2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
18:15
Bűvös határt értek el a fizetések két budapesti kerületben (Portfolio)
Már vannak olyan kerületek, ahol bruttó 1 millió forint fölé emelkedett az átlagkereset. Mindeközben a legrosszabbul kereső járásokban 400 ezer forint körül keresnek az emberek.
aug. 28
18:17
Megjött a figyelmeztetés: túl optimisták a piacok! (Portfolio)
A Goldman Sachs eszközallokációs kutatásának vezetője aggodalmát fejezte ki a bizalom gyors visszatérésével kapcsolatban, amit a kockázatos eszközök piacán láthatunk - számolt be a Cnbc.
aug. 28
18:21
Már most érdemes tervezni: várhatóan ilyen telünk lesz (Agroinform)
Az idei telet gyenge La Niña fázis jellemzi majd, ami jelentősen befolyásolja a globális időjárási mintázatokat.
aug. 28
18:24
Nemzetgazdasági Minisztérium: Az érintett kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések túlzók (Márkamonitor)
A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, amely ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium határozott intézkedéseket tesz és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal versenyjogi vizsgálatát – írják.   Az online árfigyelő rendszerben napi szinten fris
aug. 28
18:24
EM: idén már több mint ezerszer múlták felül az ipari naperőművek tavalyi termelési csúcsukat (Tiszta Jövő)
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
aug. 28
18:27
Borfesztivál a város felett – exkluzív élmények újratöltve (Magyar Mezőgazdaság)
Kiemelten fontos borkulturális rendezvény a Budapest Borfesztivál, mely szeptember 12. és 15. között ismét beköltözik a Duna-parti panorámát meghatározó Budavári Palota gyönyörű, impozáns falai közé.
aug. 28
18:27
Újabb Telegram-csapás: 7 órára leállt a TON blokklánca (BitcoinBázis)
Úgy tűnik, hogy az alapító Pavel Durov letartóztatásával kialakult kritikus időszakban a Telegramra nagyon rájár a rúd. A Telegram Open Network (TON) hálózata komoly kimaradással volt énytelen szembesülni nemrégiben. Hét órán keresztül nem készültek új blokkok, ami lehetőséges sebezhetőségekre és gyengeségekre mutatott rá. A Tonscan adatai szerint
aug. 28
18:30
Találjuk meg 2024 legszabadabb magyar emberét! (444.hu)
Magyarországon egyre nagyobb kockázatot vállal, aki kiáll a saját vagy mások jogaiért, szabadságáért, az igazságért. A TASZ Szabad-díja már hat éve pont azokra hívja fel a figyelmet, akiket sem a propaganda, sem az egzisztenciális fenyegetettség nem tud eltántorítani. Indul a szavazás.
aug. 28
18:33
Hiába a napsütés, a tőzsdén ma beborult (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,86 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 72 838,51 ponton zárt szerdán.
aug. 28
18:36
Újabb állampapírok kamata csökken szeptembertől (Bank360 blog)
Nagy szüksége van a költségvetésnek a kisbefektetők pénzére, de egyre kevesebb kamatot hajlandó fizetni az állampapírok után. Szeptembertől a Magyar Állampapír Plusz és a Kincstári Takarékjegy kamatát is csökkentik.
aug. 28
18:39
Elcsalta a kötelező pihenőidőt, egymilliós bírságot kapott a sofőr (Adózóna)
Mágnes segítségével csalta el a kötelező pihenőidejét egy teherautó vezetője, akit a pénzügyőrök Bükkábrány külterületén ellenőriztek. A sofőrnek több mint egymillió forintnyi bírságot kell fizetnie – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
aug. 28
18:45
Vége a forint szárnyalásának (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 28
18:45
Kreml: Arcátlanság, hogy Fehéroroszország vonja vissza a csapatait az ukrán határról (Növekedés)
A kurszki régióba történt ukrán betörés a végletekig kiélezte a helyzetet, érthető, hogy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a harmadik világháború veszélyétől tart - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
aug. 28
18:45
Erősödik az online piacterek és digitális vállalkozások ellenőrzése (Üzletem)
Priskin Boglárka, a Cerha Hempel fogyasztóvédelmi szakértője összefoglalta, milyen aggályos gyakorlatoktól érdemes tartózkodniuk az online piactereket és alkalmazásokat üzemeltető vállalkozásoknak.
