2025. október 13. hétfő

okt. 13
12:27
Hogyan segíthetjük a gyerekek önállósodását a digitális világban? (ProfitLine)
Szülőként gyakran felmerül bennünk a kérdés, hogyan nevelhetnénk gyerekeinket önállóságra ebben a technológia által átszőtt világban. A digitális eszközök használata már a legkisebbek életének is része lett, és felelősségünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a képernyőidő és a valódi élmények között.
okt. 13
12:27
Kiosztották a közgazdasági Nobel-díjat (Portfolio)
Joel Mokyr, Philippe Aghion és Peter Howitt nyerte el a 2025-ös közgazdasági Nobel-díjat az innovációvezérelt gazdasági növekedés magyarázatáért.
okt. 13
12:27
Hihetetlen siker Debrecenből: világszínvonalon becsomagol bármit a magyar cég (vg.hu)
Igényes csomagolás nélkül semmit sem lehet eladni.
okt. 13
12:27
Egy népszerű gyorsétteremlánc nyíltan a Bitcoin-közösség mellé állt (BitcoinBázis)
A Steak ’n Shake leállította az X-en futó szavazását arról, hogy elfogadjon-e Ethereumot fizetésként. Bár korábban azt ígérték, hogy a végeredményhez igazodnak, a heves reakciók után felfüggesztették a pollt, és nyíltan a Bitcoin mellé álltak. A cég posztja így szólt: „A szavazás felfüggesztve. Hűségünk a Bitcoiner közösséghez szól. Önök beszéltek.
okt. 13
12:27
Az időjárás változhat, a siker garantált: Legato Trio – a gyomirtás biztos pontja (Magro)
A Legato Trio olyan megoldást kínál, amely hosszú tartamhatást biztosít a gyomirtásban, miközben minimalizálja a káros utóvetemény-hatást (pl: vontatott csírázás, lassú növekedés).
okt. 13
12:27
Otthon Start: emeli a tétet a CIB Bank (Biztos Döntés)
250 ezer forintra emelte az Otthon Start hitel mellé adott jóváírás összegét a CIB Bank, a korábbi 200 ezer forintról. Ez kifejezetten gáláns ajánlat a piacon, főleg azért, mert semmilyen különleges elvárást nem kell cserébe teljesítened.
okt. 13
12:33
Szenzáció: kihaltnak hitt halfaj került horogra (Agroinform)
Egy ritka sima tok példányt fogtak ki Horvátországban, a Dráva folyóból – a természetvédők bizakodnak.
okt. 13
12:33
Papír helyett digitalizáció: nemzetközi trendekhez illeszkedő megoldásokkal spórol több tonna papírt a SPAR (Márkamonitor)
A Spar Magyarország logisztikai központjaiban új jó gyakorlat alkalmazásával csökkenti a papírfelhasználást, miközben a digitalizáció más területeken is jelentős környezeti előnyöket hoz.   A Spar Magyarország bicskei és üllői logisztikai központjaiban újabb intézkedésekkel csökkentik a papírfelhasználást. A raktárakban a rakodási egységeket jelölő
okt. 13
12:39
Újra áttörte a lélektani határt az OTP - ismét 30 ezer forint felett az árfolyam, és bőven van még tere felfelé a papírnak (vg.hu)
Hetekig kerülgette az álomhatárt a bankrészvény.
okt. 13
12:39
Súlyos kockázatokra figyelmeztet a G20-ak őrkutyája (Haszon.hu)
A G20 országok pénzügyi felügyeleti szerve, (a watchdog kifejezést fordítottuk szó szerint őrkutyának) a Financial Stability Board (FSB) hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a globális pénzügyi piacok sérülékennyé váltak, és egy esetleges összeomlás veszélye sem zárható ki. Az FSB szerint a tőkepiacokon tapasztalható túlzott eszközár-növekedés, a geop
okt. 13
12:39
Futótűzként terjed Meryl Streep csodálatos beszéde Diane Keatonról (Médiapiac)
79 éves korában elhunyt Diane Keaton, Hollywood egyik legikonikusabb színésznője. A négyszeres Oscar-jelölt, Golden Globe-díjas sztár október 11-én, Kaliforniában halt meg. Halálának okát a család nem hozta nyilvánosságra.
okt. 13
12:45
Innováció és gazdaság viszonya: Nobel-emlékdíjat ért (Menedzsment Fórum)
Hárman kapták idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat.
