2025. január 13. hétfő

jan. 13
11:00
Egyre több felújított mobilt vásárolunk (Öko-drive)
Tavaly októberben indította el a Magyar Telekom a Recommerce Grouppal közös szolgáltatását, mely során felújított készülékeket értékesítenek, ezzel is támogatva a körforgásos gazdaságot és választékot kínálva környezettudatos és/vagy árérzékeny ügyfeleik számára. Mára már heti közel 300 darab, szakértők által bevizsgált és A+ prémium minősítésű mob
jan. 13
11:06
Sokba kerül a világnak az ukrajnai háború (Piac és Profit)
A kőolaj ára jelentősen nőtt hétfő reggelre, szembemenve az év elejei piaci várakozásokkal. A befektetők korábban alapvetően csökkenő árakra számítottak 2025-re, ezzel szemben a Brent közel 10 dollárral emelkedett hordónként december végéhez képest.
jan. 13
11:06
Újabb két éves mélyponton a forint a dollárral szemben (Portfolio)
A brutálisan erős amerikai gazdaság és Trump-elnök vámpolitikája miatt megállíthatatlannak tűnik a dollár erő, miközben sem Európában, sem Kínában nem látszik beindulni a növekedési motor. Eközben a piac egyre biztosabbra veszi, hogy a Fed megállhat a kamatcsökkentéssel, aminek az olyan feltörekvőpiaci devizák isszák meg a levét, mint amilyen a for
jan. 13
11:06
Horror a magyar benzinkutakon: kegyetlen áremelést jelentettek be, már holnaptól élesedik országszerte (Pénzcentrum)
Keddtől 3 forinttal drágul a gázolaj literje, a benzin ára ezúttal nem változik.
jan. 13
11:06
Az Apple kínai gondjai már a globális eladásokon is érződnek (vg.hu)
Az Apple Intelligence nem érhető el Kínában.
jan. 13
11:12
Újabb kétéves mélyponton a forint a dollárral szemben (Portfolio)
A brutálisan erős amerikai gazdaság és Trump-elnök vámpolitikája miatt megállíthatatlannak tűnik a dollár erő, miközben sem Európában, sem Kínában nem látszik beindulni a növekedési motor. Eközben a piac egyre biztosabbra veszi, hogy a Fed megállhat a kamatcsökkentéssel, aminek az olyan feltörekvőpiaci devizák isszák meg a levét, mint amilyen a for
jan. 13
11:12
Megjelentek az üzemanyagárak, ismét drágul a tankolás (vg.hu)
A gázolaj ára megint emelkedik.
jan. 13
11:12
“Franco sportos. Legyél te is frankó!" üzenettel indítja az évet és ösztönöz életmódváltásra a BioTechUSA (Márkamonitor)
Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártó- és forgalmazójaként a BioTechUsa  több évtizedes tapasztalatával konkrét javaslatokkal segít, hogy hogyan vágjunk bele az új évbe úgy, hogy elérjük az igazi csúcsformánkat. A vállalat januári, “Franco sportos. Legyél te is frankó!" elnevezésű integrált nemzetközi kampányának t
jan. 13
11:14
Új outlet üzletet nyitott a Lidl – a vásárlók órákig várakoztak, hogy bejussanak (vg.hu)
A Prága mellett tesztelt modellben a Lidl nem élelmiszer jellegű cikkeit lehet megvásárolni outlet árakon.
jan. 13
11:18
Javítani tudott a Mercedes (Piac és Profit)
A Mercedes-Benz csoport 626 ezer járművet értékesített a negyedik negyedévben. Ez 5 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest és mindössze 2 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, míg a 2024-es év egészében 4 százalékkal maradtak el az értékesítések a 2023-astól.
jan. 13
11:18
Elhunyt Oliviero Toscani olasz fotós, a Benetton volt kreatívigazgatója (Kreatív Online)
A megosztó, sok esetben provokatív reklámkampányairól ismert fotós 82 éves volt.
jan. 13
11:18
Új korszak a fűtésben: lépjünk túl a konvektorokon! (ProfitLine)
A konvektorok még mindig számos magyar otthonban megtalálhatók, főként azért, mert évtizedeken keresztül ez volt a legkézenfekvőbb fűtési megoldás. Azonban az idő haladtával világossá vált, hogy ezek a készülékek messze nem felelnek meg a modern energiahatékonysági és környezetvédelmi elvárásoknak. A technológia fejlődése számos innovatív alternatí
jan. 13
11:18
Rossz hír érkezett a forintnak (vg.hu)
A Goldman Sachs elemzői a jelenlegi trendek erősödését várják a devizapiacon.
