Kemény világ köszöntött augusztus 1-jétől a vállalkozókra, a kormány ugyanis jelentősen megemelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) által kiszabható pénzbüntetési tételeket a három leggyakoribb mulasztás esetében. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő elmondta, a cégek többsége értetlenül áll a döntés előtt, ugyanakkor pánikra szerinte ninc
Hollandiában egyre többen telepítenek mogyorót, meglátva a lehetőséget abban, hogy a növekvő fogyasztást túlnyomórészt importból fedezi az ország, miközben kimondottan jó időjárásálló növényről van szó – írja a fruchthandel.de portál friss cikke.
Ennyit kapnak a Tesla amerikai laboratóriumában azok az emberek, akik hajlandóak foglalkozni az Optimus humanoid robotjának képzésével. A vállalat szerint különleges és izgalmas lehetőségről van szó, hiszen elég egyedi munka
Többen jelezték a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
A Belváros-Lipótvárosi Közterület-felügyelet (BLKF) egy héttel meghosszabbította a Budapest V. kerületi parkolóhelyek foglaltságát valós időben jelző okos parkolási rendszer üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás ajánlattételi határidejét – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A jelentkezők 2024. szeptember 3-ig nyújthatják be ajánlataik
A HONOR bejelentette, hogy együttműködik a Google Clouddal, így három felhőalapú AI funkció debütálhat a HONOR Magic V3-on. A világ legvékonyabb, befelé hajtható telefonjaként a HONOR Magic V3 nemcsak a hardver tartósságában, az akkumulátor élettartamában és a fotózási teljesítményben jeleskedik, hanem az eszközön és a felhőben található AI-inno
Augusztus 31-én a Budapest Parkban az eredeti Budapest Parádék hangulatát idézik meg a régi esemény DJ legendái. A fellépők között nemzetközi sztárok és 15 magyar előadó is helyet kapott.A Parádé Remember csapatának célja, hogy egy estére megpróbálja feleleveníteni azt az érzést, hangulatot, amikor megtelt emberekkel, élettel és szabadsággal az And
Aggasztó jelenség tapasztalható több helyen is az országban: bár még csak nyár vége van, egyes lombhullató fák és cserjék alatt annyi lehullott levél látható, mintha már késő ősz lenne. Az ilyen pedig aszályt csak egy ideig viselik el a növények.
Egy kínai áramszolgáltató üzembe helyezte a világ legnagyobb, 5 gigawatt teljesítményű naperőművét Hszincsiangban, amely évente 6,09 milliárd kilowattóra villamos energiát termel.
Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az Fmcg szektorban 2024 című konferenciát. A konferencia zárásaként három ügynökségi vezető, Horváth Rita (Publicis Groupe), Bacsa Gábor (Dentsu) és Havasi Zoltán (Wavemaker) beszélt a márkaépítés, a hosszú távú gondolkodás jövőjéről és az ügynökségek változó szerepéről. A kerekasztalt Dic
Brutális tempóval 1,5 millió ügyfelet gyűjtött, de ennél is többet akar, és most magyar fióktelep nyitását fontolgatja a litván banki licenccel rendelkező fintech. Milyen változást hozhat ez a felhasználóknak? És fel tudják venni a versenyt a magyar bankok a Revoluttal?
Az augusztus eleji összeomlás óta a bitcoin árfolyama 30%-kal erősödött, ám ezzel is elmaradt a top 100 kriptopénz messze legjobb teljesítményét hozó AAVE-tól, ami ugyanezen időszakban közel megduplázódott és még a tegnapi korrekció után is 70%-os pluszban tartózkodott. Az AAVE a nála elhelyezett letétek összértéke alapján (TVL) jelenleg a 3. legna
Gazdasági válság, koronavírus-járvány, rekord infláció, az építőipar mélyrepülése – csak néhány olyan globális csapás, amelyet számtalan magyar vállalkozás nem élt túl. Ilyen helyzetekben a környezet gyakran azt sugallja, hogy jobb feladni. Válság idején a kishitű munkatársak is könnyen továbbállnak, ha úgy gondolják, hogy a gödörből nem lehet kijö
A németországi Phytonics egy olyan öntapadós fóliát fejlesztett ki, amely bionikus mikrostruktúrákkal csökkenti a napelemek tükröződését, ezáltal megoldást kínál a vakítás okozta problémákra, és egyaránt használható új és meglévő rendszerekben.
Augusztus 18-án lépett életbe az EU természet-helyreállítási rendelete. E jogszabály célja, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be a tagállamok, amelyekkel vállalják, 2050-ig helyreállítják a leromlott állapotú élőhelyeket.
A hazai közgazdászok egy része a nemzetgazdasági miniszter által „fogyasztási puzzle”-nak nevezett anomáliára keresi a magyarázatokat. Azaz: az idei erős reálbérnövekedés miért nem húzza magával a fogyasztást?
A legtöbb fiatal szerint a képzettség hiánya és az alacsony bérek miatt nehéz munkát találni, emellett minden harmadik fiatal úgy érzi, mentális betegségben szenved.
Nagy teljesítményű csapágyat mutatott be az NSK szervomotorokhoz csökkentett részecske – például zsír és olaj – kibocsátással. Ez az áttörést jelentő fejlesztés hozzájárul a létfontosságú ipari gépek, például a robotok
Az innováció és technológia gyorsan fejlődő világában a dróntechnológia az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat. A Széchenyi István Egyetem pedig mostantól új képzésekkel biztosít lehetőséget arra, hogy a jövő drónszakemberei magas
2024-ben is megnyílt a pályázati lehetőség azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani. A pályázat meghosszabbított határideje: szeptember 22.