okt. 13
12:45
Nagyon fontos játékos esett ki a magyar válogatottból: mennyire érződik majd a hiánya Lisszabonban? (Pénzcentrum)
Nagy Zsolt betegség miatt nem lehet ott a csapattal a holnapi, portugálok elleni selejtezőn.
okt. 13
12:45
Tíz hónapja nőnek a nagykerárak Németországban (Portfolio)
Németországban havi és éves szinten is nőttek a nagykereskedelmi árak szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett adatai alapján.
okt. 13
12:45
Országszerte csökkennek a bérleti díjak az Otthon Start miatt - kiderült, hol volt a legnagyobb hatása a programnak (vg.hu)
Szeptemberben országosan 1,1 százalékkal csökkentek a lakbérek.
okt. 13
12:47
Szabályosan kivégzi a német autóipart Kína: összeomlottak a Volkswagen, a Mercedes és a BMW eladásai - egyelőre távolról sem látszik, mi állíthatja meg a… (vg.hu)
A legfájóbb, hogy közben az unió vezetése végignézi az európai ipar lassú kimúlását.
okt. 13
12:51
Több mint 15 százalékot drágultak az új építésű lakások Budapesten (Piac és Profit)
A budapesti új építésű lakások iránt továbbra is élénk az érdeklődés, bár a tavaszi hónapokhoz képest enyhe lassulás látszik – derül ki az ELTINGA legfrissebb, 2025 harmadik negyedévére vonatkozó lakáspiaci jelentéséből. A Duna House kapcsolódó elemzése szerint a kereslet még mindig erős, miközben a kínálat is fokozatosan bővül, ami középtávon stab
okt. 13
12:51
Solana vállalati kincstárak: új front nyílik az intézményi kriptofegyverkezésben (Kripto Akadémia)
A kriptovaluta-piac újabb fordulóponthoz érkezett: a következő nagy intézményi narratíva középpontjába egyre inkább a Solana kerül. A vállalati kincstári modellek eddig elsősorban Bitcoin és Ethereum köré épültek — most viszont Solana veszi át a stafétát. Mi az a vállalati kincstár, és miért fontos? A vállalati kincstári modell lényege, hogy tőzsdé
okt. 13
12:51
Merj álmodni! – megérkezett az Ötöslottó 2025-ös imázs kampánya (MMonline)
A Szerencsejáték Zrt. elindította az Ötöslottó legújabb országos imázs kampányát, amely az álmodozás erejét és az emberi vágyak sokszínűségét állítja középpontba. A „Merj álmodni!” üzenetre épülő integrált kampány célja, hogy új, emocionálisan erős kommunikációs alapot adjon Magyarország egyik legismertebb márkájának. A kampány központi gondolata,
okt. 13
12:51
Jó hír az autósoknak – csak nem mindegy, mit tankolsz (Transpack)
Majd egy hétig nem változott az üzemanyag ára – keddtől viszont a benzinüzemű autókat olcsóbban tankolhatjuk.
okt. 13
12:57
Megújul a CIB Bank arculata (Kreatív Online)
2025. október 13-ától fokozatosan megújul a CIB Bank arculata, egyidőben tulajdonosa, az olasz Intesa Sanpaolo Csoport nemzetközi tagbankjainak hasonló lépésével.
okt. 13
12:57
Új korszak jön: nyilvánosak lesznek a fizetések az álláshirdetésekben (ProfitLine)
Az Európai Unió bértranszparencia- irányelve a 2026. június 7-től kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak fel kell készülniük a bérsávok nyilvánosságra hozatalára és a munkavállalói bérinformációs kérelmek kezelésére.
okt. 13
12:57
Szárnyal a kínai autópiac: az elektromos járművek húzzák a növekedést (vg.hu)
Kína autópiaca bővült szeptemberben.
okt. 13
12:57
Ilyen almával vannak tele a magyar boltok: durva, honnan jön az áru (Agrárszektor)
Rekordmagasságba emelkedett az alma ára Magyarországon, miközben az idei termés minden idők leggyengébbje lehet. A tavaszi fagykárok és az elavult termelési technológia miatt a hazai kínálat jelentős része csak ipari feldolgozásra alkalmas, a hiányt pedig egyre inkább importtal kell pótolni - írta meg a Pénzcentrum.
