2024. szeptember 15. vasárnap

szept. 15
10:21
A Bitcoin ciklikusságának vége, állítja az elemző (BitcoinBázis)
A Bitcoin az elmúlt 15 év egyik legdinamikusabban fejlődő eszköze lett azáltal, hogy minden korábbi piaci rekordot felülírt. A blokklánc-technológiára épülő, decentralizált eszköz azonban sokak számára még mindig nem ismert. Azok, akik több éve foglalkoznak a vezető kriptovalutával, mindig a ciklikus mozgást emelik ki, ami mögött az úgynevezett fel
szept. 15
10:27
Veszélyben vannak a fecskék – apró segítség is életeket menthet! (Agrofórum)
A fecskék, amelyek védett madarak, már elindultak dél felé, azonban a 20 Celsius-fokos lehűlést és szakadó esőt hozó mediterrán ciklon beköszöntével óriási csapatok nem tudtak továbbvonulni.
szept. 15
10:27
Innovatív megoldások a Corteva Portfólió Farm rendezvényein (Magyar Mezőgazdaság)
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat idén ősszel két helyszínen, Debrecenben és Dombóváron mutatta be tavaszi portfóliójának új és már ismert, jól bevált kukorica és napraforgó hibridjeit.
szept. 15
10:45
Most aztán fel kell kötnie a gatyáját Orbán Viktornak - durva, ami közeledik a határainkhoz (Menedzsment Fórum)
Apokaliptikus hírek érkeznek az egész régióból, vajon Magyarország fel van készülve?
szept. 15
10:45
Fergeteges produkciók és hangok az X-Faktor 2. Válogatóján (Digital Hungary)
TikTok-sztár, Skóciában élő utcazenész és a cseh és szlovák Got Talent győztese is feltűnt az X-Faktor második válogatóján.
szept. 15
10:51
Csaknem 600 milliós fejlesztés indul a közeljövőben Vésztőn (Alternatív Energia)
Két, összesen csaknem 600 millió forintos fejlesztés indul hamarosan a Békés vármegyei Vésztőn - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
szept. 15
10:51
MTÜ: debreceni és zalakarosi siker az Európai Virágos Városok és Falvak idei versenyén (Tiszta Jövő)
Debrecen ezüst, Zalakaros pedig arany minősítést nyert a 2024-es Entente Florale Europe versenyen; a környezetszépítés egyik legrangosabb európai megmérettetésének díjátadó gáláját szeptember 7-én tartották Székesfehérváron - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.
szept. 15
10:51
Számítógépvásárlási kisokos (Mínuszos)
Sokakkal előfordul, hogy asztali számítógép vásárlása előtt nincs kihez fordulni tanácsért. A cikkünkben feltett kérdések megválaszolása némi támpontot nyújthat. 1. Mikor a legjobb időpont asztali számítógépet vásárolni? Általában érdemes a számítógép vásárlásának időpontját egy kiemelkedő értékesítési időszakra időzíteni. A legnagyobb kiárusítási
szept. 15
10:51
Agrárminisztérium: a gazdatámogatás egyszerűsítéséről tárgyaltak a KAP főigazgatók Budapesten (Öko-drive)
A Közös Agrárpolitika keretei között működő támogatási rendszer egyszerűsítése kiemelten fontos az európai mezőgazdaság jövője szempontjából - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán, a Közös Agrárpolitikáért felelős uniós főigazgatók budapesti ülésén.
szept. 15
10:51
Sofőr nélküli gyalogsági könnyűpáncélos mesterséges intelligenciával (Gyártástrend)
Az ausztrál Bae Systems kifejlesztette a következő generációs, pilóta nélküli harci járművét, amely önállóan képes kikerülni az akadályokat és megtervezni az útvonalakat. A taktikai csapatszállító könnyűpáncélos az Autonomous Tactical Light Armour System (Atlas) Collaborative Combat Variant (Ccv) nevet viseli.
szept. 15
10:57
Karácsony Gergely figyelmeztetést adott ki, azonnali intézkedéseket követel az árvíz (Portfolio)
Az elmúlt évtized legnagyobb árvize fenyegeti Budapestet, és a fővárosi hatóságok már megkezdték a felkészülést a közelgő katasztrófára. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnapi tájékoztatójában részletesen ismertette az árvízvédelmi intézkedéseket, amelyek célja a város védelme és a lakosok biztonsága.
