A MOL 300,1 milliárd forint CCS-alapú, tisztított Ebitda eredményt ért el 2024. második negyedévében, ami magasabb a 288,1 milliárd forintos piaci konszenzusnál.
Jó hangulatban kezdődött a kereskedés az európai tőzsdéken pénteken, a délelőtt folyamán pluszban tartózkodtak az irányadó indexek, miután a csütörtöki munkaerőpiaci adatok némileg megnyugtatták az amerikai gazdaság állapota miatt aggódó befektetőket. Az amerikai részvénypiacok azonban ismét lefordultak a nyitást követően, de nagy mozgások egyelőre
Régóta vita tárgya Magyarországon, hogy be kell-e tiltani a dohányzást az autóban, ha az utasok között kiskorú is van. Bár Lázár János korábban erre tett törekvéseket, Müller Cecília tisztifőorvos szerint viszont az autóban való dohányzást nem lehet betiltani. Fontos megjegyezni, ugyan konkrétan a vezetés közbeni dohányzást nem tiltja törvény, jogs
Az áprilisban lezajlott Bitcoin-felezési eseményre való várakozás március közepén új magasságokba, 73 750 dollárra emelte az árfolyamot, de ahogy azt sokan előrejelezték, a kriptopénz utána gyengülésnek indult, és az árfolyam gyorsan lefelé fordult. Május közepére azonban a bitcoin visszahúzódott a 60 000 dolláros szint fölé. Paul Marino, a Granite
Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben aláírta azt a törvényt, amely legalizálja a kriptovaluta bányászatot Oroszországban. Az új szabályozás részletei Az új törvény több kulcsfontosságú fogalmat vezet be, mint például a digitális valuta bányászatát, a bányászati poolokat, és a bányászati infrastruktúra üzemeltetőit. A bányászatot mostantól nem a
Az Absolute Live termékcsalád a visszaváltós rendszer bevezetésével dizájnt is cserélt, ami jobban kézre áll sportolás közben. A hazai funkcionális ital piacon különlegesnek számító, Magyar Brands-díjas termékekbe több hatóanyag is került, hogy jobban segítse a sportolókat céljaik elérésében, legyen szó fogyásról, izomépítésről, hidratálásról vagy
Úgy tűnik, átmenetileg megúszta a forint a 400-as szintet az euróval szemben, tegnap a vártnál magasabb inflációs adat is adott neki némi erőt. Péntek reggel 396 körül kezdett az euróval szemben, délután pedig már a 395-öt is átvitte.
A K&H STEM pályázat keretében a fiatal informatika szakos egyetemi hallgatók is megmutathatják milyen módon automatizálnának banki folyamatokat. Az IT egyik leggyorsabban fejlődő területe az automatizáció, ami a gyakran ismétlődő, bonyolult folyamatok és feladatok elvégzését gyorsabbá és hatékonyabbá teszi – véli Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője. A
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében.
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók. A Magyar Pékszövetség 2024-es kenyérversenyén mindkét kategóriában első helyet ért el a Balmaz Sütöde Kft A vállalkozást működtető apa-fia duó, Fülep Zsolt és Fülep Ádám közösen mu
Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak. A forint jövőre egy lépcsővel gyengébb tartományba kerülhet.Bár a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi kamatdöntése előtt még nem volt biztos, hogy sor kerül a 25 bázispontos csökkentésre, végül erről
A külkereskedelemben és a globális ellátási láncokban elfoglalt pozíció alapvetően befolyásolja a gazdaságok teljesítményét két szempontból is: egyrészt meghatározza egy ország külső sérülékenységét, másrészt befolyásolja egy gazdaság fejlettségét és fejlődési potenciálját. Az erről szóló két részes cikksorozat első részében azt mutatom be, hogy a
Ami igazán érdekes, hogy ezúttal nem az ellenzék ostobázta le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gondolatait, hanem főszövetségese, az amerikai Republikánus Párt szenátora.
