Az európai piacok kedden nagymértékben estek a banki és energiaipari részvények mérséklődése következtében. A páneurópai Stoxx600 0,5%- kal csökkent, ezen belül az autóipari szektor 3,8%-kal esett vissza. A DAX közel 1, a CAC40 több mint 0,2%, az Ftse100 pedig 0,8%-kal csökkent. A BMW részvényei 11%-ot zuhantak, miután a vállalat csökkentette 2024-
A magyar munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot. A munkaerőpiacra ható globális trendek, a digitális átmenet és az új technológiák pedig alapvetően formálják át a munka világát. Az automatizáció, a mesterséges intelligencia (AI) és a digitális megoldások egyre in
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen inkább egy héttel késéssel mutatja be az új testület várható portfolióleosztását. A politikus az utolsó pillanatban elhalasztotta találkozóját az Európai Parlament vezető képviselőivel, így a mai nap helyett a tervezett bejelentésre csak szeptember 17-én kerül sor Strasbourgban.
Az ötödik alkalommal meghirdetett Szentkirályi Tehetségprogramra, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával jött létre, idén a nyári olimpiai sportágakban tehetséges 14-18 éves utánpótlás-sportolók jelentkezhettek. A rekordszámú pályázó közül az öttagú zsűri – Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, tornász olimpiko
13.500 nevezővel, köztük több mint 3 ezer külföldi futóval zajlott Magyarország legnépszerűbb őszi félmaratonja, a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton. Szemerei Levente élete legjobb idejével nyerte a férfiak versenyét és lett magyar bajnok, a nőknél Szabó Nóra vitte el az aranyérmet. A félmaraton a hazai és külföldi futók ünnepe volt, mellettük híres
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat bemutatta tavaszi Pioneer® kukorica hibridek kínálatát az idén 37. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon.
2024 a multimodalitás éve a szöveget, képet, videót és más kimeneteket generáló modelleknél. Elmúlnak azok az idők, amikor csak szövegből csak szöveget, képet és esetleg videót lehetett előállítani. Többféle bemenettel és kimenettel elboldogulnak, a világcsúcsot most döntötte meg egy modell.
Az országban nyilvántartott több mit 2200 halgazdálkodási vízterület 10–15 százalékáról jeleztek az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető kisebb-nagyobb károkat – tájékoztatott az Agroinform.hu.
A Portfolio értesülései szerint a Volkswagen után most a győri Audi-gyárat is elérhették gazdasági nehézségek, ugyanis a vállalat igazgatósága bizalmi értekezletet hívott össze a szakszervezettel.
A magyar munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot. A munkaerőpiacra ható globális trendek, a digitális átmenet és az új technológiák pedig alapvetően formálják át a munka világát. Az automatizáció, a mesterséges intelligencia (AI) és a digitális megoldások egyre in
Méretes kudarcot szenvedtek a magyar kutatók az Európai Unió pályázatán. Az ügy azért különösen fájdalmas, mert itt hála Istennek nem a politika számított csak a tudás.
A júniusi elnöki vita Joe Biden és Donald Trump között történelmi jelentőségűvé válhat az Egyesült Államok politikai történetében. Biden katasztrofális teljesítménye végül elvette az incumbent demokrata párti jelöltségét, és most a Trump és Kamala Harris közötti összecsapásra készíti elő a színpadot. De mielőtt Biden-Trump 2024, volt Kennedy-Nixon
Az Év Projektmenedzsere Díjat minden évben a hazai projektmenedzsment szakma egyik kiemelkedő képviselőjének ítéli oda a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek közössége.
