Augusztusban a vártnál kisebb, de így is három hónapja a legnagyobb mértékben nőtt az euróövezet gazdasági teljesítménye az S&P Global gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének (BMI) alakulása alapján.
35 fok körül lehet az iskolában, a tornateremben ájulnak, ezért az udvaron vagyunk – adott helyzetjelentést egy budapesti technikum diákja. Ott két tanuló rosszul is lett bemelegítő futás közben, szédültek, nekik aznap már nem kellett tornázniuk.
Bemutatták az Audi Hungaria győri gyárában hamarosan gyártásba kerülő Cupra Terramar modellt Barcelonában szerdán. Az új modellekből már készült néhány Győrben, a közeljövőben indul a szériagyártás, amelynek kapacitása napi mintegy háromszáz darab lesz.
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez
Júliustól a Metro kínálatából, valamint a nagykereskedelem értékesítőin keresztül országszerte megvásárolható a népszerű, számos fesztiválon és vendéglátóhelyen sikeresen helytálló HelloPay integrált vendéglátórendszer. A terminállal a kasszázás a magyar jogi környezettel összhangban, Ntak megfeleléssel és adóügyi bizonylatolás lehetőségével végezh

A nemzetközi STAR együttműködés – amelynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is hivatalos résztvevője – hatmilliárd részecskeütközést vizsgálva nagyjából 16 „antihiper-hidrogén-4” részecskét észlelt. Az egzotikus antirészecskék az anyag és az antianyag közötti különbségek megismerésében is segíthetnek. A Relativisztikus Nehézion-ütköztető (RH
Az ingatlanállomány állapotára hosszú távon is pozitív hatással lehetnek az idén életbe lépett változások, mint például, hogy szigorodtak az energetikai elvárások az új ingatlanok használatba vételénél és elindult az otthonfelújítási program is - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Kékkői Zalán közel harminc éve állja meg a helyét gitárosként a hazai zenei szcénában, játéka több mint ötven lemezen hallható. Zalánt olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a Csordás Tibor vezette Psycho, ÁKOS, vagy éppen a Beatrice. A színházkedvelők láthatták, hallhatták olyan darabokban, mint a HAIR, az István a király, a Shrek musica
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Még nem szűnt meg a nyári hőség és még nem kezdődött meg az iskola, amikor ezeket a sorokat írom, de az informatikai szakma a nyári bénultság után már erőteljesen készülődik az őszi szezonra. Bár jobban belegondolva, most nyáron nem is volt akkora a bénultság, legalábbis a cégek azon körében, amelyek komolyan vették a NIS2 [
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
Pirosban állnak az európai tőzsdék is a pocsék amerikai zárás után, a BUX sem tudja ez alól kivonni magát, de a forint kissé erősödik. Nagy zuhanások voltak a sztárszektornak számító csipgyártók körében, talán emiatt minipánik tört ki a kriptópiacon is.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 15., jubileumi fordulójában többek között népművészeti előadássorozat lebonyolítását, szüreti mulatság szervezését és falusi gasztroműhely létrehozását is támogatja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 15., jubileumi fordulójában többek között népművészeti előadássorozat lebonyolítását, szüreti mulatság szervezését és falusi gasztroműhely létrehozását is támogatja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Az ingatlanállomány állapotára hosszú távon is pozitív hatással lehetnek az idén életbe lépett változások, mint például, hogy szigorodtak az energetikai elvárások az új ingatlanok használatba vételénél és elindult az otthonfelújítási program is - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 15., jubileumi fordulójában többek között népművészeti előadássorozat lebonyolítását, szüreti mulatság szervezését és falusi gasztroműhely létrehozását is támogatja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Mindegy, hogy nagy ipari üzemek csarnokairól vagy éppenséggel egy kézműves műhelyről van szó: a hatékony termelés érdekében a gépeket és környezetüket tisztán kell tartani. Egy berendezésen maradt szennyeződés vagy a
Szeptember harmadikán három tűzesethez és három műszaki mentéshez vonultak vármegyénk tűzoltói – tájékoztatott a Katasztrófavédelem. Egy szuterénben kigyulladt villanybojler mellett két szabadtéri tűzesethez, egy sínpáron fekvő letört faághoz és két közlekedési balesethez riasztották a beavatkozó tűzoltóegységeket. Villanybojler és berendezési tárg

A közel-keleti tapasztalat azt mutatja, hogy a lélekszám mellett két nem elhanyagolható szempontot is figyelembe kell még venni. Egyik a szövetségesek száma és ereje, a másik a haditechnika modernsége.
Mennyire éri meg a zöldítésbe beruházni? Többek között ezt a kérdést is körbejárták a Portfolio Sustianable World 2024 konferenciájának vállalatvezetői kerekasztal-beszélgetésén, ahol kiemelték: a zöld átállásba történő befektetés nem arról szól, hogy megéri-e vagy sem a fenntarthatóságot célzó beruházás, ugyanis ez egy szabályozási kérdés is, a cé