2025. január 31. péntek

jan. 31
10:06
Kiderült, mi aggasztja leginkább a kkv-kat (MMonline)
Legnagyobb 2025-ös gazdasági akadályként az inflációt és a munkaerőpiaci kihívásokat jelölték meg a hazai KKV szektor cégvezetői. Az üzleti előrejelzéseik a kisvállalkozások körében 55 százalékban, nagyvállalatok esetében 20 százalékban pesszimisták voltak. Bár a gazdasági környezetet nem mindig lehet befolyásolni, a munkaerőpiaci kihívásokra érdem
jan. 31
10:06
Új innovációs ökoszisztéma épült az Elte-n (Gyártástrend)
Befejezéséhez érkezett az Elte Informatikai Karán futó K+F+I együttműködés. Az ipari-akadémiai Szoftver- és Adatintenzív Szolgáltatások Kompetencia Központ az Elte Informatikai Kar vezetésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyert 1,2 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatással 2020 elején indult el. A projekt öt éves
jan. 31
10:12
Még egy pocsék hírt hozott az állami hivatal (Privátbankár)
Az ipari termelői árak 2024 decemberében az egy évvel korábbiakat 9,0, az előző havit 0,3 százalékkal múlták felül, 2024-ben pedig átlagosan 1,0 százalékkal emelkedtek.
jan. 31
10:12
Elszomorító adatok: így fogy a magyar (Piac és Profit)
2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 31
10:12
Donald Trump teljesíti, amit ígért: kiveti februártól a vámokat (vg.hu)
Kanada és Mexikó nem ússza meg, Kína egyelőre igen.
jan. 31
10:12
Már elérhetőek az új, kedvezményes adózású béren kívüli juttatások (Magro)
Az idei év első napjától három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként
jan. 31
10:14
Könnyítés jön a NAV-nál (Piac és Profit)
Február elsejétől egyszerűsödnek a NAV előtti képviselet szabályai. Már elegendő lesz a számvitellel, könyvvitellel vagy adótanácsadással foglalkozó céget vagy szervezetet megbízni az állandó adóügyi képviselettel. A jelenlegi meghatalmazások érvényesek, azokkal teendő nincs.
jan. 31
10:18
KSH: az ipari termelői árak 2024-ben átlagosan 1,0 százalékkal emelkedtek (Infostart)
2024 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 9,0 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,0, az exportértékesítésé 11,5 százalékkal felülmúlták a 2023. decemberieket. Az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni gyengülése okozta - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KS
jan. 31
10:18
Rosszul kezdődött a holdújév: szórják a dél-koreai csipgyártók részvényeit (vg.hu)
Szöulra is lecsapott a kínai DeepSeek-vihar.
jan. 31
10:24
Nincs többet hó vége: ezzel a vadiúj szabállyal átlagfizuból is tízezreket lehet félretenni havonta (Pénzcentrum)
Korábban már többször bemutattuk az úgynevezett 20-30-50-es szabályt, amely egy egyszerű, könnyen megérthető módszer, melynek segítségével rendszerezhetjük havi kiadásainkat, illetve megtakarítani is képesek lehetünk vele. Ugyanakkor a bemutatott módszerrel kapcsolatban gyakran elhangzik kritikaként, hogy magyarországi alkalmazása nem túl reális, u
jan. 31
10:24
Bombariadó: országszerte ismét több iskola kapott fenyegetést (vg.hu)
Zajlik az iskolák átvizsgálása, hamarosan folytatódhat a tanítás.
jan. 31
10:24
A felnőttkori tanulás jövője: az Epale kiemelt témái 2025-ben (Üzletem)
A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja (Electronic Platform for Adult Learning in Europe, Epale) bemutatja 2025. évi kiemelt témáit.
