Október 1-jén gyökeresen átalakította az Xbox előfizetési rendszerét a Microsoft: megszűntek a régi csomagok, az Ultimate pedig közel kétszer annyiba kerül, mint eddig. A játékosok tiltakoznak, sokan le is mondanák az előfizetésüket, de ez sem megy zökkenőmentesen.
Hogyan vehetsz fel Otthon Start hitelt tervezőasztalról vett lakásra vagy házra? És miben különbözik a tervezőasztalról történő vásárlás a saját építéstől?
Emlékszel még azokra az éjszakákba nyúló World of Warcraft raidekre? Vagy a számtalan órára, amit a Counter-Strike pályáin töltöttél, hogy végre megkapd azt a ritka fegyverskint? Mindannyian ott voltunk. Éreztük a győzelem ízét, a büszkeséget, amikor megszereztünk egy-egy digitális kincset, amiért heteket, hónapokat „dolgoztunk”. De a nap végén… ez
Deepfake és deepnude tartalmak, életveszélyes kihívások, digitális zaklatások: az internet és a mesterséges intelligencia korában egyre nehezebb lépést tartaniuk az idősebb generációknak a digitális fejlődéssel, így pedig joggal érezhetik, hogy képtelenek biztonságban tartani a gyakran veszélyes útvesztőkbe kerülő gyerekeiket. A One Alapítvány a Ne
Az Apple eltávolította az ICEBlock nevű applikációt, miután a Trump-kormányzat szerint az alkalmazás veszélybe sodorta a bevándorlási ügynököket, írja a Reuters.
A mesterséges intelligencia (AI) egyre meghatározóbb szerepet játszik a fiatalok életében, ám az etikus és tudatos használata továbbra is komoly kihívást jelent.
Az elmúlt hónapok forinterősödését követően egyre többször merül fel a kérdés, hogy meddig folytatódhat ez tovább. Vannak érvek, amiket a további erősödés mellett fel lehet hozni: az MNB kamatpolitikája egyértelműen ilyen, de ha valaki nagyon akar, a folyó fizetési mérleg enyhe többletére is rámutathat, illetve a régiós devizák és inflációs folyama
1000 méter alá csökkent a havazás határa Székelyföldön. Fehérbe borult a 737 méteres tengerszint fölötti magasságban található Borzont. Az előrejelzések szerint a havazásnak ma délutántól újabb utánpótlása jön.
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország a nagy autóipari átalakulások győztesei közé tartozik. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy hazánk bekerült abba a szűk európai elitklubba, ahol évente több mint egymillió autó előállítására képesek.
A bálázás műveletét emeli magasabb szintre a német Claas díjazott újdonsága, amelyet a novemberi Agritechnica kiállításon közelebbről is meg lehet ismerni.
Bár Afrika számít az élet bölcsőjének, nem véletlenül Európát hívják az „öreg kontinensnek”: történelme, intézményesített rendszerei és kultúrája évszázadok óta a stabilitás és a hagyományok szimbólumaivá válták. Az a biztonság azonban sokszor tehetetlenséggel is párosul: miközben a világ más részei rákényszerültek arra, hogy nyissanak az innováció
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a fapados légitársaságok közül több is komoly bajba kerülhet még karácsony előtt. Miközben több versenytárs is nehézségekkel küzd, a Ryanair úgy látja, hogy Európa-szerte lehetősége van a bővülésre.
Az Európai Bizottság új közös beszerzési megállapodást kötött a spanyol Hipra gyógyszergyártóval, hogy bővítse az unió oltási lehetőségeit és felkészültségét a koronavírus újabb hullámaira. A fehérjealapú vakcina teljes egészében Európában készül, ami erősíti az uniós egészségügyi önállóságot és ellátásbiztonságot.
A vertikális mikrodrámák Ázsiában már hatalmas sikert arattak, most pedig a magyar nézők is megtapasztalhatják, milyen, amikor a szappanopera világát teljesen a mobiltelefonokra szabják.A Hovege.hu bemutatja Magyarország első, kifejezetten 9:16-os – vagyis mobiltelefonra optimalizált – szappanoperáját. A nyolcrészes első évad friss formátummal és m
A neves focista fekete-fehér imázsfilmben tűnik fel: Szoboszlai Dominik luxusmárkával működött együtt, a Four Seasons kisfilmjének szereplője. Egy egészen új oldalát ismerhetjük meg.
