2024. augusztus 29. csütörtök

aug. 29
14:57
Hiába a fájdalmas EU-s csapás Kínára, elmarad Peking válaszlépése (Portfolio)
Egyelőre nem vet ki ideiglenes vámokat az Európai Unióból importált likőrökre Peking, annak ellenére, hogy a vizsgálat szerint az európai szeszfőzdék 30,6-39%-os árréssel értékesítették termékeiket a kínai piacon, kárt okozva ezzel a hazai iparnak – írja a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentésére hivatkozva a Reuters. Kína azok után akart bünt
aug. 29
14:57
Egészen elképesztő! 60 százalékkal többet vágtak le ebből a baromfiból (Agroinform)
Mutatjuk, hogyan termeltek a vágóhidak 2024. első félévében.
aug. 29
14:57
Nagy Márton vizsgálódik a légitársaságok háza táján (Forbes)
Mármint nem Ő személyesen, de elrendelt egy rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a Nemzetgazdasági Minisztérium.
aug. 29
14:57
Már 2017-ben feltörték Pavel Durov telefonját a franciák (BitcoinBázis)
A Telegram vezérigazgatója 2018-ban Macronnal is találkozott, aki felajánlotta neki, hogy költöztesse Párizsba az üzenetküldő alkalmazás székhelyét. Csak nemrég derült ki a hír, miszerint a franciák és az Egyesült Arab Emírségekkel közös műveletük során feltörték Pavel Durov Iphone-ját. A „Purple Music” álnéven futott akcióra azért volt szükség, mi
aug. 29
15:00
Elkelt a jól ismert mezőgépmárka, meglepő új tulajdonoshoz került (Agrofórum)
Eddig az állati takarmányozás és hulladékgazdálkodás számára gyártott gépeket az olasz Seko Industries, amely most a neves Kongskilde márkát is bekebelezte.
aug. 29
15:03
Felfelé revidiálták az amerikai GDP-t (Portfolio)
Megérkezett az amerikai GDP második becslése, amelyben felfelé revidiálták a GDP-t és a fogyasztást is, míg a negyedéves PCE inflációt lefelé. Eközben az új munkanélküli segélykérelmek száma alacsony volt, ami szintén kedvező a Fed szempontjából, hiszen ezek az adatok nem utalnak arra, hogy elkésnének a kamatcsökkentéssel.
aug. 29
15:09
Elképesztő a különbség az ország legjobban és legrosszabbul kereső része közt (Infostart)
Van olyan budapesti kerület, ahol az átlagkereset a két és félszerese a legrosszabbul kereső járás átlagánál.
aug. 29
15:09
Állampapírok: mire játszhat a kormány? (Adózóna)
Míg korábban hitelből állampapírt vásároltak az emberek (és sokan meg is égették magukat), a kormány mostani terve egy fordított megoldásra utal: az állampapírok jelenthetik a fedezetét a lakáshiteleknek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a konstrukció kedvező lehet: az állampapírokon keresett hozam csökkentheti a hitelte
aug. 29
15:09
Felfelé revidielták az amerikai GDP-t (Portfolio)
Megérkezett az amerikai GDP második becslése, amelyben felfelé revidiálták a GDP-t és a fogyasztást is, míg a negyedéves PCE inflációt lefelé. Eközben az új munkanélküli segélykérelmek száma alacsony volt, ami szintén kedvező a Fed szempontjából, hiszen ezek az adatok nem utalnak arra, hogy elkésnének a kamatcsökkentéssel.
aug. 29
15:15
Lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) együttműködésében lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése - közölte a konzorciumvezető Nébih szerdán az MTI-vel.