jan. 31
10:24
Negatív rekord: mélyponton a születések száma Magyarországon (Grantis)
Évről évre kevesebb gyermek születik A 2024-es évben összesen 77 500 gyermek született, ami 9,1 százalékkal kevesebb, mint az ezt megelőző évben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.  Már a 2023-as 85 225-ös születésszám is mélypontnak számított, a tavalyi évben azonban még ehhez képest is 7725 gyermekkel kevesebb
jan. 31
10:26
Euróövezet: Quo vadis (vg.hu)
Talán beindult az élénkülés az euróövezetben, a befektetők előrehozták kamatvágási várakozásaikat.
jan. 31
10:30
Február 4-étől lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására (Adózóna)
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely hamarosan megnyitja a két, mezőgazdasági üzemen belüli öntözésfejlesztési célt szolgáló beruházások megvalósítására meghirdetett felhívását. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű fejlesztések esetében 2025. február 4-étől, a komplex beruházáso
jan. 31
10:30
Egyszerűsödnek a NAV előtti képviselet szabályai (HR Portál)
Február 1-jétől egyszerűsödnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előtti képviselet szabályai: már elegendő lesz az állandó adóügyi képviselettel megbízni a számvitellel, könyvvitellel vagy adótanácsadással foglalkozó céget vagy szervezetet - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
jan. 31
10:30
Történelmi csúcson az arany ára (Portfolio)
Az arany ára pénteken történelmi csúcsra emelkedett, miközben a befektetők a fokozódó amerikai vámpolitikai aggodalmak miatt a biztonságos menedéknek számító nemesfém felé fordultak.
jan. 31
10:30
Újabb bombariadók vannak (Forbes)
Megint bombariadó van több iskolában.
jan. 31
10:32
Kiderült, mit terveznek az emberek a Fundamentánál összegyűjtött pénzükkel (Portfolio)
Meglévő ingatlanjaik korszerűsítésére, valamint gyermekeik lakáscéljainak támogatására kívánják a legtöbben felhasználni a lakástakarék-számlájukat – derült ki a Fundamenta-Lakáskassza ügyfélkutatásából. A lakás-takarékpénztárnál 2024-ben megkötött szerződéseknél az ügyfelek több mint 90 százaléka vette igénybe a személyi bankárok közreműködését.
jan. 31
10:36
Február elején is dőlni fog a lé, köszönje meg a gigainflációnak! (Menedzsment Fórum)
Kiemelkedő, 20,6 százalékos hozamot fizet a Babakötvény a február 1-jén esedékes kamatfizetéskor, és mintegy 32 milliárd forintot ír jóvá a gyermekek Start-számláján a Magyar Államkincstár. A kincstár szerint a Babakötvény és a Kincstári Start-értékpapírszámla-konstrukció továbbra is az egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a gye
jan. 31
10:36
Idén be fog szakadni a Babakötvény hozama is (Privátbankár)
Kiemelkedő, 20,6 százalékos hozamot fizet a Babakötvény a február 1-jén esedékes kamatfizetéskor, és mintegy 32 milliárd forintot ír jóvá a gyermekek Start-számláján a Magyar Államkincstár. A kincstár szerint a Babakötvény és a Kincstári Start-értékpapírszámla-konstrukció továbbra is az egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a gye
jan. 31
10:36
Csökkent a német tartományi infláció (Portfolio)
Csökkent a német tartományi infláció, de eközben az EKB felmérése szerint az európai lakosság inflációs érzékelése emelkedett. A mai adatok viszont összességében afelé mutatnak, hogy az EKB nem maradhat tovább restriktív tartományban.
jan. 31
10:36
Kiemelkedő hozamot fizet az egyik állampapír, hamarosan jön a kamatfizetés (vg.hu)
Csaknem 32 milliárdot ír jóvá a Magyar Államkincstár.
jan. 31
10:36
Nagy Márton ismét kitalálta, hogy hogyan kéne működnie a német gazdaságnak (Telex)
Nagy szerint nagy bajban van a német gazdaság, majd arról beszélt, hogy Magyarországnak a német gazdaságtól való függősége az elmúlt időszakban nem csökkent, hanem nőtt, de ennek "mi a haszonélvezői vagyunk".
