2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
9:33
Nézd meg a térképeket Magyarország két új óriási közlekedés-fejlesztéséről! (Portfolio)
"Óriás fejlesztések, amely forrásairól döntött a kormány" – posztolta pénteken reggel a Facebook-on Lázár János építési és közlekedési miniszter azt, hogy amint a Portfolio tegnap éjjel megírta a Magyar Közlönyből: közel 600 milliárd forintért építi meg a kormány a mohácsi Duna-hidat és a kapcsolódó utat, illetve az M49-es újabb szakaszát. A friss
aug. 30
9:33
A bankolásban napokon belül fontos változások jönnek - ez mindenkit érint (Növekedés)
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás Magyarországon szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Az interneten keresztül ellenőrizhető lesz, hogy tényleg banki ügyintéző hívott-e fel bennünket vagy egy csaló. Elvárás lesz az is, hogy
aug. 30
9:39
Turisztikai rekordév lehet ebből - számok érkeztek (Infostart)
A kánikula megtette a hatását, ahol víz van, ott vendég is. A Magyar Turisztikai Ügynökség rengeteg adatot közölt, összefoglaljuk!
aug. 30
9:39
Továbbra is Németország a legfontosabb kereskedelmi partnerünk (Piac és Profit)
A második negyedévben a szolgáltatások euróban számított exportja 5,5, importja 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,9 milliárd euró volt, 188 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 30
9:39
Az európai fizetési meghagyás segíthet a légitársaságokkal szembeni követelések érvényesítésében (Adózóna)
Járattörlés vagy többórás, esetleg többnapos késés, problémás utasfelvétel, elveszett poggyász – néhány példa az idén nyári globális repülési káoszból. Az ilyen kellemetlenségekért akár többszázezer forintos kártérítés is járhat. Ugyan az Európai Unióban jogszabályok védik az utasok biztonságát és jogait, ha nem megfelelő a szolgáltatás színvonala,
aug. 30
9:39
Vihar előtti csend a tőzsdéken (Portfolio)
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az Nvidia gyorsjelentés utáni esése rányomta a bélyegét a piaci hangulatra. Ezt követően Ázsiában már pozitívak voltak a mozgások, és Európában is kis emelkedés látszik. Az eurózóna délelőtt megjelent augusztusi inflációs adatát követően a Fed által preferált inflációs mutató, a PCE (személyes fogy
aug. 30
9:39
Rengeteg hallgató kényszerül állandó munkát vállalni, nagyon drága a megélhetés számukra (Pénzcentrum)
Az eduline szerint egyetemisták több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, hogy olyan megélhetési költségeket fedezzen, mint például a lakhatás, könyvek, étkezés és szórakozás.
aug. 30
9:39
Dömsödi Gábor az ATV egyik műsorvezetője lesz (Media1)
Az ATV Fórum című műsorának egyik műsorvezetőjeként Dömsödi hallgatja majd meg a csatorna nézőinek véleményét a következő hetekben. A Media1 információi szerint Somos András is hamarosan visszatér a képernyőre.
aug. 30
9:41
Az irányt keresi a magyar tőzsde (Portfolio)
Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is mérsékelt elmozdulások látszanak ma reggel, a befektetők a nap során érkező európai és amerikai inflációs számokat várják.
aug. 30
9:43
Keményen megsarcolná a turistákat Olaszország, nagy a felháborodás (Portfolio)
Olaszország az idegenforgalmi adók erőteljes emelését javasolja, hogy segítsen a pénzszűkében lévő városoknak bevételeik növelésében és a látogatók "felelősségteljesebbé" tételében most, hogy egyre nő a közvélemény ellenállása a túlzott turizmussal szemben – írja a Financial Times.
aug. 30
9:45
Felmérés: egyre több a csendes felmondás a magyar cégeknél a negatív belső kommunikáció miatt (HR Portál)
Csökkenti a munkavállalói lojalitást és növeli a „csendes felmondási szándékot” a magyar vállalkozásokban a negatív belső kommunikáció. Ez a cég eredményességét is lerontja – állapították meg a Corvinus kutatói és külföldi kollégáik. Ennek mérésére innovatív skálát is kidolgoztak.
aug. 30
9:45
Hungary Innovation Summit -fókuszban az innováció (Gyártástrend)
Nemzetközi konferencia nyitja szeptember 23-án a Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) által életre hívott Hungary Innovation Week rendezvénysorozatot. A Hungary Innovation Summit az innováció, a technológiai fejlesztések és az újító gondolatok iránt érdeklődők kiemelt rendezvénye.
aug. 30
9:51
Szerencselovagok járatták le a szürkemarhahúst (Agroinform)
Szerencselovagok járatták le az elmúlt években a szürkemarhahúst, melynek imázsát ma ismét fel kell építeni.