aug. 28
18:51
Így kombináld egymással az ételeket, hogy jobban felszívódjanak a tápanyagok (Agroinform)
Mit mivel érdemes fogyasztani?
aug. 28
18:57
Estére befellegzett a forintnak (Privátbankár)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 28
18:57
Súlyos visszaesés a Rábánál (Portfolio)
A negatív járműipari trendek jelentős kihívások elé állítják a Rábát, amely komoly visszaesést szenvedett el szinte minden földrajzi és termék szegmensben a második negyedévben, ráadásul a menedzsement szerint ez az iparágspecifikus piaci trend folytatódni látszik az elkövetkező időszakban is. A vállalatcsoport által elindított modernizációs intézk
aug. 28
19:15
Olyat tett Warren Buffett cége, amire csak egy másik vállalat volt képes (Portfolio)
A Berkshire Hathaway, Warren Buffett befektetési konglomerátuma ma elérte az ezer milliárd dolláros piaci kapitalizációt. Ezzel az első nem-technológiai cég lett az Egyesült Államokban, amely átlépte ezt a jelentős mérföldkövet - írta a Cnbc. A nemzetközi porondon is csak egy másik vállalat van, amely nem a tech-iparban tevékenykedik.
aug. 28
19:21
Zelenszkij bejelentette az első ukrán gyártmányú ballisztikus rakéta sikeres tesztjét (BitcoinBázis)
Volodimir Zelenszkij kedden közölte, hogy hadserege nemrég végrehajtotta egy hazai gyártású ballisztikus rakéta első sikeres tesztjét. Az ukrán elnök a részletekről nem beszélhetett, de azt mondta, hogy az eredmény “pozitív” volt. A Kijevben tett bejelentést két egymást követő éjszakán át tartó nagyszabású orosz bombázás előzte meg. Több ember megh
aug. 28
19:27
Van okuk az ünneplésre: jobbnál jobb számok Amerikában, kukoricából még rekord is (Magyar Mezőgazdaság)
A legfrissebb kormányzati adatok alapján nagy kukorica- és szójatermés várható az Egyesült Államokban.
aug. 28
19:27
A hibrid tanulás jobban működik az elméleti órákon (Digital Hungary)
Rangos platformon publikált friss munkájában Verma Chaman, az ELTE Informatikai Kar oktatója gépi tanuláson alapuló keretrendszert mutatott be hibrid tanulási mód azonosításához.
aug. 28
19:33
Ezekbe a kriptókba érdemes befektetni egy 5 millió dolláros portfólió eléréséhez 2026-ig (BitcoinBázis)
Egy kis kezdeti befektetés néhány év alatt jelentős vagyonná válhat. A cikk olyan magas növekedési potenciállal rendelkező kriptókat vizsgál, amelyek egy szerény 500 dolláros befektetésből 2026-ra akár 5 millió dolláros portfólióvá is válhatnak. Fedezd fel a figyelemre méltó nyereségre esélyes digitális valutákat, és tudd meg, hogyan használhatod k
aug. 28
19:39
Csaknem megduplázódott a kripto-milliomosok száma a világon (Adózóna)
A több mint egymillió dollárnak megfelelő kriptovalutával rendelkezők száma egy év alatt csaknem megduplázódott, 95 százalékkal, 172 300-ra emelkedett – áll a svájci Henley & Partners tanácsadó cég Crypto Wealth Report 2024 tanulmányában.
aug. 28
19:51
Hatalmas fogás a busafogó versenyen (Agroinform)
A busák súlyos károkat okoznak a hazai élővizekben.
aug. 28
19:51
A világ legsikeresebb befektetőjének cége átlépte az ezermilliárd dollárt (Növekedés)
Warren Buffett az elmúlt évtizedekben átlagosan évi 20 százalékos hozamot ért el befektetőinek, és cége az első, amelyik nem technológiai társaságként érte el az álomhatárt.
aug. 28
19:57
Hiába az erősebb indulás: gyengült a forint szerda estére (Pénzcentrum)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 28
20:03
Egy kisváros ellátására elég napenergia veszik kárba naponta (Növekedés)
A száz megawatt energia többségét fel lehetne használni, de a tulajdonosok nem foglalkoznak vele.
aug. 28
20:09
Földrengés történt Krétán (Portfolio)
Közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a turisták körében kedvelt Kréta szigetét - jelentette szerdán az athéni földtani intézet.
