2025. január 10. péntek

jan. 10
9:06
Kiderült, hol kerestek a legtöbbet az emberek (MMonline)
A 2023. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Ebben az évben a reálkereset csökkent, de ez nem volt egyenletes a települések szerint. A nettó kereset a fővárosban volt a legmagasabb (havi 469 ezer forint, +13,7%). Ezt követték a megyei jogú városok és megyeszékhelyek (havi 382 ezerrel forint, +13,6%), majd a város
jan. 10
9:06
Rossz bőrben zárja a hetet a forint (Forbes)
Péntek reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti enyhe erősödéshez képest.
jan. 10
9:06
Már a barkácsáruházakban, bútorboltokban is fizethetünk a SZÉP-kártyákkal (Telex)
Folyamatosan bővül a lista, hol fogadják el a kártyákat erre a célra.
jan. 10
9:12
Az Európai Bizottság teljes harckészültségben: pusztító döntésekre készülnek (Portfolio)
Az Európai Bizottság vizsgálja Joe Biden elnöki rendeleteit és szankcióit, mivel tartanak attól, hogy Donald Trump visszatérve az elnöki posztra ezek közül sokat megszüntethet, ami súlyosan érintheti az EU érdekeit.
jan. 10
9:12
Nagy Márton: januárban emeljük a nyugdíjakat (vg.hu)
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy pénteken érkezik a januári nyugdíj a nyugdíjasok számlájára.
jan. 10
9:18
Kedvező hangulatban telt a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken; emelkedett a BUX (ProfitLine)
Az nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a pénzügyi, az egészségügyi és a bányászati szektorok vezetésével emelkedéssel zártak. A londoni tőzsdén jegyzett bányavállalatok, mint az Antofagasta, az Anglo American, és a Rio Tinto 1,5% és 3,3% közötti növekedést könyvelhettek el.
jan. 10
9:24
Bemutatták a Tesla Model Y új változatát (Portfolio)
A Tesla bemutatta Kínában a Model Y Juniper változatát, amely a népszerű elektromos SUV frissített verziója. Az új modell számos fejlesztést tartalmaz, és várhatóan 2025 márciusától lesz elérhető a kínai piacon - tudósított a CarNewsChina.
jan. 10
9:30
Szigorított a kormány, honnan érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra (Piac és Profit)
Meghatározták azt is, hogy hányan jöhetnek.
jan. 10
9:30
Szloboda Laci kreatívigazgató New York-i karrierjéről: „Volt miért küzdeni juniorként” (Kreatív Online)
Jöttem, láttam, maradtam sorozatunk következő részében Szloboda Lacit kérdeztük, hogy milyenek voltak a kezdeti évek külföldön és hogyan tudott érvényesülni magyarként - egyáltalán érzett-e idegenséget - a New York-i reklámszakmában.
jan. 10
9:30
Mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről (HR Portál)
Karácsony előtt nagy meglepetést jelentett a hír, hogy a kormány miként szigorítja a vendégmunkások behozatalát. Egy az ünnepek előtt megjelent kormányrendelet alapján Georgián és Örményországon kívül más keleti országból bizonyos feltételek teljesítése nélkül nem lehet vendégmunkásokat toborozni 2025 januárjától. Egy friss, Szijjártó Péter által k
jan. 10
9:30
Elkezdődött az európai cégek rémálma, satuba fogta őket Kína bosszúja (Portfolio)
Egy friss jelentés szerint az európai vállalatok Kínában egyre inkább kénytelenek különválasztani helyi és globális működésüket a szigorú szabályozások és geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ez a gyakorlat felgyorsíthatja a deglobalizációt, miközben csökkentheti a globális gazdasági növekedést.
jan. 10
9:30
Baromfiszállítás újragondolva: nem csak az állatok jóléte nem emelkedik (vg.hu)
Drágább termék, magasabb környezetszennyezés.
jan. 10
9:30
Viharos széllel érkezik a hidegfront (Mezőhír)
Az erős széllel érkező hidegfront esőt és havat is hoz.
