A Robinhood egy amerikai FinTech vállalat, ami 2013 óta biztosít jutalékmentes kereskedést a részvények, opciók és ETF-ek esetében. A vállalat szolgáltatásai kiterjednek a kriptovalutákra is, ugyanakkor ezen eszközosztály esetében inkább negatívumokról, mintsem pozitívumokról lehet beszélni. Most, évek múltán, a vállalat úgy döntött, rendezi azokat
A Magyar Nözponti Bank lemondta az idei Lámfalussy konferenciát, amelyen vendégelőadóként Christine Lagarde EKB-elnök is szerepelt volna – írja a Bloomberg. A lap hozzáfűzi kommentként: ez az esemény az "ellentmondásos magyar EU-s elnökség járulékos kára." Az MNB a Portfolio megkeresésére azt válaszolta, hogy az eseményt technikai okok miatt halasz
Eredményesen zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A kéthónapos vizsgálatsorozat során tucatnyi célterületen mintegy 1200 egységet, valamint csaknem 1500 terméktételt vizsgáltak az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek. A döntően pozitív eredmények, valamint a feltárt hibák egyaránt jól mutatják az élelmiszer-biztonságért végzett mu
Miközben a magyar bankok jó jövedelmezőséggel működnek, a kormány intézkedései több téren is versenyhátrányba taszítják őket a külföldi szereplőkhöz képest, akik elszipkázhatják az ügyfeleket tőlük. A magyar lakosság fogyasztásának meglepően nagy része landol külföldi kereskedőknél, a megtakarítások meglepően nagy része már nem bankbetétben van, és
A lakótelepek – bár ezeknél is volt forgalom-visszaesés és néhol árcsökkenés – viszonylag jól viselték a lakáspiaci megtorpanást, tűnik ki a KSH és a NAV legfrissebb adataiból. Ezek alapján az OTP Ingatlanpont szakértője úgy véli, a piacra visszaszállingózó régi befektetők mellett hamarosan újak is növelhetik a jó adottságú lakótelepi otthonok irán
Tavaly globálisan több mint 5 millió elektromos autót adtak el, ami az eddigi legmagasabb szám, de Európát nézve visszaesés történt és Magyarországon sem terjed túl gyorsan a technológia. Merre tartunk? Ki fog az átmenetért fizetni? Mi a jövő technológiája? Többek között ezekről kérdezte a szakértőket a Portfolio Sustainable World 2024 konferencián
DOGZ Fesztivál és Konferencia címmel másodszor rendeznek kutya tematikájú fesztivált a budapesti Városligetben. A SPAR Magyarország támogatásával megvalósuló hiánypótló esemény célja, hogy szakemberek részvételével iránymutatást adjon az érdeklődőknek a felelős kutyatartásról és fajtaválasztásról.
Nyílt levélben fordult csütörtökön a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az Európai Bizottság elnökéhez azzal kapcsolatban, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek milyen szerepet töltenek be a Magyarország elleni jogállamisági eljárásban, és az elmúlt évek nyarán kiadott éves jogállamisági jelentésekben, így az általuk készített "árnyékj
A Facebookon közzétett posztban ünnepelte magát és a kormányt Varga Mihály, pénzügyminiszter. Az öröm oka – mint azt bejelentette –, hogy januárban ismét lesz nyugdíjemelés. Sőt a 13. havit is kifizetik.
A lista élén a Bmw gyárának otthont adó Debrecen áll, 712 ezer forintos négyzetméterárral, a második Szeged, a Byd márka kiszemeltje, ahol 645 ezer forint/m2-re rúg az átlag, míg a sort a legrégebb óta termelő üzem, a Mercedes városa, Kecskemét zárta, ahol 525 ezer forintot kóstál 2024-ben egy négyzetméter.
A pedagógushiányról, az alacsony bérekről, illetve a pedagógustársadalom öregedéséről beszélt Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója. Átfogó tanulmányában megoldást is kínál a problémákra.
