte a két zsűri. Mutatjuk az RGB Pro legjobbjait.
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása kezdődött meg, indulnak az alaptámogatások, az újraelosztó támogatások, a fiatal gazdák kiegészítő jövedelem támogatása mellett, az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodást támogató programok (ÖKO) kifizetései, melyek majd 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdálkodókhoz
Több mint kétszáz kenyai állampolgár harcol az orosz hadsereg oldalán Ukrajnában – közölte szerdán a nairobi külügyminisztérium, hozzátéve, hogy a kelet-afrikai országban továbbra is működnek toborzóirodák külföldi konfliktusokba való közvetítésre.
Jászberényi Dániellel, a Cezar Winery Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, akinek a 2024-es Irsai Olivérrel elnyerte a legjobb fehérbor díjat az Országos borversenyen.
Hidegzuhanyként érte az ékszerpiacot, hogy mindössze 25,5 millió dollárt (mintegy 8,5 milliárd forintot) adtak a Christie’s genfi árverésén a Mellon Blue-ért, amelyet a világ egyik legkülönlegesebb gyémántjaként tartanak nyilván. A csodás kék, kivételes tisztaságú 9,51 karátos kő ezelőtt 11 esztendővel már megfordult aukción, akkor 32,6 millió doll
Az Aqua.hu bezárta valamennyi fizikai üzletét, miközben az online értékesítés egyelőre változatlanul működik; az expressz szaküzlet működését határozatlan időre felfüggesztették.
A Uniswap alapítója, Hayden Adams bemutatta első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
Több mint 4000 doboz csempészcigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár járműben bútorokba rejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Immunerősítés, fáradtság, téli megfázások – a C-vitamin szinte minden háztartásban ott lapul a házipatikában. De sajnos komoly mellékhatásai is lehetnek!
Matthew McConaughey és Michael Caine is beleegyezett, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával a hangjukat újraalkossák, így azokat majd licenszelni is lehet.
A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít. Idén is f
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint semmiféle kifogás nem lehet, a magyar labdarúgó-válogatottnak meg kell nyernie csütörtökön az örményországi világbajnoki selejtezőmérkőzését. "Nincs helye alibinek, nem foghatunk semmit az időeltolódásra, a pályára vagy bármire. Nekünk ki kell használni az esélyünket és elvinni a három pontot, mert azzal jó
Idén az elmúlt évhez képest várhatóan ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor – derült ki egy friss, országos, reprezentatív kutatásból. Az eredmények alapján csökkent a nagyobb költést tervezők aránya, emellett a megajándékozottak és a szélesebb családdal ünneplők köre is szűkült. A praktikum fontosabbá vált, hiszen míg a legnépszerű
Ukrajna a háború kényszere alatt dróngyárrá vált, évente 4 millió pilóta nélküli járművet gyártanak az országban. A fronton tesztelt, olcsó és gyorsan fejleszthető drónjaik átírták a nyugati hadviselést, így Európa nagy lendülettel igyekszik megszerezni az ukrán dróntechnológiát.
Egy Bitcoin felhasználó több mint 105 208 dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon majdnem 35 millió forintot fizetett, hogy mindössze 10 dollárnyi BTC-t küldjön kedden a blokklánc adatok szerint. A kriptoközösség az X-en dobta be először a témát, hogy valaki hatalmas összeget fizetett, hogy mindössze 0,00010036 BTC-t küldjön derül ki a Mempool adataibó
A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock nem rohan az altcoin ETF-ek után, és továbbra is kizárólag a Bitcoinra és az Ethereumra fókuszál – a korrekciót követően is több tízbillió forint értékű kriptoállományt kezel. A cég digitális eszközökért felelős vezetője, Robert Mitchnick egy friss interjúban nem is habozott nyíltan kiállni a cég kript
A hardveres tárcákról sokaknak a nagy márkák jutnak eszébe, pedig ma már hétköznapi alkatrészekből is összeállítható biztonságos aláíróeszköz. Két nyílt forráskódú projekt, a SeedSigner és a Satochip megmutatja, hogy a „csináld magad” megközelítés nem csak olcsó, hanem átlátható és jól auditálható is lehet. Mi a SeedSigner lényege A SeedSigner egy
Az airdrop utáni visszaesésből kilábalva újra lendületbe jött a Meteora, és rövid időn belül 30%-os emelkedést produkált. A Solanán futó DeFi platform célja a mémcoin gyártás és kereskedelem forradalmasítása, az elemzők szerint pedig előbb-utóbb az egyik vezető DEX versenytársát, az Uniswapot is megelőzheti. Meteorként száguld a Meteora árfolyama Ú
A Visa ismét bebizonyítja, hogy nem csupán a hagyományos fizetések világának egyik legnagyobb szereplője, hanem a pénzügyi innováció egyik úttörője is. A fizetési óriás legújabb kísérleti programjának – egy stabilcoin-alapú, fiat pénzzel finanszírozott fizetési rendszer – célja az, hogy a vállalatok percek alatt utalhassanak pénzt globálisan, a blo
Szerdán ülésezett a kormány és az esti közlönyben több döntés meg is jelent. Ezek egyika a villamos energiáról szóló törvényt írja felül egy rendelettel.