Az eladók domináltak a hét első kereskedési napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,8 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb, mint az előző kereskedési napon. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce viszont drágult.
Az Intel eladásai a várakozások alatt alakulnak, a vállalat 15 ezer fős létszámleépítést hajt végre, az amerikai cég a mostani környezetben nem tudja megkezdeni a németországi gigagyárának a felépítését, írja a Reuters.
Vegyes mozgások voltak az elmúlt órákban a világ tőzsdéin, az amerikai Dow Jones index történelmi csúcsra emelkedett tegnap, és az S&P 500 is közel áll a mindenkori rekordszinthez. Ma reggel az ázsiai tőzsdék többsége emelkedik, a japán részvénypiac viszont esik, ott a jen erősödése tartja nyomás alatt az árfolyamokat. Az európai tőzsdéken emelkedé
A közlemény szerint az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjére - szeptember 9. és 14. között - 65 000 fiatal közül kiválasztott 150 középiskolás diák érkezett.
A Kulcs-Soft rendkívüli közgyűlése elfogadta az igazgatóság előterjesztését a zártkörű részvénytársasággá alakulásról. A rendkívüli közgyűlés határozata értelmében néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytatja működését a Kulcs-Soft. A tőzsdei kereskedéstől való elfordulás előzménye, hogy a tulajdonosok és a menedzsment megállapított
Az Iveco Miskolcon mutatta be először teljesen megújult haszongépjármű-palettáját, amely járművek a személyautók kényelmével és tudásával veszik fel a versenyt. Az esemény azonban nem csak a járművek újdonságaira hívta fel
A Binance legújabb tokenlistázása felkeltette a kereskedők figyelmét, mivel a Polygon MATIC tokenje fontos átalakuláson megy keresztül. A piac egyre izgatottabb a POL token bevezetése miatt, és a befektetők feszült figyelemmel várják, hogy ez hogyan fogja befolyásolni az árakat. A POL Token bevezetése a Binance-en Szeptember 13-án a Binance sikeres
A Goldman Sachs szerint az arany árfolyama rövid távon mérsékelten eshet, ha az amerikai jegybank a héten csak 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönt, de a nemesfém árfolyama ezt követően rekordszintre emelkedhet, írja a Bloomberg.
Évek óta csökken a kereslet a Tupperware termékei iránt, a céget hosszú ideje próbálják megmenteni. A Bloomberg úgy tudja, hogy már a héten csődeljárást kezdeményezhet a cég.
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Bejelentették a szervezők, hogy mely neves európai galériák vesznek részt az idei Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásáron (Bct). A kortárs seregszemle nemzetközi standján 12 galéria 21 művészének 42 alkotása lesz látható és megvásárolható mintegy 1 millió euró értékben. Az idei Bct-t szeptember 26-29. között tartják a Bálnában. A hazai kort
Több mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből nyáron a K&H SZÉP kártya birtokosok, a top 3 nyári helyszín pedig Siófok, Balatonfüred és Sárvár. Az éves K&H SZÉP kártya forgalom ezzel meghaladja a 20,6 milliárd forintot, aminek egyre nagyobb részét már digitális fizetéssel használják fel. Több mint 9 milliárd forintot nyaraltak el a K&H SZ
Nayib Bukele, Salvador elnöke bejelentette, hogy 2025-re hiánymentes költségvetést terjeszt a salvadori törvényhozás elé. Szeptember 15-én, Salvador függetlenségének 203. évfordulója alkalmából tartott beszédet. Ekkor jelentette be, hogy szeptember 30-án nyújtja be a törvényhozás elé az új költségvetést. Kiemelte, hogy évtizedek óta az első olyan k
Tegnap alig volt elmozdulás a forintban, az euróval szemben ma reggel is ott tart, ahol tegnap, 394 forint 40 fillérbe kerül az euró. Ma érkezik az amerikai kiskereskedelmi adat, amire figyelni fognak a befektetők.
A nappalok egyre rövidülnek, egyre korábban jön el az este, és reggelente a levegő is hűvösebb. A kert és a magaságyások azonban még nem „alszanak”, lehet mit ültetni, és így a következő időszakban is lesz mit betakarítani.
Az elmúlt évek átalakították a munkaerőpiacot és ezzel lépéskényszerbe került a HR szakma is. Megjelentek új eszközök, új mutatószámok bevezetése vált szükségessé és az időfaktor hangsúlyosabb, mint valaha.
60 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot hirdetett meg a Microsoft, valamint 10%-kal megemelte a negyedéves osztalékát - közölte a Bloomberg.
India hamarosan elvégzi a régóta halogatott népszámlálást, amely eredetileg 2021-ben lett volna esedékes – írta a Reuters. Amit Shah belügyminiszter kedden jelentette be, hogy az ország készen áll a felmérés megkezdésére. India pár éve a világ legnépesebb országgá vált.
Ahhoz, hogy szűken menedzselni lehessen a mindennapokat a nyugdíjba vonulás után, havonta átlagosan közel 240 ezer forintra lenne szükség a K&H friss, középkorúak körében végzett biztos jövő felmérés szerint. A kényelmes időskori élethez a válaszadók szerint átlagban 389 ezer forintra lenne szükségük. Az árak tavalyi emelkedése látványos változás
A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi csalók eszköztárában oda vezetett, hogy a laikusok már nem bízhatnak abban, amit látnak vagy hallanak, mert hamis lehet. Egyszerű módszerekkel felismerhetők a támadások – figyelmeztet a K&H Bank.
A nagyatádi cérnagyárban a dolgozók júliusban kaptak utoljára fizetést, az augusztus végén lejáró szerződéseket már nem hosszabbították meg és vannak, akiket mindössze két hétre vettek fel - derül ki az ATV Híradójából.
A Mérlegnek vissza kell nyernie az önbizalmát, a Bak tegyen meg mindent a kikapcsolódásért! Karrier horoszkóp: 2024.09.17. Kos Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a te felelősséged. Ösztönösen azt akarod, hogy egyszerre többféle projektben vegyél részt. Ügyelj arra, hogy ne lépd át a határvonalat a hasznos tanácsoktól az kemény ítélkezésig. Bika
Az üsző borjak nevelése kiemelten fontos a tejtermelő gazdaságok számára, mivel az egészséges és gyorsan növekvő borjak biztosítják a jövőbeni magas tejhozamot. A Noack Magyarország több speciális terméket is forgalmaz, amelyek hozzájárulnak a borjak optimális fejlődéséhez. Ezek közé tartozik az Ascomilk tejpótló, a Garant Kalber Müsli Omega borjút
Hétfő estétől lezárva a rakpartok és keddtől a Margitsziget, változott a 34-es busz útvonala, a 2, a 2B és a 23-as villamos pedig keddtől nem jár a Széchenyi tér és a Március 15. tér között – tette közzé Karácsony Gergely facebook-posztjában.