Az amerikai részvénypiacok az elmúlt hónapban jelentős visszaesést tapasztaltak, ami sok befektetőt elbizonytalanított. Azonban a Goldman Sachs négy évtizedre visszanyúló adatelemzése szerint az ilyen visszaesések gyakran kiváló vételi lehetőségeket kínálnak - írta a Bloomberg.
A lakáshitelek mellett a személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a június a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a korábbi 71,98 milliárd forinttal szemben legutóbb mindössze 69,47 milliárd forint volt az új szerződések összege, ami 3,5 százalékos visszaesést jelent az előző hónaphoz viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a jelzáloghitel
Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 9 - 29. között.
Kiderült, mikor indul pontosan az RTL népszerű bokszműsorának idei évada, valamint egy új szakkommentátor nevére is fény derült. Az is megvan, ki került az eredetileg már bejelentett egyik versenyző, Pápai Joci helyére, aki visszalépett. Közben fény derült arra is, hogy két extra gálameccs is lesz, valamint hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség is a műs
A független országgyűlési képviselő merésznek tűnő állításait Magyar Péter a Tisza párt elnöke is megerősítette, ami azért releváns, mert a ma már ellenzéki politikus korábban a Fidesz belső köreihez tartozott.
A Neuralink Corporation neurotechnológiai vállalat beültethető agy-gép interfészeket (BCI) fejleszt. A céget a gerincvelő-sérült, kvadriplégiás vagy amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő emberek megsegítésére hozták létre, az alapítók egyike Elon Musk volt. Idén januárban a Neuralink bejelentette, hogy sikeresen beültették az első emberbe
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A r
A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség meghaladta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet, már több mint 19 ezer család kapott a költségek kétharmadára rúgó támogatást, összesen mintegy 79 milliárd forint értékben.
Júliushoz hasonlóan az augusztusi kereskedés is hatalmas csökkenéssel indult. Augusztus első hetében az összes kriptoeszköz extrém medvés eladással néz szembe, a piac sztárja, a Bitcoin egy időre 50 000 dollár alá zuhant. Ez azt mutatja, hogy a Bitcoin közeledik a “halálkereszthez”, egy olyan technikai mintázathoz, ahol az 50 napos mozgóátlag (SMA)
Az utóbbi hetekben a Bitcoin árfolyama jelentős zuhanáson ment keresztül, hétfő reggelre azonban elérte az utóbbi hónapok legalacsonyabb szintjét – jelenti a gazdasagielet.hu Miután február végén a kriptopénz értéke meredeken emelkedett, augusztus elejére már több mint egyharmadát veszítette el az értékének. Ez a drámai visszaesés számos tényezőnek
A hétfői nap sötét fejezetként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mivel világszerte meredek tőzsdei eséseket figyelhettünk meg, amelyek több tényező együttes hatása idézett elő. A globális piacon uralkodó pánikot elsősorban viszont az amerikai gazdaság jelentős lassulása váltotta ki. Az autósok számára azonban van egy kedvező fejlemény, hiszen az
Idén az első félévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 1 százalékkal, a cascobiztosítások díja pedig 22 százalékkal emelkedett, miközben előbbinél a szerződések száma 19 százalékkal, utóbbinál 11 százalékkal nőtt éves szinten. Közölte saját adatai alapján a Netrisk az MTI-vel. Kiemelték, hogy az alkuszcégen keresztül az é
A nemzetközi devizapiacon – a megelőző napinál ugyan kisebb mértékben – de tegnap tovább emelkedett az Eurusd, azaz erősödött az euró a dollárral szemben.
A pedagógusoknak egy tíz órás online képzésen kell részt venniük a következő tanévben, hogy frissítsék ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban. Ez derült ki abból a rendelet-tervezetből, amelyet hétfőn tett közzé a Belügyminisztérium - közölte a Népszava.