Jó hangulatban kezdődött a kereskedés az európai tőzsdéken pénteken, a délelőtt folyamán pluszban tartózkodtak az irányadó indexek, miután a csütörtöki munkaerőpiaci adatok némileg megnyugtatták az amerikai gazdaság állapota miatt aggódó befektetőket. Az amerikai részvénypiacok csökkenéssel nyitottak, majd pluszba fordultak, de nagy mozgások nincse
Nem elég, hogy a sportolók „lázasan” készültek az olimpiára: magát a versenyt sem ússzák meg betegségek nélkül. A 2024-es párizsi olimpia során már legalább 40 sportoló teszteltek pozitív Covidra, és a Szajnában úszók is különböző fertőzésekkel küzdenek. Mi állhat ennek a hátterében, és milyen intézkedéseket hoznak a hatóságok a sportolók védelme é
A világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által kiadott Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS) publikálta a részben Székely Tamás, az MTA külső tagja által vezetett kutatócsoport a nemi szerepeknek a parti madaraknál tapasztalható evolúciójáról szóló, rengeteg kutatás eredményeit
A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során 268 forgalmazót és 311 görögdinnyetételt ellenőriztek július második felében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a vármegyei kormányhivatalok zöldség-gyümölcs minőségellenőrei. A dinnyék minőségi szempontból jól szerepeltek a hatósági vizsgálatokon, azonban többször akadt jelölés
Az újonnan megválasztott brit kormány a parlament elé viszi a digitális információ és okos adatok ( Digital Information and Smart Data, DISD) tervezetet, amely nagyban elősegíti a nyílt bankolás fejlődését a szigetországban. A reform hozzájárulhat, hogy az Egyesült Királyság megtartsa vezető szerepét az európai fintech piacon. Az Egyesült Királyság
Jó hangulatban kezdődött a kereskedés az európai tőzsdéken pénteken, a délelőtt folyamán pluszban tartózkodtak az irányadó indexek, miután a csütörtöki munkaerőpiaci adatok némileg megnyugtatták az amerikai gazdaság állapota miatt aggódó befektetőket. Az amerikai részvénypiacok csökkenéssel nyitottak, majd pluszba fordultak, de nagy mozgások nincse
Az amerikai és az európai tőzsdéken a tegnapi záróértékük körül ingadoznak az irányadó indexek, hol kis mínuszban, hol pluszban állnak, és a magyar részvénypiacon sem volt sokkal mozgalmasabb a nap, a BUX minimális elmozdulással zárt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) figyelmeztetést adott ki az utazók, különösen a terhes nők számára az Oropouche-vírus (OROV) megfertőződésének kockázatára, amikor olyan területekre látogatnak, ahol magas az esetek száma. Már összesen 19 behurcolt esetet jelentettek Európában.
Moszkva megfúrta azt az üzletet, amelynek értelmében a török Anadolu Efes sörgyár megszerezte volna az AB InBev részesedését az 1,3 milliárd dolláros oroszországi közös vállalatukban. A döntést csütörtökön jelentették be, az orosz hatóságok arról tájékoztatták az Anadolu Efest, hogy a tranzakció jelenlegi struktúráját nem hagyják jóvá.
A berkenyefa, más néven sorbus vagy rowan, egy gyönyörű és sokoldalú fa, amelyet gyakran ültetnek dísznövényként kertekben és parkokban. Az emberek sokféle kérdést tesznek fel a berkenyével kapcsolatban, amelyek a fa gondozásától kezdve a betegségeken át a terméshozamig terjednek. Ebben a cikkben választ adunk a leggyakrabban feltett kérdésekre, ho
18 000 ezer négyzetméteres terület bérletének meghosszabbításáról kötött megállapodást a Fiege Szállítmányozási és Logisztikai Kft és a Prologis. A felek úgy vélik, a közel két évtizedes múltra visszatekintő partneri kapcsolatot tovább mélyítették a tárgyalási folyamatok, melyeknek köszönhetően az egész piac számára példaértékű megállapodás születe
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője Pintér Sándortól többek között azt kérdezte, a kormány hogyan akarja visszaállítani a hazai lombikszektor európai hírnevét, s nem volna-e itt az ideje újraindítani a meddőségi magáncentrumokat? Ám a feltett négy kérdés közül úgy tűnik, egyre sem érkezett igazi válasz, és a számokkal sem stimmel minde
2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A londoni legfelsőbb bíróság döntött a több mint hat éve eltűnt “kriptokirálynő”, Dr. Ruja Ignatova vagyonának globális befagyasztásáról. Ignatova a OneCoin alapítója, amelyet minden idők egyik legnagyobb kriptós átverésének hívhatunk és amellyel ő és társai több mint 4 milliárd dollárt kerestek. A befagyasztási végzés azután született, hogy a OneC
A Texasi Egyetem kutatói azt állítják, hogy jelentős a látencia a H5 N1 humánfertőzések tekintetében és nem vesszük elég komolyan egy világjárvány lehetőségét.
Új pályázati felhívások segítik az állattartókat és az élelmiszer előállító gazdaságokat – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a XXII. Tarka Fesztivál keretében megrendezett, XXVI. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás – országos agrárfórum rend