Ismét a kakasviadalok legalizálása körüli vita mozgatja a helyi közéletet, miután néhány helyi képviselő enyhítené az állatviadalokra vonatkozó büntetéseket Oklahomában. Sőt, robotokkal helyettesítenék az egyik küzdőfelet, hogy az állatvédőket is elhallgattassák. Miközben a kakasviadalok ellenzői állatkínzásról beszélnek, egyes törvényhozók a kultú
Az autógyártó ma tőzsdenyitás előtt tette közzé az előző negyedéves számait. 2024 utolsó három hónapjában 47,7 milliárd dollár bevételt ért el a General Motors, ami éves szinten 11%-os növekedést jelent, és némileg meghaladta a várt 13,58 milliárdot.
Az élelmiszerárak kontroll alatt tartása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik a magyar családok védelme érdekében. A tejek és tejtermékek olyan alapvető élelmiszerek, melyek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik, így azok megfizethetősége kiem
Átadták déli szomszédunk haditengerészetének legújabb katonai járőrhajóját. Az OOB Umag névre keresztelt horvát gyártású vízi járművet 11 évvel ezelőtt rendelték meg, az anyagi problémák miatt viszont folyamatosan csúszott a határidő.
A Boehringer Ingelheim csatlakozik a Mary Tyler Moore Vision Initiative (MTM Vision) vezette nemzetközi együttműködéshez, amelynek célja a DRD jobb diagnosztizálása, a betegség stádiumának megállapítására szolgáló új eszközök kifejlesztése, ígéretes klinikai vizsgálati végpontok és biomarkerek validálása, valamint az áttörést jelentő terápiák fejle
2024 decemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,3 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Januárban is 6,5 százalékon hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Az első félévben nem várnak további lazítást a szakértők, a következő kamatvágást már az új elnök, Varga Mihály jelentheti be. A hiteligénylők egyelőre nem számíthatnak olcsóbb hitelekre.
A szállásfoglalások többsége 1-2 éjszakára szólt tavaly, a magyar utazók inkább rövidebb kikapcsolódásokat terveznek. A Szallas.hu-n a magyar vendégek 41,1 milliárd forint értékben foglaltak magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. A szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak. A múlt évben Budape
A világ 500 leggazdagabb embere közel 108 milliárd dollárt veszített hétfőn, miután a főbb tőzsdeindexek estek a kínai DeepSeek cég mesterséges intelligencián alapuló (MI) chatbot frissítésének megjelenésével.
Nőtt a bruttó hazai villamosenergia-felhasználás 2024-ben, elérte a 44,7 teravattórát (TWh), 1 terawattórával, 2,3 százalékkal, haladta meg a 2023. évit - derül ki a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. honlapján közzétett adatokból. A magyarországi villamos erőművek termelése bővült tavaly, meghaladta a 34 TWh-t, míg t
Teljesen felújították a Magyar Nemzeti Bank székházát. A gépészeti megújulás mellett arra is figyeltek, hogy az esztétikát súlyosan károsító korábbi beavatkozásokat megszüntessék.
Színes, látványos kavalkáddal, hangos téltemetéssel várják az érdeklődőket február 8. és 9. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely farsangi fesztiválján. A Farsangoló Kaposvár elnevezésű esemény fő programjai a tervek szerint hat somogyi hagyományőrző csoport, négy utcaszínház, hat muzsikás csapat, három táncos formáció és mintegy kétszáz je
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
A mai cseh filmművészet legfrissebb alkotásaival jelentkezik a 11. Cseh Filmkarnevál február 5. és 9. között a budapesti Cseh Centrum szervezésében a Toldi Moziban. A fesztiválon minden évben a cseh-szlovák filmművészet elmúlt éveinek legjobb alkotásai közül mutatnak be filmeket – írja az MTI a Cseh Centrum tájékoztatása alapján. Adéla Gálovát, a C
Sem az alapkamaton, sem a kamatfolyosó szélén nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank, döntése hátteréről, összetevőiről pedig magyarázó sajtótájékoztatót is tartott kedd délután. Az inflációt illetően "intő jelek vannak", viszont a 2025-ös gazdasági növekedés alapjai Virág Barnabás jegybanki alelnök szerint szélesednek.
Egymással küzdő bűnbandák, a Kardashianok mindennapjai, animációs történet és iskolai vígjáték is szerepel a csatorna februári újdonságai között.Ezer bokszütésFebruár 21., minden epizód elérhetőA valóságon alapuló történet az 1880-as évek Londonjában játszódik, és a kegyetlen East End-i bűnbandák túlélésért folytatott küzdelmét mutatja be. A két jó
A Volkswagen potenciális kínai befektetőkkel folytat tárgyalásokat németországi üzemeinek átvételéről - közölte Oliver Blume, a konszern vezérigazgatója.
