2024. augusztus 29. csütörtök

aug. 29
21:03
Célszintre esett a német infláció (Növekedés)
A német fogyasztó árindex 2 százalékra csökkent augusztusban a német statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
aug. 29
21:15
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas folyami kikötőt vásárolna Moldovában (ProfitLine)
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiulestiben - az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
aug. 29
21:27
Jön az ingatlanadó Horvátországban (Adózóna)
Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén vitatta meg a kabinet.
aug. 29
21:27
Arasson sikert Bábolnán! – Bábolnai Gazdanapok (Magyar Mezőgazdaság)
Immár 37. alkalommal nyitja meg kapuit a Bábolnai Gazdanapok szeptember 5–7. között, Magyarország egyik legrégebbi tradíciókra és hagyományokra építő szabadtéri gépkiállítása.
aug. 29
21:39
Nagy fordulat volt az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Jól indult a kereskedés az amerikai részvénypiacokon, a nap közepén azonban érkezett a fordulat. Mindezt az váltotta ki, hogy az Nvidia esése begyorsult a kellemetlen gyorsjelentése után. Mindezek ellenére a Dow Jones mutató a pozitív tartományban zárt, és új rekordon fejezte be a napot.
aug. 29
21:45
313 milliárd forinttal nőtt a vállalati hitelállomány 2024 Ii. negyedévében (Üzletem)
Az előzetes adatok alapján a nagyvállalati szektor hitelállománya 9 százalékkal bővült, míg a kkv szektor hitelállománya stagnált – tájékoztatott a jegybank.
aug. 29
21:51
A Crypto.com és Standard Chartered partnersége bővíti a globális fiat szolgáltatásokat (BitcoinBázis)
A Crypto.com új kiskereskedelmi szolgáltatásokat indít a Standard Chartered Bankkal együttműködésben, hogy az ügyfeleknek elérhetővé tegye az amerikai dollár, az euró és a dirham opciókat. A partnerség célja a a felhasználói élmény javítása a hatékonyabb és megbízhatóbb pénzügyi szolgáltatások biztosításával. Együttműködésre lép a Standard Chartere
aug. 29
21:57
Nagy változás jön a magyar Ubernél (Portfolio)
Készpénzzel is fizethetnek az utasok Budapesten az Ubernél – jelentette be a cég a hvg beszámolója szerint.
aug. 29
22:21
Bajban az állami kórházak, nem telik a védőnők plusz pénzére (Portfolio)
A Dél-pesti Centrumkórház nem tudja kigazdálkodni a védőnők plusz juttatását, költségvetési fedezet hiányában - tudósított az ATV.
aug. 29
22:21
Bécs, és az ő zöld oázisai (Öko-drive)
Bécs városa újabb lépést tett a fenntartható és élhető városi környezet megteremtése felé. A helyiek által Grätzl-nek nevezett lakónegyedekben mostantól zöld oázisok jönnek létre a Grätzloase program keretében.
aug. 29
22:27
Kiszivárgott: az Apple és az Nvidia is beszállhat a ChatGPT-t fejlesztő cégbe (Portfolio)
Az OpenAI, a ChatGPT fejlesztője újabb jelentős befektetésekre számíthat, ami tovább növelheti a cég piaci értékét. A Wall Street Journal értesülései szerint az Apple is tárgyalásokat folytat a mesterséges intelligencia területén úttörő vállalatba való befektetésről és az Nvidiát is szóba hozták az újabb forrásbevonási kör kapcsán.
aug. 29
22:51
Új döntés jött: kötelező lesz környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál (Portfolio)
A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari létesítménnyel, így a magyar gazdaság jövőjét jelentő zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatokkal, üzemekkel szemben is elvárás - jelentette be csütörtök esti közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Ezért a vonatkozó jogszabály módosításának hatályba lépé
aug. 29
23:09
Az Európai Bizottság részéről rendben van, hogy a spanyol kormány megvétózta a Talgo vonatgyártó magyar megvásárlását (Telex)
A spanyol kormány nemzetbiztonsági kockázatok miatt ellenezte a magyar konzorciummal kötött üzletet.
aug. 29
23:11
Többéves bérmegállapodást szorgalmaznak a munkaadók és a szakszervezetek, ágazati tarifa is bejöhet a garantált bérminimum mellé (Telex)
Szeptemberben a kormánnyal is leülnek a szereplők, a korábbi, hatéves megállapodás mintájára akarnak tárgyalni.