Megnyitották kedden este Temesvár déli körgyűrűjét, amely a szerb-román és a magyar-román határ felől érkező gépkocsiforgalmat is eltereli a bánsági városból – jelentette be Facebook-oldalán Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az uniós alapokból épült út gazdasági hasznot hoz majd Temesvárnak és az orszá
A Microsoft (MSFT.O) kedden csúcstalálkozót tartott, hogy megvitassák a kiberbiztonsági rendszerek fejlesztésének lépéseit, miután egy hibás szoftverfrissítés a CrowdStrike-tól (CRWD.O) globális IT-kiesést okozott júliusban. A konferencia jelentette az első jelentős lépést a Microsoft részéről az olyan problémák kezelésében, amelyek közel 8,5 milli
Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma, mely leggyakrabban a folyton változó összetevőkkel, az újabb termékek megjelenésével és a nem szakszerű felhelyezéssel magyarázható. A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést. Ezek felelnek azért, hogy az UV lám
Új termékekkel – mint például a tojás, a margarin, a szendvicskrém, a kolbász, a szalámi, a sonka, a szalonna, a keménysajtok, a készételek és a kávéital – bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának lejárati útmutatója, amely a lakosság, a kereskedelmi szektor és a karitatív szervezetek számára ad hasznos
A Magyarország–Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés után Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, az eredmény ellenére pozitívan értékelte a csapat teljesítményét. A hazai pályán játszott összecsapás végén 0-0-ás döntetlent játszottak Szoboszlaiék, akik bár gólt nem tudtak szerezni, úgy érzik, hogy továbbra is a helyes úton
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium (AM) által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett "Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti – közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. A közleményben
Az MNB visszavonta a Fejérdi Finance Faktor Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A társaság nem rendelkezik az MNB által engedélyezett kulcsfontosságú vezetőállású személyekkel, nincs bejelentett könyvvizsgálója, és az utóbbi időszakban adatszolgáltatási kötelezettségének sem tett eleget. Az MNB visszavonta a fizetésképtelenn
Szabados Richárd beszélt a nagy őszi gazdaságélénkítő csomagról, amiben szavai szerint "szóba kerülhet" a Széchenyi Kártya beruházási hitelének kamatcsökkentése is, bár végleges döntés még nincs.
A Tether (USDT) jelenleg a legnépszerűbb stabilcoin, amely rekord napi bevételeket termel. Az USDT tranzakciók nemcsak magának a Tethernek, hanem az Ethereum (ETH) és a Tron (TRX) hálózatának is jelentős díjbevételt hoznak. A Tether Inc., mint stabilcoin kibocsátó, minimális költségekkel működik, így bőven rendelkezésre állhat elegendő forrás egy e
Romániában 5,1 százalékra lassult augusztusban az éves infláció – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). Korábban júliusban felpörgött az áremelkedés, 5,42 százalékkal emelkedett éves szinten a fogyasztói árindex, a júniusi 4,94 százalék után.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban szeptember közepétől új államtitkárság jön létre, amelyet Szabados Richárd vezet majd. Az új egység célja a kis- és középvállalkozások (KKV) támogatása, különösen a beruházások ösztönzése, az exportképes cégek fejlesztése, valamint egy tőkeemelési és eszközberuházási program indítása - közölte a Portfolio.
A WING Csoporthoz tartozó Mevinvest Vagyonkezelő ajánlatot tett az Akko Invest részvényeire. A tegnap esti bejelentést követően ma emelkedik az Akko árfolyama.
Egy éjszaka megjelent jogszabálytervezet értelmében módosítanának több, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvényt. A jórészt technikai jellegű módosítások mellett a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény három lényeges ponton változna.
Sulyok Tamás köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára szeptember 15-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Szabados Richárdot, aki a nemzetgazdasági miniszter irányításával a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése mellett a technológiáért fog felelni - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Magyarországon elsőként a TV4 mutatja be az FBI - New York különleges ügynökei című sorozat hatodik évadát. Az amerikai produkció 2018 a világ egyik kedvenc sorozata, amelynek első öt évadát is a Network4 Media Group csatornáin követhette a hazai közönség. Emellett országos premierként érkezik a német bűnügyi sorozat, a Tetthely - Münster (TV4) tiz
Tóth Bertalan szocialista politikus arra lett volna kíváncsi, milyen beruházásokat kíván még elhalasztani Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető államtitkára csupa csodaszép számot sorolt fel, amivel megindokolta a mínusz 16,8 százalékos eredményt.
Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton. Az egész napos programban az állatkert új tanévre összeállított zoopedagógiai kínálatát ismerhetik meg a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok - tudatta az állatkert kedden az MTI-vel.
Folyamatosan emelkedik azoknak a magyaroknak a száma, akik a jelenlegi nyugdíjkorhatár, vagyis a 65. életév betöltése után is aktívak maradnak a munkaerőpiacon. 2024. II. negyedévében már 145 ezernél is többen voltak. A KSH foglalkoztatási adatsorában az látszik, hogy minden tizedik 65-74 éves magyar még továbbra is dolgozik, a 75 év felettieknek p
Carlo Messina, az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója hetedik alkalommal végzett az első helyen az Extel felmérésén, amelyben több mint 1800 befektető és pénzügyi elemző véleményét kérték ki, így övé a kontinens legjobb bankvezetőjének járó elismerés (Europe's best bank CEO).