Úgy tűnik, hogy a Teslának problémái vannak a Cybertruck akkumulátoraival. Az elmúlt két hónapban több modellnél cseréltek akkumulátorokat, olyan esetben is, amikor a tulajdonos információi szerint arra nem volt szükség.
Kizárólag 80 százalékos költséghányad alá tartozó tevékenységet végző átalányadózó egyéni vállalkozó végezhet-e mellette tehergépkocsi-bérbeadást egy cég részére úgy, hogy megmaradjon a 80 százalékos státusza? Vagyis elszámolható-e a bérbeadásból származó bevétel 80 százalékos költséghányad figyelembevételével? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária a
Egyre nagyobb aggodalmat kelt Kínában a humán metapneumovírus (HMPV), amely főként gyermekeket érint, és influenzaszerű tüneteket okoz. A friss hírek szerint a betegség már Magyarországon is megjelent. Mit lehet tudni jelenleg a HMPV-ről?
A kínai technológiai óriás tavaly sikeresen túlszárnyalta terveit, több mint 135 ezer SU7 szedánt értékesítve. Idén azonban ennél is nagyobb célokat tűzött ki, és új modellek bevezetésével erősíti pozícióját a piacon. A nyár elején érkezik a tágasabb YU7 szabadidő-autó, míg 2026-ban egy hibrid technológiás SUV debütálhat a kínálatban.
Az izraeli Pelephone mobilszolgáltató kizárólag 5G-s csomagok árusításába kezd, hogy több előfizetőt toborozzon 5G-s hálózatához – közölte az izraeli vállalat. A Pelephone lesz az első mobilszolgáltató Izraelben, amely már csak 5G-s előfizetéseket árul az ügyfeleinek — közölte a társaság anyavállalata, a Bezeq Telecom. Hozzátették, hogy a csak 4G-t
Az Orbán-kormány legfontosabb célkitűzése a versenyképesség javítása. Az EU soros elnökeként is ezt a főirányt jelölte ki a kontinensnek bírálva a brüsszeli vezetést. A mezőgazdasásunk azonban tavaly nagyot bukott e téren.
A nyolcvanas évek tudományos tévéműsorának, a Deltának a nyitóképei már gyerekként megragadták a soproni születésű Esther Horvath figyelmét, de akkor még nem tudhatta, hogy néhány évtizeddel később az északi sarkvidéken készít majd fényképeket klímakutató tudósokról. A nemzetközi hírű fotográfus Ausztria és Amerika után jelenleg Németországban él é
Hétfőn lemondott posztjáról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke. Lehetséges utódja az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője, Pierre Poilievre lehet, aki jelenleg vezeti a közvélemény-kutatások felméréseit. Poilievre elkötelezett a kriptovaluták iránt, a digitális gazdaságot támogató hozzáállása pedig fordulatot hozhat a Justin Trudeau által képvis
Az Európai Beruházási Bank (EIB) aggódik az EU új fenntarthatósági jelentési szabályainak lehetséges hírnévromboló hatásai miatt, amelyek gyengíthetik a bank "klímabarát" imázsát. A szabályozás szerint a banknak egy zöld eszközarányt kellene közölnie, amely jelentősen alacsonyabb, mint a jelenlegi saját klímahatás-mutatója.
Tavaly is elkészítette Országos Cafeteria Felmérését a Prohuman, amely átfogó képet ad a béren kívüli juttatások 2024-es trendjeiről. A kutatásból kiderül, hogy a cafeteria átlagos éves bruttó keretösszege 454 429 forintra nőtt dolgozóként, de ebben cégméret, árbevétel és működési terület alapján is elég nagy szórás mutatkozik. A leggyakoribb cafet
Egerek számára optimalizált virtuális valóság (VR) szemüveget fejlesztett ki a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont (Bvc) a HUN-Ren Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézettel (HUN-Ren Koki) együttműködve
Több ismert termék mérete csökkent a boltokban az utóbbi hetekben a Nébih listája szerint. Ugyan árakat nem közölt a hatóság, valószínűleg a zsugorinfláció áll a jelenség mögött, azaz kevesebbet kapunk ugyanazért a pénzért a boltokban. A zsugorodó termékekről annak köszönhetően tudunk, hogy a kormány kötelezővé tette ennek a gyakorlatnak a
Az elektromos autók eladásai tavaly jelentősen nőttek Nagy-Britanniában, ám az értékesítési arányuk így sem érte el a kormány által előírt minimális piaci részesedést. Eközben a brit kormány hivatalosan is megerősítette, hogy 2030-tól betiltják a belsőégésű motorral működő új személyautók forgalomba helyezését. Eladási növekedések A Brit Autógyártó
Hamarosan Xbox játékszolgáltatás érkezik az LG okostévéire, így konzol nélkül is élvezhetők lesznek a streamelhető videójátékok. Az újdonság csupán egy Xbox Game Pass Ultimate előfizetést és egy kompatibilis kontrollert igényel, a játékok pedig távoli szerverekről futnak, minimális késleltetéssel.
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elkészítette és a minisztérium részére átadta a Diósgyőri Acélműrevitalizációjának lehetőségéről szóló tanulmányt.
