A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) zajló tárgyalások közben felerősítette a költségvetési kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, hogy Szenegálban Ousmane Sonko miniszterelnök bejelentette a lakossági villamosenergia- és üzemanyagköltségek csökkentését. A befektetők azonnal elfordultak az ország euró- és dollárkötvényeitől.
Egy ilyen akció nemcsak élményt kínál, hanem értékes kapcsolatot teremt a gazda és a vásárló között, miközben fenntarthatóbbá és rugalmasabbá teszi a kertészet működését.
Lezárult a Provident Pénzügyi Zrt által meghirdetett, havi rendszerességű Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért pályázat októberi fordulója. Ebben a hónapban Bors Emma, a Mérce újságírója lett a díjazott.
Az arany árfolyama hétfőn jelentős csökkenéssel kezdte a hetet, miután a befektetők profitrealizálásba kezdtek a korábbi, 4400 dollárig tartó emelkedést követően. A spot arany árfolyama ismét nehezen tudta tartani a pszichológiailag fontos 4000 dolláros unciánkénti szintet, és a nap folyamán 3971 dollárig esett vissza. Bár az elmúlt hetekben csökke
Olaszország a nyugdíjalapokat és a biztosítótársaságokat is bevonná nagy hatású hazai beruházások finanszírozásába, hogy a belföldi megtakarítások ne áramoljanak külföldre.
Napjainkban több mint 8 milliárd ember él a Földön, amely hatalmas felelősséget ró a gazdálkodókra, hiszen fontos, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer álljon rendelkezésre. Ez eddig sem volt egyszerű feladat, azonban a megváltozott klimatikus viszonyok mellett ez még nehezebbé vált.
A MicroStrategy részvénye ismét olyan helyzetet teremtett, ahol a hagyományos pénzügyi logika és a kriptovilág realitása látványosan eltávolodik egymástól. Az S&P Global ugyanis nemrég B- hitelminősítést adott a cégnek – ez hivatalosan a „magas kockázatú, spekulatív, nem befektetésre ajánlott” kategória, angolul: junk rating. Ráadásul ez hat fokoza
A svájci termékekre kivetett 39%-os vámteher szörnyű – mondta a CNBC-nek a Breitling óragyártó vezérigazgatója kedden. Georges Kern szerint a svájci politikusok nem voltak kellően felkészülve a most előállt helyzetre, nem értik, hogyan kell az üzleti élet érdekeit képviselni a tárgyalásokon Donald Trumppal.
A volt zuglói szocialista polgármester közlése szerint nem alkalmazottja a cégnek, és szerinte nem tartozik senkire, hogy mivel foglalkozik, mert távozása óta nem tartja magát közszereplőnek. Mi történt? A Balázs Attila vezette Bayer Construct Zrt. új Bosnyák téri beruházásának, a Zenit Corso-nak az átadóján tűnt fel Horváth Csaba, Zugló volt MSZP-
Október 30-án 9 éves a TV2 Comedy, a TV2 Csoport humorcsatornája, amely 2025-ben, éves átlagban eddig az elmúlt öt év legjobb eredményét érte el az átlagos közönségarány alapján teljes napon, a 18-59 évesek és a teljes lakosság körében egyaránt. A kábelcsatorna a sorozatok közül továbbra is olyan közönségkedvencekkel várja a nézőket, mint például a
Technikai okokra hivatkozva visszafogta a horvát Janaf a Slovnafthoz irányuló, nem orosz eredetű kőolajszállításokat, ami utóbbi vállalat szerint akadályozza a pozsonyi finomító leválását az orosz olajról. A Slovnaft szerint akár 90 ezer tonna Arab Light eshet ki, amit szerződésszegésnek tartanak - írja a Reuters.
Az Egyesült Királyság pénzügyi felügyelete (FCA) megszünteti a shortpozíciót vállaló befektetők nevének nyilvános közzétételét, és a jövőben csak anonimizált, összesített adatokat közöl. Ennek hatására könnyebben rejtőzhetnek el azok a szereplők, akik jelentős méretű shortpozíciókat tartanak fenn a részvénypiacon.
Az európai autópiac fokozatos átalakuláson megy keresztül: miközben az eladások lényegében stagnáltak az első három negyedévben, szeptemberben látványos, 10 százalékos ugrás jelezte a modellfrissítések hatását. A trend nem a tisztán elektromos autók áttöréséről szól, hanem a hajtásláncok közti erőviszonyok átrendeződéséről – kapkodják a mild hibrid
Az Európai Bizottság könnyítéseket ígér az EUDR gyakorlati alkalmazásában, de a megfelelés felelőssége továbbra is az elsődleges piaci szereplőknél marad.
Alig két hónappal a kinevezése után máris távozik a Thyssenkrupp acélipari üzletágának vezetője, Dennis Grimm. A váratlan lépésre napokkal azután került sor, hogy a vállalat leállította egyik történelmi nagyolvasztóját, és egy súlyos tűzeset is sújtotta a duisburgi gyárat.
2025 első félévében ismét növekedésnek indult a nem élő és élő magyar művészek műtárgyainak forgalma a műtárgy.com gondozásában ötödik alkalommal megjelenő, és a VII. Műtárgybefektetési Konferencián bemutatásra kerülő A magyar művészek aukciós piaca című elemzés szerint. A tavalyi 9,8 milliárd forintos összforgalom és a 2025 első félévében tapaszta
A támogatott vállalkozások az elnyert forrásokat az alapanyagok gyűjtésétől a maradékanyagok, melléktermékek további hasznosításáig az egész folyamatot lefedő beruházásokra, eszközbeszerzésekre fordíthatják. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különítettek el.