Nagy az öröm az egykori Buda-Cash-károsultak körében, 9 év bizonytalanság után sorra kapják vissza az ügyfelek a Saxo Banknál őrzött pénzeszközöket és értékpapírokat.
Vegyes mozgásokat láthattunk a hazai blue chipek esetében csütörtökön. Amíg az OTP felpattant, addig a Mol teljesített legrosszabbul a hazai nagypapírok közül.
A Bitcoin árfolyama a cikk írásakor a 60 000 dolláros szint alatt ücsörög, s ebben a hónapban még nem valószínű, hogy visszatér a nyári kiruccanásáról. Egyes szakértők azonban úgy vélik, szeptemberben érdemes nagybevásárlásra menni. Michael van de Poppe kriptoelemző szerint ugyan a piac most viszonylag csendes, ez gyakran a bikapiac előtti utolsó f
A nominálbérek év/év alapon 3,6 százalékkal nőttek júliusban Japánban, ami alulmúlja a 4,5 százalékra módosított júniusit, azonban a várakozások felett volt, az elemzők átlagosan 2,9, míg a Bloomberg 3,2 százalékra számított.
Magyarország egyelőre egyáltalán nem fér hozzá az Európai Unió Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközéhez, így nem tudja az ebből vállalt fejlesztéseit határidőre, 2026 nyaráig elvégezni. Emiatt a ciklus végén végleg elveszíthetjük ezt az uniós forrást. Más országoknak is vannak problémái: a helyreállítási alap forrásaihoz azok a tagállamok is
Sok olvasónk bizonyára két konkrét magyar személyre gondolt cikkünk címének elolvasásakor. Nem tudhatjuk, hogy valóban együtt ünnepel-e az ország miniszterelnöke és a leggazdagabb magyar, mindenesetre szeptember 5-én együtt van Viktor és Lőrinc névnap. Hogy is lehet ez épp így? Ennek jártunk utána.
2024. júliusban az export euróban számított értéke 4,3, az importé 7,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 362 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,2 százalékkal alacsonyabb, az importoldalon 3,7 százalékkal magasabb volt az előző havinál, olvasható
A gazdaság szerkezeti átalakítása, az innováció ösztönzése, a digitális gazdaság fejlesztése, valamint a termelékenység növelése mind kulcsfontosságú lépések a hosszú távú fenntartható fejlődés érdekében. A gazdasági szereplők számára világos, hogy a jövő azoké, akik képesek alkalmazkodni a gyorsan változó globális piaci körülményekhez és kiaknázzá
A növénytermesztésben nem mindegy, melyik fajtát választjuk. Ehhez nyújt nagy segítséget a Bábolnai Gazdanapok kiemelt programpontja, a Fajtabemutató. A rendezvény idején élőben tapasztalható meg a kukorica- és a cirok hibridek eltérő kondíciója.
A 37. Bábolnai Gazdanapok keretében a látogatók különleges gépkapcsolatokat láthatnak, melyek kimondottan a száraz időjárás kihívásaira nyújtanak megoldást.
Az amerikai republikánus elnökjelölt és korábbi elnökjelölt Donald Trump családjával szorosan összekapcsolódó DeFi-projekt, a World Liberty Financial újabb célját fogalmazta meg. Egy közösségi médián közzétett posztban nemrégiben szélesebb elfogadást szorgalmazott az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinoknak. Az nem teljesen tiszta, hogy ezt hogy a
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint me
Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére. A Kifektetési Magántőkealap tőkeoldali finanszírozással járul hozzá Magyarország profitegyenlegének javításához é
Az OPEC+ olajtermelői csoport nyolc tagállama úgy döntött, hogy két hónappal, november végéig meghosszabbítja az önkéntes termeléscsökkentést. Ezt az információt az OPEC csütörtökön kiadott közleményében hozta nyilvánosságra.
A Buda-Cash botrány után közel egy évtizeddel végre pozitív fejlemények mutatkoznak az egykori ügyfelek számára, miután megkezdődött a pénzeszközök és részvények visszaszolgáltatása - írta a Telex.