2024. augusztus 14. szerda

aug. 14
17:21
Milliós fizetések várják a szoftvertesztelőket (Piac és Profit)
2-3 év tapasztalattal 850 ezer forintot, 4-7 év után 1,1 milliót fizet az egyik legkeresettebb informatikai szakma – a cégek vadásszák az új szakembereket.
aug. 14
17:27
Több határátkelőt felújítanak a magyar-ukrán határ ukrán oldalán (Menedzsment Fórum)
Nemzetközi partnerek segítségével.
aug. 14
17:27
Az éjszaka elvétve lehet zápor, zivatar (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 18 és 23 fok között várható.
aug. 14
17:27
Kék bolygó – Jelentősen felgyorsult a klímaváltozás a magyar erdőkben is (Tiszta Jövő)
A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a
aug. 14
17:27
Az Okredo 1,2 millió eurós finanszírozást szerzett (Fintech)
Az Okredo, egy litván nyílt adatokkal foglalkozó startup, 1,2 millió eurós magvető finanszírozást szerzett európai alapoktól. A bevont forrást AI/ML vezérelt pontozási rendszerének fejlesztésére és az európai terjeszkedésre fordítják majd. A forrásbevonást a Lithuanian Business Angels Fund és a cseh Presto Ventures vezette, részt vett még a tranzak
aug. 14
17:29
Kigyulladt egy istálló – nagy erőkkel oltják a lángokat (Agroinform)
Az épület környezetében a száraz fű is meggyulladt.
aug. 14
17:33
Kánikula: kiadták a figyelmeztetéseket, kiderült, hol jöhetnek zivatarok (Portfolio)
Estefelé délen, délkeleten már növekedhet a csapadékhajlam - írta a HungaroMet, amely frissítette heti időjárás-előrejelzéseit és veszélyjelző térképeit.
aug. 14
17:33
Fontos változás jön a Hatoslottó és a Skandináv lottó sorsolásán: erről minden játékosnak tudnia kell (Pénzcentrum)
Bővül a Szerencsejáték Zrt. két sorsolási műsorának műsorvezetői csapata: Király-Virág Anita, Papp Lili, Zsiros Anna és Pártos Viktor mellé érkezik Maloveczky Miklós, aki augusztus 14-től vezeti a Hatoslottó és Skandináv lottó sorsolását a Dunán.
aug. 14
17:33
Mérgező anyagokat találtak a szöuli hatóságok a Temu és a Shein termékeiben (Telex)
A Shein cipőiben kimutatott ftalát a spermiumok számának csökkenését, illetve meddőséget, valamint koraszülést okozhat.
aug. 14
17:39
Mínuszban zárt a Mol és a Telekom (Portfolio)
Bizonytalan a hangulat a külföldi tőzsdéken, a BUX kis eséssel fejezte be a napot.
aug. 14
17:41
Öt év után egymillió feletti fizetés: ebben a szakmában ez is lehetséges (Portfolio)
A szoftvertesztelői munkakörben a medior, tehát jellemzően 2-3 év tapasztalattal rendelkező szoftvertesztelők átlagosan bruttó 848 ezer forintot keresnek, míg a 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező senior tesztelők már átlagosan bruttó 1,14 millió forintot visznek haza havonta - derül ki a PROGmasters IT képzési központ kutatásából.
aug. 14
17:45
Szabadultak a papíroktól a budapesti tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 71 644,35 ponton zárt szerdán.
