A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói felfedték, hogyan kommunikálnak az idegsejtek digitális jelek formájában, és hogy az axonok különböző átmérői hogyan befolyásolják az akciós potenciálok terjedését.
Öngyilkos lett az a fegyveres férfi, aki legalább 12 embert, köztük két gyereket halálosan lelőtt Montenegróban Cetinje városában. A tragédiát 45 éves Aco Martinović okozta, aki megölte a bár tulajdonosát, a bár tulajdonosának gyermekeit és saját családtagjait – adta hírül az NBC News . A rendőrség különleges egységet küldött a támadó felkutatására
Tőzsdezárás január 2. – Erősödéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, január 2-án 461,09 ponttal, azaz 0,58 százalékkal emelkedett, és 79 787,75 ponton zárta a csütörtöki kereskedési napot. A tőzsde forgalma elérte a 10,3 milliárd forintot, a vezető részvények közül azonban az OTP kivételével mindegyik növe
Pénteken a legtöbb vezető ázsiai tőzsde emelkedéssel zárta a kereskedési napot, míg a tokiói börzén nem volt aktivitás. Az ausztrál tőzsde irányadó indexe 0,60 százalékkal erősödött, a tajpeji mutató 0,33 százalékos, a szöuli tőzsde 1,79 százalékos, a hongkongi pedig 0,31 százalékos emelkedést mutatott. Ugyanakkor a sanghaji tőzsdeindex 1,60 százal
Nagyon rég nem látott szintre ugrott a munkanélküliség, az álláskeresés átlagos időtartama már majdnem egy év. A KSH azonban nem csak ezt tette közzé. A termék-külkereskedelmi egyenleg tavaly novemberben 716 millió euróval romlott. Az export 2,7 százalékkal esett.
Új szintre emelte 2024-ben magyarországi tevékenységét a Schneider Electric, májusban átadták a vállalat új okosgyárát Dunavecsén, Europe Services Hub néven új szolgáltató központot hoztak létre Budapesten, emellett pedig a cég tovább erősítette felsőoktatási együttműködéseit. A társaság, az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozással öss
Dél-Koreában ismét felforrósodot a felfüggesztett Jun Szogjol körüli helyzet. A nyomozók a hadiállapot kihirdetése miatt elfogatóparancsot akartak végrehajtani. De a tastőrök meggátolták az intézkedés végrehajtását. A hatóságok többször is beidézték Dél-Korea felfüggesztett államfőjét, de Jun Szogjol egyszer sem fogdta el a határidőt. Ezét adtak ki
Az egyre lassuló gazdaság beindítása érdekében állami támogatásról döntött Peking a mobiltelefon-vásárlásokra. Kína exportpiacai gyengélkedése és a fenyegető vámháború miatt kénytelen élénkíteni a belső keresletet.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján továbbra is stabilan magas a foglalkoztatottság Magyarországon, 2024 novemberében közel 4,7 millióan dolgoztak.
Sokan hajlamosak úgy tekinteni az új évre, mint egy új kezdetre, amely kiváló kezdődátuma lehet valamilyen, akár már régóta tervezgetett cél megvalósításának. Aligha véletlen, hogy kialakult az újévi fogadalom szokása, amely egyike a még ma is velünk élő tradícióknak. Bár a fogadalmat tevők többségére jellemző, hogy elsősorban az életmódján szeretn
Az export euróban számított értéke 2024. novemberben 3,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, míg az importé 2,3 százalékkal meghaladta azt, az egyenleg 716 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,7, az importoldalon 0,4 százalékkal mérséklődött az előző havihoz mérten - közölte a Központi
A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 33 ezerrel, 4 millió 679 ezerre mérséklődött 2024 novemberében. A munkanélküliek száma 221 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt a múlt év 11. hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A legtöbben akkor váltanának bankot, ha csökkenthetik a költségeket (46%), de 11%-nak az is elegendő indok, ha könnyebben intézheti a család pénzügyeit – derült ki a CIB Bank megbízásából készített friss felmérésből, amelyben a többek között a családok bankszámla-kezelésével, közös pénzügyeivel kapcsolatos kérdéseket vizsgálták.
Az amerikai elnök hazai tulajdonban tartaná a legnagyobb acélgyárat. Biden várhatóan ma bejelenti, hogy megvétózza a US Steel felvásárlását a Nippon Steel által.