okt. 13
13:03
Adócsomag: anyák kedvezménye, adókiegyenlítés kriptoeszközöknél, kártérítés adómentessége banki csalások áldozatainál (Adózóna)
Sokakat érintő finomítások szerepelnek az adócsomag személyi jövedelemadózással összefüggő, NGM által javasolt tervezetében. A javaslatok az egységes jogértelmezést és a gyakorlati tapasztalatok alapján felmerült problémák megoldását célozzák az anyák kedvezményénél, a kriptoeszközökkel végrehajtott ügyletek veszteségeinek elszámolásánál, továbbá a
okt. 13
13:03
Budapest lesz a 2028-as Európai Geotermikus Kongresszus házigazdája (Alternatív Energia)
Magyarország rendezheti meg Európa legjelentősebb geotermikus találkozóját 2028-ban.
okt. 13
13:03
Új korszak jön: nyilvánosak lesznek a fizetések az álláshirdetésekben (ProfitLine)
Az Európai Unió bértranszparencia- irányelve a 2026. június 7-től kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak fel kell készülniük a bérsávok nyilvánosságra hozatalára és a munkavállalói bérinformációs kérelmek kezelésére.
okt. 13
13:03
Nézd meg, érint-e az árcsökkentés (Agroinform)
Az egyik üzemanyagtípus ára csökken kedden.
okt. 13
13:03
Brutális vasúti szerencsétlenség Szlovákiában: azonnal megszólalt Robert Fico – "Reménykedem" (vg.hu)
Két gyorsvonat ütközött össze hétfőn reggel Szlovákiában.
okt. 13
13:03
A Csendes barát január 29-én érkezik a hazai mozikba – addig több premier előtti vetítés lesz szerte az országban (Márkamonitor)
Immár publikus, hogy az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes Barát 2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a mozikba. A német-francia-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Velencei Filmfesztiválon hat díjat nyert film érzékeny és filozofikus
okt. 13
13:03
Óriási siker, a franciák leoltották a madárinfluenzát (Agrárágazat)
A francia vakcinázási modell drasztikusan csökkentette a madárinfluenza kárát, és kiszámíthatóbb mezőgazdaságot teremt.
okt. 13
13:03
Automatikus ventilátorlapátszög beállítás a hatékony motorhűtésért (GépMax)
A Flexxaire új Ivp ventilátora a motor hűtését a terheléséhez igazítja, ezzel csökkentve az üzemanyag-felhasználást.
okt. 13
13:03
A talajba juttatott friss fotoszintetikus CO2 meghatározó a talajbiológiai aktivitásban (Öko-drive)
Gyepek lehelete, avagy a különböző szénforrások szerepe a gyepek CO2 kibocsátásban.
okt. 13
13:05
A tudatos vásárlók mozgatnak mindent: nem akárhol költik el a pénzüket (Agroinform)
2034-re háromszorosára nőhet a fenntartható mezőgazdaság piaca – a zöld technológiáké a jövő.
okt. 13
13:09
Kanyarodj rá az őszre: a Hankook a biztonságos gumicserére figyelmeztet (Digital Hungary)
Már az őszi hónapokban is gyakoriak az időjárási szélsőségek: míg nappal kellemes hőmérsékletet mérhetünk, hajnalban akár fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Ez komoly kockázatot jelenthet a közlekedésben. A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó idén is arra biztatja az autósokat, hogy még az első komoly fagyok előtt gondoskodjanak a téli gumics
okt. 13
13:15
Peking fittyet hány a büntetővámokra: váratlanul kilőtt a kínai export (vg.hu)
Hat hónapja nem látott ütemben, 8,3 százalékkal nőtt a kínai export szeptemberben.
okt. 13
13:15
Szibériában már havazik, de még vágják a búzát (Mezőhír)
Egyre feljebb korrigálják az orosz búzatermést, de Szibéria túl messze van az exportkikötőktől.
okt. 13
13:27
Kilőttek a ritkaföldfém részvények (Piac és Profit)
Az újra fellángoló kínai-amerikai kereskedelmi háború egyik kulcseleme Kína lépése a ritkaföldfém export betiltására. Ez a 17 fém ugyanis kulcsfontosságú az elektronika, az elektromos autó gyártás, a repülőgép hajtóművek vagy a fegyvergyártás területén.