Az euróövezeti bankok a harmadik negyedévben váratlanul szigorították a vállalati hitelekhez való hozzáférést. Az Európai Központi Bank értékelése szerint az észlelt gazdasági kockázatok vezettek a szigorúbb hitelezési standardokhoz.
A Nokia kedden bejelentette, hogy az Nvidia 1 milliárd dollár értékben vásárol újonnan kibocsátott Nokia-részvényeket, ezzel megerősítve azt az együttműködést, amelynek keretében az Nvidia chipeit mobilhálózati berendezések gyártásához fogják felhasználni. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jö
A Gubacsi vasúti híd és kapcsolódó létesítményeinek kivitelezésére kiírt közbeszerzést korábban Mészáros Lőrinc exvejének cége is megtámadta. Mi történt? A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd megtámadta a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatát, amellyel a Gubacsi vasúti híd és kapcsolódó létesítményeinek kivitel
Minden második magyar rendszeresen él át negatív stresszt, amelynek legfőbb okozója a túlhajszolt életmódunk, a munkahelyi, családi vagy párkapcsolati konfliktusaink, miközben minden harmadik ember szorong állandó jelleggel az anyagiak miatt. Az NN Biztosító kutatása azt is feltárta, hogy az egyes generációk mi miatt aggódnak a leginkább és melyik
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Ott
Mely ágazatok piacait alakítja át az AI? Bíznak a cégek a mesterséges intelligenciában, és képesek-e azt használni mindennapi működésük során? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a GKI.
Megtörténtek az első jogi lépések annak érdekében, hogy 2026 első negyedévében kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás az autósok számára – közölte Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Nem véletlenül esik egyre több szó a vagyonkezelésről mostanában, hiszen a szegmens nyugat-európai mércével gyerekcipőben jár, éppen ezért hatalmas tartalékok rejlenek benne. A Portfolio Professional Investment Day 2025 a magyar vagyonkezelési szektor legexkluzívabb szakmai találkozójaként biztosítja a kulisszákat, hogy a témában vezető szakembere
Magas szintű georgiai delegációt fogadott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn Budapesten. A kaukázusi ország versenyhatóságának elnöki szintű látogatása a két szervezet közötti szakmai együttműködés elmélyítését és a versenypolitikai tapasztalatcsere szélesítését célozta. Az eseményen szakmai együttműködési megállapodást írt alá Rigó Csaba Balá
Nem véletlenül esik egyre több szó a vagyonkezelésről mostanában, hiszen a szegmens nyugat-európai mércével gyerekcipőben jár, éppen ezért hatalmas tartalékok rejlenek benne. A Portfolio Professional Investment Day 2025 a magyar vagyonkezelési szektor legexkluzívabb szakmai találkozójaként biztosítja a kulisszákat, hogy a témában vezető szakembere
A közszolgálatban dolgozók közül egyes becslések szerint nagyságrendileg 100 ezer ember élhet egy újabb otthonteremtési kedvezménnyel a jövő évtől. A napokban meghirdetett, egymillió forintos éves támogatás azt jelenti, hogy nekik -meghatározott feltételek teljesülésével- akár ingyenessé is válhat az Otthon Start.
Valószínűleg a tűzesetben kárt nem szenvedett AV1-es és AV2-es üzem indult most újra, ami a teljes kapacitás 60 százaléka – mondta Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője az InfoRádióban.
Minden második magyar rendszeresen él át negatív stresszt, amelynek legfőbb okozója a túlhajszolt életmódunk, a munkahelyi, családi vagy párkapcsolati konfliktusaink, miközben minden harmadik ember szorong állandó jelleggel az anyagiak miatt. Az NN Biztosító kutatása azt is feltárta, hogy az egyes generációk mi miatt aggódnak a leginkább és melyik
A JPMorgan Chase, a világ egyik legnagyobb pénzügyi intézménye, újabb mérföldkövet ért el a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Az amerikai bankóriás lehetővé teszi több mint 300 ezer munkavállalója számára, hogy a házon belül fejlesztett AI chatbotjukat vegyék igénybe az év végi teljesítményértékelések megírásához. A lépés jól mutatja, hogy
November elsejétől új főszerkesztőt kap a Totalcar. A jelenlegi, Huber Tamás ugyanis lapigazgató lesz, helyét Hamvas Tamás veszi át, az autós média meghatározó szerzője és szerkesztője.
A Mol és a Rába volt kedden a pesti tőzsde sztárja, az OTP csúcson járt, a BUX index is közelít eddigi rekordjához. A forint erősödött a főbb devizákkal szemben.
Az Orbán Viktor által létrehozott Digitális Polgári Körök (DPK) hirdetései átcsúsznak a szűrőn, pedig egyértelműen politikai reklámok. Mi történt? Kedd délelőtt még 260 hirdetést futtatott a DPK központi Facebook-oldala. Ezek mind a tematikus és a területi alapon szerveződő DPK-kba történő csatlakozásra buzdítják a felhasználókat – írja a Political
2026 januárjában új, online kurzust indít a Nestlé és a Sustainable Business Academy (Sba), amely a talajmegújító mezőgazdaság gyakorlati alapjait ismerteti meg fiatal magyar gazdálkodókkal. Az öt modulból álló képzés célja, hogy a résztvevők korszerű tudással, szemléletformáló példákkal és hosszú távon fenntartható gazdálkodási ismeretekkel vértez
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az ausztrál versenyhivatal szerint a Microsoft félrevezető módon kényszerítette ügyfeleit a Copilottal drágább Microsoft 365-csomagokra.