aug. 14
17:51
Hanyatlik a dollár, de elmaradt a trendtörés a forintnál (Portfolio)
Január 2. óta a leggyengébb szintre bukott a dollár az euróval szemben szerdán délután a vártnak megfelelő amerikai inflációs adat után, és ez, illetve a forint ereje együtt oda vezetett késő délutánra, hogy 356 közelébe jutott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben. Ez egyúttal azt jelentette, hogy elkezdte tesztelni az árfolyam a hároméves e
aug. 14
17:51
Garantáltan a Szent István Nap közönségének kedvence lesz az idei Sós sétáló sütemény (Növekedés)
A vajas lágyság, a házi túró, a sonka és a lilahagyma tökéletes harmóniája teszi igazán különlegessé az idei díjnyertes Sós sétáló süteményt, a Pásztor reggelit, amelyet az ásotthalmi Kézműves Varga Pékségnek köszönhetünk. Tanács András, a győztes termék megálmodója, a pékség tulajdonosával, Varga Ferenccel közösen mutatta be alkotásukat Szente Vaj
aug. 14
17:51
Made in USA felirattal bányászik Bitcoin blokkokat a Marathon (BitcoinBázis)
Mostanában elég sokat lehet írni a legnagyobb Bitcoin bányászok közé tartozó Marathon Digital Holdings cégéről, amely több fronton is masszív bővülésbe kezdett. Nemrég pedig a cég azt jelentette be az X-en, hogy mostantól minden Amerikában bányászott Bitcoin blokkra ezentúl rákerül virtuálisan a “Made in USA” címke. Fred Thiel, a cég vezérigazgatój
aug. 14
17:51
Megérkeztek Magyarországra a Google Pixel 9 okostelefonok (Digital Hungary)
A magyarországi mobilszolgáltatók közül elsőként a Yettel kínálatában érhetők el a Google Pixel okostelefonok és kiegészítők. A partnerség eredményeképp a magyar felhasználók már hivatalos forrásból, mobilszolgáltató kínálatában is hozzáférhetnek a Google csúcskategóriás eszközeihez.
aug. 14
17:57
Mi történik a tőzsdén? Ma mindenki szabadulni akart a részvényeitől (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 71 644,35 ponton zárt szerdán.
aug. 14
17:57
Meghökkentő kutatást adtak ki a Covid-vakcinák mellékhatásairól (Portfolio)
A kutatások szerint a koronavírus elleni oltások és a Guillain–Barré szindróma (GBS) kialakulása között kimutatható összefüggés van. Bár a GBS előfordulása valóban megnő, így is csak néhány tíz esetről lehet beszélni egymillió adagonként, ezért a kutatók is hangsúlyozzák, hogy az oltásokat nem szabad kerülni emiatt. Azonban azt hangsúlyozzák, hogy
aug. 14
17:57
Ettél már epret? Meglepődnél, ha kiderülne, hogy mégsem? (Agroinform)
Az eper és a szamóca nem ugyanaz, és amit epernek hisznek sokan, annak köze sincs az eperhez. Ismerd meg az igazi epret! Megéri!
aug. 14
17:57
Az NGM megalapozatlan sajtóhírnek nevezte, hogy a Népszava szerint új kereskedelmi szuperhivatalt kaphat Nagy Márton (444.hu)
A Nemzeti Kereskedelmi Hivatal létrehozásáról szóló hírt ezért nem kívánják kommentálni.
aug. 14
17:57
Ártalmatlan, de kíváncsi rovarok: a bodobács élete és szokásai (Magro)
A bodobács, más néven Pyrrhocoris apterus, egy érdekes és sokak számára ismerős rovar, amelyet gyakran láthatunk a kertekben és parkokban. Bár ártalmatlan az emberekre nézve, mégis sok kérdést felvet a jelenléte és viselkedése. Ebben a cikkben a leggyakoribb kérdésekre válaszolunk, amelyeket az emberek a bodobáccsal kapcsolatban feltesznek.
aug. 14
18:03
Ritkán látott nyereség a Norvég Alapnál, de még elveszhet egy része (Növekedés)
Az első félévben óriási nyereséget, 138 milliárd dollárt könyvelt el a norvég szuverén jóléti alap, amely javarészt a nagy amerikaii technológiai részvények árfolyamrobbanásából adódik. Azt azonban nem tudjuk, realizáltak-e a nyereségből, így ha az elmúlt hetekben látotthoz hasonló esés jön a papírokban, a meglévők értéke jócskán vissza is eshet.