jan. 10
9:30
Új lendületet kapott második legnagyobb tavunk fejlesztése (Magyar Mezőgazdaság)
A Tisza-tó halgazdálkodási és turisztikai fejlesztése újabb állomáshoz érkezett, miután a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) lett a tó haszonbérlője 2025-től 2039-ig.
jan. 10
9:32
Nőtt a magyarországi áram- és gázfogyasztás tavaly, megvannak a friss adatok (Portfolio)
Az éves összes villamosenergia-felhasználás 41,9 terawattóra volt 2024-ben, amely 2,2%-os növekedést jelent a 2023-as adathoz képest, földgázból pedig mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott, 0,8%-kal, 68 millió köbméterrel több, mint az előző évben – hozta nyilvánosságra pénteken reggel az előzetes egész éves adatokat az Energiaügyi Minisztérium. Ut
jan. 10
9:36
Rekordbevételt jelentett a világ legnagyobb chipgyártója (Portfolio)
A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) 2024 utolsó negyedévében jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat, ami elsősorban a mesterséges intelligencia iránti növekvő keresletnek köszönhető. A világ legnagyobb chipgyártója rekordszintű bevételről számolt be, ami jól mutatja az iparág jelenlegi lendületét és a vállalat vezető pozícióját a fé
jan. 10
9:36
Németország nem ad több pénzt Ukrajnának (vg.hu)
A német védelmi és külügyminiszter még a februári előrehozott választások előtt 3 milliárd eurót akart adni Ukrajnának. Scholz kancellár azonban vétózott – Németország nem ad több pénzt Ukrajnának.
jan. 10
9:36
Orosz befolyás miatt blokkolhatják az MVM romániai felvásárlását (Forbes)
A román energiaügyi miniszter spanyol példára mutatva vázolta fel az MVM romániai felvásárlásának leállítását, orosz befolyást emleget.
jan. 10
9:42
Új történelmi csúcson nyitott a magyar tőzsde (Portfolio)
Kisebb emelkedést láthatunk a piacnyitást követően a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a hazai börze. Kifejezetten erősen indítha a napot az Alteo részvénye, miután tegnap a vállalat közzétette a regionális terjeszkedésre fókuszáló 5 éves stratégiáját.
jan. 10
9:48
Fontos teendőre figyelmeztet a NAV (Piac és Profit)
Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről, hogy a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás az online nyilatkozat.
jan. 10
9:48
A Magyar Postánál "programozott" leépítés zajlik (HR Portál)
A 24.hu információja szerint a Magyar Postánál „programozott” leépítés zajlik, aminek oka lehet, hogy a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni.
jan. 10
9:48
Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas szoriból sincs hiány (Portfolio)
Kisebb emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a BUX. Izgalmas hazai tőkepiaci sztorikból sincs hiány, hiszen az Alteo tegnap délután közzétette megújított, 2030-ig szóló stratégiáját, ahol a vállalat a regionális terjeszkedést tűzte ki célul - erre reagálva ma magas forgalom mellett emelked
jan. 10
9:48
Kilőtt a Richter árfolyama (vg.hu)
Erősödik a BUX.
jan. 10
9:48
Kiszivárgott, hogy a Meta kivételezett a sok pénzért hirdető ügyfelekkel a moderációban (Telex)
A Financial Times által megszerzett dokumentumok szerint egyes szereplőknek külön elbánás járt a Facebookon, ehhez csupán sok pénzt kellett költeni a platformon.
jan. 10
9:50
NAV: érdemes minél előbb nyilatkozni az adó-kedvezményekről (Portfolio)
Adókedvezmény illeti meg a gyermekes családokat, az első házasokat, a négy vagy több gyermeket nevelő anyákat, a 30 év alatti anyákat, a 25 év alattiakat, valamint bizonyos betegségekben szenvedőket. Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről.
jan. 10
9:52
A Prada megvásárolhatja a Versace-t (Portfolio)
A Prada a Versace megvásárlását fontolgathatja, írja az Il Sole 24 Ore.