jan. 31
10:42
Rekordkamatot fizet a Babakötvény (Piac és Profit)
Kiemelkedő, 20,6 százalékos hozamot fizet a Babakötvény a február 1-jén esedékes kamatfizetéskor, és mintegy 32 milliárd forintot ír jóvá a gyermekek Start-számláján a Magyar Államkincstár.
jan. 31
10:42
Újabb rossz hír: alig vásároltak a németek karácsonykor, esett a kiskereskedelmi forgalom (vg.hu)
A 0,2 százalékos konszenzus helyett 1,6 százalékos csökkenést mért a Destatis.
jan. 31
10:42
Már megint babrálnak valamit az üzemanyag-kereskedők (Demokrata)
Az, hogy a kereskedők lassan viszik át az árakba a korrekciót, nem újkeletű probléma.
jan. 31
10:48
Bet-match online az a hely ahol nagy nyeremények állnak a játékos rendelkezésére (ProfitLine)
Az online szórakozási platform kiválasztásakor fontos a biztonság és a játékok széles választéka.
jan. 31
10:48
Erste: továbbra is indokolt az óvatosság (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:
jan. 31
10:48
Orbán üzent a cinikusoknak: a kormány ki fogja szélesíteni a középosztályt, száguldani fog a gazdaság (vg.hu)
A miniszterelnök szerint reális célkitűzés, hogy idén kiszélesítse a kormány a magyar középosztályt, annál is inkább, mert a harmadik negyedévtől mindenki számára érzékelhető lesz a gazdasági növekedés.
jan. 31
10:48
Ismét rekordot dönt a Super Bowl (MMonline)
Harminc másodperces reklámhelyért 8 millió dollár – amerikai sajtóhírek szerint ennyibe is kerülhet egy hirdetés az idei Super Bowlon, ami újabb rekordot jelent. A Fox Sport rekálmértékesítésért felelős vezetője, Mark Evans szerint már novemberben elfogytak a reklámfelületek az őrületes árak ellenére és komoly várólista van olyan márkákkal, amelyek
jan. 31
10:50
A vártnál kevésbé lendületesen, 2,3%-os ütemben nőtt az amerikai GDP (ProfitLine)
Az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme a negyedik negyedévben 2,3%-ra lassult az előző negyedévi 3,1%-ról, kissé elmaradva a várt 2,6%-os ütemtől.
jan. 31
10:54
Ezekben az órákban 68 ezer gazda várja a pénzét (Agrárágazat)
Megkezdődött a mezőgazdaságban az Aöp-támogatások kifizetése – íme, a részletek, mely gazdák és mennyi pénzt kaphatnak.
jan. 31
10:56
Jó hír, a Nébih meghosszabbította az eGn-beadási határidőt! (Agrárágazat)
Fontos gyorshír a mezőgazdaságban: a Nébih meghosszabbította az eGn beadási határidejét, február 3-én éjfélig van idő!
jan. 31
11:00
Az Eu áramellátást biztosító segítséget biztosít a vihar sújtotta Írországnak (Alternatív Energia)
Az Európai Unió energiaellátást biztosító áramtermelőket küldött az Éowyn vihar sújtotta Írországnak - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.
jan. 31
11:00
Tovább csökken a gázolaj ára (Agroinform)
A benzin nagykereskedelmi ára szombaton nem változik.
jan. 31
11:00
Planet Lens – Február végéig várják a nevezéseket a nemzetközi természetvédelmi fotó- és filmfesztiválra (Tiszta Jövő)
Három kategóriában, február végéig várják a nevezéseket a Planet Lens Nemzetközi Fotó- és Filmfesztiválra, amelyet május 15. és 18. között Veszprémben rendeznek meg - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
jan. 31
11:00
Trump után már a Cseh Nemzeti Bank elnöke is kriptovalutából képezne tartalékot (Telex)
Ha a jegybank vezetősége jóváhagyja a befektetési tervet, több milliárd euró értékben vásárolnának bitcoint.