aug. 30
9:57
A Coinbase vezetője elmondta, milyen jövő vár ránk (BitcoinBázis)
A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong megjósolta, mi adja majd a következő nagy löketet a kriptovaluta szektor fellendüléséhez. A kriptovaluták jövője A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong a kriptovaluta-ipar elmúlt évtizedére emlékezett vissza. Kiemelte, hogy tíz évvel ezelőtt az volt Armstrong azt várta, hogy a fizetések terlete lesz
aug. 30
9:57
Új helyszínen nyílik meg Debrecenben a lebontott sajtófotó-kiállítás (Media1)
A város polgármestere biztonsági okokat emlegetett a bezáráskor, a legnagyobb hazai újságírói szervezet cenzúrát.
aug. 30
9:57
Több szakterületen is sikere volt a "Szakmakóstoló" programheteknek (Magro)
2024 nyarán a "Szakmakóstoló" pályaorientációs programheteken 19 agrárszakképző intézményben 380 általános iskolás kapott interaktív betekintési lehetőséget az agrárszakmák munkafolyamataiba, az iskolák életébe.
aug. 30
10:03
Erősödni kezdett a forint (Portfolio)
Érdemi elmozdulás nélkül nyitott a forint piaca péntek reggel, a jegyzés 393 alatt indult az euróval szemben. Délelőtt egy kisebb erősödési hullám látszik kibontakozni.
aug. 30
10:03
Megvan, mekkora nyugdíjemelés jöhet jövőre (Forbes)
A kormány először közölt hivatalosan új inflációs becslést a 2025-ös évre vonatkozóan. Ez pedig már jó kiindulási alap ahhoz, hogy a nyugdíjasok megismerjék a 2025-ben várható nyugdíjemelés mértékét.
aug. 30
10:03
A belföldi értékesítésben 2,5 százalékos, az exportértékesítésben 3,0 százalékos volt az átlagos ipariár-emelkedés júliusban (Üzletem)
Belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 0,9, a beruházási javakat gyártókban 4,2, a fogyasztási cikkeket gyártókban 1,0 százalékkal emelkedtek az árak.
aug. 30
10:03
NMHH: Sose érkezett annyi számlázással kapcsolatos panasz a Vodafone-ra, mint tavaly (Telex)
Az új számlázási rendszer, a UPC-ügyfelek átvétele és az automatikus díjkorrekció okozta a legtöbb problémát.
aug. 30
10:09
Háború: fontos kérdésben hoztak döntést az izraeliek (Növekedés)
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet Joáv Galant védelmi miniszter ellenében megszavazta, hogy az izraeli hadsereg továbbra is jelen legyen a palesztin lakosságú Gázai övezet és Egyiptom határánál fekvő, úgynevezett Philadelphi tengelyen.
aug. 30
10:15
Rekordközeli nyereséggel zárta az első félévet az MBH Jelzálogbank (Portfolio)
3,65 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta az első félévet az MBH Jelzálogbank, amelynek anyabankja, az MBH Bank csütörtökön tette közzé gyorsjelentését. A jelzálogbank 34%-os nyereségnövekedése elsősorban az egy évvel korábbihoz képest több mint duplájára emelkedő kamatjövedelemnek köszönhető. A társaság más hitelintézetek számára nyújt
aug. 30
10:15
Közel 8 millió vendégéjszakát regisztráltak június-júliusban a vidéki szálláshelyek (Digital Hungary)
Több vendég szállt meg a vidéki szálláshelyeken június-júliusban, mint a tavalyi rekordévben. A nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi és hazai utazó 7,9 millió vendégéjszakát töltött a fővároson kívül. Budapest és a Balaton mellett a nyár slágerének számít több vidéki úti cé
aug. 30
10:21
Kiszámolták: ennyivel kaphatnak többet jövőre a nyugdíjasok (Menedzsment Fórum)
Ha minden úgy alakul, ahogy a kormány most várja, akkor ennyivel emelkedhet egy átlagos nyugdíj.
