A holland kormány koronavírus elleni oltási kampányt indított a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára, az első értesítéseket már kézbesítették az érintett lakosság számára – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál kedden.
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hétkor jegyzett 394,41 forintról 393,14 forintra gyengült 18 órakor, napközben 392,76 forint és 395,12 forint között mozgott.
Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7–12. között zajlott Sziget fesztivál alatt – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A China Evergrande ingatlanfejlesztő csoport elektromos járműveket gyártó leányvállalata jelentős veszteségnövekedésre számít 2024 első félévében. A China Evergrande New Energy Vehicle közleménye szerint a várható konszolidált nettó veszteség elérheti a 20,25 milliárd jüant (2,84 milliárd dollár), ami háromszorosa az előző év azonos időszakában jel
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 151,76 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel 73 315,37 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatását látja a tő
Kedden este fokozatosan csökken a felhőzet, éjszakára kitisztul az ég, és megszűnik a csapadék. Szerdán napos idő várható, délután nyugaton és délnyugaton előfordulhat zápor, zivatar, a hőmérséklet 30-35 fok között alakul - írja a HungaroMet.
A SpaceX kedden reggel indította volna a Dragon űrhajójának 14. legénységi repülését. A mérföldkőnek számító kilövést azonban héliumszivárgás miatt legalább egy nappal elhalasztották. A történelmi küldetés az új tervek szerint augusztus 28-án indul a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítókomplexumából. A legfrissebb információk szerint a kilövésre s
A Red Dot Awards a világ legnagyobb és legtekintélyesebb dizájn- és formatervezési díja, amelyre minden évben tízezernél is többen pályáznak a világ több mint 50 országából. Idén a Pátzay Borbirtok címkéi is díjat kaptak.
A Magyar Nemzeti Bank Pannonhalmi Bencés Főapátság megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. augusztus 28-án a világörökség részét képező Főapátság szerzetestemploma középkori újjáépítésének és felszentelésének 800., valamint a Főapátság nemzeti emlékhellyé avatásának 10. évfordulója alkalmából. A 3 000 Ft névértékű emlékér
A stablilcoinok piaci kapitalizációja az algoritmikus stabilcoinok nélkül új rekordot érte el 168 milliárd dollár értékben. Ezzel felülmúlta a korábbi, 2022 elején felállított rekordot. Ez a növekedés 11 hónapos folyamatos bővülést jelent – jelentette a DefiLlama. A Tether (USDT) 117 milliárd dolláros értékkel tartja domináns, 70%-os piaci részesed
Az Útkeresés Segítő Szolgálat idén is megrendezte nyárzáró Játékfesztiválját Dunaújvárosban. Az eseményen a szervezők ismét izgalmas programokat kínáltak, emellett pedig a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek iskolakezdését támogatták. Ebben a munkában már kilencedik éve partner a Hankook, amely idén 300 ezer forintos adománnyal járult hozzá rá
Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók több vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát, a viharkárok késő délután Heves után Nógrád és Pest vármegyét, valamint a fővárost is elérték - közölte kedden a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A stressz sajnos az élet elkerülhetetlen velejárója, még társaink, a lovak számára is. A mi felelősségünk az, hogy ezt az erős külső környezeti hatást lovunk számára a lehető legalacsonyabban tartsuk.
A Goldman Sachs jelentősen módosította az olajárakra vonatkozó előrejelzéseit, ami a globális olajpiac jelenlegi helyzetét tükrözi. A befektetési bank 2025-re vonatkozó átlagos Brent-előrejelzését hordónként 82 dollárról 77 dollárra csökkentette. Emellett a 2025-ös Brent-ár előrejelzési tartományát is szűkítette, 5 dollárral 70-85 dollárra mérsékel
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szaké
Megtört a nyaralópiac korábbi lendülete: a kereslet idén tovább csökkent, az Otthon Centrum hálózatában az első hét hónapban 12,3 százalékkal kevesebb nyaralót értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában.
Az Unesco világörökségi helyszíneken vagy híres nevezetességeknél egyre nehezebb tömegektől mentes, de kiváló képeket készíteni. Az európaiak kedvenc úticéljai közül néhány a világ legforgalmasabb városai közé tartozik, és a nyaralókat valószínűleg a közösségi médiában készült fotók is befolyásolják – ami hosszabb várakozási időkhöz vezet, amikor m
Szaúd-Arábia nem újította meg az Egyesült Államokkal 1974-ben kötött petrodollár-megállapodását, így a közel-keleti ország diverzifikálhatja kereskedelmi lehetőségeit, illetve más pénznemben is értékesíthet olajat, az amerikaiakkal való végleges üzleti szakításról azonban szó sincs – mondta az InfoRádióban a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
A globális Stevie® Awards for Great Employers szakmai versenyen kapott díjat a hazánkban 1200 főt foglalkoztató, ipari robotokat gyártó Kuka Hungária Kft. A 2024-es Stevie® Awards-on elismerték a világ azon munkáltatóit és HR csapataikat, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a munkahelyi kultúra és munkavállalói elkötelezettség fejlesztése t
A japán cserebogár Magyarországon is bejelentés-köteles, nem honos károsító, tápnövénykörének széles volta miatt komoly fenyegetés. A minap Dél-Németországban már többedszer találták meg, de egyelőre úgy tűnik, csak odatévedt egyedekről lehet szó.
A Nak és a FruitVeB becslése szerint az idén az átlagosnál gyengébb almatermés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja teljes mértékben fedezni a leszüretelt mennyiség.
Az elmúlt egy hét meleg, nagyrészt száraz időjárása tovább fokozta a július eleje óta tartó szárazságot hazánkban - írja a HungaroMet. Jelenleg az ország kétharmadán tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Bár nyári kapás növényeink terméskilátásain már egy kiadós eső sem segítene, a repce lassan aktuálissá váló vetéséhez óriási szükség lenne a
Egy hím és egy nőstény szibériai tigrissel bővült a ljubljanai állatkert; az állatok még szokják a környezetüket, így csak szeptember közepétől tekinthetik meg őket a látogatók - közölte az intézmény.