szept. 15
10:57
Negyven év a gazdák szolgálatában (Agroinform)
A Horsch Maschinen GmbH idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. 1984-es alapítása óta a vállalat a világ egyik vezető mezőgazdasági gépgyártójává nőtte ki magát.
szept. 15
11:03
Gyors bővülés, 20%-kal több utas járt a budapesti repülőtéren (Portfolio)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye 2024 első nyolc hónapjában kiemelkedő növekedést mutat. Az utasforgalom 18,6%-kal, az áruforgalom pedig 49,7%-kal nőtt, ami rekord közeli eredményekhez vezetett – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
szept. 15
11:09
Fusson az autójához, aki itt parkol - egyre súlyosabbnak látszik a közeledő árhullám (Menedzsment Fórum)
Karácsony Gergely videóüzenetet küldött a budapestieknek, a meterológusok sem látják még az esőzések végét.
szept. 15
11:09
A zeneipar elmúlt két évtizedének legnagyobb sztárja Adele lett (Piac és Profit)
Az albumeladások – mind fizikai, mind digitálisan – továbbra is a népszerűség kulcsfontosságú mérőszámai. Az év legkelendőbb albumai 2001 és 2023 közötti lista az eladott darabok száma alapján készült. Az eladott egységek tartalmazzák az összes fizikai formátumot (vinil, kazetta, CD) és a fizetett albumletöltéseket.
szept. 15
11:15
Talpbetétekkel még többet hozhatunk ki a cipőinkből! (ProfitLine)
Mindannyian arra vágyunk, hogy divatos, stílusos lehessen a megjelenésünk. Sokszor ennek kapcsán azt gondoljuk, hogy muszáj a kényelem oltárán áldoznunk. Ha egyszerre szeretnénk a kényelmet és a divatot, akkor a talpbetét lehet számunkra az ideális megoldás.
szept. 15
11:15
Ez a márka 40 éve segíti a gazdákat (Agroinform)
A Horsch Maschinen GmbH idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. 1984-es alapítása óta a vállalat a világ egyik vezető mezőgazdasági gépgyártójává nőtte ki magát.
szept. 15
11:21
Javul a hazai digitális közigazgatás, de még van hova fejlődni (MMonline)
Mindnyájunkban ott él a kép, ahogyan bolyongunk a közigazgatás bürokráciájának útvesztőiben: sorban állás, nyomtatás, szkennelés, iktatás, majd türelmes várakozás, míg elér ügyünk az illetékeshez. Természetes, hogy befizetett adónkért szeretnénk a legjobb ügyfélélményben részesülni. A közigazgatási szolgáltatások digitalizációja mindehhez nagyban h
szept. 15
11:21
Az Ethereum fejlesztői a Pectra hard fork felosztását fontolgatják (BitcoinBázis)
Christine Kim elemző arról számolt be az X-en, hogy az Ethereum fejlesztői fontolgatják a Pectra hard fork felosztását. Az elemző szerint az ötlet egy szeptember 12-i egyeztetésen merült fel, amikor a fejlesztők több Ethereum Improvement Proposals (EIP) hozzáadását tárgyalták a Pectra forkhoz. Az Eth fejlesztői a közelgő Pectra hard fork felosztásá
szept. 15
11:21
Radikális optimizmus és kulturált strucc simogató. A hazai kultúra ápolása nélkül nem marad meg a versenypiacunk! (Digital Hungary)
Gondolatok az Internet Hungary ″Újgenerációs Content & Communication″ terem programjához. A hazai, nem csak álmainkban és reményeinkben fenntartható marketing- és médiapiac nincs meg a hazai kultúra nélkül! Történelem, filozófia, kultúra. Nélkülük a társadalom, a gazdaság és a versenypiac képtelen lesz hosszútávon ″üzemelni″.
szept. 15
11:27
Súlyos visszaélések buktak ki az EU-s forrásoknál, visszafizetéseket követelhet Brüsszel (Portfolio)
Az EU Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköze (RRF) keretében eddig 275 milliárd eurót osztottak ki a zöld átmenet támogatására, de a jelentés szerint az RRF valódi hozzájárulása a klímavédelmi célokhoz "nem egyértelmű", mivel több projekt nem felel meg a zöldkritériumoknak – állapította meg az Európai Számvevőszék.
szept. 15
11:27
Szantorinit és Mykonost is törölte nyári kínálatából egy utazási iroda (vg.hu)
Megelégelték a túlturizmust.
szept. 15
11:27
Melyik kártevő miatt jelentek meg fehér, vattaszerű képletek a szőlőn? (Agrofórum)
Mi károsíthatja a szőlőt? A szőlő levelén és friss hajtásain fehér, vattaszerű képletek jelentek meg, melyek egyre nagyobb mértékben terjednek.