aug. 28
20:21
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére: borús napot zárt a magyar piac (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,86 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 72 838,51 ponton zárt szerdán.
aug. 28
20:27
Háború: Rakéta-sorozatvetőkkel és ágyúkkal támadják az oroszok Ukrajnát (Növekedés)
Az ukrán erők egy saját gyártású drónnal eltalálták Oroszországban, a rosztovi régióban lévő egyik olajraktárt - közölték szerdán az ukrán katonai hírszerzésnél az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
aug. 28
20:27
Elindult a Sony blokkláncának teszthálózata (BitcoinBázis)
A Sony Group blokkláncokkal foglalkozó leányvállalata szerdán elindította a „Minato” testnetet Ethereum második réteges blokkláncához, a Soneiumhoz. Ez azt követően történt, hogy a japán cég a múlt héten bejelentette, hogy a szingapúri székhelyű Startale Labs-szel együttműködve saját blokkláncon dolgoznak. A Soneium célja, hogy a Sony szórakoztatói
aug. 28
20:27
Társadalmi felelősségvállalási pályázat: Ingyenes weboldalkészítés három magyar vállalkozásnak 2024-ben (Digital Hungary)
A Flybuilt idén újabb társadalmi felelősségvállalási pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy segítse a magyar vállalkozókat online jelenlétük fejlesztésében. A kezdeményezés keretében három szerencsés projekt kap lehetőséget arra, hogy teljesen friss és üzletképes weboldalt kapjon ingyen, ami hozzájárulhat vállalkozásuk növekedéséhez és sikeréhez.
aug. 28
20:33
Itt lehet a megoldás a gümőkór ellen? (Magyar Mezőgazdaság)
Brit kutatók szép eredményeket értek el a borzállomány oltásával, amely védelmet biztosíthat a szarvasmarhák számára.
aug. 28
20:45
Győr, Veszprém és Zalaegerszeg a három legdrágább dunántúli vármegyeszékhely (Üzletem)
A dunántúli vármegyeszékhelyeken zárul az ingatlan-adásvételek 15 százaléka a Duna House adatai szerint; a három legdrágább Győr, Veszprém és Zalaegerszeg, 592–724 ezer forint közötti átlagos négyzetméterárral.
aug. 28
20:51
Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak a magyar szülők ősszel: az osztrákok, csehek, hollandok is jobb helyzetben vannak (Pénzcentrum)
Szeptember 2-án, hétfőn több mint 1 millió 900 ezer iskoláskorú gyermeknek csengettek be a 2024/2025-ös tanévre Magyarországon. Az iskolakezdés a családi kasszákat is érinti: a tanszerek 7% körül, a gyerekruhák 2-4% között, míg a gyerekcipők 2% körül drágultak tavaly júliushoz képest - írja az Oeconomus. Ugyanakkor pozitív fejlemény, miszerint 2023
aug. 28
21:15
Az ABB öt új, hibrid-elektromos komphajó hajtóművének szállítására nyert kizárólagos szállítói megbízást a Washington State Ferries-től (ProfitLine)
A Washington State Ferries (WSF) az ABB-t bízta meg, hogy az új, innovatív, 160 autó szállítására méretezett hibrid-elektromos komphajók hajtásrendszerének kizárólagos beszállítójaként (propulsion single source vendor/Pssv) vegyen részt az új kompflotta kialakításban. A projekt jelentős mérföldkövet jelent a fenntartható tengeri szállítás fejlődésé
aug. 28
21:21
Már nem Satoshi Nakamoto lesz a legnagyobb BTC-tulajdonos (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb BTC-tulajdonosa feltehetően maga Satoshi Nakamoto, a Bitcoin megalkotója. Tekintettel azonban arra, hogy az Egyesült Államokban a spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) masszívan gyűjtik a bitcoint, Eric Balchunas ETF-elemző szerint Nakamoto már nem sokáig tarthatja meg státuszát. Balchunas rámutatott arra, hogy a Bitco
aug. 28
21:27
Ezért érdemes a jövőben a zöldségtermesztést választani (Magyar Mezőgazdaság)
A több hónapig tartó aszály és a háborús konfliktus okozta piaci zavarokból a szántóföldi zöldségtermesztés jelentheti a kivezető utat, mely által talán nem kell ennyire kiszolgáltatottnak érezniük magukat a gazdálkodóknak.