Oroszország nyugati kikötőiből származó olajexport szeptemberben várhatóan emelkedik az augusztusi szinthez képest, mivel az ország olajfinomítói a jövő hónapban megkezdik a szezonális karbantartást, ami azt jelenti, hogy több nyersolaj áll rendelkezésre exportra.
A Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként, a Galaxy technológia erejét kihasználva továbbra is támogatja a sportolók és szurkolók összekapcsolt élményeit a 2024-es párizsi paralimpiai játékok során, segítve őket abban, hogy életre szóló emlékeket szerezzenek a sporteseményről. A Samsung 2024-es párizsi olimpiai és paral
A Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerén végzett tesztek kimutatták, hogy a napelemmodulok 31 év után is a gyártók által ígért teljesítményt nyújtják, bár a modulok teljesítménye átlagosan 20,5%-kal csökkent.
Közzétette ESG stratégiáját az AutoWallis Csoport, melyben a magyar tőzsde autós vállalata meghatározta a fenntartható működéssel kapcsolatos stratégiai fókuszterületeket és az azokhoz kapcsolódó terveket. Az AutoWallis célja, hogy a közép-kelet-európai régió 16 országában jelenlévő csoport minden tagja egységes ESG stratégia mentén működjön, és dö
A 2024/2025-ös tanév küszöbén a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása vált a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témájává. Az augusztusban életbe lépett kormányrendelet szerint az okoseszközök ugyan bevihetők az iskolákba, de szigorú szabályokhoz kötött a használatuk. A rendelet azonban nem csak megoldásokat, hanem újabb kérdéseket is felve
Szeretném már az elején leszögezni, hogy nagy kokárdavirág-kedvelő vagyok és elképesztően jól adaptálható növény az alföldi homoktalajokra, mert szívós, rendkívül hosszan és sokat virágzik. De megvannak a veszélyei is.
A horvát gazdaság teljesítménye 3,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
Nagy váltásra lenne szükség a vállalati szektor beruházási hajlandóságában – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás miután a Monetáris Tanács hosszú idő után most először nem csökkentette a jegybanki alapkamatot. A részletes tájékoztatóból azért kiderült, nem csak ezen a téren akad probléma.
Kevesebb lett a részvényfinanszírozásból származó 2024. második negyedéves összesített bevétel az első negyedévhez képest, derült ki az észak-amerikai bitcoinbányászok által leadott jelentésekből. Ami aggasztó lehet, hogy nőtt viszont az adósság, ami a 2022-eshez hasonló adóságspirálhoz is vezethet később. Eddig 13 észak-amerikai tőzsdén jegyzett b
A Base Dawgz körül egyre nagyobb a felhajtás, ráadásul az előértékesítés a mai napon zárul. Mivel a projekt már 3 millió dollár felett jár, és alig pár óra van hátra az előértékesítésből, a befektetők addig akarnak bekapcsolódni, amíg még megtehetik. A $DAWGZ token hamarosan a tőzsdéken is elérhető lesz, a láncok közötti interoperabilitás miatt ped
2024-ben is megnyílt a pályázati lehetőség azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani. A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat fo
Az esővíz kincs. Így gondolják ezt a Wavin által megkérdezett magyar szakemberek is, ráadásul szinte minden második építész, létesítményüzemeltető, illetve városgazdálkodó szerint folyamatosan nő az igény a fenntartható esővízkezelés iránt. A kutatás tanulságai szerint a megvalósítás nem a szaktudáson vagy a műszaki lehetőségeken fog múlni, ám a sz
Az elmúlt években felvett méregdrága jelzálogkölcsönüket törlesztő adósoknak mostanra eljöhetett a hitelkiváltás ideje. Egy 20 milliós lakáshitelnél a futamidő alatt akár 10 milliónál is nagyobb a megtakarítás, a törlesztőrészlet 50 ezer forinttal is csökkenhet.
Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy a tapasztalatok tükrében felülvizsgálja a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) rendelkezéseit abból a szempontból, hogy szükséges-e az eltelt 6 év tapasztalatai alapján azok valamilyen irányú módosítása. Habár úgy tűnt, hogy ez a közeljövőben meg fog valósulni, az EU Bizottság 2028-ig még
Hova fejlődik a mesterséges intelligencia? Kvantumszámítógép és MI, általános MI, szingularitás, öntudatra ébredés és szuperintelligencia lehetnek az egymást követő mérföldkövek. Jövőbenézés.
Kijev malmára hajtja a vizet, hogy a bevonulás miatt Putyin most rossz színben tűnik fel az orosz lakosság előtt. A Kreml-nek kellemetlen, hogy jövő héten Kurszkban nem tudnak kinyitni az iskolák - mondta el a Növekedésnek Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Széles folyosók, kerekesszékkel is használható liftek, mosdó a mozgássérülteknek – többek között ezekkel a megoldásokkal támogatja a Schneider Electric, hogy új üzemében, a Duna Smart Power Systemsben a mozgásukban korlátozott,
A BMW Group Gyár Debrecen épületei hamarosan elnyerik végső formájukat. A legmodernebb technológiát képviselő festőüzem lesz a járműgyár elsőként beindított részlege, amelyben földgázhasználattól függetlenített, elektromos hőtermelésre építő festési műveleteket valósítanak meg.
2024-ben több mint kétszázötven-féle sörrel, a hazai sörfőzdék kézműves különlegességeivel, az importőrök nemzetközi sörkínálatával várja szeptember 3. és 8. között a budapesti Szabadság téren, a Spar Magyarország támogatásával a Belvárosi Sörfesztivál a kilátogatók, amelynek idén is a célja, hogy újra trendivé tegye a minőségi sörfogyasztást a fia