aug. 30
10:21
Hónapokon belül százmilliárdokat bukhat a magyar kormány, a hitelminősítők is figyelnek (Portfolio)
Egyre biztosabb, hogy Magyarország több mint 1 milliárd eurónyi uniós forrást elveszít az év végén, mivel decemberben lejár egy határidő a jogállamisági eljárás által felfüggesztett támogatásoknál. Eközben a magyar kormány és az Európai Bizottság tárgyalásai a még felfüggesztett kohéziós pénzek kiszabadításáról, valamint az Erasmus-ügyről hónapokka
aug. 30
10:21
Mészáros Péter a Hello Agency-nél folytatja (MMonline)
A hazai reklámipar egyik meghatározó szakértője és stratégája új ügynökségnél folytatja pályafutását: 2024 augusztusától Kreatív stratégiai koordinátorként erősíti a Hello Agency-t. Péter korábban a Positive Adamsky Creative Head of Copywriting pozíciójából érkezett, ahol számos integrált kampány megvalósításában játszott meghatározó szerepet. Emel
aug. 30
10:27
Miért lett óvatosabb Matolcsy György és az MNB? (Privátbankár)
Több tényező is erre ösztönözte a magyar jegybank vezetőit.
aug. 30
10:27
Újdonság a Steyr-től: mobilról is elérhetők a működési adatok (Agroinform)
A STEYR® olyan farm-, mező- és gépadat-kezelő alkalmazást indít, amely megkönnyíti a gazdálkodók elemzéseit és döntéshozatalát az adatok rögzítésével.
aug. 30
10:27
Ne halasszuk a növényvédelmi kezeléseket, mert a gyomirtó szerek hatáskifejtése lassabb a hidegebb időszakban (Agrofórum)
A számos ősszel csírázó gyomnövény ismerete és az ellenük való hatékony védekezés tervezése nagyban hozzájárul a magas hozamú és jövedelmező termés eléréséhez az őszi vetésű kalászos kultúrákban.
aug. 30
10:27
Lezárult a Nébih és a Mate közös projektje: az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih és a Mate közös programjával létrejött a Nemzeti Talajtani Adatbázis.
aug. 30
10:27
Bűnmegelőzés a pénzügyi szektorban: szigorodó szabályok, szaporodó feladatok (Fintech)
A globális bűnözéssel szembeni világszintű fellépésben a magyar pénzügyi szektor szereplőire is komoly feladat hárul. A legújabb nemzetközi bűnüldözési stratégiák elvárásainak megfelelően szigorodó szabályok és szaporodó feladatok várnak a pénzügyi szolgáltatókra. Ezeket foglaljuk össze röviden cikkünkben. A nemzetközi bűnmegelőző szervezetek felhí
aug. 30
10:33
Hétfőn elkezdik a Magyar Rádió épületének bontását (Márkamonitor)
Hétfőn elkezdődik a Magyar Rádió épületeinek bontása, ami jövő tavaszig fog majd tartani, minderről sem a Józsefvárosi Önkormányzat, sem a Palotanegyed lakói nem kaptak értesítést – írja Pikó András, a Viii. kerület polgármestere egy Facebookon közzétett bejegyzésben.   Korábban a 24. hu is megírta, hogy a kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
aug. 30
10:33
Továbbra is Németország a legfontosabb partnerünk, ha szolgáltatásokról van szó (Növekedés)
A második negyedévben a szolgáltatások euróban számított exportja 5,5, importja 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,9 milliárd euró volt, 188 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 30
10:39
Ennyit nőttek az ipari termelői árak (Adózóna)
2024. júliusban az ipari termelői árak átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 1,4, az exportértékesítésé 3,0 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 2,0-kal emelkedtek, az exportértékesítési árak nem változtak, így az ipari termelői árak összességében 0
aug. 30
10:39
Előbb kinyírták a lakástakarékokat, most a nyugdíjpénzt fordítanák lakásvásárlásra (Azenpenzem)
A Nemzetgazdasági Minisztérium a héten jelentette be, hogy annak lehetőségét vizsgálják, hogyan fordíthatná a lakosság otthonteremtésre a hosszú távú megtakarításait. Leginkább a nyugdíj- és életbiztosítási célú megtakarítások felhasználásáról lehet szó.
aug. 30
10:51
Állatvédelmi szakjogászképzés indul két egyetem együttműködésében (Alternatív Energia)
Nemzetközi jó gyakorlatokban és a fenntarthatóságban jártas állatvédelmi szakjogászok képzése kezdődik meg az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködésében - közölte az ÁTE Állatvédelmi Központja kedden az MTI-vel.
aug. 30
10:51
Tíz új igazgatói kinevezéssel indítja azt őszt a PwC Magyarország (HR Portál)
Tíz új igazgatójának kinevezését jelentette be a PwC. A vezető pozícióba lépő kollégák új szerepköre szeptember 1-jén indul.
aug. 30
10:51
Keresőkutya lett a csempész veszte: Gucci jól dolgozott, lefülelték a román kisbuszt (Pénzcentrum)
Hét és félmillió forint értékű cigarettával kitömött bőröndöket szagolt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Gucci nevű keresőkutyája. A pénzügyőrök az M1-es autópályáról Komárom-Esztergom vármegyében terelték le a román kisbuszt egy kontroll erejéig.