aug. 28
21:27
Megint változtatják két lakossági állampapír kamatszintjét (Telex)
A Kincstári Takarékjegyek és a MÁP Plusz éves kamata csökken.
aug. 28
21:29
A Ryanair főnöke szerint két italnál meg kellene húzni a határt a reptereken (Telex)
Michael O'Leary szerint az a baj, hogy a mai részegek bogyókkal és porokkal is keverik az alkoholt, ezért vannak mindig kellemetlen helyzetek a repülőkön.
aug. 28
21:31
Van egy 63 négyzetkilométeres terület Magyarországon, ahol bruttó egymillió forint fölé emelkedett az átlagfizetés (Telex)
De van, ahol még mindig bruttó 400 ezer alatt van.
aug. 28
21:45
Kiakadt a szakszervezet: Életveszélyes a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetése (Portfolio)
Rövid határidőt, alig több mint egy hetet hagyott a kormány a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak is a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetéséről szóló törvénymódosítás véleményezésére – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A munkavállalói jogokat súlyosan sértő, alaptörvény-ellenes tartalmat hónapokkal ezelőtt, már korábbi form
aug. 28
21:45
Ismét Huaweié a legjobb okosóra az Eisa szerint (Digital Hungary)
A Huawei Watch 4 Pro Space Editiont választotta idén a világ legobb okosórájának a Kép- és Hangtechnikai Szakértők Szövetsége (EISA). A világ egyik legbefolyásosabb fogyasztói elektronikai szakértői szervezetének indoklása szerint az űrhajós minőségű titánból készült okosóra stílusában és funkcionalitásában egyaránt kiemelkedő. Az EISA zsűrije idén
aug. 28
21:51
Éretlenül hullik a füge? Mutatjuk a megoldást! (Agroinform)
Ha tudod az okát, meg tudod előzni, hogy a füge éretlenül hulljon le. Mutatjuk, mit tegyél.
aug. 28
21:51
Mélyponton a lakásépítések száma Magyarországon: ezt megérezhetik az otthonra vágyók (Pénzcentrum)
Nem sikerült jól a második negyedév az építőiparban, az elindított kivitelezések értéke csak kevéssel haladta meg a 400 milliárd forintot, ami még folyó áron is 2016 óta a legalacsonyabb összeget jelentette a negyedéves Aktivitás-Kezdéseket nézve derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
aug. 28
22:15
Megkétszereződött a szója vetésterülete hazánkban (ProfitLine)
Megduplázódott a szója vetésterülete hazánkban. Közös európai stratégiára van szükség, amely csökkenti és hosszú távon akár meg is szüntetheti a fehérjetakarmányok esetében meglévő importfüggőségünket, ezért tovább kell növelni a GMO-mentes fehérjenövények vetésterületét - jelentette ki Nagy István agárminiszter a Szója Roadshow újmohácsi állomásán
aug. 28
22:21
Betagadott a spanyol kormány: nem adják el Talgót, hiába venné meg a magyar Ganz (Pénzcentrum)
A spanyol kormány nem engedélyezi a spanyol Talgo vonatgyártó vállalat eladását a magyar Ganz-MaVag Europe Zrt-nek - közölte a kabinet keddi ülésén született döntést a spanyol gazdasági tárca. "Az elvégzett részletes elemzés megállapította, hogy ennek a műveletnek az engedélyezése leküzdhetetlen nemzetbiztonsági és közrendi kockázatokkal járna" - f
aug. 28
22:45
Nagy bejelentés érkezett Magyarország adósságáról (Portfolio)
Magyarország jövőre a forinthitel-felvételre és a hazai finanszírozási forrásokra összpontosít, a devizaadósság arányát a 30 százalékos határon belül tartja - mondta Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezetője szerdán a Reuters hírügynökségnek.
aug. 28
23:09
Lázár János mégis megépítené Esztergomig azt a brutálisan drága autópályát, amit pár éve elkaszált (Telex)
2022-ben 350 milliárd forintba került volna a 32 kilométer autópálya. Most új közbeszerzést írnának ki.
aug. 28
23:15
Májusban emelkedett Románia GDP-arányos államadóssága (ProfitLine)
Májusban 52,6 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága - közölte a bukaresti pénzügyminisztérium.

Keresés