szept. 15
11:33
A Bitcoin, Litecoin és Monero a legtöbbet keresett kriptók között van (BitcoinBázis)
A Bitcoin, a Litecoin és a Monero jelenleg jelentős figyelmet kap a befektetők részéről. A ChangeNOW friss adataiból kiderül, hogy e kriptovaluták tranzakciós volumene ugrásszerűen megnőtt. A ChangeNow-t, a népszerű, regisztrációt nem igénylő tőzsdei szolgáltatást a tapasztalt befektetők és a nagy tulajdonosok egyaránt kedvelik, hangsúlyozva, hogy
szept. 15
11:39
Az ukrán titkosszolgálat feje elárulta, mikor fejezné be a háborút Oroszország (vg.hu)
Az orosz hadsereg komoly probléma elé néz az ukrán hírszerzés vezetője szerint.
szept. 15
11:45
Nagy változás jön a visszaváltó-automatáknál, lépnek a boltok (Portfolio)
Sok probléma bukott ki a visszaváltó-automatáknál az első hónapokban, ezért több bolt is azonnali lépésekre készül: sok helyen kiköltöztetik a gépeket az eladótérből, mert a vásárlók és a visszaváltók között gyakran konfliktusok pattantak ki, valamint az üzletek tisztántartása is nehézkessé vált.
szept. 15
11:51
Meteorológia: ez volt a legmelegebb nyár a mérések kezdete óta Magyarországon (Alternatív Energia)
Az idei nyár volt a legmelegebb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 2,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a Facebook-oldalán.
szept. 15
11:51
Az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés áll az idei Biztonság Hete középpontjában (Tiszta Jövő)
Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-t.
szept. 15
11:51
Az EU elvetette az elektromos autókra kivetett vámok elkerülésére irányuló kínai javaslatokat (Öko-drive)
Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
szept. 15
11:57
Ennyi volt: hozzányúlnak az üvegvisszaváltás rendszeréhez? (Menedzsment Fórum)
Lépni kényszerülnek a boltok, a mostani helyzet senkinek sem jó.
szept. 15
12:09
Gázolt a vonat Martonvásárnál (vg.hu)
.
szept. 15
12:15
A magyaroknak több mint egy évnyi keresetükbe kerül használt autót venni, ami hosszabb idő, mint Európa legtöbb országában (Piac és Profit)
Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. A carVertical autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban
szept. 15
12:15
Koncertek, vásár és szakmai beszélgetések a független lemezkiadók vásárán (ProfitLine)
Koncertek, vásár és szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket a hazai független kiadók vásárán (Independent Label Fair - ILF) szeptember 21-én. A nyolcadik alkalommal megszervezett ingyenes esemény helyszíne a Magyar Zene Háza és a Pontoon.
szept. 15
12:15
Így dolgoznak a csalók: idegen telefonra digitalizált bankkártya, hamis befektetés (Bank360 blog)
Mire az egyik trükköt megtanuljuk, az internetes csalóktól máris jön a következő. Terjedőben van a bankkártyák idegen telefonra digitalizálása, az MNB pedig arra figyelmeztet, hogy a nevében nem létező befektetési porgrammal nyúlják le a pénzt a bűnözők.
szept. 15
12:21
Nem szűnik a vihar utáni káosz: van, ahol negyedmillió háztartás maradt áram nélkül (Pénzcentrum)
Csehországban továbbra is súlyos a helyzet, a legfrissebb adatok szerint több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a pusztító vihar miatt - számolt be vasárnap a CTK ügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.
szept. 15
12:21
Utazási káosz uralkodik Közép-Európában a heves áradások után (vg.hu)
Az áradások és erős szélviharok egyre nagyobb pusztítást okoznak Közép- és Kelet-Európában, a legkritikusabb helyzet Lengyelországban alakult ki.