aug. 29
15:15
Mi történt a Paksi Atomerőművel? Itt a magyarázat a termelés sorozatos csökkentésére (Portfolio)
2024 nyári időszakában közel háromszor annyi olyan nap akadt, amikor a Paksi Atomerőmű termelését feltételezhetően a masszív naperőművi termeléshez való alkalmazkodás miatt csökkentették, mint egy évvel korábban. Az atomerőművek termelésének a megújuló energiaforrásokhoz való igazítása azonban nem csak rendszerszempontból előnyös, hanem a nukleáris
aug. 29
15:21
Meglepetés a német gazdaságban (Piac és Profit)
Az elemzők által vártnál jelentősebben lassult a németországi infláció augusztusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
aug. 29
15:21
Ez rengeteg magyar családi anyagi helyzetét változtathatja meg örökre: tényleg sok múlik rajta (Pénzcentrum)
175 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei c. munkafüzetek a 8. és 12. évfolyamos diákok számára - olvasható a Pénziránytű Alapítvány sajtóközleményében. Emellett 520 ezer példányt rendeltek az iskolák a pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a
aug. 29
15:21
Új rádió egyfejűeknek – indul a Csukás Meserádió (Media1)
Szeptember 1-jén, vasárnap Csukás Meserádió néven indítja el legújabb rádióját az MTVA.
aug. 29
15:27
Megelőzte a dízelt az akkumulátorról működő autók piaci részesedése (Öko-drive)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
aug. 29
15:30
Várkonyi Andrea: "Annál boldogabb érzés nincs, mint ha valaki abban dolgozik, amit szeret" (Márkamonitor)
A legnagyobb szabadságot a tanulás adja – jelentette ki a Mészáros Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön Balatonalmádiban, a szervezet nyolcadik alkalommal megtartott konferenciáján.   Várkonyi Andrea köszöntőjében kiemelte: bár már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, számára ez az első a kuratórium elnökeként, hiszen pár hón
aug. 29
15:33
Olajjal szennyeződött chipseket hívnak vissza – figyelmeztet a Nébih (Portfolio)
Ásványolaj-szennyezettség miatt hívott vissza több burgonyachipszet a Tesco – figyelmeztetett a Nébih.
aug. 29
15:39
Több hibrid autót vesznek Magyarországon, mint benzinest és dízelest együttvéve (Portfolio)
Közzétette a szokásos európai újautó-értékesítési statisztikákat az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA), melyekből kiderült, hogy csak stagnált az autópiac júliusban. Az év első hét hónapjához képest azonban továbbra is növekedésről beszélhetünk a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A magyar piac mind a júliusi, mind az első hét hónap szám
aug. 29
15:45
Sok millió német örülhet: lassabban drágult a sör, mint várták (Privátbankár)
Az elemzők által vártnál jelentősebben lassult a németországi infláció augusztusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
aug. 29
15:45
Gond van a Tesco egyik termékével (Piac és Profit)
Visszahívta és kivonta a forgalomból a Tesco a Kettle burgonyacsipsz több tételét.
aug. 29
15:45
Ez lehet a Tesla titkos fegyvere a következő években (Portfolio)
A William Blair elemzője, Jed Dorsheimer outperform besorolással kezdte meg a Tesla részvényeinek követését. Az elemző különösen pozitívan értékeli a vállalat energiatárolási üzletágát, amelyet szerinte a befektetők alulértékelnek - számolt be a Marketwatch.
aug. 29
15:45
Hatezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglalt le a NAV (Növekedés)
Hatezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Hajdú-Bihar vármegyei lakás garázsában.
aug. 29
15:45
A Lego kockák több mint fele lehet újrahasznosított műanyagból 2026-ig (Forbes)
A tervek szerint az újrahasznosított alapanyagokért akár 70 százalékkal többet is fizetnének, mint most, ezzel is ösztönözve az újrahasznosított műanyag gyanta előállításá
aug. 29
15:45
Fiktív cégek, fiktív foglalkoztatás, valós vádemelés (Üzletem)
Minősített költségvetési csalás bűntette miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a házaspár és könyvelőjük, akik gazdasági társaságok működtetésének látszatával nyújtottak be pályázati támogatások elnyerése érdekében kérelmeket 2017–2020 között.