Az Új-Dél-Walesi Egyetem (Unsw) sydneyi kutatói olyan "mesterséges levelet" fejlesztettek ki, amely a szennyvízben lévő nitrátokat a napfény segítségével alakítja át hasznos ammóniává. Az ammónia előállítására szolgáló ipari eljárásokkal szemben ez a megközelítés nem termel üvegházhatású kibocsátást, és utat nyithat a műtrágyagyártás környezetbarát
A pénzügyi innováció és egyáltalán a pénzügyek egyik globális központjának számító Svájc komoly lépéseket tett a stabilcoinok megfelelő szabályozása felé. A svájci Pénzügyi Piacfelügyeleti Hatóság (FINMA) szigorú iránymutatásokat javasolt nemrégiben. Ezek a szabályozási követelmények tekintetében a stabilcoin-kibocsátókat a hagyományos pénzügyi int
A július első felében látott két eseményhez hasonlóan a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción is a meghirdetetthez képest kevesebb papírt tudott eladni az Államadósság Kezelő Központ a gyenge vételi érdeklődés miatt.
Több mint négyéves történetének legmagasabb értékét érte el a második negyedévben az MBH AgrárTrend Index. Az egyes termékpályák között pedig megindult a kiegyenlítődés.
Már csak egy napig lehet benyújtani jelentkezési kérelmeket a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül – figyelmeztet közleményében az Oktatási Hivatal.
Az építési és közlekedési minisztériumot gazdagítaná az a díj, amit az állami kastélyok iránt érdeklődőknek kell befizetniük. Ez az összeg akkor is az államnál marad, ha a kérelmező végül nem kapja meg az örökbefogadásra kínált félszáz kastély egyikét - írta a HVG.
Földgáz interkonnektor építéséről írt alá memorandumot a román és a szerb kormány - írja az economedia.ro a bukaresti energiaügyi minisztérium közleménye alapján hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,11 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 70 297,98 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 289,08 pontos, 0,41 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 288,97 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegy
Idén is brutális verseny zajlik a vásárlók kegyeiért a mobiltelefon piacon. Az év legkelendőbb készülékeit azonban már lehet listázni az első félévre vonatkozóan.
Hiába mutatnak abszolút csúcsokat a kihelyezett hitelösszegek, az ügyfelek visszafogottan térnek vissza a bankokba. Akinek viszont hitel kell, az elmúlt hónapok inflációja miatt a korábbiaknál sokkal komolyabb mértékben kénytelen eladósodni. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az év hátralévő részében szinte lehetetlen beho
A hazai vállalkozások 55 százaléka nem vezetett be innovációs folyamatot az utóbbi két évben, amelynek legfőbb oka a tőkehiány volt – derül ki a Billingo, online számlázó cég friss felméréséből. Az innovációt alkalmazók sorában az egyéni vállalkozók voltak az élharcosok, őket a Kft-k követték a sorban, az alkalmazási területek pedig főként HR és dö
Az árakba való mesterséges beavatkozással a kereskedő partnerek és a hálózati szereplők jártak a legrosszabbul, de most már kezdenek visszakorrigálni az árak – mondta az InfoRádióban a holtankoljak.hu ügyvezetője. Bujdos Eszter hozzátette: jelentősebb elmozdulások nem lesznek a közeljövőben, sőt a korrekció miatt inkább árcsökkenés várható.
A Yum Brands kedden közzétette második negyedéves jelentését, amely vegyes eredményeket mutatott. Míg a vállalat zászlóshajói, a Pizza Hut és a KFC eladásai csökkentek, addig a Taco Bell továbbra is erős növekedést produkált - írta meg a Cnbc.
Szerdáig lehet benyújtani jelentkezést a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül - közölte az Oktatási Hivatal kedden. A közlemény szerint a július 30-án indult pótfelvételi eljárásban idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények.
Idén augusztusban is sok külföldi repül hozzánk a Sziget hetében. A Kiwi.com foglalási adatai alapján a legtöbben az Egyesült Királyságból, Romániából és Izraelből jöhetnek fesztiválozni, de jelentősen több dán, török, amerikai és német bulizóval is találkozhatunk, mint tavaly. A legtöbben a fesztivál első napján, augusztus 7-én érkeznek hazánkba.
Megújítja áramhálózatát az E.ON Hungária csoport, a fejlesztés alapvető célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, kiemelten a lakossági napelemek hálózatra kapcsolásának elősegítése, amelyből minden dunántúli és Pest vármegyei település profitál - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.