aug. 29
23:13
Hatmillió forintnyit fizet egy spanyol tartomány azoknak, akik odaköltöznek távmunkázni, de van pár feltételük (Telex)
200 home office-ból dolgozót keresnek, 8-15 ezer eurót fizetnének nekik.
aug. 29
23:21
Kötelező lesz környezeti hatásvizsgálatot végezni az akkumulátorgyáraknál (Telex)
Lassan hozzáigazítják a jogszabályi környezetet ahhoz, hogy sorra nyílnak az óriási vegyipari üzemek Magyarországon.
aug. 29
23:45
Tovább emelkedhet a reálbér a kkv szektorban (Üzletem)
A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adatai alapján a kkv szektorban 8,2 százalékos béremelés várható és a cégek fele béren kívüli juttatással is tervez a következő egy évben.
aug. 29
23:45
389 milliárd forintból építik meg az új mohácsi Duna-hidat (Telex)
Orbán Viktor aláírta a kormányhatározatot, mehet a pénz a Mohács és Újmohács közötti hídra.

2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
0:15
AI mindset: ellenállástól a hatékonyságig (HR Portál)
A mesterséges intelligencia (AI) már nem a jövő technológiája, hanem a jelen valósága. Mégis, sok szervezet találkozik ellenállással és félelmekkel a munkatárs részéről az AI bevezetése kapcsán. Hogyan lehet ezeket az akadályokat leküzdeni, és az AI-t a hatékonyság növelésére használni? Erdélyi Boróka és Balog Ádám a Flow Consulting szervezetfejles
aug. 30
0:15
Kínában már több elektromos autót adnak el, mint hagyományost (444.hu)
Itt a trendforduló: miközben Nyugaton megakadt az elektromos forradalom, Kínában nagyon mennek a hibridek.
aug. 30
0:15
MI-re cseréli alkalmazottai felét a Magyarországon is jelen lévő Klarna (ICT Global)
Jelentős változásokat eredményezett a mesterséges intelligencia-alapú chatbotok bevezetése a főként fizetési megoldásáról ismert Klarna csoportnál. A svéd fintechnél már eddig is több százzal csökkent a munkahelyek száma, mert az ügyfelek kapcsolatfelvételeit MI segítségével kezelik, de a Klarna "csupán" annyit tesz, hogy a távozók helyére nem vesz
aug. 30
0:19
Funkcionális genomikai és képalkotó diagnosztikai fejlesztés indul az onkológia területén (ICT Global)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) által támogatott, két évet felölelő kutatási projekt konzorciumi formában valósul meg az Innovitech Kft. vezetésével, valamint a GE Healthcare Magyarország Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem közreműködésével. A kutatás-fejlesztésben klinikai partnerként a Győr-Moson-Sopron Vármegye
aug. 30
1:15
Ez a három csillagjegy váratlan pénzhez juthat augusztus végén, csak tudd, mire figyelj! (ProfitLine)
Ahogy az augusztus vége és szeptember kezdete közeledik, a csillagok új lehetőségeket és váratlan fordulatokat tartogatnak számodra. Most itt az idő, hogy felfedezd, milyen pénzügyi szerencse vár rád ezen a hétvégén. Vajon egy régi befektetés hoz váratlan nyereséget, vagy egy spontán döntés vezet anyagi bőséghez? Olvasd el részletes horoszkópunkat,
aug. 30
1:19
Továbbra sem kell az elektromos autó - vége, ennyi volt? (ProfitLine)
Egyre látványosabb az új elektromos gépkocsik értékesítésének visszaesése. Az Acea adatai szerint júniusban még „csak” 1 százalékkal kevesebbet értékesítettek a tisztán elektromos autókból, addig júliusban már 10,8 százalék volt a visszaesés éves szinten az előző év azonos hónapjához képest.