aug. 14
18:09
Nőtt a GDP az euróövezetben (Adózóna)
Az idei második negyedévben szezonális kiigazítással 0,3 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az első negyedévvel összevetve az euróövezetbe és az Európai Unióban egyaránt – közölte nem végleges adatkén az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
aug. 14
18:09
Mesterséges intelligencia a coachingban? Működhet egyáltalán? (HR Portál)
“A mesterséges intelligencia (AI) által támogatott coaching megoldásokról fogok beszélgetni az október 2-i Tréning Kerekasztal Konferencián Nagy-Földi Zitával, egy multinacionális telekommunikációs cég korábbi szervezetfejlesztési vezetőjével, aki most business coach. Első körben abból az interjúból idézek, amelyet Zita velem készített nagyszerű é
aug. 14
18:09
Bankkártyát ad ki a MetaMask – költsd a kriptót bátran (KriptoMagazin)
A MetaMask, a népszerű Ethereum önmegőrző pénztárca, forradalmasítja a kriptotérséget az innovatív blokklánc alapú bankkártya bevezetésével. A Mastercarddal és a Baanx-szal együttműködve a MetaMask célja, hogy leegyszerűsítse a felhasználók kriptóköltését. Mi az a MetaMask kártya? A blokklánc alapú betéti kártya lehetővé teszi a felhasználók számár
aug. 14
18:15
Népszerűségnek örvend az otthonfelújítási program (ProfitLine)
Népszerű az otthonfelújítási program, a kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
aug. 14
18:15
Pusztítő hőség Magyarországon: példátlan értéket mutattak a hőmérők (Portfolio)
Kedd után szerdán is megdőlt a melegrekord Magyarországon - közölte a HungaroMet.
aug. 14
18:21
Az idén rekord adásvétellel zárt júliusban az ingatlanpiac (Alternatív Energia)
A Duna House által júliusra becsült 11 538 tranzakcióval az év eddigi legerősebb hónapját zárta az ingatlanpiac - közölte az ingatlanforgalmazó hétfőn az MTI-vel.
aug. 14
18:21
50 fölött így óvhatod a mentális egészségedet (Agroinform)
Bizonyos szokásokat sosem késő beépíteni az életünkbe.
aug. 14
18:21
A világ egyik legnagyobb sertéscége is átáll a vakcinás ivartalanításra (Magyar Mezőgazdaság)
Európa és a világ egyik legnagyobb kapacitású sertéshús-előállító vállalata, a dániai székhelyű Danish Crown növeli kasztrációs vakcina alkalmazását a hímivarú sertéseken a kanszag elkerülése érdekében.
aug. 14
18:27
Már késő, reggel kellett volna eurót váltani (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
aug. 14
18:27
Pécs: a hosszú élettartamú vállalkozások városa (Üzletem)
"A vállalkozások hosszú életkora jellemezheti a vállalkozások stabilitását is, de annak a visszajelzése is lehet, hogy a gazdasági környezetben nehezen jelennek meg az új területek és lehetőségek."
aug. 14
18:27
60 ezres darabszámra nőtt a hazai tisztán elektromos járműpark (Öko-drive)
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes
aug. 14
18:33
Szívrohamot kockáztat, ha eurót akar venni (Privátbankár)
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
aug. 14
18:39
Csak négy EU-s országban esett vissza a gazdaság a második negyedévben, Magyarország az egyik (Telex)
Az első negyedévhez képest -0,2 százalékos volt a visszaesés az április és június közti időszakban.
aug. 14
18:51
Melyik élelmiszerek pörgetik fel az anyagcserét? (Agroinform)
Az alábbi ételek nagyon pozitívan hatnak az anyagcserére, ráadásul némelyik még puffadás esetén is hatékony lehet.
aug. 14
18:51
Továbbra is élmezőnyben a magyar gazdasági növekedés (Demokrata)
A magyar GDP-növekedés az Eurostat adatai szerint az élmezőnybe tartozik.
