Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.
Az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz, hogy adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a BKK nevében – közölte honlapján a közlekedési társaság.
Ha valaki járt Nyugat-Európában az elmúlt években, akkor megdöbbenhetett az Eurostat friss adatain, amely szerint hazánkban az egyik legdrágább a fagyi. Az ellentmondást a fagyi és a jégkrém közötti különbség oldhatja fel. Idén ugyanis nagyjából 500-600 forintba kerül egy gombóc fagyi Magyarországon, ami nemzetközi kitekintésben nem számít kifejeze
Finom nyári íze és sokrétű felhasználása mellett sokan azért választják a padlizsánt, mert úgy gondolják, csekély gondozást igénylő, bőségesen termő növény. Igen ám, de aztán sorra jelentkeznek a problémák, és kiderül, nem evidens, hogy ez a zöldség csak úgy, mindenféle törődés nélkül csodásan teremjen.
Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra. “Az elmúlt időszakban a piacon nyaralót keresők nagyobb része olyan személy
A Road Movie Live évről évre a Szent István Nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, amely az idén augusztus 19-én és 20-án is különleges zenei élményt kínál azoknak, akik kilátogatnak a Műegyetem rakparti koncertekre. A magyar zenei élet kiválóságai, köztük a Bagossy Brothers Company, Curtis, a Honeybeast és Zséda a hazai tájak, városok által ins
A jelentések szerint Donald Trump és Elon Musk augusztus 12-ei szűretlen vitája egymilliárdos nézettséget produkált. Nem csoda, hogy sokan kiborultak ezen. Nem a Washington Post volt az egyetlen, amely arról kérdezte a Fehér Házat, hogy tudnak-e tenni valamit a beszélgetés megakadályozására… …Thierry Breton, az EU jelenlegi belső piacért felelős bi
Az egész héten a 394-es szint körül ingadozott a forint, erősödést látunk. A fontos amerikai adatok ismét dollárerőt hozták, ez kissé megbillentette a forintot, a dollárral szemben gyengülni kezdett.
Az ATV ÖT című műsorának további eddigi egyik szereplője, Hont András is megszólalt azután, hogy Schiffer András, a műsor egy másik szereplője azt híresztelte, megszűnik az ÖT című tévéműsor.
A Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai sikeresen lezárták ma a 2024. február 16-án aláírt egyesülési szerződést, mely alapján a cégek egy közös holdingcég tulajdonában működnek tovább és 2025. január 1-től a két társaság egyesülésével. A felek célja, hogy az egyesített cég Magyarország legyorsabban növekvő piacvezető felhőszolgált
Már látszik a fordulat a lakáspiaci adásvételek számában és a lakásárak emelkedésében, a lakásépítések trendje ugyanakkor még csökkenést mutat, mivel jelenleg is érezteti hatását a 2022-es nemzetközi és hazai gazdasági lassulás – írják az Mbh Bank elemzői.
A tudástranszfer jegyében rendezik meg az idén immár 33. alkalommal a Farmer Expót, amelynek helyszíne a debreceni egyetem Böszörményi úti campusán lesz augusztus végén - jelentette be Vaszkó László vásárigazgató sajtótájékoztatón kedden Debrecenben.
Erőteljesen emelkedett a világ vezető személyi számítógép (PC)-gyártó, kínai Lenovo negyedéves nyeresége és bevétele részben a PC-k iránti kereslet növekedésének köszönhetően - közölte a cég a honlapján.
A vártnál érdemben rosszabbak lettek az amerikai ipari termelési adatok júliusban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a szolgáltatószektor még elfogadhatóan teljesít, azonban a feldolgozóipar recesszióban van. A mai adatok összességében inkább a 25 bázispontos szeptemberi kamatcsökkentés irányába mutatnak.
Nyári növényeink országszerte szárazságtól szenvednek, aminek hatását az elmúlt napokban visszatért hőség tovább fokozza. Az ünnepi hétvégén záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk, ez a csapadék azonban csak kevés helyen enyhíti az aszályt.
Egy hozzáértő Solana-kereskedő, aki korábban egy vagyont keresett a DOGE-val, most egy új AI-alapú kriptovalutával szemez. Véleménye szerint ez a jelenleg rendkívül szerény árú kriptovaluta mindössze 0,03 dolláros áráról akár 5000%-os növekedést is produkálhat. Ez lehet a következő nagy dobás a kriptovaluta-piacon? Fedezd fel, mely kriptovalutákat
Kedvező a hangulat ma a világ tőzsdén, az amerikai tőzsdék szerdai pluszos zárása után az ázsiai részvénypiacokon többnyire emelkedtek ma reggel az indexek, és az európai tőzsdék is kis emelkedéssel nyitottak, bár a déli órákra némileg elbizonytalanodtak. Makroadatok tekintetében igazi nagyüzem van ma, főleg az Egyesült Államokból érkeztek fontos,
Mától csak a saját névre regisztrált Clubcarddal érvényesíthetőek a Tesco hűségprogramjának kedvezményei. Az áruházlánc kéri vevőt, hogy online rendelésnél győződjenek meg arról, hogy ugyanazzal az email címmel regisztrálták a Clubcardot és a Tesco Otthonról fiókot.