szept. 15
12:21
Új lehetőség a vállalkozónőknek (MMonline)
2024-ben a befektetések csupán 1 százaléka érkezik női startupokhoz, ami rámutat a női vállalkozók iránti bizalmatlanságra az üzleti világban. Idén ősszel ismét elindul Tomán Szabina mentorprogramja, amely immár harmadik alkalommal nyújt támogatást női vállalkozóknak. A program célja, hogy a résztvevők felkészüljenek azokra a speciális kihívásokra,
szept. 15
12:27
Adathalászat: A DuckDuckGo és a Bing egy Etherscant-t imitáló weboldalt buktattak le (BitcoinBázis)
A DuckDuckGo és a Bing keresőmotorok az Ethereum Etherscan keresőeszköznek álcázott adathalász weboldalt fedeztek fel az elsőként megjelenő Etherscan keresési eredmények egyikeként. A Scam Sniffer az X-en hívta fel a felhasználók figyelmét a csaló Etherscan honlapra, óva intve őket a felkeresésétől. „A vagyona akár egy egyszerű hiba miatt is veszél
szept. 15
12:33
Szókimondó Elon Musk, visszavágó elnök (TőzsdeFórum)
Már a múltban is többször összeszólalkozott Elon Musk milliárdos és az ausztrál kormány. Most amiatt, mert Elon Musk szerint fasizmus, hogy a kormány arra kényszerítené a közösségi oldalakat, hogy szűrjék az álhíreket és szándékos hazugságokat. Az ausztrál kormányfő, Anthony Albenese csattanós választ adott Musk vádjára. Számolt be az Index. Anthon
szept. 15
12:51
Nem álmodott, tényleg rekordot döntött a szél és az eső is szombaton (Menedzsment Fórum)
Megerősítették a meterológusok: soha ilyen erős szelet és soha ennyi esőt nem mértek még szeptember 14-én, mint most szombaton.
szept. 15
12:51
Az élő talaj a legjobb a növények számára (Agroinform)
Nem a növényt, hanem a talajt kell táplálni.
szept. 15
12:51
Véget ért a SpaceX történelmi küldetése (vg.hu)
Elon Musk egy lépéssel közelebb került a Mars meghódításához.
szept. 15
12:51
Túl a szezonon – a felelős divattervezést erősíti a MOME Fashion Show (Tiszta Jövő)
Idén is megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a jövő divattervezőit, hogyan gondolkodnak a fenntarthatóságról, az inkluzióról, hagyományok és kortárs trendek viszonyáról. A frissen végzett alapszakos tervezők alkotásainak hívószava ezúttal az “Üzenet-rögzítő” volt. A diplomaprojektekben a divat, a textil és a jelmez eszközként szolgál a mélyebb társadalm
szept. 15
12:51
Egész Európa jövőjét meghatározhatja a hidrogéntechnológia (Öko-drive)
A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait, hangzott el a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Nyári Egyetemén Zalaegerszegen. Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója elmondta,
szept. 15
12:57
Forradalmi diákmunka applikációt vezet be a Whc (Digital Hungary)
A WHC Csoport bemutatja legújabb fejlesztését, a "DEasy" névre hallgató applikációt, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt. A HR szolgáltató új rendszere egyedülálló a piacon, mivel ilyen komplex megoldás a diákszövetkezeti foglalkoztatásra eddig nem létezett. Az új applikáció számos innovatív funkcióval
szept. 15
13:03
A bálnák ezeket a kriptovalutákat vásárolják, jöhet az 1000-szeres rally? (BitcoinBázis)
A digitális eszközök világa folyamatosan fejlődik, a dinamikusan fejlődő projektek pedig olykor meglepik a befektetőket. Mivel a Bitcoin továbbra is népszerű választás, hamarosan néhány, kisebb kapitalizációval rendelkező projekt okozhat igazán nagy meglepetést. Cikkünk olyan kriptovalutákat mutat be, amikor 2024 utolsó negyedévében akár ezerszeres
szept. 15
13:09
Nem volt olcsó, de megérte? Nagyon büszke Nagy Márton minisztériuma a legújabb szerzeményére (Menedzsment Fórum)
"Kirobbanó növekedést" mutat a forgalom Ferihegyen, rekordokat döntött az augusztus.
szept. 15
13:15
Teljes erőbedobással indult el az árvízvédelem a Duna mentén (vg.hu)
Több mint félezer vízügyes érkezik a védekezéshez az északi és nyugati országrészbe, harminc műszaki irányító pedig az önkormányzatokat segíti. Önkéntesek is sok helyen csatlakoznak a védekezéshez.
szept. 15
13:15
Az elmúlt hat évben megduplázódtak a hazai élelmiszerárak (Telex)
Kilőtt az ársapkás termékek ára a kötelező akciók eltörlése után: a liszt több mint 38 százalékkal drágult, a cukor pedig közel 14 százalékkal.
szept. 15
13:21
Nálunk a legdrágábbak a használtautók (MMonline)
Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. A carVertical autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban

Keresés