A 4iG Space and Defence („4iG SDT”) előzetes, nem kötelező érvényű kötelezettségvállalási nyilatkozatot írt alá az amerikai Axiom Space vállalattal, amely a kereskedelmi űrrepülés és az alacsony Föld körüli pályán működő (LEO) űrinfrastruktúrák fejlesztésének globálisan meghatározó szereplője. A megállapodás értelmében a 4iG SDT 100 millió USD ös
A magyarok közel fele érzi úgy, hogy gyakran vagy legalább néha beskatulyázzák – derül ki a hazai McDonald’s megbízásából, 1400 fő bevonásával készült friss kutatásból. A társadalmi skatulyák – legyen szó kinézetről, származásról vagy életkorról – szinte mindenkit érintenek, de különösen a Z generációt, akiknek 61%-a számolt be arról, hogy rendszer
A szabolcsi földek évszázados hagyományokkal bíró munkahelyszínként szolgálnak, ahol a gazdálkodás nem csupán termelés, hanem a térség lakóinak gyakorlatilag életforma. A régió mezőgazdasági sokszínűsége mellett egy különleges kultúra évtizedek óta meghatározza a közösség mindennapjait, ez pedig a dohány. A vetőmag elültetésétől a palánták nevelésé
A FAO legfrissebb adatai szerint szeptemberben összességében mérséklődtek a globális élelmiszerárak, ám a hús világpiaci ára történelmi csúcsot döntött.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) etológusai kimutatták, hogy a kutyák nem csak tárgynevek megtanulására képesek, hanem felismerik a név által jelölt mögöttes funkciót is.
A Chainlink az oracle-hálózatok piacának vezető szereplője, legismertebb együttműködése pedig a SWIFT-tel köthető össze. A SWIFT a világ több mint tizenegyezer pénzintézetét összekapcsoló infrastruktúra, amely naponta billiónyi dollárnyi tranzakció lebonyolítását biztosítja. A két fél közös projektje túlmutat egy egyszerű technológiai kísérleten: m
Magyarország új gázforrásokat keres: Türkmenisztán lehet a következő partner, miközben több hosszú távú szerződést is kötött nyugati cégekkel – írta meg a TRT. A héten már egy francia céggel, a hónap elején pedig a Shell-lel kötött beszerzési megállapodást a magyar kormány.
Zamárdi közgyűlése döntött arról, hogy a következő négy évben biztosan a város és annak szabadstrandja ad otthont a STRAND Fesztiválnak. A 2026-os időpont a nyárzáró, ünnepi napokat érinti: augusztus 20. és 22. között várják a közönséget.
A 95-ös benzin "magyar árelőnye" 2 forint, a gázolajé 3 forint volt szeptemberben a szomszédos országok átlagárához képest – derül ki a statisztikai hivatal közleményéből. A régiós átlagárakhoz képest 19, illetve 22 forinttal többet kellett fizetni a magyarországi kutaknál.
A Chainlinket gyakran nevezik a blokkláncok és a valós világ közötti hídnak. Az oracle-hálózatok piacán évek óta meghatározó szereplő, és ma is a legismertebb megoldás. Ugyanakkor nem csak a Chainlink próbálja megoldani az úgynevezett oracle-problémát. Az elmúlt években több versenytárs is megjelent, amelyek saját modelljeikkel kínálnak alternatívá
A Chainlink ma a kriptovilág egyik legismertebb infrastruktúrája. Oracle-hálózata nélkül sok decentralizált pénzügyi alkalmazás kevésbé lenne megbízható, hiszen pontos és hiteles külső adatok nélkül nem tudnának megfelelően működni. De hogyan indult a történet, kik állnak a projekt mögött, és milyen mérföldkövek vezettek oda, hogy a Chainlink az ip
Mit tehet az a munkavállaló, álláskereső, karriertervezésen gondolkodó, aki szeretné képezni magát. Milyen lehetőségek vannak a hagyományos felsőoktatáson kívül felnőtteknek? Ezeket vettük sorra.
A blokklánc-technológia egyik legnagyobb előnye az okosszerződésekben rejlik. Ezek a programozható szerződések automatikusan végrehajtódnak, ha a feltételek teljesülnek. Csakhogy van egy alapvető probléma: a blokklánc zárt rendszer. Egy Ethereumon futó okosszerződés önmagában nem tudja, mennyi éppen a dollár árfolyama, esik-e az eső Budapesten, vag