aug. 14
18:51
Hol helyezkedik el Magyarország az európai átlagfizetések rangsorában? (BitcoinBázis)
Az európai átlagfizetések jelentős eltéréseket mutatnak országonként, ami jól tükrözi a gazdasági egyenlőtlenségeket és az életszínvonal különbségeit a kontinensen. Az IMF 2024 áprilisában közzétett jelentése alapján most megvizsgáljuk, hol áll Magyarország az európai fizetési rangsorban, és milyen tényezők befolyásolják az átlagfizetéseket. Az eur
aug. 14
18:57
Rekord alacsonyak a gázkészletek Európában: mit jelent ez a télre nézve? (Portfolio)
Az európai gázpiac helyzete jelentősen változott az elmúlt hónapokban. A 2023/24-es télről örökölt rekordméretű gázfelesleg nagyrészt eltűnt, miután 2024 nyarán a szokásosnál jóval kisebb mértékben halmozódtak fel a készletek.
aug. 14
18:57
Online kiskereskedelem: titánok harca? (Növekedés)
Mekkora kihívást jelentenek a Temu és társai a hazai online kiskereskedelem számára? És mekkora nyomás nehezedik a logisztikai szektorra és a csomagok kiszállítását végző hazai vállalkozásokra? Többek között erről szól majd a 62. Közgazdász-vándorgyűlés kereskedelmi és logisztikai szekciója.
aug. 14
19:09
A fővárosi agglomerációban 70 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát az előző év azonos időszakához képest (Adózóna)
Az otthonteremtési támogatások hatásaként idén az első félévben az előző év azonos időszakához képest 70 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a fővárosi agglomerációban, ahol az átlagos ingatlanra fordított összeg a tavalyihoz képest 21 százalékkal nőtt, meghaladta a 72 millió forintot – közölte saját adatai alapján a Duna House szerdán az
aug. 14
19:09
Suli előtt még egy mozi - családi filmfesztivál a Cinema City mozikban (Digital Hungary)
Szünidei családi filmfesztivállal zárja az idei nyarat a Cinema City. A mozihálózat augusztus 17. és 20. között filmkínálattal és Mini menüvel várja a kicsiket és a nagyokat országszerte. A nyár utolsó hosszú hétvégéjén a kiválasztott animációs és élőszereplős filmekre a nézők életkortól függetlenül egységes kedvezménnyel, 2000 forintos áron váltha
aug. 14
19:15
Itt a bizonyíték, hogy Nagy Márton másik univerzumban él (Menedzsment Fórum)
Hiába a gyászos ipari és a romló inflációs adatok.
aug. 14
19:15
Eladói hullám volt a magyar tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 71 644,35 ponton zárt szerdán.
aug. 14
19:21
Működni látszik a sokkterápia az örökös válságországban (Portfolio)
Az egészséges fiskális politika és a szabad piacok érdekében hozott reformok működni látszanak Argentínában. Az infláció már csak 11 százalékos volt a dél-amerikai válságországban.
aug. 14
19:27
A kílmaváltozás súlyos következményére figyelmeztetnek a tudósok: "szenvedni fogunk" (Portfolio)
Tavaly világszerte mintegy 3,9 millió négyzetkilométernyi terület égett le. A klímaváltozás miatt többszörösére nő a tűzvészek valószínűsége - állapította meg egy globális jelentés az Euronews beszámolója szerint.
aug. 14
19:27
A búza vízbe "fulladt": elmosta az eső a francia reményeket (Magyar Mezőgazdaság)
A francia búza veszélybe került, a gabonatermesztők az esős időjárás, az emelkedő költségek és a nyomott árak miatt hármas csapással néznek szembe. A búzatermés az elmúlt évtizedek legrosszabbja lehet.
aug. 14
19:27
Hova költöznének leginkább a magyarok? (Üzletem)
"A fővárost és Pest vármegyét nem számítva Hajdú-Bihar, Borsod, Csongrád és Szabolcs vármegyékben kerestek a legtöbben eladó házat, lakást és telket."
aug. 14
19:45
Nagyot durrantott a Tencent (Portfolio)
Tencent a második negyedévben túlszárnyalta a bevételi és profitvárakozásokat, köszönhetően a játékdivízió növekedésének.
aug. 14
19:51
BKK: új módszerrel támadnak a csalók (Portfolio)
Az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz, hogy adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a BKK nevében.

Keresés