aug. 29
15:51
Újdonság a kriptopiacon: A Nasdaq a SEC jóváhagyását kéri a Bitcoin index opciók tekintetében (BitcoinBázis)
A Nasdaq a CF Benchmarks-szal együttműködve Bitcoin index opciókat vezet be, ezzel is javítva a kockázatkezelési eszközök teljesítményét és a kriptopiac likviditását. Mindehhez már csak a SEC jóváhagyása szükségeltetik.  A Nasdaq, a CF Benchmarks-szal karöltve, benyújtotta az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) a Bitcoin index opciók
aug. 29
15:51
Földbe áll a növekedési álom a Temunál? (ICT Global)
Amikor a Temu berobbant az online kiskereskedelembe, sokan úgy vélték, a kínai webáruház alapjaiban változtatja majd meg a világot. Mostanra azonban egyre világosabb, hogy az extrém-alacsony árazási stratégia hosszú távon nem lesz fenntartható, ahogy az amerikai és európai piaci szabályozások szigorítása is tartogathat még kellemetlen meglepetéseke
aug. 29
15:54
Bőven van miből keresni albérletet a pótlólagosan felvett diákoknak (Azenpenzem)
Már minden érintett megtudhatta, hogy a pótfelvételin be tudott-e jutni valamilyen felsőoktatási intézménybe. Úgy tűnik, azok, akik így csak most indulhatnak majd albérletet keresni, bőséges kínálatból választhatnak. Kérdés persze, milyen áron.
aug. 29
15:57
5 ezer négyzetméteres vásárterületen megnyílt a 33. Farmer Expo (Agroinform)
Csaknem kétszáz kiállító várja az érdeklődőket.
aug. 29
16:03
Jó hírek érkeztek az amerikai gazdaságról: jöhet a kamatcsökkentés (Növekedés)
A második negyedévben az előzetesen becsültnél magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján.
aug. 29
16:15
Csaló házaspár ellen emeltek vádat (Adózóna)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy házaspár és a könyvelőjük ellen – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
aug. 29
16:15
A Vsg sikeres listázása a Coinstore-on: Új korszak a blokklánc innovációban, amelynek egy magyar szakember is része (Digital Hungary)
A VSG, a Vector Smart Chain (VSC) natív kriptovalutája a napokban jelentette be sikeres listázását a Coinstore-on, amely az egyik vezető centralizált tőzsde (CEX) a kriptopiacon. Ez a mérföldkő jelentős lépést jelent a VSG azon törekvésében, hogy a blokklánc tér egyik meghatározó szereplőjévé váljon, biztosítva egy skálázható, biztonságos és költsé
aug. 29
16:21
Orbán Viktor irigykedhet: hasít az amerikai gazdaság (Privátbankár)
A második negyedévben az előzetesen becsültnél magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján.
aug. 29
16:30
13 fa: ezeket soha ne ültessük a kertünkbe! (Agrofórum)
A legtöbb fa mesés hangulatot varázsol a kertekbe. Vannak közöttük azonban olyanok, amik több bosszúságot okoznak, mint örömöt, ha elültetjük, ám ezt általában csak idővel, a magunk kárán tanuljuk meg.
aug. 29
16:39
Brutális adósságfelvételre készül Románia (Portfolio)
A román pénzügyminisztérium jelentős államkötvény-kibocsátást tervez szeptemberre. A tárca közlése szerint összesen 5,68 milliárd lej (1,26 milliárd dollár) értékben kívánnak hazai kincstári kötvényeket és váltókat értékesíteni – írja a Reuters.
aug. 29
16:51
A DAO bejelentése az egekbe repítheti a Shiba Inu árfolyamát? (BitcoinBázis)
A Shiba Inu csapata nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan elindítja saját Decentralizált Autonóm Szervezetét (DAO), ami komoly lendületet adhat a SHIB token és a Shiba Inu ökoszisztéma számára. Lucie, a Shiba Inu projekt álnéven működő marketingvezetője egy X platformon tett bejegyzésében ismertette a decentralizált irányítási rendszer (DAO) terv
aug. 29
16:54
A Sony bemutatta a WF-C510 fülhallgatót (Mínuszos)
A Sony bejelentette a WF-C510 vezeték nélküli fülhallgatóját. A fülhallgató nagy akkumulátorkapacitással és kényelmes kialakítással rendelkezik. A WF-C510 kisebb és kompaktabb kialakítású, mint előde. A füles a gyártó eddigi legkisebb zárt fülhallgatója, ezért még a legkisebb fülben is stabilan elfér: az emberi fülhöz alkalmazkodó formája ergonomik
aug. 29
16:57
Ez nem semmi: brutális eredményt ért el a magyar szuperbank 2024 első félévében (Pénzcentrum)
A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett - közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított
aug. 29
16:57
Drasztikus lépésre készül a Shell (Portfolio)
A Shell olajipari óriásvállalat jelentős létszámcsökkentést tervez az olaj- és gázkutatási, valamint fejlesztési részlegében. A Reuters értesülései szerint a cég az érintett területeken dolgozók mintegy 20 százalékától válna meg.
