A lakosság számára a legmegfizethetőbb piac Dánia és Norvégia, ahol egy 70 négyzetméteres új lakást kevesebb mint öt évnyi bruttó fizetésből meg lehet vásárolni – derül ki a Deloitte Property Index kutatásból.
A napokban erősítették meg a korábban már megjelent hírt: megduplázná a családi adókedvezményt a kormány 2025-ben. A Niveus Consulting Group szerint ez nem akkora nagyságrend, hogy ne lehessen kigazdálkodni a költségvetésből - évi kb. 350-400 milliárd forint többletkiadást jelentene- , ugyanakkor csaknem 1 millió családnak jelenthet anyagi segítség
Elérte a 130 ezer főt az Ausztriában dolgozó magyarok száma, ami eddig még a németeknek sem sikerült. Az osztrák turizmusban, vendéglátásban továbbra is nagy a munkaerőhiány, ezért egyre magasabb béreket kínálnak. Az árupiaci termékek inflációval korrigálva nem drágák, nagyobb áremelkedés is elképzelhető. Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Eide
Elhalasztották a várva várt Cardano Chang hard forkot. A közösségnek még várnia kell, mivel a közelgő frissítés csak szeptember elején érkezik. A tulajdonosok már az eladásra készülnek. A frissítés eredetileg augusztus 27-én került volna bevezetésre, de több hálózat még nem állt készen. A halasztásra a befektetők heves reakciókkal reagáltak, 18%-ka
Az Európai Unió fővárosai közül Párizsban a legdrágábbak az új lakások, és a vizsgált városok közül a lakásárak 2023-ban szintén egy francia nagyvárosban, Marseilleben nőttek a legnagyobb mértékben, 23,6%-al. A Deloitte Property Index 24 európai országra kiterjedő felmérése szerint egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni.
Ismét másodfokú hőségriasztás van érvényben, a munkahelyeken is fokozott figyelmet kell fordítani a megelőző intézkedésekre. Közölte a Munkavédelem Foglalkoztatás-felügyelet hétfőn az MTI-vel. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére rendelt el másodfokú h
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,49 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 73 467,13 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesített a BUX a hét első k
Az EgészségAblak mobilalkalmazáson keresztül, illetve az 1812-es EgészségVonalon keresztül már 95 szakorvosi járóbeteg-rendelőbe lehet időpontot foglalni – hívta fel a figyelmet közleményében a Belügyminisztérium.
A korábban a kommunikációs anyagokon és sablonokon használandó Arial betűtípus helyett az elsődleges betűtípus Times New Romanra változott – hívta fel a figyelmet a Pályázati Portálon megjelent közlemény.
Az Apple szeptember 9-én, hétfőn sajtóeseményt tart kaliforniai székhelyén, Cupertinóban. A vállalat várhatóan új iPhone-okat és Apple Watch modelleket is bemutat majd az eseményen, amelyet az Apple weboldalán és YouTube-on is közvetítenek - számolt be a CNBC.
Kanada a szomszédos Egyesült Államokhoz igazodva 100 százalékos vámot rótt ki a kínai elektromos autók importjára - jelentette be Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
A tűz megfékezésére hasznavehetetlen lett volna az a poroltó készülék, mely a biztonsági plomba hiányában keltette fel a röszkei határkirendeltség pénzügyőreinek a figyelmét, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Az egri Érsekkertben kerestünk árnyékban megbújó padot, hogy mélyrehatóbban beszélgessünk múltról, jelenről és jövőről. Miközben sétálgattunk, az idősebb Schmotzer rámutatott a park legidősebb fájára, a Nagy Platánra: "Lassan beérem a nagy öreget"
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin szerint több olyan fenyegetés is megjelent, amelyek veszélyeztetik a technológiai szabadságot és a kriptoközösség alapvető értékeit. Vitalik Buterin, az Ethereum egyik társalapítója és legismertebb alakja nemrég arra figyelmeztetett, hogy a technológiának számos, a szabadságot fenyegető veszéllyel kell meg
A Volvo Trucks és a DSV globális logisztikai vállalat 300 elektromos nehézkategóriás tehergépjárműről szóló együttműködési megállapodást írt alá. Ez az üzlet a Volvo elektromos teherautók eddigi legnagyobb kereskedelmi megrendeléseinek egyike. A megrendeléssel a DSV az egyik legnagyobb elektromos nehézkategóriás tehergépjármű-flottával rendelkezik
A kurszki offenzíva miatt Ukrajna már jó ideje Putyin bosszújára készül. Az ukrán hadsereg szóvivője szerint Moszkva üzenni akar a világnak: még egyszer nem fordulhat elő, ami Kurszkban történt. Most pedig Oroszország a háború egyik legnagyobb légi támadását indította Ukrajna ellen. Lecsapott Moszkva haragja Mindkét fél jelentős kihívásokkal néz
A precíziós kifejezés az állattartás területén nincs még megfelelően tisztázva, ezért sok félreértésre adhat okot. A Magyarországi Precíziós Állattartásért Egyesület ezt a problémát igyekszik orvosolni.
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
Pénteken sor került a múlt hét legjobban várt eseményére. Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke a Fed Jackson Hole-ban tartott éves szimpóziumán tartott beszédében minden eddiginél egyértelműbben jelezte, hogy rövidesen jöhet a monetáris lazítás.
A június 9-i EP-választások óta a benzin nagykereskedelmi ára 39 forinttal, a gázolajé 50 forinttal esett literenként, de a kiskereskedelmi árakban ehhez képest a benzin esetén 22,5 forintot, a gázolaj esetén 30,1 forintot buktak az autósok, mert a benzinkutak szándékosan csak kisebb mértékben csökkentették az árakat – derült ki az RTL hétfő esti r
A befizetések csúcsra járnak, és megváltozott a felhasználásuk is. Már nem a gyógyszertárakban, hanem a magánegészségügyben költik el a legtöbb pénzt a tagok – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.