A foglalkoztatottak száma csökken, míg a külföldi munkavállalók száma nő. Mi történt? 2024 novemberében a foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 33 ezer fővel, 4 millió 679 ezer főre mérséklődött – közölte a KSH. A munkanélküliek száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5% volt. A Portfolio szerint mindez részb
Január 6-tól újra műtárgyak, régiségek, féltve őrzött családi ereklyék érkeznek Tillához és a Kincsvadászok szakértőihez a TV2 stúdiójába. A műtárgy-kereskedő show stábja változatlan, Kelen Anna és Megyesi Balázs műtárgyszakértők mellett, a jól megszokott 5 fős kereskedő csapat: Dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 2024. III. negyedévben 3,0 százalék, az első három negyedévben pedig 3,5 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
A felvásárlást hónapok óta nyíltan ellenző Biden annak ellenére dönthetett az üzlet meghiúsítása mellett, hogy több vezető tanácsadója is a felvásárlás mellett érvelt az elmúlt hónapokban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a hazai üzemanyagárak decemberben is kedvezően alakultak a szomszédos országokban tapasztalható átlagárakhoz viszonyítva.
Decemberben a BYD új havi rekordot ért el, 509 440 plug-in hibrid és tisztán elektromos személygépkocsit adott el. A kínai cég e-autó-értékesítései egy év alatt 41 százalékkal nőttek. A BYD tavaly összesen 4,25 millió személygépkocsira növelte az autóeladások számát. Az erős növekedés egyebek mellett a bőkezű állami támogatásoknak és a vás
A Lidl Magyarország a VeganuárTm 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett. A vegán étrend kipróbálására buzdító egy hónapos kihívás ugyanis egybevág az áruházlánc céljaival, az egészségtudatos és fenntartható táplálkozás ösztönzésével. A Lidl ennek érdekében folyamatosan bővíti a saját márkás vegán termékeinek kínálatát, és törekszik arra, hogy h
2025-től még alig észrevehető változást hoz az okosmérős áramfogyasztók életébe az idősoros elszámolás bevezetése. Azonnali könnyítésként jövőre megszabadulnak a mérőállás diktálásának terhétől, napi felhasználásuk alakulását pedig online felületen is nyomon követhetik majd - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (Em
Negyven megawatt kapacitású napelempark és a kapcsolódó tárolókapacitás fejlesztéséhez biztosít forrást a Trustify Befektetési Alapkezelő Kiskunhalason - közölte a társaság kommunikációért felelős ügynöksége az MTI-vel hétfőn.
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program
Csökkent a kormányzati szektor hiánya 2024 harmadik negyedévében A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint 2024 harmadik negyedévében a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,0 százalékra mérséklődött, míg az év első három negyedévében 3,5 százalék volt. A hiány 621 milliárd forintot tett ki, ami 133 milliárd forinttal, azaz
Köszönhetően a forint gyengülésének, és annak, hogy emelkedik a Brent olaj ára. Mi történt? Szombattól emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 2-2 forinttal. Ez leginkább a forint dollárral szembeni gyengülésének és a Brent olaj hordónkénti áremelkedésének köszönhető – írja a Holtankoljak.hu. Kontextus. Nem csak a forint gyen
Megnőtt az érdeklődés az ellenálló és őshonos almafajták iránt. Legalább is erre a következtetésre jutottak a fajtanemesítők és termesztők. Ezek mellett nem csak a tavalyi kiszámíthatatlan csapadékos időszak és a hosszan tartó aszály, valamint a hőstressz miatt döntöttek a gazdák, hanem a vegyszerterhelés csökkentését is remélik tőlük. A régi, hagy
A személyautók piaca 2024-ben jelentős növekedést mutatott Magyarországon, 2024-ben 121 607 személyautót regisztráltak az országban, 13 százalékkal többet az előző évinél - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken.
A személyautók piaca 2024-ben jelentős növekedést mutatott Magyarországon, 2024-ben 121 607 személyautót regisztráltak az országban, 13 százalékkal többet az előző évinél – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Alig 10 napja maradt egy Skandináv lottó nyertesnek, hogy jelentkezzen több mint 300 millió forintos nyereményéért - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében. Ha nem jelentkezik, akkor a nyeremény bekerül az úgynevezett fel nem vett nyeremények alapjába, és különsorsolásos nyereményjátékkal vagy nyereményalap kiegészítésével visszakerül a játé