Közzétették a magyar autópályákon 2025-ben érvényes e-matrica díjakat. Táblázatban mutatjuk, mennyivel drágulnak az autópálya matricák a 2024-es e-matrica díjakhoz képest.
Bár a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdők lehetőségei valamelyest szűkültek tavaly augusztushoz képest, mégis számos olyan terület emelkedik ki, ahova tárt karokkal várják a frissdiplomások tömegeit, ráadásul mérnök területen még mindig kiemelkedő bérekkel. A Profession.hu 2022 végén végzett hazai kutatása szerint a frissdiplomások jelen
Pozitív hangulat uralkodott kedden reggel a főbb európai értékpapírpiacokon a nyitás utáni első órában. Az összeurópai STOXX 600 index 0,19 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,35 százalék pluszban van az első óra végén. Az FTSE 100 index Londonban ugyan 0,38 százalékos mínuszban van, de a frankfurti DAX index 0,19 százalékos, a CAC 40
A hétvégi változások után újabb fordulat következett be. Miközben a magyarországi üzemanyagárak mérséklődése folytatódik, a globális makrogazdasági tényezők éles irányváltását figyelhettük meg a hétfői piacnyitást követően A dollár jelentős erősödést mutatott, melynek hatására az USD/HUF árfolyam 360 forintig emelkedett. Korábban már figyelmeztettü
Három éve először két százalék alá csökkent az éves infláció Németországban: a szövetségi statisztikai hivatal kedden közölt előzetes adatai szerint augusztusban 1,9 százalékos volt a fogyasztói árak átlagos emelkedése az egy évvel korábbihoz képest.
Rendkívül nehéz hónapon van túl a bitcoin, és a történelmi mintázatok szerint szeptember sem lesz könnyebb. Az augusztusi japán tőzsdeválságot követően múlt héten ismét megközelítette a bitcoin az 52 000 dollárt, ugyanakkor sikerült felpattannia az árfolyamnak. Hétfőn egészen 58 000 dollárig emelkedett az eszköz árfolyama, viszont túlzás lenne azt
Az idei szőlőtermést jelentősen befolyásolta a hőség, ezért a 2024-es borévjárat előreláthatólag nem éri el még a közepes mennyiséget sem. Az eddigi szüret különösen korai volt, és a forróság miatt komoly nehézségeket okozott, ugyanakkor a szőlő minősége jó lehet. Az e heti esőzések kedvezhetnek azoknak a fajtáknak, amelyek még a tőkéken vannak. A
2024 negyedik negyedévében a hazai munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben csak 2022 első negyedévében volt példa– derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Az amerikai részvénypiac kilátásai továbbra is biztatóak a Goldman Sachs elemzői szerint. A bank stratégái úgy vélik, hogy az S&P 500 index 20 százalékos vagy annál nagyobb esésének esélye alacsony, köszönhetően a recesszió csekély kockázatának, és a Federal Reserve várható kamatcsökkentéseinek - közölte a Bloomberg.
Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. Egy autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban megállapí
A pénzintézet minden területen jól teljesített: a K&H Bank pénzügyi alaptevékenységének adózás utáni nyeresége a kormányzati intézkedések hatásától megtisztítva 20 százalékkal növekedett, köszönhetően a betétek, befektetések és hitelek kétszámjegyű, éves szintű bővülésének A K&H Bank adózás utáni nyeresége 66,9 milliárd forintot tett ki 2024 első f
Kihagytad a kriptorobbanást? Lehet, hogy a piac egy kulcsfontosságú szegmensének ignorálása maitt. Kíváncsi vagy, hogy mely digitális érméket hagytad figyelmen kívül, amelyek potenciálisan egy vagyont hozhattak volna neked? Ez a cikk a mémérmék alábecsült világában merül el, és elmagyarázza, melyek azok az érmék, amelyek ígéretesnek tűnnek a jövőbe
Jelentősen mérséklődött, így még a szakértők által becsültnél is alacsonyabb volt az infláció augusztusban. Azt még nem lehet tudni, hogy tartós csökkenésről van-e szó, így egyelőre az is megjósolhatatlan, hogy a jegybank alapkamat-csökkentési ütemét ez miként befolyásolja.
A Smart Insurance Broker kiváló minőségű auditokat biztosít, amelyek átláthatóságot és olyan betekintést nyújtanak, amelyben egy család tagjai, tulajdonostársok és egyéb kijelölt személyek megbízhatnak. A cég elkötelezett amellett, hogy kivételes szolgáltatást és konstruktív ajánlásokat nyújtson az élet- és vagyonbiztosítási szo
A fenntarthatóság jelentősége az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált, és most már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk vagy olvasnánk róla, illetve ne foglalkoznánk a témával. A vállalatvezetők agendájában immár fix helye van, megjelent a szabályozásban, vevők, beszállítók, bankok és társadalmi szervezetek vizsgálják ilyen szemszögbő
A Bitcoin néhány „végső korrekcióra” vár, mielőtt a következő két évben bikafutamot tartana, jósolja egy merész új elemzés. Michaël van de Poppe kereskedő, elemző és vállalkozó legújabb X-en megjelent posztjában 53 000 dollárt jelölt meg a Bitcoin áresésének következő céljának. A Bitcoin 53 000 dollárnál „egyértelműen felfelé törik vissza” Kevés Bi
Az AMD vezérigazgatója, Lisa Su a Goldman Sachs technológiai konferenciáján a mesterséges intelligencia fejlesztésekről beszélt, kiemelve, hogy az AMD komoly lehetőség előtt áll.