aug. 30
3:21
A legjobb ügynökségi szakembereket keresi a MAKSZ (MMonline)
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) a Campaign magazinnal közösen idén első alkalommal megrendezi az Agency People of the Year versenyt Magyarországon. Az első, ünnepélyes díjátadó gálára 2024 decemberében kerül sor, ahol a legjobb ügynökségi szakemberek átvehetik majd elismeréseiket. Az Agency People of the Year verseny a
aug. 30
3:51
Lezárult a Foxpost-felvásárlás (Mínuszos)
A versenyhivatali engedély megszerzését és egyéb feltételek teljesülését követően sikeresen lezárult a Foxpost felvásárlása, így nemzetközi tulajdonossal folytatja tovább sikersztoriját az ismert hazai startup. A magyar csomagautomata piac meghatározó szereplőjét a Wallis Csoport és a Trueway (korábbi nevén Finext) értékesítette a Csehországban és
aug. 30
4:15
Mennyi pénzt keresett az MBH Bank 2024 első fél évében? Mutatjuk! (ProfitLine)
A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett - közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított
aug. 30
4:21
Integrálódhat az Aave a BlackRock Buidl alapjával (Kripto Akadémia)
Az Aave Labs javaslatot tett egy új  frissítésre, melynek célja a GHO Stabilitási Modul (GSM) frissítése a stabilcoin rendszer hatékonyabb kezelése érdekében. A javaslat része a BlackRock tokenizált alapjának, a BUIDL-nek az integrációja, amely hagyományos eszközöket, például készpénzt és amerikai államkötvényeket képvisel. A GSM és az integráció A
aug. 30
4:21
Az évtized végére a teljes irodapiac 30%-át teszik ki az üzemeltetett coworking irodák (KKV Magazin)
2020-ban még csak 1,95 millió, 2028-ra már 8,65 millió fő fog rugalmas coworking irodákban dolgozni világszerte. A cégek skálázhatóbb, ugyanakkor teljeskörűen kiszolgált környezetet keresnek, a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb szerződési feltételekkel. A globális trendek hatására a magyar irodapiac is jelentős változásokon megy keresztül. A Budape
aug. 30
4:21
Kiderült, kik versenyeznek a Sztárban sztár új évadában (MMonline)
Szeptember 7-től újra felgyúlnak a reflektorok fényei, és Tilla műsorvezetésével elindul a heteken át tartó verseny a Sztárban sztár stúdiójában. A TV2 műsora 10. évadával tér vissza, és az ikonikus zsűritagok mellett, az előző szériák versenyzőivel is találkozhatnak a nézők. A jubileumi évad különlegessége az is, hogy a nyitó adásokban 24 énekesse
aug. 30
4:21
A bálatömörítés egyszerű és kíméletes módja (Mezőhír)
A bálatömörítés szokatlan módja több előnyt is kínál a felhasználó számára.
aug. 30
4:21
A burgonya megszenvedte az esőt Svájcban – újra "asztalon" a génszerkesztés (Magyar Mezőgazdaság)
A burgonyatermesztők a szélsőséges időjárástól szenvednek. A burgonya-lobbi a géntechnológiai moratórium végét reméli.
aug. 30
4:39
Döbbenetes adatok az elektromos autókról (Infostart)
A hazai bővülés 2024 első hét hónapjában közel 60 százalékos volt.
aug. 30
4:51
Egy pizza, ami megbotránkoztatja az embereket (Agroinform)
Nem, nem az ananászos az.
aug. 30
4:51
Mesterséges intelligenciával helyettesíti munkavállalóit a Klarna (FinTechRadar)
A BNPL piac meghatározó szereplője jelentős átalakításokat eszközöl vállalati működésében.
aug. 30
4:51
Nvidia Q2: Gyönyőrűek a számok (Mínuszos)
Nagyot nőtt az Nvidia adózott eredménye és bevétele a második pénzügyi negyedévében, és kedvező előrejelzést közölt a folyó negyedévre is. A mesterséges intelligencia-technológiák népszerűsége miatt az elmúlt két évben meredeken drágult a cég árfolyama, a negyedéves eredményismertetés után azonban csökkenni kezdett a részvény ára az elemzők szerint
aug. 30
4:51
Újgenerációs kémrepülőket fejleszt az amerikai hadsereg (newtechnology.hu)
Az USA hadereje jelentős lépést tett a légi hírszerzési képességeinek fejlesztése érdekében: megbízta a Sierra Nevada Corporationt (SNC), hogy egy üzleti jetből új, mélyérzékelő kémrepülőgépet építsen. Az SNC a High
aug. 30
4:51
Nem enyhül sem az aszály, sem a forróság (Magyar Mezőgazdaság)
Az egész országot érintő csapadékhiány júliustól aszállyá fokozódott, mely azóta csak kisebb területeken és átmenetileg enyhült. Kapásnövényeink jóval idő előtt beértek, elszáradtak, a gyenge terméskilátásokon már egy kiadós eső sem segítene.
aug. 30
4:51
A Volvo bemutatja új szolgáltatását, amely az elektromos teherautók töltésére fókuszál (Helló Sajtó!)
