Az elmúlt időszakban olyan mértékben csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát – figyelmeztet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
Tajvan folytatja ambiciózus tengeralattjáró-programját, amelynek célja, hogy megerősítse védelmi képességeit a Kínával szembeni feszültségek fokozódása közepette. A kabinet csütörtökön hagyta jóvá azt a 8,88 milliárd dolláros költségvetést, amelyet a tervek szerint még ebben a hónapban a törvényhozók elé terjesztenek felülvizsgálatra. Bár elemzők e
Az LG Electronics (LG) mesterséges intelligenciára (MI) és mélytechnológiákra specializálódott startupokba fektet be. (A mélytechnológiákon dolgozó vállalkozások új tudományos kutatási eredményekre, illetve saját maguk által kifejlesztett, jelentős műszaki innovációkra alapozzák üzleti modelljeiket.) A dél-koreai cég ezt úgy valósította meg, hogy –
Nyáron hosszú meleg periódus volt tapasztalható, amelyet megelőzött a korai fakadás és a szőlő fejlődési időszakának előretolódása, emiatt indokolt lehet a próbaszüretek kezdését is előbbre hozni.
Az iskolakezdés sok iskolás gyermeket nevelő szülő rémálma. Ismét elérkezik egy új tanév, amikor több tízezer forintjukat áldozhatják fel a gyermekük oktatása oltárán, a költségeken pedig alig-alig lehet spórolni. Pedig a beiskolázási támogatással 53 ezer forintot is lehetne fogni a költségeken, mégis kevesen ismerik ezt a lehetőséget. Gergely Péte
A tartósan alacsony szinten mozgó inflációnak és a kimagasló bérdinamikának köszönhetően a reálbérek folyamatosan és jelentős mértékben emelkednek - állapította meg a legfrissebb kereseti adatokhoz fűzött hétfői kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: júniusban
Milyen lesz az életünk 5–10 év múlva? Az AI betöltheti a pályakezdők pozícióit a munkaerőpiacon? A közösségi média épít vagy rombol? Ezekkel a mindannyiunkat érintő témákkal érkezik és Co Lee
Az iskolakezdés közeledtével nemcsak a tanulók és szüleik készülnek fel az új tanévre, hanema fogyasztóvédelem is kiemelt figyelmet fordít az elérhető tanszerek ellenőrzésére.
Több mint 1600 fiatal tűnt el az önkéntes pénztári szektorból tavaly az MNB friss számai szerint. Ezzel az 1,068 millió önkéntes tagból mindössze 42 ezer főt tesznek ki a fiatalok, ami nem sok jót vetít előre a nyugdíjrendszerre nézve. Pedig most a pénztárak teljesítményére nem lehet panasz, a vagyonarányos hozamok 6% körül mozognak. Bár egyre keve
Bár a kibocsátáscsökkentés és a faültetés a klasszikus vállalati fenntarthatósági projektek közé tartozik, ma már messze nem elég, ha felelős klímavédelmi elköteleződésről beszélünk.
A napokban erősítették meg a korábban már megjelent hírt: megduplázná a családi adókedvezményt a kormány 2025-ben. A Niveus Consulting Group szerint ez nem akkora nagyságrend, hogy ne lehessen kigazdálkodni a költségvetésből – évi kb. 350–400 milliárd forint többletkiadást jelentene –, ugyanakkor csaknem 1 millió családnak jelenthet anyagi segítség
Szántani vagy nem szántani? Manapság aktuális kérdés, de úgy tűnik, hogy a videó készítői egyértelműsítették álláspontjukat, egy elképesztő méretű ekével.
A Nébih felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy módosult a növényvédő szernek nem minősülő készítmények összetételére vonatkozó korábbi rendelkezés.
Újra virágzik, a földpiaci befektetők figyelmét is felkeltette az egy-két hónapos otthoni online villám tanfolyamokkal csábító olcsó aranykalászos gazda képzés, amivel a piaci szereplők szerint enyhíteni lehet a szektorban a komoly munkaerőhiányt.