jan. 13
11:24
Megszünteti a sokszínűségi programját a Meta (Kreatív Online)
A mostani lépés beleillik abba a két évvel ezelőtt kezdődő hullámba, amely során a republikánusok egyre több támadást intéznek olyan cégek ellen, amelyek szerintük „woke” aktivizmust folyatnak.
jan. 13
11:24
Extrémek az opciós piac előrejelzései a Bitcoin árfolyamára (Kripto Akadémia)
Az opciós piac egyike azoknak az eszközöknek, amelyeket egyre többen használnak arra, hogy következtetéseket vonjanak le a piac várható mozgásairól. De vajon tényleg lehetővé teszi az árfolyamok megjóslását? Jelen cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan használják a kereskedők az opciós piacot a kriptovaluta árfolyamok előrejelzésére. Mi az az opciós
jan. 13
11:24
A szülő vagy a gyerek dönt a pályaválasztásnál? (HR Portál)
Rendkívül fontos életállomás a pályaválasztás, ám az érintettek eltérően látják ebben a saját szerepüket. Minden második szülő állítja, hogy a továbbtanulásról közösen határozott a gyermekével, bár ezzel a megkérdezett kamaszoknak csak a 15 százaléka ért egyet. Tízből hat fiatal úgy látja: a döntés felelőssége javarészt az övé volt, minden harmadik
jan. 13
11:24
Növekszik a Gloster nyitott rendelésállománya (Portfolio)
A Gloster 2024. negyedik negyedévében 4739 millió forintos nyitott rendelésállománnyal zárt, amely 15 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez jelentős, átlag 92 százalékos (CAGR) növekedést jelent a nyitott rendelésállomány növekedési ütemében 2021 óta.
jan. 13
11:24
Eddig úgy tudtuk, mindenkinek hasznos az extraszűz olívaolaj fogyasztása (Agroinform)
Kiderült, hogy nem mindenkinek ajánlott az extraszűz olívaolaj.
jan. 13
11:24
Kína külkereskedelmi forgalma jüanban 5, dollárban 3,9 százalékkal nőtt tavaly (Demokrata)
Kína kereskedelmi forgalma az Európai Unió országaival 0,4 százalékkal, 785,82 milliárd dollárra nőtt tavaly.
jan. 13
11:24
Zuhan a forint árfolyama (Forbes)
Egy euró 414 egy dollár 406,29 forintba kerül jelenleg. Mi történik? Hétfőn sincs megállás, kitartóan gyengül a forint az euróval, de legfőképp a dollárral szemben. A zöldhasú árfolyama átlépte a 406 forintos szintet is, ezzel több mint kétéves mélypontra gyengült a forint. A gyengülés hátterében az állhat, hogy a dollár tovább erősödik az euróval
jan. 13
11:24
Azért vannak a (munkahelyi) jó barátok… (Digital Hungary)
Kulcsszerepet játszhatnak a munkahelyi barátságok a dolgozók elégedettségében, mentális egészségében, elkötelezettségében. Ötből négy alkalmazott szerint nagyon fontos, hogy jóban legyen valakivel a cégnél. Amikor állást vált, a dolgozók több mint 80 százaléka azt is nézi, hogy nem lesz-e magányos az új helyen, és a vállalat támogatja-e a baráti ka
jan. 13
11:30
Tizenhét métert zuhant egy traktorral – belehalt, későn jött a segítség (Agroinform)
Az elsőfokú első tárgyalásra kerül sor ma a Zalaegerszegi Járásbíróságon, melyen a II. és a III. rendű vádlottak és tanúk meghallgatása várható.
jan. 13
11:30
Harmadik éve csökken a kínai vállalatok nyeresége (vg.hu)
A túlkínálat intenzív versenyre ösztönöz, ami csökkenti az árakat és rontja a nyereségességet. A kínai vállalatok harmadik éve szembesülnek profitjuk csökkenésével.