aug. 30
10:51
Az EU egymilliárd euróval járulna hozzá árvízkárok enyhítéséhez több uniós országban (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság több mint egymilliárd euró uniós pénzügyi hozzájárulást javasolt Olaszország, Szlovénia, Ausztria, Görögország és Franciaország számára a 2023 folyamán pusztító árvizek utáni helyreállítás költéségeihez.
aug. 30
10:51
Új műsorvezetővel egészül ki az ATV stábja (Márkamonitor)
Bár korábban maga nyilatkozta, hogy már nem akar visszatérni a képernyőre, most mégis igent mondott a Fórum című esti műsorra, ahol a szeptember 2-i és 16-i héten lesz látható.   "Valóban nem vágytam vissza a tévébe, nem is számoltam már vele. Ugyanakkor ilyet még nem csináltam, és hajtott a kalandvágy, ami még mindig megvan bennem. Speciális
aug. 30
10:51
Van esély az élettartam meghosszabbítására (Mínuszos)
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak eredménye elősegítheti az öregedéskutatást, valamint az egészséges öregedés támogatását és az egészségesen töltött évek számának növelését. Az ELTE kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés ol
aug. 30
10:51
Gyorsabb Bitcoin-tranzakciókat ígér ez a második rétegű megoldás (BitcoinBázis)
A Stacks második rétegű megoldás Nakamoto frissítése a tranzakciók sebességének felgyorsítását ígéri, és utat nyit afelé, hogy az okosszerződéseket a Bitcoin alaprétegén is használni lehessen. A Bitcoin hálózatára második rétegként épülő Stacks blokklánc elindította Nakamoto névre keresztelt frissítését. A cél, hogy még gyorsabbá tegyék a tranzakci
aug. 30
10:51
A megkezdődőtt szarvasbőgés miatt részleges erdőlátogatási tilalmat jelentett be a Gemenc Zrt. (Öko-drive)
A megkezdődött szarvasbőgés miatt szerdától szeptember 27-ig részleges erdőlátogatási tilalmat rendel el a Gemenc Zrt. a vagyonkezelésében levő erdőterületeken és az erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületeken - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
aug. 30
10:53
Mennyit lehet keresni az informatikai szektorban? Pozíciók, területek szerint (HR Portál)
Szoftverfejlesztés, kiberbiztonság, adatelemzés – csak néhány a technológiai területek közül, amelyeken belül számos munkakör található, és az elmúlt években ezek közül számos munkakör a legjobban fizetett pozíciók közé került. Ugyanakkor éppen 2023-ban következett be az a fordulat, amely jelenleg is tart, megállt a bérek dinamikus emelkedése, a to
aug. 30
10:57
Elárulták, mely cégek számíthatnak ellenőrzésre a következő hetekben (Piac és Profit)
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
aug. 30
10:57
111,9 millió eurós támogatási keret áll a szőlészek és borászok rendelkezésére (Agroinform)
Cél: a szőlőfeldolgozás és a borkészítés hatékonyságának javítása.
aug. 30
10:57
Rekordévük van a vidéki szállodáknak (Növekedés)
Több vendég szállt meg a vidéki szálláshelyeken június-júliusban, mint a tavalyi rekordévben; a nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi és hazai utazó 7,9 millió vendégéjszakát töltött a fővároson kívül - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel pénteken.
aug. 30
10:57
10 új igazgatói kinevezéssel indul az ősz a PwC Magyarországnál (Digital Hungary)
A PwC Magyarország örömmel jelenti be 10 új igazgatójának kinevezését. A vezető pozícióba lépő kollégák új szerepköre szeptember 1-jén indul.
aug. 30
10:57
10 új igazgatói kinevezéssel indul az ősz a PwC-nél (Gyártástrend)
Csiszár Andrea, Liliya Meshcheryakova, Sótonyi Krisztina és Viktor Trubnikov a könyvvizsgálati üzletágat, míg Kelemen Árpád és Szabó András az üzleti és technológiai tanácsadási területet erősíti új szerepében. Az adó- és jogi tanácsadási üzletág új igazgatói Czilják Norbert, Szalay Rita, Topánka Zsolt és Zalai Péter.
aug. 30
11:03
Nagy a baj, drasztikus lépések készülnek az Intelnél (Portfolio)
Az Intel történetének egyik legnehezebb időszakát éli, és befektetési bankárokkal együttműködve keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből. A vállalat különböző forgatókönyveket vizsgál, beleértve a terméktervezési és gyártási üzletágak szétválasztását, valamint egyes gyárprojektek leállítását - tudósított a Bloomberg.

Keresés