Júliusban is folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett az OPTEN adatai szerint. A cégalapítási kedv továbbra is alacsony, idén eddig ezerrel kevesebb vállalkozás alakult, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az új belépők és kilépők egyenlege negatív, ami a váll
Piacfelügyeleti eljárást folytat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy magánszeméllyel szemben, aki a gyanú szerint legalább kétszáz természetes személlyel kötött megbízási szerződést tőzsdei kereskedésre a jegybank engedélye nélkül. A befektetők az elmúlt öt évben több mint kétmilliárd forintot utaltak át neki. A beszerzett bizonyítékok alapján az MNB f
A napokban erősítették meg a korábban már megjelent hírt: megduplázná a családi adókedvezményt a kormány 2025-ben. A Niveus Consulting Group szerint ez nem akkora nagyságrend, hogy ne lehessen kigazdálkodni a költségvetésből - évi kb. 350-400 milliárd forint többletkiadást jelentene -, ugyanakkor csaknem 1 millió családnak jelenthet anyagi segítség
Az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli ára 183, a szeptemberi 186, az októberi 190, a decemberi pedig 193 dollár/tonna (Fob Gulf) volt augusztus elején. Argentínában az azonnali szállítású termény ára (Fob) 2 dollárral 186 dollár/tonnára nőtt július 5. és augusztus 2. között. Brazíliában a kukorica szeptemberi exportára (Fob) 193 (+2 doll
Múlt pénteken délután 1 óra és negyed 2 között újabb történelmi rekord született: 3242 MW-ot ért el az 50 kW feletti ipari méretű naperőművek áramtermelése az elszámolási adatok alapján – hívta fel a figyelmet hétfői Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium. Megjegyezzük, hogy ez azt jelenti: 2,4-szer (!) annyi áramot termeltek az ipari nape
2024 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 642 000, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 442 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,3, a nettó átlagkereset 13,1, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 518 800, a nettó keres
A kínafa kéregből kinyert különleges ízvilágú kinin emberek millióinak életét mentette meg, fogyasztása nélkül hosszú ideig elképzelhetetlen volt a trópusi vidékek felfedezése, később pedig a kesernyés tonik nélkülözhetetlen elemeként az egész világon elterjedt. A természetes kinintartalmú Schweppes most elhozta ennek a csodás összetevőnek a történ
A Temu online kiskereskedelmi oldal anyavállalata, a PDD Holdings figyelmeztetést adott, ami miatt a befektetők meg is tépték a cég papírjait. Az ultra olcsó piactéren a növekvő verseny miatt romlanak a bevételi és a nyereségességi mutatók, miközben a cég igyekszik növelni befektetéseit a platform fejlesztésébe.
Világszinten is rendkívül sikeres a hazai iskolakertek hálózata, amelynek révén a gyerekek pszichés állapota is javulhat - erről beszélgetett Áder János volt államfő Halbritter Andrással, az Iskolakertekért Alapítvány egyik alapítójával, a Széchenyi István Egyetem docensével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb vi
A különböző nemzetek központi bankjai az általuk felhalmozott aranytartalékkal saját országuk biztonságát, likviditását és hozamtermelő képességét igyekeznek biztosítani. A szóban forgó pénzintézetek jelentős mennyiségű aranyat birtokolnak, ami a történelem során kibányászott aranymennyiség körülbelül egyötödének felel meg. Jelenleg a legtöbb arann
„Lesújtó eredmény született: katicák, fátyolkák, fürkészdarazsak és egyéb ízeltlábúak estek áldozatul a méregnek. Szúnyog pedig alig akadt közöttük” – fogalmazta meg Kántás Zoltán a Debrecenben történt légi kémiai szúnyogirtásnak a produktumát.
A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatokat a védművek erősítésében és a természeti csapások okozta károk elhárításában – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor hétfőn.
A holland adatvédelmi hatóság (AP) 290 millió euró bírságot szabott ki az Uber fuvarmegosztó közlekedési vállalatra. A cég az alkalmazásában álló európai sofőrök személyes adatait nem biztonságos módon továbbította az Egyesült Államokba – közölte hétfőn a testület. Az AP szerint a több mint két éven át tartó szabálytalan adattovábbítás súlyosan meg
Butch Wilmore és Suni Williams eredetileg csak 8 napra indult az űrbe június 5-én, de csak február 5-én térhet haza a Boeing meghibásodott űrhajója miatt.