okt. 13
13:27
Új korszak kezdődött: a jegybankok kénytelenek átírni a szabályokat, hogy megvédjék a pénzünket (Portfolio)
Egyre többen értenek egyet abban, hogy a 2010-es évek alacsony inflációs rezsimjéhez már nincs visszaút. Az új korszakban egyre gyakoribbá válnak a kínálati sokkok, amiket a mesterséges intelligencia terjedése, a geopolitikai feszültségek és a klímaválság is drámaibbá tesznek. A jegybankoknak újra kell gondolniuk, hogy hogyan reagálnak erre a kihív
okt. 13
13:27
Stabilcoinokkal gyorsítja fel a Visa Direct a nemzetközi pénzügyi műveleteket (ProfitLine)
A Visa a nemzetközi pénzügyi szektor kiemelt eseményén, a Sibos 2025 konferencián bejelentette: a Visa Direct szolgáltatáson keresztül stablecoin-alapú előfinanszírozási pilotot indít, amely új lehetőséget kínál a nemzetközi pénzmozgások területén, elősegítve a likviditást és modernizálva a treasury műveleteket a digitális gazdaság igényeinek megfe
okt. 13
13:27
Sorra zárhatnak be az európai autógyárak a kínai térnyerés miatt - kiderült, melyik cég kerülhet elsőként veszélybe (vg.hu)
Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az egyre kisebb európai piacból a kínai márkák.
okt. 13
13:27
Együttműködési megállapodást írt alá a kínai Weixin Pay (WeChat Pay) és a Visit Hungary (Márkamonitor)
A partnerség Magyarország turisztikai célpontként való népszerűsítését, illetve a helyi kereskedők és kínai turisták digitális fizetési élményének javítását célozza   A Weixin Pay (WeChat Pay)* és a Visit Hungary a mai napon együttműködési megállapodást írtak alá, amely mélyebb együttműködést alapoz meg a két fél között. A cél Magyarország kulturál
okt. 13
13:33
Contracting (HR Portál)
Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el. Projektalapú, határozott idejű szerződéses foglalkoztatásról van szó, amit egy közvetítő cég szervez le.
okt. 13
13:33
Rovartetemek, pergett festék, szennyezett eszközök – pékséget zárt be a Nébih (Agroinform)
Megdöbbentő higiéniai állapotokat találtak a Nébih ellenőrei egy tiszavasvári pékségben.
okt. 13
13:33
Visszaüt az orosz függőség, üzemanyagválság fenyeget Szerbiában (Telex)
A pár napja életbe lépett amerikai szankció miatt a szerb olajfinomító nem jut külföldről kőolajhoz. A problémákat segíthet kezelni a Mol, amely a krízis nyertesévé is válhat így.
okt. 13
13:39
Megjött a figyelmeztetés: küszöbön a világtörténelem legnagyobb összeomlása (Portfolio)
Robert Kiyosaki, a "Gazdag papa, szegény papa" című bestseller szerzője újabb borúlátó üzenetet osztott meg a közösségi médiában. A neves befektető szerint a történelem egyik legnagyobb gazdasági válsága már nem csupán közeledik, de még ién be fog következni, és hatásait a hétköznapi emberek pénztárcájában is hamarosan érezni lehet.
okt. 13
13:39
Önkritika a nagy traktorgyártótól, itt vannak a gazdáknak jobban passzoló erőgépek (Agrofórum)
A Case Ih Optum traktorcsalád már eddig is népszerű volt a gazdák körében. A 250-es, 270-es és 300-as modellszámú Cvxdrive Afs Connect erőgépek mellé aztán most újabbak érkeztek.
okt. 13
13:45
Nagyot nőtt a Gloster nyitott rendelésállománya (Portfolio)
Kétszámjegyű ütemben nőtt a Gloster nyitott rendelésállománya a harmadik negyedévben – derül ki a társaság közleményéből.
okt. 13
13:45
Elképesztő terrortámadást akadályoztak meg az oroszok: az ukránok az Iszlám Állam segítségével gyilkoltak volna - kiderült, ki volt a támadás célpontja (vg.hu)
Az oroszok az ukránokat gyanúsítják a merénylet megtervezésével.
okt. 13
13:45
Elképesztő összeget költhettek a Stranger Things fináléra: tényleg ennyi pénzbe kerültek az epizódok? (Médiapiac)
Már nem kell sokat várni a Stranger Things grandiózus fináléjára: az ötödik, egyben befejező évad idén három részletben érkezik a Netflixre. A rajongók már így is hatalmas várakozással tekintenek a Duffer-testvérek természetfeletti sorozatának lezárása elé, de most kiderült, hogy a streamingóriás mennyit áldozott a produkcióra – és az összeg minden

Keresés