A Volvo Trucks új szolgáltatása, a Charging Management lehetővé teszi a közlekedési vállalatok számára, hogy hatékonyan kezeljék elektromos teherautóik privát töltését saját telephelyeiken. A szolgáltatás hozzájárul a termelékenység és az üzemidő növekedéséhez.
aug. 30
4:57
Mitől rothad meg a karalábé még a kertben? (Agrofórum)
Szeretném válaszukat kérni. Miért rothad meg a karalábé még a kertben? Megelőzhető valahogy a rothadás?
aug. 30
5:21
500 ezer forintért árulják az új napelemes rendszert (Alternatív Energia)
A Zendure AIO 2400 egy könnyen telepíthető, teljes erkélynapelemes rendszer, amely 2,4 kWh tárolókapacitással, intelligens menedzsmentplatformmal és 1340 eurós árral érhető el.
aug. 30
5:21
Ez történt ma | nagy mennyiségű Eth vár eladásra (Kripto Akadémia)
120 millió dollárnyi BTC injekciót kap a Bitwise Bitcoin ETF A Bitwise Asset Management és az Osprey Funds augusztus 27-én közös nyilatkozatban hozták nyilvánosságra, hogy a két fél eszközvásárlási megállapodást kötött. Ennek eredményeként a Bitwise Bitcoin ETF (BITB) hamarosan 120 millió dollár értékű bitcoinnal fog gyarapodni, miután az Osprey Bi
aug. 30
5:21
A lakosság fele nem érti a kriptovalutákat (Márkamonitor)
A magyarországi lakosok kriptovaluta-ismeretei jobbak, mint a többi közép-európai ország esetében, azonban felük továbbra sem ismeri ki magát a virtuális valuta világában – derül ki az Ipsos által a Bitmarkets Academy számára készített nemzetközi felmérésből.   A kutatást 2024 júliusában végeztek Magyarországon, reprezentatív mintán, 525 felnőtt ré
aug. 30
5:21
Több okosórát és laptopot keresnek a magyarok (MMonline)
A felújított okostelefonok és táblagépek mellé két új kategóriát - okosórákat és noteszgépeket - vezetett be második magyarországi évében a Rejoy.hu. Az első értékesítési adatok alapján egy tipikus ügyfél Apple Watchból és MacBookból is 2020-as modellt (Apple Watch SE-t és MacBook Air M1-et) keres, telefonból pedig a 2019 végi iPhone 11 a legnépsze
aug. 30
5:21
Átmenetileg szünetel az ukrán napraforgóolaj-gyártás (Mezőhír)
Nincs elég megfizethető napraforgó az ukrán piacon. A feldolgozók inkább karbantartanak, mint gyártanak.
aug. 30
5:21
Az üveghulladék új élete: jobban nőnek benne a palánták (Magyar Mezőgazdaság)
A hulladéklerakók tartalmának csökkentésére törekszenek azok a kutatók, akik az üveghulladék új felhasználási lehetőségét kutatják. Eredményeik alapján a koriander és a paprika is szebben nő, ha földjükbe keverik a porított üveget.
aug. 30
5:27
Időjárás: 7-10 fokkal lesz melegebb az ilyenkor megszokottnál (Agroinform)
Csapadékra alig van esély.
aug. 30
5:33
Csúnyán köhög? Majd a Google megmondja, mi a baj (ICT Global)
A bioakusztika egy új, izgalmas terület, amely a biológia és az akusztika kombinációján alapszik, és amelynek segítségével – akár állati, akár emberi hangokból – számtalan információt nyerhetünk. Főleg, ha mindezt a mesterséges intelligencia segítségével tesszük, és ha a projektet a világ egyik legnagyobb tech-cége vezeti.
aug. 30
5:51
150 ezer forintot is érhet az iskolakezdés (Piac és Profit)
Ekkora összeget kaphatnak vissza azok a szülők, akik egészség- és önsegélyező pénztári megtakarításból rendezik az iskolakezdés vagy akár a diák lakhatásának költségeit.
aug. 30
5:51
Egyre többen tanulnak építőipari szakmákat (HR Portál)
Az ÉVOSZ nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat.

Keresés