jan. 13
11:30
Különleges matricagyűjtő albummal tért vissza Garfield a Spar és Interspar áruházakba (Márkamonitor)
A világ legkülönlegesebb állatait bemutató új matricás albummal, az Állati Rekordok 2-vel tért vissza a Spar és Interspar áruházakba a Föld legismertebb macskája, Garfield. A szórakoztató, ismeretterjesztő kiadvány, amely a környezetvédelem és a természet védelmének fontosságára is felhívja a figyelmet, az egész család számára nagy élményt jelent m
jan. 13
11:30
Klívia: így ápoljuk a gazdag virágzásért! (Agrofórum)
A klívia (Clivia miniata) egy gyönyörű, könnyen gondozható szobanövény, amely élénk narancssárga vagy sárga virágaival díszíti otthonát. Az alábbiakban összefoglalom, hogyan ápolhatja megfelelően, hogy egészséges és virágzó maradjon.
jan. 13
11:30
Szijjártó Péter: Közel kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi nagyberuházása (Demokrata)
"Jó hír Hatvannak, jó hír Hatvan környékének, jó hír Magyarországnak és a magyar gazdaságnak" – szögezte le a miniszter.
jan. 13
11:30
Idén is igényelhetnek fákat tavaszra az önkormányzatok (Magyar Mezőgazdaság)
Az Országfásítási Program ötödik ütemében 10 ezer új sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések önkormányzatai, hogy tovább zöldítsék környezetüket.
jan. 13
11:30
Dízel modellek a gyártósorról Hvo100-as üzemanyaggal (Gyártástrend)
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (Hvo100) a hagyományos dízelhez képest akár 90 százalékkal alacsonyabb széndioxid-kibocsátást garantál. A Bmw Group partnere a finnországi székhelyű Neste, amelynek prémium dízel terméke a legmagasabb iparági szabványoknak is maradéktalanul megfelel.
jan. 13
11:36
Erre számíthat, aki kedden tervez tankolni (Infostart)
Nem úgy tűnik, hogy lassítanának az üzemanyagárak, a hét második napján is változásra kell számítani.
jan. 13
11:36
Újabb kínai autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter (Portfolio)
Csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
jan. 13
11:36
Ezt sem láttuk jönni: súlyos bankválságra figyelmeztetnek Svájcban, ebből óriási baj lehet (Pénzcentrum)
A UBS túl nagynak számít Svájc számára a Credit Suisse felvásárlása után, mivel mérlegfőösszege kétszerese az ország éves gazdasági teljesítményének figyelmeztetett Ueli Maurer volt pénzügyminiszter. Szerinte a kockázatok csökkentése elsődlegesen a részvényesek, nem pedig az adófizetők felelőssége, miközben a szigorúbb tőkemegfelelési szabályok ves
jan. 13
11:36
50 milliós bírságba szaladhatott bele a cigiárus melós (Haszon.hu)
Csaknem 300 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával bukott le egy egy férfi az egyik Fejér vármegyei üzem parkolójában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a pénzügyi nyomozókkal közösen vizsgálták át a lakását, ahol egy komplett raktárkészletet találtak. A pénzügyőrök egy gyár parkolójában figyeltek fel a 4
jan. 13
11:38
Az EKB a középutat keresi a kamatcsökkentéssel (Portfolio)
Az EKB vezető közgazdásza nem lát olyan recessziós kockázatot, amely a kamatcsökkentések drámai felgyorsítását tenné szükségessé. Véleménye szerint az egyensúly megtartása a fontos, ahol a túl gyors kamatcsökkentések nem okoznak inflációt, de közben segítik a gazdasági növekedést is.
jan. 13
11:40
Hamarosan jön a szelfis azonosítás az állami szuperappban, csőstül jönnek az újdonságok (Portfolio)
Január 16-án az egyszerű Ügyfélkapu azonosítást az Ügyfélkapu Plusz és a digitális Állampolgár alkalmazásban lévő azonosítás váltja le. A regisztrációk alapján az aktív felhasználók túlnyomó többsége elvégezte a regisztrációt legalább az egyik biztonságosabb kétfaktoros azonosításra. A Digitális Állampolgár app számos új funkcióval bővül 2025-ben:
jan. 13
11:42
Nagy Mártont holmi szankciók nem zökkentik ki, "aranykort" vár (Menedzsment Fórum)
Repülőjáratokat indítana és a vízumszabályok enyhítésére is számít a nemzetgazdasági miniszter az amerikai-magyar viszonyban, minisztertársát nem említette.
jan. 13
11:42
Nem nyugszik az arany ára (Piac és Profit)
Az arany árfolyama annak ellenére tudott emelkedni, hogy a pénteki USA munkaerőpiaci adat erős volt, ami csökkenti annak a valószínűségét, hogy a Fed a kamatcsökkentés eszközéhez nyúl.