jan. 10
9:54
Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas sztoriból sincs hiány (Portfolio)
Kisebb emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a BUX. Izgalmas hazai tőkepiaci sztorikból sincs hiány, hiszen az Alteo tegnap délután közzétette megújított, 2030-ig szóló stratégiáját, ahol a vállalat a regionális terjeszkedést tűzte ki célul - erre reagálva ma magas forgalom mellett emelked
jan. 10
9:54
Mindenki nézzen a tárcájába, bárkinél lapulhat ilyen: teljesen elveszíti az értékekét ez a bankjegy (Pénzcentrum)
Hamarosan végérvényesen elveszíti névértékét az egyik 1 000 forintos, készpénzforgalomból korábban már kivont bankjegyünk- írja az Infostart.
jan. 10
9:54
eMAG: negyedmillió géniusz nem tévedhet (Mínuszos)
Az eMAG minden Genius felhasználója megtekintheti az éves összefoglalóját, ami tartalmazza a hűségprogram használatával elért megtakarításokat is. Tavaly indult el Magyarországon a Genius szolgáltatás, amely gyorsan népszerűvé vált a magyar fogyasztók körében. A GKID kutatása is szerint az online vásárlók 17 százaléka már találkozott az előfizetése
jan. 10
9:54
4 napig lehet jelentkezni még a 300 milliós nyereményéért (Digital Hungary)
Jövő keddig van módja még jelentkezni 300 milliós nyereményéért a Skandináv lottó tavaly októberi nyertesének. A játékot kedvelőknek tehát érdemes lehet ellenőrizni játszottak-e az október 14-i sorsolásra szóló szelvénnyel.
jan. 10
9:56
Mi is szeretnénk, ha tudnánk olyat, mint a románok (Portfolio)
Novemberben 9,2%-kal nőtt éves alapon a kiskereskedelmi forgalom Romániában.
jan. 10
9:58
Visszaesett a Volkswagen autóértékesítése tavaly (Portfolio)
A Volkswagen márka elektromos járműveinek értékesítése visszaesett 2024-ben, ami komoly kihívások elé állítja Európa legnagyobb autógyártóját. A vállalat nehézségekbe ütközik az egyre szigorodó európai károsanyag-kibocsátási szabályok teljesítésében, miközben a kínai piacon is erősödő versennyel kell szembenéznie - írta a Financial Times.
jan. 10
10:00
Ugrik az Alteo részvénye (Portfolio)
Jelentős emelkedésben van az Alteo árfolyama, miután a társaság tegnap délután közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját, amelyben méretugrást és regionális terjeszkedést tűzött ki célul a cég. Ennek apropóján készítettünk egy interjút az Alteo vezérigazgatójával, amit itt lehet elolvasni.
jan. 10
10:00
Télálló futónövények: praktikus és mutatós megoldások a kertbe (Agrofórum)
A télálló futónövények nemcsak praktikusak, de esztétikai értékkel is bírnak, és hosszú távon megkönnyítik a kertészkedést. Akár színes virágokat, akár örökzöldeket keresünk, a megfelelő választással kertünk egész évben gyönyörű lehet.
jan. 10
10:00
Nagy Márton: A kormány megvédi a nyugdíjasokat (Demokrata)
2025 januárjában 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, erről beszélt a tárcavezető.
jan. 10
10:00
Itt az új Porsche: így néz ki, ennyibe kerül a Carrera S (Haszon.hu)
Közel 500 lóerős a normál Carrera és a hibrid Carrera GTS közötti résbe ékelődő vadonatúj Carrera S. Kupé és kabrió változatokban is készül. Porsche Az előző generációs 911 Turbo megoldásait felvonultató erőforrás 30 lóerővel erősebb lett, így már nem kevesebb, mint 480 lóerő áll a sofőr rendelkezésére - jegyzi meg a HVG. Az 530 Nm
jan. 10
10:06
A pontosság lett a legfontosabb mérőszám a légitársaságok versenyében (Piac és Profit)
A nemzetközi légi forgalom folyamatosan nőtt 2024-ben, a globális kereslet 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A légiközlekedési ágazat gyakorlatilag talpra állt a világjárvány után.
