Kábítószerfüggő anyjától totyogóként nevelőotthonba került, tinédzserként éveken át szexuálisan zaklatta a sportorvosa. Alulértékelték, kritizálták, és verbális agressziónak, rasszizmusnak volt kitéve. Csak azért is a világ legjobbja lett. Nem egyszer: harmincszor.
A klímakutatók számára sokáig az emberiség szén-dioxid kibocsátása jelentette a fő fókuszt, más gázokra jóval alacsonyabb figyelmet fordítottak. A metán is az elhanyagolt anyagok közé tartozik, pedig az elmúlt évek kutatásai egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy hatalmas szerepe van az időjárási viszonyok megváltozásában – írja a New Scientist.
Élőben, valamint felvételről is láthatják a magyar nézők Marozsán Fábián meccsét a világ egyik legpatinásabb tenisztornáján, a Canadian Openen. Szerdán hajnali egykor találkozik Montrealban a magyar teniszező és ellenfele, Carreno Busta. A két sportoló még soha nem mérte össze a tudását.
A japán monetáris politika jelentős fordulatot élt át idén, amikor ismét pozitív kamatlábakat határozott meg a Bank of Japan és elkezdődött a kamatemelési időszak. A változás következtében az Egyesült Államokban befektetett tőke elkezdett hazavándorolni, ami az amerikai alapkezelők egyik legnagyobb félelme. A bizonytalan makrogazdasági helyzetben a
A nők lényegesen kevesebb nyugdíjat kapnak Ausztriában, mint a férfiak. Minél magasabb a havi munkajövedelem és minél több hónapnyi a járulékfizetés, annál magasabb a későbbi nyugdíj. A bér- és nyugdíjegyenlőség elérése érdekében a politikai és társadalmi erőfeszítések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az osztrák fővárosban.
Egy augusztus 5-én közzétett jogszabálytervezet értelmében valóban csökkentenék a lakástámogatásokhoz szükséges elvárt társadalombiztosítási jogviszony idejét a katások, átalányadózók és mezőgazdasági őstermelők esetében.
A permakultúrában használt mintázatok segítenek megtervezni a kerti ágyásokat és a tér optimalizálását az ápolási munkák megkönnyítése, a talaj gondozása és a táj szépségének megteremtése érdekében.
A hazai közepes és nagyvállalatok a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása terén némileg lemaradtak a világtendenciáktól – derül ki a K&H innovációs index kutatásából. „A hátrány nem behozhatatlan, de az AI alkalmazása nagyobb figyelmet érdemel, már csak azért is, mert a technológia bevezetése a teljes vállalati működés újragondolását igényli”
A Laye-2-es Ronin Network hídja egy hackertámadás következtében kénytelen volt leállni, amely során 12 millió dollár értékű kriptovalutát loptak el. A hírek szerint az eltulajdonított digitális eszközök 3996 ETH-t és 2 millió USDC érmét tartalmaztak. A Peck Shield Alert bejegyzése szerint a támadásról két gyanús tranzakció tehet. Az első során 399
Imádják a látogatók, imádják a fellépők és imádják a kritikusok. Ez a Fekete Zaj, ami szembemegy mindennel, ami a hazai mainstream fesztiválkultúrát jellemzi. A 15. születésnapját ünneplő rendezvény alapító atyját, lelkét és motorját, Varga Balázst faggattuk ennek kapcsán a múltról, jelenről és jövőről. A hazai igen változatos zenei fesztiválpalett
A Richter ma reggel tette közzé 2024 első féléves számait. Az árbevétel 6,1%-kal 216,3 milliárd forintra nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a bruttó fedezet 69,3%-ra emelkedett. Ez tükrözi a román nagy- és kiskereskedelmi üzletág értékesítésének hatását.
A méhek megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozása egész évben elengedhetetlen immunrendszerük hatékony működéséhez, továbbá fokozza a méhcsaládok ellenálló képességét számos kórokozóval szemben.
A Gvh a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent júliusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint. Az eredmények a magyar piaci szereplőkre is hatást gyakorolhatnak, mivel a német autóipari szereplők az egyik legaktívabbak az országban.
A Canadian Open (National Bank Open) a világ egyik legismertebb tenisztornája, amelynek története 1881-re nyúlik vissza. Idén augusztus 3-12. között rendezik a versenyt. Marozsán Fábián is ott van az indulók között a kemény borítású pályán, és először a 33 éves spanyol Carreno Busta ellen kell bizonyítania. A statisztikák Marozsánnak kedveznek, h
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent. Bár a második félévben behozott használt autók száma várhatóan túlszárnyalja az első féléves adatokat, az éves bővülés mértéke a JóAutók.h
Főleg munkába és iskolába járásra használják az autójukat a magyarok, a többség pozitívan viszonyul a vezetéstámogató rendszerekhez, és rádiót, vagy saját lejátszási listáját hallgatja vezetés közben többek között ez derült ki egy friss felmérésből. A válaszadók között többségben voltak azok, akik évente legalább egyszer elviszik szervizbe a járműv
A Bitcoin hosszú távú birtokosai csak mintegy 600.000 dollárnyi BTC-t adtak el a 49.500 dollárig tartó meredek zuhanás során, derül ki a legfrissebb adatokból. A CryptoQuant onchain analitikai platform egyik legutóbbi Quicktake blogbejegyzésében megdöbbentő kontrasztot tárt fel a Bitcoin hodler és spekulánsok között. Az augusztus 5-én 50 000 dollár
Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, é