A PastPay magyar B2B fintech szolgáltató bejelentette, hogy 12 millió eurós Series A finanszírozási kört zárt. A Platina Capital által vezetett befektetési kör több pénzügyi intézmény és magánbefektető közreműködésével zajlott.
A tőzsdéken lélegzetvisszafojtva figyelik a szerdai amerikai inflációs adatot. A hazai szám kellemes meglepetést okozott, de az elemzők az év végéig ismét a pénzromlás emelkedését várják. Valamint mindenki azt találgatja, mikor lesz ismét 400 felett az euró, amire már másfél éve nem volt példa. Csúnyán zárulhat egy korábban népszerű kriptovaluta-pr
Bár tegnap a tőzsdék visszapattantak a múlt heti esésből, a lendület úgy tűnik, hogy nem tartott sokáig. Az ázsiai tőzsdék ugyan nagyrészt emelkedtek a vártnál jobb kínai külkereskedelmi statisztikákat követően, ugyanez nem mondható el az európai tőzsdékről, amelyek csak az irányt keresik. Reggel megérkezett a magyar inflációs adat, ami jóval alacs
Stratégiai megállapodást írt alá az MBH Bank a Magyar Kórházszövetséggel (MKSZ), amelynek célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat biztosítson az MKSZ tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint, hogy fejlessze az MBH Bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát. A megállapodás a bankon belül újonnan létrejött specializált
A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató egyéves csúcsra javult júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) által közzétett adatok szerint. Spanyolország fogyasztói bizalmi indexe 89,4 pontra, tavaly július óta a legmagasabbra emelkedett júliusban az előző havi 88,4 pontról. Az almutatók közül a jövőre
Bezárt a Városmajor utca 35-37. szám alatt álló Budai Központi Kézbesítő Posta, hogy megkezdődhessen az irodaépület felújítása és fejlesztése. Ki építkezik?
Az év egyik legjobban várt médiaeseménye volt a tegnap esti Apple Show. A konferencián amellett, hogy bemutatták a legújabb iPhone-t és Apple Watch-ot, a vállalat vezérigazgatója, Tim Cook mondott beszédet. A több millió embert megmozgató közvetítés azonban remek lehetőséget teremtett a csalók számára is. Információink szerint csalók egy csoportja
Egy nyolc elemből álló átfogó kkv-támogató programot vázolt fel a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumának keddi ülésén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amely segíthet jövőre a miniszterelnök által is megcélzott 3-5%-os GDP-növekedési sáv elérésében – derült ki a tárca közleményéből.
A volt LMP-elnök szerint Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a tegnap az Indexen megjelent interjújával hamisan keltette azt a látszatot, mintha a csatorna cserélte volna le őt az ÖT című vitaműsorban. A valóság Schiffer András szerint ennek az ellenkezője. A közszereplő azt is állítja, hogy Hont Andrást és Ceglédi Zoltánt ki akarták tenni a
A mesterséges intelligencia fejlesztésekhez szükséges felhőszolgáltatások iránti erős keresletnek köszönhetően jól sikerült az Oracle 2025-ös pénzügyi évének első negyedéve.
Horvátországot idén négy százalékkal több turista látogatta meg, a vendégéjszakák száma pedig egy százalékkal növekedett, a tavalyi év azonos időszakához képest. A várható éves bevétel az előrejelzések szerint négy százalékkal magasabb lesz, mintegy 15,2 milliárd euró.
Kedd délelőtt adták át Magyarország legnagyobb termelésű naperőművét a Heves vármegyei Szihalomban: a Solar Markt Csoport új, csúcstechnológiás erőműve speciális szoftveres vezérléssel és 12 meteorológiai állomással van felszerelve, és hatékonyan használja a talajról visszaverődő fényt is.
Nemrég egy érdekes videóra bukkantunk a közösségi médiában a szóban forgó bejegyzés szerint az utóbbi időben több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a LEGO 1987 óta rendre felülmúlja a hagyományos befektetési eszközöket. A videó szerint a már megszűnt készletek megvásárlása majd legalább egy évig való tartása magasabb hozamot eredmény
A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmen
Megérkezett az Apple szeptemberre ígért nagy durranása, az iPhone 16, a Plus, a Pro és a Max. A korábbi szériához képest, nem sok minden változott a legolcsóbban is 399 990 forintba kerülő telefonokon. De azért van mit nézni.
A hardver terén csak kisebb frissítéseket kapott az új iPhone, azokat is lehetett már tudni a kiszivárgó hírek alapján, a komolyabb mesterséges intelligencia funkciók élesítésére pedig még hónapokat kell várni valószínűleg, így kérdéses, hogy a tegnap bemutatott 16-os szériával elindul-e egy komolyabb iPhone-ciklus – vélik elemzők. Ez látszik a bef
Az Eu bírósága helyben hagyta a Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára – közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden. A 2017-es ítélet előzmén
Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával.