A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11 százalékkal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6 százalékkal bővültek, több mint 44 milliós számuk szintén új rekordot jelent az előzetes adatok alapján.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy a mesterséges intelligenciába történő beruházásaikat kézzelfogható eredményekre váltsák. A befektetők 73 százaléka szerint a cégeknek széles körben kellene alkalmazniuk MI-megoldásokat, és 74% a munkaerő készségfejlesztésére szánt erőforrások növelését tartja szükségesnek– derül ki a PwC 2024-es G
2025.január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók egyszerűbben határozhatják meg, hogy az átalányban megállapított jövedelmük kiszámításakor alkalmazhatnak-e 80 százalékos mértékű költséghányadot, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.
Jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla is kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött. A tavaly májusi adatigénylés teljesítését arra hivatkozva vitatja már több mint fél éve a közmédia, hogy nem tudják megtalálni a kínaiakkal kötött szerződéseket. A t
Az Alteo közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját, amelynek megvalósítása földrajzi és pénzügyi értelemben is jelentős növekedést biztosítana az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatnak - közölte a cég csütörtökön az Mti-vel.
A 2024. szeptember 6-án keletkezett tűz következtében a Miskolctapolcai Barlangfürdő jelentős károkat szenvedett, gyakorlatilag használhatatlanná vált az európai hírű fürdőkomplexum. Csöbör Katalin miskolci képviselő most konkrét dátumot közölt a Barlangfürdő újranyitásához.
2024-ben Budapest és Alicante holtversenyben az első helyet szerezte meg a világon a városok közötti versenyben – vendégszám tekintetében. Ezt állította Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke hétfői tájékoztatóján, amelynek során az elmúlt év hazai turisztikai eredményeit értékelte.
Az Európai Unió vállalatai 2023-ban körülbelül 3 milliárd eurónyi adót fizettek be az orosz államkasszába – derül ki a B4Ukraine, a Squeezing Putin nevű civil szervezetek és a Kijevi Közgazdasági Iskola közös jelentéséből.
2024-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. A munka eredményeképp a Wizz Air a nyári időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valami
Az AI forradalmasítja a bankszektort, akár 200 ezer munkahelyet is érinthet. Az automatizáció új lehetőségeket teremt, de az alkalmazottaknak alkalmazkodniuk kell a változásokhoz.
A megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret hódítanak, különösen a háztartásokban. A napelemek népszerűsége töretlen, de vajon elégségesek-e ahhoz, hogy egy egész háztartást fenntarthatóan ellássanak energiával egész évben?
Kissé csökkentek a BMW autógyár eladásai tavaly, összesen 2,45 millió autót szállítottak ki, 4 százalékkal kevesebbet az előző évinél - derül ki a vállalat hétfőn publikált éves jelentéséből.
A német AfD párt vezetője, Alice Weidel azt mondta, hogy hatalomra kerülésük esetén nem támogatnák tovább a németországi szélerőműparkokat, ami összhangban áll a választási programjukkal is. A szélturbinák háttérbe helyezéséről szóló gondolatot a megújuló energiaipar képviselői és a politikai ellenfelek egyaránt élesen bírálták, rámutatva, hogy az
Egy évvel ezelőtt jelentek meg a 10% önerővel is felvehető lakáshitelek a magyar bankok kínálatában, és ezekben a hetekben tovább bővül a paletta, hiszen az MNB most már nemcsak az első lakásukat szerző 41 év alattiak, hanem a zöld lakáshitelt felvevők számára is engedélyezi, hogy a fedezeti ingatlan forgalmi értékének a 90%-áig eladósodjanak. Megn
Pályaelektronikai eszközök karbantartása miatt forgalomkorlátozás lesz az M1–M7 autópálya közös kivezető szakaszán csütörtökön 9 órától 15 óráig – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Egyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek az idei év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb
Már csak néhány napjuk maradt az építőiparban kivitelezési, tervezési tevékenységgel foglalkozó vállalkozásoknak, hogy a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendeletnek eleget tegyenek, és a tevékenység végzéséhez szükséges kamarai nyilvántartás feltételeként előírt felelősségbiztosítással rendelkezzenek.
Jelentősen bővülhet a Játékoskártya – lakásnyeremény játék heti nyerteseinek és ezzel együtt a fődíjra, vagyis a lakásnyereményre jogosultak száma, mivel 2025. január 13-tól sorsjegyek vásárlásával is lehetővé válik a Szerencsejáték Zrt. lakásnyeremény kampányában való részvétel. Mintegy 2 hónappal a sorsolás előtt már közel 600 ezer játékos szerze
Egy magas rangú indiai tisztviselő azt mondta a Bloombergnek, hogy India nem fogad be új orosz eredetű olajszállítmányokat az Egyesült Államok szankcióinak hatására, és az oroszokról leválás után közel-keleti olajjal pótolhatja a kieső mennyiséget. A tisztviselő azt is jelezte, hogy az indiai bankok várhatóan származási igazolásokat kérnek majd a f
2025. január 15-től hatályba lép az új ingatlan-nyilvántartási törvény; a változások sok területet érintenek. A tulajdonjog-fenntartásra, illetve függőben tartásra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Keddtől kötelezővé teszi a maszkviselést a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a különböző légúti megbetegedések számának országos emelkedése miatt - közölte honlapján a szolnoki intézmény.
A borongós nemzetközi részvénypiaci hangulattal szembe menve, kifejezetten jól teljesített ma a magyar tőzsde, a BUX több, mint egy százalékkal került feljebb, ezzel új történelmi zárócsúcsra került a részvényindex. A hazai blue chipek közül az OTP és a Mol is remekelt, előbbi szintén új rekordot ért el.
2025. január 15-én hatályba lép az új, ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény és élesedik az elektronikus ingatlan-nyilvántartás, vagyis az ún. E-ING rendszer. A Lechner Tudásközpont által koordinált E-ING projekt célja, hogy az ingatlan-nyilvántartási eljárások teljes mértékben elektronikus platformra kerüljenek.
Egy nemzetközi tudóscsoport a napokban jelentette be, hogy sikeresen lefúrtak közel 2,8 kilométer mélyre az Antarktiszon, hogy a felszínre hozzanak némi ősi, 1,2 millió éves jeget. Az ősi jég elemzése várhatóan megmutatja, hogyan alakult a Föld légköre és éghajlata. Ez betekintést nyújthat a jégkorszakok ciklusainak változásába, és segíthet annak m