jan. 10
10:06
Jó évet zárt a Live Nation, de idén is özönlenek hozzánk a világsztárok (Kreatív Online)
Tripla Coldplay, jubileumi Halott Pénz koncert, Depeche Mode, Sting, Lenny Kravitz, Sum 41, Yungblud – ezek voltak a legsikeresebb koncertek 2024-ben a Live Nation szervezésében. 2025-re már 36 fellépőt jelentettek be: idén olyan világsztárok érkeznek Budapestre, mint a Guns N’ Roses, az Imagine Dragons, az Iron Maiden, Katy Perry és Robbie William
jan. 10
10:06
Jelentősen bővül a lakásfelújítási támogatásokra jogosultak köre 2025-ben (Adózóna)
A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha. Az érintettek körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényezőt jelent a háztartásoknak. A money.hu szakértői összegyűjtötték, milyen leh
jan. 10
10:06
Áramszünet okozott káoszt Varsó legnagyobb repülőterén (vg.hu)
A varsói Chopin repülőtéren nem működnek a képernyők, amelyek információkat mutatnának az indulásról és érkezésről.
jan. 10
10:06
Elindult az Ausztrál Open 2025 a Maxon és az Eurosporton (MMonline)
A Warner Bros. Discovery (WBD) Sports Europe exkluzív Ausztrál Open közvetítéseivel kápráztatja el a kontinens teniszrajongóit, elérhetővé téve az esemény minden mérkőzését csatornáin és platformjain.Idén először a Maxon is követhetjük a tornát, ahol minden meccs élőben nézhető, ráadásul továbbfejlesztett alkalmazásfunkciókkalA közvetítések során l
jan. 10
10:12
Nyúljon a slusszkulcsért, szombaton megint változik az üzemanyag ára! (Menedzsment Fórum)
Nézze csak, hogyan alakulnak a kutak árai!
jan. 10
10:12
Tarolnak az alternatív hajtású autók Kínában (Portfolio)
A kínai személyautó szövetség (CPCA) adatai szerint tovább nőtt a világ legnagyobb autópiaca, az eladott autók fele már alternatív hajtású.
jan. 10
10:12
Mától igényelhető a Raiffeisen Bank munkáshitele (Digital Hungary)
A Raiffeisen Bank sem késlekedett sokáig, január 10-től már igényelhető a bank munkáshitele. Ezzel egyelőre teljes az új támogatott konstrukciót nyújtók listája. A BiztosDöntés.hu megnézte a feltételeket.
jan. 10
10:18
Érdemes még pénteken teletankolni az autót, mutatjuk, miért! (Privátbankár)
Szombaton ismét új árakkal találkozhatunk a benzinkutakon.
jan. 10
10:18
Találd meg a hozzád illő feladatot - Erős Zita, a KPMG Hungária HR igazgatója (HR Portál)
A tempót a digitalizáció diktálja, és a tehetségek megtalálása és megtartása fontosabb mint valaha. A digitalizáció és az adatokból nyert információk egyben a HR jövőjét is meghatározzák. A wellbeing és a mentális egészség megőrzését pedig integrálni kell a munkavállalói élményt erősítő programokba és folyamatokba, mondja évértékelő és előre tekint
jan. 10
10:18
Emelkedtek az európai kötvény hozamok; minimálisan erősödött a forint (ProfitLine)
Európában pár bázisponttal emelkedtek a hozamok, a tíz éves német hozam közelíti a 2,55%-ot.
jan. 10
10:18
Tömeges felmondások az építési tárca háttérintézményeinél (Portfolio)
Teljesen központosította a kommunikációt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium 2025. január 1-től. Az új struktúrában nem csak magának a tárcának, hanem minden háttérintézménynek egy szervezet intézi a sajtó, marketing és kommunikációs ügyeit. Lapunk úgy tudja, ez sokaknak nem tetszett.
jan. 10
10:18
Szabados Richárd: 2025 a vállalkozások éve lesz (Demokrata)
"Optimisták vagyunk, a cégekkel együtt sikerülhet" – fogalmazott az államtitkár.
jan. 10
10:18
Mostantól ezekben a barkácsáruházakban fizethetünk SZÉP-kártyával (Forbes)
Pár nagy országos barkácsáruház már most elfogad SZÉP-kártyát és a lista folyamatosan bővül kisebb helyekkel is.

Keresés