Csökken Európa üzleti helyszínként játszott vonzereje, gyengül a versenyképessége az Európai Bizottság jelentéstervezete szerint, amelyet előreláthatólag a jövő hét közepén mutatnak be. A német dpa hírügynökség rendelkezésére bocsátott dokumentum szerint az Európai Bizottság egyértelmű gyengeségeket lát a gazdasági versenyképességben és a növekvő v
Hamarosan megszűnik az Ügyfélkapu, helyét pedig a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) és az Ügyfélkapu+ veszi át legalábbis ez volt a terv. Azonban az új rendszer bevezetése nem várt nehézségekbe ütközött, és a január 16-i határidő valószínűleg csúszni fog. Mindeközben egyre többen osztják meg aggodalmaikat az interneten a DÁP biztonságával kapc
A John Deere a 2025-ös CES-en számos új autonóm gépet mutatott be, amelyek a mezőgazdaságban, az építőiparban és a kertészetben dolgozó ügyfeleket támogatják.
A 2024-es egységes kérelem keretében igényelt támogatásokból 149,2 ezer termelő 22 jogcím alapján részesülhetett előleg- és részletfizetésben a 2024. október 16. és december 31. közötti időszakban – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A Datahouse friss adatai alapján 2024-ben 48 százalékkal, 8565 darabra nőttek a tisztán elektromos személyautók eladásai hazánkban, miközben a tejes újautó-piac 13 százalékkal 121 611-re bővült. Azaz 100 új autóból 7 elektromos. Magyarországon 2024-ben 1163 darab Tesla Model Y talált gazdára, így ez a legnépszerűbb hazai villanyautó. A 17,9
Új távlatokat nyithat az időskori és neurológiai betegségek kezelésében Losonczy Attila és kutatócsoportjának legújabb felfedezése. A New York-i Columbia Egyetem Zuckerman Intézet, a Rózsa Balázs által vezetett BrainVisionCenter, valamint a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) közös kutatása forradalmi eredményt hozott: a magyar fejlesztés
A legnagyobb brit energiaszolgáltató szerint aggasztóan alacsony a nagy-britanniai tározókban lévő földgázmennyiség. A brit kormány szerint elégségesek a tartalékok a téli fogyasztás fedezésére.
A Neuralink agy-számítógépes eszközét egy harmadik betegbe ültették be, és a vállalat tervei szerint 2025-ben még 20-30 beültetést terveznek, mondta Elon Musk alapító a Bloomberg szerint.
Az adatközpontoktól a távoli bányákig számos iparág profitálhat a technológiából, amely a dízelgenerátorok drága és környezetszennyező működését válthatja fel. Egy mikroreaktor akár 20 000 háztartás energiaellátását is biztosíthatja, miközben működési költsége harmada a dízelgenerátorokénak. Az első ilyen reaktorok várhatóan 2029-re kerülhetnek pia
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
A 13. havi nyugdíj, ahogy azt a magyar nyugdíjasok már megszokhatták, a februári nyugdíj utalással egyidőben érkezik és az összege egy teljes havi nyugdíjat tesz ki. Tehát gyakorlatilag februárban dupla összeg érkezik. Hogy pontosan mekkora összeget utalnak, az attól függ, kinek mennyi a nyugdíja. Azonban a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátora sze
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 413,88 forint után 413,51 forinton állt 18 órakor, napközben 412,12 forint és 414,16 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 440,80 forintról 440,
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria hosszú futamidejű külső államadósság-kötelezettségeinek kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyben megerősítette az "AA plusz" szintű, elsőrendű osztrák szuverén besorolást. Az osztályzati kilátás rontásáról hozott, Londonban ismertetett döntés indoklás
Január 17-én zárul a vállalkozói tehetségeket támogató Start program jelentkezési időszaka. A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy támogassa a 18-27 éves fiatalokat a vállalkozásindításban, és segítse őket az ötlettől a piacra lépésig. A szakmai támogatás mellet a legjobb csapatok akár 5 millió forint ösztöndíja
Az Esterházy érdekeltségbe tartozó Pannatura 2024. szeptember 27-e és 29-e között immár másodszorra rendezte meg az Osztrák Erdészeti Egyesülettel, a Szövetségi Erdészeti Kutatóközponttal, az Osztrák Agrárkamarával valamint a Pefc-cel közösen a Lajta-hegységben az Osztrák Erdészeti Napokat.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria hosszú futamidejű külső államadósság-kötelezettségeinek kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyben megerősítette az "AA plusz" szintű, elsőrendű osztrák szuverén besorolást.
Egy lengyel külváros panelházában él az a Slawomir Hetzig, akinek 2023-ban alapított, százmilliós tőkéjű magyar cégétől 5,8 milliárdot követel a NAV. Az adóhivatal legújabb feketelistáján 19 cég szerepel összesen 16 milliárd forintnyi köztartozással.
Nem kell egy összegben kifizetni a borsos árú fesztiválbérletet. Fél év alatt törleszthető. Igaz, így drágább is. A három napos sima Sziget-bérlet havi 12 ezer forintos részletekben is kifizethető, ha nincs rá meg egyben a 76900 forint, és a 3 napos, már 143900 forintos VIP-bérletért sem kell azonnal mélyen a zsebbe nyúlni, mert havi 22 eze
Pankaszról származó végzős diák nyerte meg a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt 4. vetélkedőjét, ahol több mint 20 ezer középiskolás mérte össze tudását. A fődíj egy kétszemélyes görögországi utazás, amit a tehetséges fiatal örömmel fogadott.
Erősödött az ország energiaszuverenitása és az ellátás biztonsága - ezt igazolják az elmúlt évek fogyasztási adatai. A tavalyelőttiekkel közel azonos mennyiségek fogytak Magyarországon áramból és gázból tavaly. Az éves villamosenergia-felhasználás 41,9 terawattóra volt, ami kismértékű, 2,2 százalékos emelkedést jelent a megelőző évhez képest. Földg
Az X Money 2025-ben indul, pénzküldési és e-kereskedelmi megoldásokat nyújtva az X felhasználóinak. Elon Musk új terveit engedélyezési akadályok és szabályozási kihívások árnyékolják be.