Néhány éve még nem is létezett, ma pedig már a mindennapjaink része a mesterséges intelligencia (MI). Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az MI befolyásolja mindennapjainkat, de eddig nem létezett ezzel kapcsolatban semmiféle szabályozás. Ám február elejétől Európa-szerte kötelező minden MI-t használó cégnek közzétenni, hogy milyen kockázatot jelent ez
A 2020-as 12 milliárd dolláros rekordveszteséget megközelítő, 11,83 milliárd dolláros veszteséggel zárta 2024-et a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat a honlapján kedden publikált jelentés alapján.
Ötvenkét országból mintegy háromszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra. Az eseményt május 27-31-ig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, hogy megőrizhessék a versenyképességüket és olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit - mondta az agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Tavaly 6 százalékkal, 44,2 millióra nőtt a vendégéjszakák száma, a vendégek száma pedig 11 százalékkal emelkedett itthon. Magyarország nemzetközi szinten is vonzó turisztikai célpont, az ide utazók 10 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el - jelezte a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM
Ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Ózdon, a Területpolitika 2025 - Járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért című konferencián.
A globális üzleti szektor szereplőinek kétharmada immár nem a geopolitikai feszültségeket, hanem a kereskedelmi háború kialakulását tartja igen komoly világgazdasági kockázatnak az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics idei első befektetői felmérése szerint. A felmérésbe bevont 152 nagyvállalat együtt hatmilli
Tavaly is kiemelkedő forgalmat bonyolított a Jófogás, az év során összesen 8 millió hirdetés jelent meg az oldalon, a piacterén kívül az Ingatlan, az Állás és az Autó aloldalakat is beleértve. A múlt évben az otthon, a jármű, valamint a szabadidő és sport kategóriák bizonyultak a legnépszerűbbnek, ezekben a felhasználók leggyakrabban autóalkatrésze
Ezúttal is tartotta a kamatot a hazai jegybank. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt az alapkamat, a kamatfolyosón sem módosítottak, az overnight betéti kamat 5,5 százalék, míg az overnight fedezett hitel kamata 7,5 százalék.
2024-ben jelentős regionális eltérések jellemezték a fizikai és szellemi munkaerő iránti keresletet. A szakemberek iránti igény az IT, az automatizáció és a fenntarthatóság terén nőtt leginkább. Az új év új kihívások elé állítja a munkaadókat, a szakképzett munkaerő hiánya miatt rugalmas toborzási stratégiákra és az atipikus foglalkoztatás további
Az Oroszlán megállíthatatlan lehet, a Bika szeret háttérben működni, de ma elismerésre vágyik. Karrier horoszkóp: 2025.01.29. Kos Nyugodtan hozz fontos vezetői döntéseket, még akkor is, ha nem feltétlenül te vagy a vezetői székben. Józan ítélőképességed van, és a körülötted lévő emberek kedvelnek és tisztelnek. Használja ezt az előnyére, és meg fog
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött online lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 37 300 forint volt, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent a 2023-ban tapasztalt 38 100 forintos átlagos díjmértékhez képest.
A Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatott a kamatokon, így 6,50 százalékon maradt az alapkamat. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. Ezúttal egyedül a kamatok tartása volt opcióként az asztalon.
A síszezon indulása óta eltelt két és fél hónapban a Netrisknél kötött utasbiztosítások átlagos díja 11 ezer forint volt, amely éves szinten 5 százalékos emelkedésnek felel meg - közölte a biztosítási portál kedden az MTI-vel.
Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook, miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok - egyebek mellett erre mutatott rá egy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készült friss tanulmány, amelynek megállapításait a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden közölt
Az utolsó negyedévre a nyári állapotra ment vissza a hazai kkv-k kilátásait bemutató K&H kkv bizalmi index. A kutatási eredmények alapján úgy látszik, hogy a magyar kis- és középvállalatok vezetői újra negatívabb hangulatba kerültek, az index visszatért a -11 pontra, ami hárompontos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest. Stagnál a kkv-k árb
Legtöbben időnk akár 93%-át belterekben töltjük, otthon és a munkahelyünkön. Elég nyomasztó tud ez lenni anélkül is, hogy még számos veszélyforrással is meg kellene küzdenünk.
Alkalmazottként fontos felismerni azokat a jeleket, melyek arra utalnak, hogy a munkád veszélyben lehet. Íme 4 jel, ami egyértelműen azt mutatja, hamarosan elbocsátanak. Hirtelen teljesen új feladatokat kapsz A küszöbön álló felmondás egyik előfutára a munkakörhöz kapcsolódó feladatok hirtelen megváltoztatása. Ez arra utalhat, hogy a cég átszerve
A humanoid robotika piacára lépéssel a Samsung közvetlen kihívást állít olyan nagyágyúkkal szemben, mint a Tesla, az OpenAI és a BYD. A cél nem kevesebb, mint olyan robotok kifejlesztése, amelyek
A kínai Csian Csiaotong Egyetem kutatói vulkáni tufaköveket használó talajhőcserélőkkel kombinált fotovoltaikus termikus (PVT) rendszert fejlesztettek, amely jelentősen javítja a napenergia-hasznosító eszközök hatékonyságát és hőmérsékletszabályozását.