aug. 29
16:57
Most érkezett! Kiderült ki érkezik Győrffy Balázs helyére (Agroinform)
Az Agrárminisztériumból jön az új vezető.
aug. 29
16:57
Ideiglenes importvámot vet ki a kínai biodízelre az Európai Unió (Magro)
Az Európai Unió ideiglenes dömpingellenes vámot vezetett be a Kínából származó biodízel behozatalára, a döntés hat hónapra szól.
aug. 29
16:59
A vártnál kevésbé csökkent az amerikai Deere negyedéves profitja (Magro)
Kevesebb, de a várakozásokon felüli, hogy Deere & Co. amerikai mezőgazdasági gépgyártó adózott eredménye 42 százalékkal, a bevétele pedig 17 százalékkal csökkent a folyó pénzügyi éve harmadik negyedévében.
aug. 29
17:03
Nem mernek befektetni az európai nők, és megvan rá az okuk (Portfolio)
Az európai nők mindössze 18%-a vesz részt aktívan a befektetések világában, ami jelentősen megnehezíti a nemek közötti pénzügyi egyenlőség elérését. Amennyiben ez a tendencia nem változik, akár 169 évre is szükség lehet a pénzügyi különbségek felszámolásához - hangzott el a Lightyear "Invest in Yourself: Befektetési utak nőktől nőknek" című esemény
aug. 29
17:15
Online is igényelhető áruhitel az Euronics áruházláncnál (Adózóna)
Online, akár okostelefonról is igényelhetnek áruhitelt júniustól a vásárlók az Euronicsnél. Az áruházlánc szerint nőtt az áruhitelek átlagértéke, ez pedig azzal magyarázható, hogy tudatosabbak lettek a fogyasztók, hajlandóak több pénzt áldozni olyan műszaki termékekre, amelyek energiahatékonyabbak, azaz kevesebbet fogyasztanak, mint a sokszor olcsó
aug. 29
17:15
Új napelemparkot adott át Kaba mellett a MET Csoport (ProfitLine)
A MET Csoport a Hajdú-Bihar megyei Kaba mellett átadta a második magyarországi naperőművét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
aug. 29
17:21
Szembemegy a magyar irodapiac a globális trendekkel (Piac és Profit)
Míg 2020-ban 1,95 millió, 2028-ra már 8,65 millió fő fog rugalmas coworking irodákban dolgozni világszerte. A cégek skálázhatóbb, ugyanakkor teljeskörűen kiszolgált környezetet keresnek, a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb szerződési feltételekkel. A globális trendek hatására a magyar irodapiac is jelentős változásokon megy keresztül. A Budapestre
aug. 29
17:27
EM: idén már több mint ezerszer múlták felül az ipari naperőművek tavalyi termelési csúcsukat (Alternatív Energia)
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
aug. 29
17:27
Új napelemparkot adott át Kaba mellett a MET Csoport (Öko-drive)
A MET Csoport a Hajdú-Bihar megyei Kaba mellett átadta a második magyarországi naperőművét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
aug. 29
17:33
Az OTP és a Richter húzta a magyar tőzsdét (Portfolio)
Fél százalékos pluszban zárt a BUX csütörtökön, a hazai nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban.
aug. 29
17:33
Minden harmadig eladott új autó hibrid-elektromos (Növekedés)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
aug. 29
17:33
Mégsem durrant ki az AI lufi, megállíthatatlan az Nvidia (Fintech)
Az Nvidia legutóbbi negyedéves eredménybeszámolója ismét megerősítette a vállalat vezető szerepét a mesterséges intelligencia piacon. Colette Kress, a vállalat pénzügyi igazgatója augusztus 28-án bejelentette, hogy a cég második negyedéves bevételei 30 milliárd dollárra rúgtak, ami 2 milliárd dollárral (7 százalékkal) magasabb a korábban előrejelze

Keresés