jan. 13
11:42
Egy vonatjegyvásárláshoz nem kell tudni az utas nemét a vasúttársaságnak (Adózóna)
Az ügyfelek megszólítására vonatkozó adatok gyűjtése objektíve nem elengedhetetlen, különösen, ha annak célja a kereskedelmi kommunikáció személyre szabása, olvasható az Európai Unió Bírósága C-394/23. számú ügyben hozott ítéletében.
jan. 13
11:42
Szijjártó Péter: világpiacvezető kínai autóipari cég jön Magyarországra (vg.hu)
Új kínai autóipari cég jön Magyarországra.
jan. 13
11:42
Elnöki gondolatok a múlt évről és 2025-ről – 2. rész (MMonline)
Rendkívül aktív évet tudhatnak maguk mögött a média- és reklámipar hazai szakmai szervezetei, számos sikeres eseménnyel, képzéssel, bővülő tagsággal, edukációval, de fontos volt az is, hogy segítsék tagvállalataikat a változó gazdasági környezethez való alkalmazkodásban. A Marketing&Media magazin összeállításában hét szervezet vezetőit kérdeztük a
jan. 13
11:42
Nagy Márton: Új aranykor köszönthet be az amerikai-magyar kapcsolatokban (Demokrata)
Az amerikai és a magyar kapcsolatokat új alapokra kell helyezni – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter.
jan. 13
11:42
Távozott a Metropol főszerkesztője – az Origótól érkezett az utód (Media1)
Már nem Simon László jegyzi a Metropol című kormányközeli lapot főszerkesztőként, illetve felelős szerkesztőként – értesült a Media1.hu. Az Origo egyik volt vezetője vette át a posztot.
jan. 13
11:48
Újabb elektromos autós beruházás Magyarországon, ezúttal kínai cég érkezett (Infostart)
Csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 13
11:48
2025 a lehetőség éve az építőiparban (ProfitLine)
Változatlan árbevétel mellett is nőtt a Mapei Kft. eredményessége 2024-ben, így a cég optimistán tekint 2025-re. Markovich Béla ügyvezető szerint a kormány 21 pontos gazdasági akcióterve, a vállalkozások beruházási kedve és a lakossági állampapírok tőke- és kamatkifizetései lendületet hozhatnak az építőiparba.
jan. 13
11:48
Amerikában megint fülön ragadták és megtaposták a forintot (444.hu)
A dollár ára kétéves csúcson, már 406 forint fölött jár, de az euró és a złoty is drágult hétfő délelőtt.
jan. 13
11:54
Több autót adott el a Tesla 2024-ben, mint az Audi (Portfolio)
Az Audi eladásai jelentősen visszaestek 2024-ban, miközben a Tesla megelőzte a német prémium márkát az értékesített járművek számában. A német autóipar komoly kihívásokkal néz szembe mind az európai, mind a kínai piacon, különösen az elektromos járművek szegmensében - írta a Bloomberg.
jan. 13
11:54
Döbbenet videón: szétrohadt Magyarország leghóbiztosabb síparadicsoma, ez így normális? (Pénzcentrum)
A szilváskői sífelvonó már több mint 13 éve az enyészeté. A kábeleit ellopták, az oszlopokat még meg lehet találni.  A kiszolgáló helységeket széteszi a rozsda, mállanak a falak, a padlókat avar borítja. Szörnyű, milyen állapotok uralkodnak a páratlan szépségű hegyen! Pedig valaha Magyarország egyik leghóbiztosabb sípályája állt itt.
jan. 13
11:54
A világ legnépesebb országa olimpiát rendezne (vg.hu)
India több városban rendezné a 2036-os nyári olimpiát.
jan. 13
11:54
SZEnergy Team: három világrekord után sem áll le a fejlesztésekkel a Széchenyi-egyetem csapata (Öko-drive)
Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően a győri SZEnergy Team feljutott a csúcsra: 2022 óta zsinórban harmadszor nyerte a Shell Eco-marathon európai futamának energiahatékony versenyét városi kisautó kategóriában, ráadásul mindhárom alkalommal világrekorddal, az elmúlt két évben az önvezető szám trófeáját is elhódítva. A csapat mégsem ül a babé
jan. 13
12:00
Mohu: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon (Alternatív Energia)
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az Mti-vel.
jan. 13
12:00
Nem újdonság, mégis nagy durranás lehet ez a körtefajta (Agroinform)
Németországban humoros reklámkampánnyal népszerűsítik.

Keresés