Szeptember 16-tól Németország minden határán visszaállítják a határellenőrzést, a terv szerint egyelőre fél évre. A holland és a német szállítmányozó cégek érdekképviseletei egyaránt aggodalmuknak adnak hangot.
Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 003,59 ponton zárt pénteken, 706,40 ponttal, 0,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Néhány éve mindenütt színesre festett tehénszobrok lepték el az utcákat. Ugyan a képzőművészeti projektben a festés volt a lényeg, de a művészetben sokszor megjelenik az agrárium. Mondjuk például egy hatalmas tehénszobor formájában.
Az OVF javasolja azt is, hogy a segíteni akarók keressék fel annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait, ahol segíteni szeretnének.
A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség 2024. november 8-án megrendezi a Modern Gyárak Éjszakája országos online- és élő eseményt. A programra idén már nyolcadik alkalommal kerül sor.
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket a Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat tagjai.
A U. S. News and World Report nemrégiben közzétette a kényelmes nyugdíjas éveket biztosító országok rangsorát. A felmérés közel 17 000 ember megkérdezésével készült - tudósított a Cnbc.
Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést, ezért közzétették az önállóan védekező települések listáját - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap közösségi oldalán.
A svédek évtizedeken át szociálliberális mintaországnak számítottak. A willkomenskultur azonban a múlté és kemény migrációs politika váltotta fel. Az eredmény nem maradt el: Svédország egyre inkább bevándorlómentes övezet.
Ma zárul az airbnb-zés esetleges betiltásáról szóló terézvárosi népszavazás, amely a budapesti és az országos lakáspiacra is hatással lehet. Néhány héten belül viszont kormányzati szabályozás is várható, amely szintén átalakíthatja az ingatlanpiacot. Jelenleg az eladó terézvárosi lakások átlagos négyzetméterára 1,26 millió forint, szemben az 1,03
Összetört nők, megrengett kapcsolatok, fizikai szenvedés és lelki teher. A kormány a megsokszorozott állami finanszírozás ellenére sem tudta termékennyé tenni a meddőségkezelési rendszert. Sorozatunkban azt járjuk körül, mit él át az, akinek termékenységi problémája van Magyarországon.
Bennetek van, ami kell a holnaphoz: így szól a Z generációnak[1] kibontakozási lehetőséget biztosító platform, a Jövőálló Akadémia szlogenje. Sokat kritizálják a fiatalok online életét, digitalizált mindennapjaikat, akár közösségimédia-függőnek titulálják őket, azonban a kezdeményezés életre hívója, a Samsung átfogó kutatásából[2] is kiderült, hogy
A Bledi Stratégiai Fórumon a "Párhuzamos valóságok világa" témakörre fókuszálva igyekeztek közös megoldásokat találni globális kihívásokra. Az eseményen a Vosz is képviseltette magát.
Az olasz kormány nemrégiben megduplázta a gazdag külföldi állampolgárok külföldi jövedelmére kivetett átalányadót, évi 200 000 euróra emelve azt. Ennek ellenére a brit és francia adófizetők továbbra is vonzónak találják Olaszországot - írta meg a Financial Times.
A WHC Csoport bemutatja legújabb fejlesztését, a „DEasy” névre hallgató applikációt, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt. A HR szolgáltató új rendszere egyedülálló a piacon, mivel ilyen komplex megoldás a diákszövetkezeti foglalkoztatásra eddig nem létezett. Az új applikáció számos innovatív funkcióval r
Donald Trumpot éppen két hónapja próbálták meg először lelőni. Most minden jel szerint újabb merényletet kíséreltek meg ellene. Rendkívüli cikkünk frissül!
Az 58 éves lengyel férfinek azt állították, hogy az automatikusan nyitott számlája olyan jól kamatozott, hogy 1 teljes Bitcoin gyűlt össze rajta. Ahhoz, hogy hozzáférjen 5 millió forintot kellett letétbe helyeznie. Ezután jött a csavar. Hatalmas összeget ígértek, 20 millió forintot csaltak ki Az állítólagosan a számláján lévő 1,07 Bitcoin ígérete f
A nagy pillanat mindjárt itt van! A bikapiac és az altcoin szezon már itt van a kanyarban. A piac most nyugodt, de az altcoinok a mélyponton vannak, és készen állnak az egekbe szárnyalni. Mindenki egy dologról beszél: a mémcoinokról. Ők a titkos fegyver, amivel idén kriptomilliomossá válhatsz. Olyan, mintha elásott kincset találnánk a digitális vil
A népszerű Layer 1-es blokklánc, az Aptos a növekedés jeleit mutatja, miközben a nagyobb kriptovaluták árfolyama még mindig nem indult meg jelentősebben. Az Aptos a múlt hónapban 5,4 millió aktív havi címet regisztrált, ami még néhány nagyobb blokklánccal is vetekszik. A platform a múlt hónapban 578 millió felhasználói tranzakcióval is csúcsot dönt
A ZEC, az XMR és a BTC iránti növekvő érdeklődés egyre nyilvánvalóbbá válik a befektetők körében. A ChangeNOW, egy kereskedési platform, amely lehetővé teszi a regisztráció nélküli kereskedést, a szóban forgó érmékkel kapcsolatos tranzakciók számának gyarapodásáról számolt be. Ez a tendencia azt sugallja, hogy a beruházók, akik a vagyonuk védelmét
Az Ethereum közelgő Pectra frissítése, amely a hálózat egyik legfontosabb frissítésének ígérkezik, összetettsége miatt lehet, hogy két különálló hard fork lesz majd. Ezt Tim Beiko, az Ethereum Foundation protokolltámogatási vezetője árulta el szeptember 12-én. Szeptember 13-án Christine Kim, a Galaxy Digital kutatója egy X-en közzétett posztban azt
Caroline Ellison, az Alameda Research volt vezérigazgatója enyhítést kér az FTX-csalásban játszott szerepe miatti ítéletben és szeretné elkerülni a börtönbüntetést. Ügyvédei benyújtották azt az ítélethozatali kérelmet, amelyben hangsúlyozzák, hogy a nő teljesen együttműködött a hatóságokkal, és vállalta személyes felelősséget tetteiért. A Caroline
A digitális valuták világa folyamatosan fejlődik, és a kevésbé ismert érmék gyakran meglepik a befektetőket. A Bitcoin továbbra is népszerű választás, de néhány altcoin ígéretesnek tűnik. Ez a cikk három olyan digitális eszközt vizsgál, amely 2024-ben jelentős potenciállal rendelkezhet. A CYBRO előértékesítése elérte a 2 millió dolláros mérföldköve
Az elkövetkező években számos országban várható a milliomosok számának jelentős növekedése. A UBS Global Wealth Report 2024 adatai szerint a milliomosok száma több mint 20%-kal fog nőni bizonyos országokban 2023 és 2028 között. Ezek az országok többnyire feltörekvő piacok, de néhány fejlettebb gazdaság is helyet kapott a listán. Hol növekszik a mil
Európát váratlan és szokatlan hidegfront érte, ami nemcsak jelentős hőmérséklet-csökkenést, de vastag hótakarót és áradásokat is hozott a kontinens középső és alpesi régióiba. Miért érkezett ilyen korán a hidegfront és a hó? Scott Duncan skót meteorológus “sokkoló hatásnak” nevezte a jelenlegi időjárási helyzetet, és kiemelte: “szokatlanul erős hid
Egészen hihetetlen, a republikánus elnökjelölt két hónapon belül immáron a második merényletkísérletet élte túl. Donald Trump most először szólalt meg, miután vasárnap újra rálőttek.