jan. 31
11:00
Hollandiában csaknem 200 klímaaktivistát állítottak elő egy autópálya forgalmának akadályozása miatt (Öko-drive)
Mintegy 190 klímaaktivistát állítottak elő Amszterdam közelében, az A10-es autópálya forgalmának akadályozása miatt - számolt be az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál vasárnap.
jan. 31
11:00
Az Lg mesterséges intelligenciát épített legújabb légkondicionálójába (Digital Hungary)
Az LG Electronics (LG) bemutatta új lakossági klímaberendezését, a Dualcool™ AI Air készüléket. A vállalat mesterségesintelligencia-technológiájára épülő, továbbfejlesztett modell kivételes kényelmet, energiatakarékos működést kínál, továbbá biztosítja a beltéri levegő minőségének hatékony menedzsmentjét is.
jan. 31
11:06
Hülyéskedik valaki, vagy valódi terrorfenyegetés? Negyvennégy iskola érintett újabb bombariadóval (Menedzsment Fórum)
Országszerte ismét számos iskolában van bombariadó.
jan. 31
11:06
Indul az öntözési pályázat, amelyet nagyon sokan vártak (Agroinform)
Cél, hogy az öntözött területek nagysága jelentősen növekedjen.
jan. 31
11:12
Újra gyengül a forint a dollárral szemben (Portfolio)
A mai nap a francia és a német infláció is a vártnál kisebb lett, miközben a német kiskereskedelmi forgalom havi alapon óriásit zuhant, kettétörve ezzel a gazdasági kilábalást. Az adatok után gyengül az euró a dollárral szemben. Emiatt a forint már 393 fölött is járt a zöldhasúval szemben. Az euróval szemben nyugodtabb ma a kereskedés, 407,5 és 408
jan. 31
11:14
Accorde: beindult a régiós „béke”trade (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
jan. 31
11:18
Miért érdemes csomagolóipari vállalatokba fektetni? (ProfitLine)
A csomagolóipar az egyik legstabilabb és legígéretesebb befektetési lehetőség, amely a globális gazdasági trendekkel párhuzamosan növekszik. Ha hosszú távú, biztos alapokon nyugvó befektetési lehetőséget keresel, érdemes megismerkedned ezzel a szektorral. A cikkben bemutatjuk, miért lehet érdemes pénzt fektetni a csomagolóiparba, és kitérünk néhány
jan. 31
11:18
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken, történelmi csúcson az OTP (Portfolio)
Pozitívba fordult a hangulat a hét második felére a nemzetközi részvénypiacokon, az amerikai tőzsdék tegnap pluszban zártak, amelyet további emelkedés követetett az ázsiai piacokon. A Fed és az EKB kamatdöntése már mögöttük van, így ma már többnyire a vállalati gyorsjelentésekre, valamint az európai, illetve amerikai inflációs jelentésekre figyelne
jan. 31
11:18
Cafeteria 2025.: ennyi vállalat adja az új, kedvezően adózó juttatásokat (vg.hu)
A vállalatok egyre több kedvező adózású elemet adhatnak.
jan. 31
11:24
Gránit: gamechanger fordulat jöhetett el az AI-kapcsolt részvényeknél (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
jan. 31
11:24
Így kerüld el a betegségeket savanyú káposztával! De azt is eláruljuk, hogy marad ropogós! (Agroinform)
Ne csak edd, a levét is idd meg! Nagyon sokat tesz érted a savanyú káposzta, és persze a leve!
jan. 31
11:24
Elárasztják Romániát a külföldi vendégmunkások, nepáliak vezetik a listát (vg.hu)
Romániában is nagyon nagy probléma a munkaerőhiány és a strukturális munkanélküliség, ezért a bukaresti kormány egyre nagyobb számban engedélyezi a külföldi vendégmunkások alkalmazását.

Keresés