Az új év kezdete sokak számára az egészségükre való tudatosabb odafigyelés időszaka. Egy friss hazai kutatás szerint azonban a magyarok jelentős része tanácstalan, ha emésztési jóllétük javításáról van szó, annak ellenére, hogy minden negyedik ember szeretne ezen változtatni.
A jogszabály alapján január elsejétől igényelhető az új kamatmentes munkáshitel. Az év elején számos bank termékpalettáján megjelent a támogatott hitel, melyet január 10-től a Raiffeisen Banknál is elérhetnek az érdeklődők.
Havonta megjelenő kiadványainkból tájékozódhat a 2025-ös adóváltozásokról, összefoglalva az adott hónap legfontosabb jogszabályváltozásait, eseményeit és egyéb tudnivalóit. VálaszAdó digitális kiadványainkat kizárólag előfizetőink olvashatják.
Felszámolná a Panasonic Energy az amerikai gyártású akkumulátorainak kínai beszállító láncát - mondta a Panasonic Energy of North America elnöke Allan Swan a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Magyarország új zöldkötvényeket bocsát ki a nemzetközi piacokon kedden. Az euróban denominált kötvények két különböző, hosszú lejárati idővel mennek a befektetők elé.
A családi adókedvezmény nyáron emelkedik, így akik az adóelőleg-nyilatkozatban az összeget tüntetik fel, azoknak júliustól újra kell kérniük a lehetőséget. Ezt elkerülhetik, ha most januárban a gyerekek számát adják meg.
Manapság nagy divat örökzöldeket ültetni, hogy a kert egész télen is szép legyen. De pár örökzöld kivételével nem merünk beleválogatni más fajokba és a megszokottakkal dolgozunk. Mi lenne, ha mutatnék pár ritkábban használt, de legalább annyira mesés örökzöldet?
Levelet kapott a Media1 a minap egy olvasótól, aki arra panaszkodott szerkesztőségünknek, hogy nem találja az általa nagyon kedvelt Kiskegyed Otthona című, régóta létező lakberendezési lapot a piacon. Megkerestük a lap kiadóját, a Ringier Hungary-t, hogy választ adhassunk olvasónk kérdésére. Az derült ki, hogy a lakberendezési tematika nem szűnt me
Az elmúlt időszakban több olyan olvasó is bő hétszeres árat tartalmazó gázszámlát kapott, aki éves szinten a kedvezményes árat jelentő átlagfogyasztási határ alatt maradt, de ezt nem érdemes szó nélkül hagyni, mert jó eséllyel korrigálják – írja a 24.hu.
Magyarország új zöldkötvényeket bocsát ki a nemzetközi piacokon kedden. Az euróban denominált kötvények két különböző, hosszú lejárati idővel mennek a befektetők elé.
A digitális játékipar fejlődésének élén a kripto kaszinók állnak. A Statista adatai szerint az ágazat piaci összértéke a 2024-es 35 milliárd dollárról 2029-re 45,88 milliárd dollárra nőhet, miközben a játékvilág átalakulásának motorjává pedig a blokklánc technológia válhat. A blokklánc páratlan hatékonysága és gyorsasága révén a játékosok élvezheti
Idén érkezik a Határtalan szerelem című párkereső reality az RTL-re, a műsorban hat egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük nyomon a világ különböző pontjain. A Határtalan szerelem (Gyártó: UFA Produkció Kft.) olyan egyedülálló vállalkozóknak segít párt találni, akik külföldön valósították meg álmaikat, de a szerelem m
Az egyik leggyakoribb szilveszteri elhatározás: lefogyni a nyári strandszezonra. A fogadalom fő ösztönzői a médiában viszontlátott testképideálok, amelyekkel azonban a sajtó nemritkán irreális elvárásokat és elérhetetlen referenciákat közvetít – fogyókúrára buzdítva akár teljesen egészséges testalkatú embereket is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Ha
Oliver Bäte, az Allianz, Európa piacvezető biztosítási és pénzügyi szolgáltató csoportjának vezérigazgatója forradalmi, de vitatott ötlettel állt elő: a betegszabadság első napjára járó táppénz eltörlését szorgalmazza. Véleménye szerint Németország túlzottan bőkezű táppénzrendszere jelentős terhet ró a munkáltatókra és az egészségbiztosítókra, mikö
Tavaly novemberben a lakáshitelek felvétele 69, a személyi kölcsönöké 57 százalékkal nőtt. Már majdnem 20 millió forint hitelt vesz fel egy átlagos, lakást hitelből vásárló személy. Novemberben 113 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötött a lakosság, ez 69%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Valószínű, hogy megdől a 2021-ben felá
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei adóellenőrei a Bevetési Igazgatóság pénzügyőreivel közösen ellenőriztek egy szeszfőzdét, amire egy Facebook-csoport bejegyzései alapján figyeltek fel. A NAV ellenőrei előtt gyorsan lebukott a főzdés. A NAV-osok, kilétüket álcázva, civil ruhában érkeztek a főzdébe, ahol először a bérfőzetésről és annak t
Az amerikai és európai kötvénypiacon is emelkedtek a hozamok pár bázisponttal, a tíz éves amerikai hozam a 4,65, a német 2,45% fele közelít, az előbbi a tavalyi kereskedési sáv tetejét ostromolja.
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt v