A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A nyaralók ára egy év alatt kevésbé emelkedett, mint a lakóingatlanoké, de most ősszel mégis többet kell fizetni értük, mint a nyári főszezonban - derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Kiderült azt is, hogy jelenleg mekkora kínálatból és mennyiért válogathatnak azok, akik hétvégi ház vásárlásában gondolkodnak.
A Daikin Europe hivatalosan is megnyitotta új Kutatási és Fejlesztési Központját (EDC) Gentben, Belgiumban, ahol bemutatta a világ első karbonsemleges, természetes hűtőközeggel működő hőszivattyúját. A 140 millió eurós beruházással létrehozott, 30 600 m² alapterületű K+F komplexum a Daikin globális kutatási központjaként működik a hőszivattyús fűté
A Nyíregyháza bejelentette, hogy Szabó István távozása után Bódog Tamás veszi át a labdarúgó-csapat irányítását. A szakember legutóbb a német Hertha BSC másodedzője volt. Korábban több NB I-es csapatnál is megfordult.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata megkezdte az Északi Sporttelep jogi és tulajdoni viszonyainak rendezését, ezzel pontot kíván tenni egy közel tíz éve húzódó, rendezetlen ügy végére. Az önkormányzat célja, hogy a város egyik legfontosabb sportlétesítménye végre átlátható és jogilag rendezett helyzetbe kerüljön, lehetővé téve a sportkomplexum hos
Kirill Dmitrijev orosz különmegbízott szerint az ukrajnai háború a következő 12 hónapon belül véget érhet, mivel a diplomáciai folyamat felgyorsult, és Oroszország elérte fő céljait.
Tovább íródik a város talán legismertebb rendőrnőjének sikersztorija, az egymást követő versenyekre folyamatosan a szegedi Global Fitness-ben készülő Bálint Gabriellának nem kellett sok idő, hogy az előző versenyt követően a soron következő megmérettetésen is letarolja a mezőnyt. Ezúttal az október elején megrendezett, Országgyűlési Őrség által sze
A Daikin Europe hivatalosan is megnyitotta új Kutatási és Fejlesztési Központját (EDC) Gentben, Belgiumban, ahol bemutatta a világ első karbonsemleges, természetes hűtőközeggel működő hőszivattyúját. A 140 millió eurós beruházással létrehozott, 30 600 m² alapterületű K+F komplexum a Daikin globális kutatási központjaként működik a hőszivattyús fűté
A családi kedvezmény és a családi járulékkedvezmény a családi jövedelem függvényében akár az utolsó fillérig igénybe vehető a háromgyermekes anyák szja-mentessége mellett is, hiszen az édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járul
Az Opus Global turisztikai leányvállalata, a Hunguest Hotels 8000 négyzetméternyi fejlesztési területet vásárol Bükfürdőn, amely lehetőséget biztosít a Hunguest Bük fejlesztésére mind konferenciaszolgáltatások, mind a szálloda saját wellnesskapacitásának bővítése kapcsán. A vállalat egyúttal befejezi 2021-ben megkezdett portfóliótisztítási stratégi
2026-tól új fejezet nyílik a közszolgálati dolgozók lakhatási lehetőségeiben: a kormány bevezeti az Otthontámogatást, amely alanyi jogon, kérelemre igényelhető juttatásként akár évi 1 millió forint támogatást biztosít minden jogosult munkavállalónak. A money.hu elemzése alapján két közszolgálati dolgozó együtt – például egy pedagógus és egy egészsé
71 éves korában elhunyt György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár, a kortárs magyar művészeti és kulturális élet egyik legmeghatározóbb gondolkodója.