Ahogyan a piac fejlődik, egyre nagyobb figyelmet kap az Apple és a kriptovaluták közötti kapcsolat. Bár az Apple maga nem bocsátott ki soha kriptovalutát, és nem is rendelkezik ilyen tervekkel, az Apple és az iPhone szolgáltatásai jelentős szerepet játszanak a kriptovaluták használatában, különösen a digitális tárcák és a kriptovaluta-alkalmazások
Budapesten, a Váci úton nyit újabb áruházat a JYSK augusztus végén. Az új boltnyitások apropójából a kiskereskedelmi üzletlánc minden alkalommal jótékonysági akciót szervez a helyi közösség támogatására. A vásárlók és a lakosság bevonásával választják ki azt a civil szervezet, amely egy 500.000 Ft értékű JYSK utalványt kap ajándékba. A 2023/2024-es
A Windows 11-nek köszönhetően számos olyan alkalmazás került egyetlen kattintással elérhetővé, amelyek nagyban megkönnyítik a mindennapi használatot, a munkát vagy a feladatok menedzselését.
Már meg is kezdték a toborzást a TV2 legújabb, a Magyar Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben készülő katonai reality-jébe. Arra a lapuknak megküldött közlemény nem tér ki, hogy a kormányközeli csatornán induló új műsor mennyi közpénzt emészt majd fel.
A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sport-reality-t indít a TV2, A Kiképzés címmel. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából saját fejlesztésű, kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők vesznek részt, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével a katonai jellegű
Az ingatlanpiac fokozatos élénkülése figyelhető meg a nyári hónapokban, amit a pénzpiaci és makrogazdasági tényezők is jelentős mértékben befolyásolnak. A money.hu friss elemzése szerint a lakásvásárlást fontolgatóknak érdemes most alaposan mérlegelniük lehetőségeiket, hiszen a kereslet növekedése hosszabb távon az árak emelkedéséhez vezethet.
A lovakat megelőző védőoltással, az állattartó helyeken a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartása mellett végzett rovarirtással és szúnyoghálók alkalmazásával védhetik meg a gazdálkodók a Magyarországon minden évben augusztustól októberig megjelenő nyugat-nílusi láz fertőzéstől - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizt
A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek - közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank.
Forgalomra veszélyes fákat vágnak ki a jövő héttől a Dobogókői úton, emiatt egy-másfél hónapon át forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
Radikálisan növekvő tendencia tapasztalható a korábbi évekhez képest a pótfelvételi eljárásra jelentkezők számában, ugyanis 86 százalékkal nőtt a MATE-ra pótfelvételizők száma a 2022-ben tapasztalt adatokhoz képest.
Hol kémiai, hol pedig biológiai irtószerekkel rontanánk nyaranta a szúnyogokra, mert ilyenkor csak egy dolog számít: minél kevesebb szúnyoggal és csípéssel megúszni ezeket a hónapokat.
Hiába a zuhanó olajárak, az erősödő forint és a változatlan adóterhek, gyakorlatilag stagnált az elmúlt másfél hónapban a benzin ára. Mégis mi történik itt? A benzinkutasok nyerészkednek ilyen látványosan? Már rég 600 forint alatt kéne lennie egy liter üzemanyagnak? Megint elhúztunk a régiós mezőnytől, jöhet ismét a csattanós kormányzati kommunikác
Meleg és száraz időben a kertben elhasznált víz a teljes vízfelhasználás 50 százalékát is elérheti. Kevesebb víz felhasználásával is lehet szép a kert.
A Bahlsen, Németország egyik legismertebb kekszgyártó vállalata, nemrégiben bocsánatot kért, miután egy új tanulmány feltárta, hogy a cég a náci időszakban a korábban feltételezettnél jóval több kényszermunkást alkalmazott - tudósított a The Guardian.
Az élelmiszerek kiválasztása és megvásárlása során a fogyasztók számára az ár után egyre fontosabb a fenntarthatóság - derül ki a Nádudvari Élelmiszer Kft. hazai joghurt fogyasztási szokások, valamint annak fenntarthatósági vonatkozásaival kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából.
A Federal Reserve két tisztviselője csütörtökön jelezte, hogy nyitottak a kamatcsökkentés lehetőségére az amerikai jegybank jövő havi kamatdöntő ülésén, ám csak mérsékelt lépés jöhet. Ez jelentős változás korábbi álláspontjukhoz képest, amikor még szkeptikusak voltak a hitelfelvételi költségek túl korai csökkentésével kapcsolatban, ugyanakkor azt i
Csütörtökön átlépte a 29,5 Celsius-fokos küszöbértéket a Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszánál, ezért ma délután 3 órától 80 megawattal le kellett terhelni a Paksi Atomerőmű 4. blokkját – jelentette be az erőmű. A belső szabályzat alapján ha tovább melegszik a Duna a hőhullám miatt, akkor "0,1 Celsius fokonként 80 MW-tal kell cs
A magyarországi mobilszolgáltatók közül elsőként a Yettel kínálatában érhetők el a Google Pixel okostelefonok és kiegészítők. Augusztus 14-től a Yettel kínálatában a teljes Google Pixel 9 széria elérhető, beleértve a Pixel 9, Pixel 9 Pro és Pixel 9 Pro XL modelleket, valamint Pixel 8a készüléket. Az okostelefonok elsősorban kiemelkedő kamerarendsze