Tízezer forint ütötte volna a markát, ha célba ér az a férfi, akit harminc kilogramm adózatlan dohánnyal csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - olvasható a hivatal közleményében.
Az államtitkár szerint a kukoricapiacon a toxinhelyzet kezelhető, ha minden szereplő felelősen végzi a dolgát. A 2022-es évhez hasonlóan a probléma idén is felmerült, de a pánikkeltés nem segít.
Energetikai fejlesztések valósulnak meg Zala vármegyei rendőrségi épületekben; a projekt 2025 decemberének végén fejeződhet be - közölte a Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
Aston Martin ma közölte, hogy a korábban vártnál alacsonyabb lehet az éves profitja, emellett csökkentette a termelési volumenre vonatkozó előrejelzését az ellátási lánc zavarai és a kínai piac gyengesége miatt. A hírt követően 23 százalékot zuhant az Aston Martin árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Da
2024. augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 3,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 1,2, az exportértékesítésé 4,0 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,2, az exportértékesítési árak 1,8 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében
Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) által szervezett Pénztárkonferencián beszélt arról, hogyan tervezi az állam az önkéntes pénztári megtakarítások idő előtti felhasználhatóságát otthonteremtési célra. Elárulta, hogy egyszeri és egy évre szóló intézkedésről van szó, amely
Egy éven át lakásvásárlásra is lehet majd használni a nyugdíjpénztári megtakarításokat. Az NGM azt reméli, 300 milliárd forint mozdul meg így a piacon.
Az Európai Bizottság folytatja a tárgyalásokat Kínával az elektromos járművek importvámjairól azután is, ha a tagállamok megszavazzák a végleges vámok kivetését. Brüsszel már elküldte javaslatát az EU 27 tagországának, a szavazást péntekre tűzték ki.
Az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő új fizetési megoldás a kereskedőknek olcsóbb lesz, mint a bankkártya. Ugyanakkor a qvik bevezetésénél nem a kártyás fizetés kiszorításáról, hanem annak kiegészítéséről van szó - mondta Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója az Economixnak adott interjúb
A licitalapú médiahirdetés dinamikus és kiszámíthatatlan jellege miatt a médiaügynökségek számára kihívást jelent a garantált árak fenntartása a tenderek során. A MAKSZ ajánlása szerint éppen ezért az ügynökségeknek és a hirdetőknek rugalmas és alkalmazkodó stratégiákat kell elfogadniuk ahhoz, hogy hatékonyan navigálhassanak ebben a környezetben. A
Az idén rendezték meg a 15. gazdászversenyt a KÁN Egyetemi Napok keretében. A vetélkedés gyakorlati és elméleti feladatsorokból állt, amivel a gazdászlétre készülők, illetve a gazdálkodás mellett ismereteiket bővítő hallgatók mérték össze tudásukat.
Az Ethereum gázdíjai és láncon belüli aktivitása jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt hónapokban. 2024 augusztusában éves mélypontra esett vissza a hálózati aktivitás, melyben közrejátszott az NFT- és DeFi-piacok alacsonyabb forgalma. A megnövekedett DEX-forgalomnak köszönhetően szeptember közepén felpattant az Ethereum-tranzakciók díja.
2024. augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 3,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; a belföldi értékesítés árai 1,2, az exportértékesítésé 4,0 százalékkal nőttek – tájékoztatott a Ksh.
"A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért" címmel jelent meg egy nyilatkozat 11 tudóstól azzal a céllal, a nyilvánosság egyenes és világos üzeneteket kapjon a tudomány képviselői részéről a klímaváltozással kapcsolatos problémákról és a lehetséges megoldásokról, a szükséges és előremutató intézkedésekről.
Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt ezt a bankok nem háríthatják át a lakossági ügyfelekre, de cserébe a többségük egyelőre az illetékmentesség 20 ezer forintos határának 50 ezerre emelkedéséből sem él
Közös nyilatkozatban sürgeti Brüsszelt ötven cég, köztük a Volvo, hogy tartsa fenn a robbanómotoros autók 2035-ös betiltására vonatkozó politikát - közölte a Bloomberg.
A KITE Zrt. munkatársai többéves kísérleti eredményekkel igazolták, hogy változó környezetben is lehet sikeres a növénytermesztés. A fejlődés nem állhat meg, és a John Deere kombájnok is megújultak.
"A hosszú távú öngondoskodás ideológiája Magyarországon még 30 év után sem rögzült, a háztartások nem akarnak a nyugdíjig megtakarítani. Ez nem is fog megváltozni."
A gyógyszerfejlesztés folyamatáról, a klinikai vizsgálatok jelentőségéről, a magyarországi gyógyszerbefogadás gyakorlatáról beszéltek az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) hétfői eseményén. Az innovatív gyógyszeripar képviselői hangsúlyozták: többet kellene és illene költeni idehaza az egészségügyre, ennek köszönhetően a gyógyszerek is
Németország gazdasági helyzetét és pénzügyeit jól jellemző helyzet alakult ki a berlini kormányzatot alkotó pártok között azt követően, hogy az Intel chipgyártó cég az eredeti bejelentés szerint két évvel elhalasztotta a Magdeburgba tervezett gyára felépítését.
A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ legfrissebb adatai szerint 2024 augusztusában tovább nőtt a turisztikai szektor teljesítménye Magyarországon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Megkezdődött az állatvédelmi témahét, amelyet az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság szervezett. A programsorozathoz több mint 307 ezer gyermek és 2400 oktatási, valamint gyermekvédelmi intézmény csatlakozott. Egy prevenciós kampányt is indít a kormány az állatvédelmi program részeként.
A hazai médiapiacon szokatlannak számító együttműködés keretében a PORT készíti Az Árulók hivatalos kísérő műsorát. Péntekenként és vasárnaponként a programportál stúdiójába érkeznek a hét kiesett játékosai. Szeptember 27-én este indult Az Árulók - Titkok a kastélyból című kibeszélőshow a PORT-on, amely Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műso
Előző írásunkban áttekintettük, hogyan fejlődtek azok a keretrendszerek, amelyek meghatározzák a vállalatok és pénzintézetek számára az önkéntes fenntarthatóságijelentés-tétel kereteit. Most a főbb fenntarthatósági jelentési keretrendszerek bemutatását követően a nemzetközileg elterjedt jelentési szabványok és mérőszámok rendszereit vesszük végig r
A napi aktív címek száma használat, elfogadottság, biztonság és likviditás szempontjából is rendkívül fontos. Minél több az aktív cím egy hálózaton, annál nagyobb annak a használata. Ez általában a felhasználók érdeklődése mellett a mindennapi tranzakciókra és az adott eszköz kereskedelmére is kiterjednek. Az IntoTheBlock analitikai platform szerin
A Papp László Budapest Sportarénában aratott elképesztő sikere után újra színpadra lép a Palladio Orchestra, de ezúttal megújult formában. Az egyedülálló, "100 gitár egy színpadon" produkció virtuózainak különleges koncertjét 2025. január 31-én láthatják a nézők az Erkel Színházban. A műsor nemcsak a zenei világ leg