A magyarországi új személyautó és kishaszongépjármű piacon évek óta piacvezető Toyota 2025 január és szeptember között 12.388 új autót értékesített Magyarországon, ez a teljes piacon 11%-os piaci részesedést és a második helyet jelenti (mindössze 172 darabbal lemaradva az első helyről), a magyar utakon maradó autókról valós képet mutató kivonásokka
A Daikin Europe hivatalosan is megnyitotta új Kutatási és Fejlesztési Központját (EDC) Gentben, Belgiumban, ahol bemutatta a világ első karbonsemleges, természetes hűtőközeggel működő hőszivattyúját. A 140 millió eurós beruházással létrehozott, 30 600 m² alapterületű K+F komplexum a Daikin globális kutatási központjaként működik a hőszivattyús fűté
Nehéz időszakon megy keresztül a szombathelyi Speidel Hungária Kft. A német családi tulajdonban lévő vállalat a Nyugat.hu-nak megerősítette, hogy az elmúlt hónapokban több munkavállalótól is megváltak a visszaeső megrendelések miatt.
A Visa – a világ egyik legnagyobb fizetési szolgáltatója – bejelentette, hogy tovább bővíti digitális eszközökre épülő stratégiáját: négy különböző stabilcoint támogat majd négy blokkláncon keresztül. A lépés célja, hogy a stabilcoinok és a blokklánc-technológia a jövőben ne csupán a kriptobefektetők eszközei legyenek, hanem a globális pénzmozgások
Az OTP Bank új fejlesztésének köszönhetően az OTP SZÉP kártyával már digitálisan is lehet fizetni, ami még kényelmesebbé teszi a mindennapi használatot. Az androidos indulást követően október 28-tól már Apple eszközökre is megérkezett a SZÉP-kártya-digitalizáció. A plasztikkártya változatlanul használható.
A Nansen friss elemzése szerint a Bitget intézményi részvétele és likviditása látványosan erősödött 2025-ben. A spot piacon az intézményi arány január eleji 39,4 százalékról július végére 72,6 százalékra ugrott, a határidős piacokon a piackészítők részesedése 3 százalékról 56,6 százalékra nőtt. A Nansen Bitget and Institutional Crypto Adoption című

Bizonytalan hangulatban telt a kereskedés ma az európai piacokon, a befektetők szemlátomást kivártak az amerikai jegybank este érkező kamatdöntése előtt. A BUX ehhez képest felülteljesítő volt, elsősorban az OTP-nek köszönhetően. A bankpapír főként céláremelések miatt emelkedett, miután a JP Morgan és az Autonomous Research 36 000 forint közelébe e
Az Ausztriában élők több mint egyharmada úgy érezte a Ii. negyedévben, hogy súlyosodtak a pénzügyi nehézségei, 61 százalékuk pedig azon a véleményen volt, hogy az általános gazdasági helyzet romlani fog.
A Nansen friss elemzése szerint a Bitget intézményi részvétele és likviditása látványosan erősödött 2025-ben. A spot piacon az intézményi arány január eleji 39,4 százalékról július végére 72,6 százalékra ugrott, a határidős piacokon a piackészítők részesedése 3 százalékról 56,6 százalékra nőtt. A Nansen Bitget and Institutional Crypto Adoption című
A magyar logisztikai piacon a túlkínálat vált jellemzővé, amely a teljesítmény visszafogásával és a kockázatok növelésével gördít akadályokat a piac korrekciója elé, olvasható egy szakmai kutatásban.
Az izraeli hadsereg Gázaváros elleni kedd éjszakai légicsapásai több mint száz ember, köztük gyerekek halálát okozták - közölték szerdán a Gázai övezeti palesztin egészségügyi hatóságok. Az éjszakai
Az izraeli hadsereg Gázaváros elleni kedd éjszakai légicsapásai több mint száz ember, köztük gyerekek halálát okozták - közölték szerdán a Gázai övezeti palesztin egészségügyi hatóságok. Az éjszakai
A Kormány mindent megtesz a magyar vállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Demján Sándor Program keretében több mint 1.400 milliárd forintnyi forrással támogatjuk a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését. 2025. október 6-ától pedig bevezettük a fix 3%-os kkv hitelt, amely a Széchenyi Kártya Program összes konstrukciójára, a likv
Az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) levette a szankciós listáról Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság bűncselekmények miatt elítélt korábbi elnökét, a Független Szociáldemokraták Szövetségének vezetőjét, valamint Željka Cvijanovićot, Bosznia-Hercegovina Elnökségének tagját. A list